2019. december 10-én a Székesfehérvári Törvényszék kimondta
az alapítvány megszűnését, és kényszer-végelszámolást indított.
Mi is a „Fehérvár Bike Maffia”?Magyarország egyik legdinamikusabban növekvő – kerékpáros – civil szervezetének sejtje, melynek alapjait budapesti fiatal bringások hívtak életre 2011 karácsonyán, míg a helyi csoportot a fehérváriak 2016 nyarán.
Céljuk az önzetlen segítségnyújtás, rászoruló civilek és intézmények részére, együttműködve területükön már bizonyított és magas szakmai színvonalon működő – kisebb – szervezetekkel is. Utat mutatnak az egymásra figyelés, az empatikusabb magatartás és egy közös, élhetőbb világkép felé.
A Gospel Worker 2014 Keresztény Alapítvány szerződést kötött a Budapesti Bike Maffia egyesülettel, melynek értelmében maximálisan támogatjuk a FEHÉRVÁR BIKE MAFFIA munkáját.
-Biztosítjuk az élelmiszer mennyiséget a csütörtök esti "C(Pék)süti" programokhoz.
-Sziget utca 39 szám alatti telephelyünket használhatják a rendezvényeikhez.
-Minden lehetőséget kihasználunk, hogy a médiában közösen szerepelhessünk.
-Pályázatokon közösen indulunk.
A FEHÉRVÁR BIKE MAFFIA pedig egyszerűen végzi a maga munkáját, ami tökéletesen illeszkedik a mi programunkba.
Segítségnyújtásban a legfontosabb szempont az elesettekre való odafigyelés, a fő célcsoportok a hajlék nélkül élők, a rászoruló nagy- és kisebb családok, a minimális támogatással rendelkező, de a segítő területeken fontos munkát végző intézmények vagy akár különböző menhelyek.
A segítő tevékenységen kívül az FBM fontosnak tartja, hogy a fiatalok és fiatal felnőttek számára bemutassa, átadja ezt a gondolkodásmódot, és örömmel veszi csatlakozásukat a csoporthoz. Nem titkol célja a túrákon, csapatépítő programokon keresztül egy közösen gondolkodó felelős társaság kialakítása.
A szerveződés fennállása óta a tagok jelentős mennyiségű élelmiszert, játékot, hasznos vagy az élethez nélkülözhetetlen dolgot mozgattak meg két keréken, az önzetlen segítség égisze alatt.
A Fehérvár Bike Maffia egyetemes célja az egyensúly megteremtése a világban, a jelenleg tapasztalható negatív életszemlélet és viselkedésformák ellensúlyozása jótetteken keresztül.
Ha egyetértesz ezzel az elgondolással vagy szeretnél csatlakozni a szervezethez, kérlek jelentkezz nyílt csoportunkba, illetve add tovább a hírét.
FBM :fehervarbikemaffia@gmail.com vagy facebook.com/fehervarbikemaffia
HETI BETEVŐ ÉTELOSZTÁS
Minden második vasárnap a Székesfehérvári Szabad Művelődés Háza melletti ligetben szerveznek nyílt ételosztást 170-250 fő rászoruló részére. A FEHÉRVÁR BIKE MAFFIA szerves része a programnak. Meleg ételt és pékárút visznek azoknak a családoknak, akik nem tudnak eljönni ezekre az alkalmakra.
C(Pék)süti
Minden csütörtökön este Péksütiket mentünk
A feladat igen egyszerű.
19.30 kor összegyűlünk a sziget utcában és csapatépítünk. 20.45-kor átmegyünk a Strand melletti pékségbe, ahonnan felvesszük az aznapi megmaradt péksütiket.
Innen visszatekerünk a sziget utcába, ahol kisebb egységcsomagokra bontjuk.
A szétosztott pékárut másnap mindenki, ahogy ideje engedi kiszállítja a megbeszélt helyekre.
Az este nem bonyolult és nem megerőltető, szóval bárkinek szívesen ajánljuk! ;)
Gyere bringával vagy akár rollerrel, legyen nálad hátizsák, öltözz melegen, mert hűvösödnek az esték, ennyi a kérésünk! ;)
Adószám: 18727865-1-07 KSH azonosító: 18727865-9499-569-07