Bizonyos vulkanikus eredetû kõzetekbõl nyert porok, amik felborították az ásványtani, kémiai, mágnesfizikai, bio-kémiai ismereteket, a legelképesztõbb gravitációs és térdimenziós anomáliákat is kiváltva. Egyúttal anyagi bizonyítékai lettek a Szaharov-Puthoff féle gravitációs elméletnek, és segítettek betekintést adni a szupravezetõk titkaiba, a neuronsejtek fizikájába, valamint gyógyászatilag is elképesztõ eredményeket produkáltak.
David Hudson multimilliomos, egy harmadik generációs igazi phoenix-i nagybirtokos gazdálkodó. Bevallása szerint nagyon konzervativ és materialista volt. Fogalma sem volt mi mindent fog csinálni, amikor belekezdett ebbe a dologba. "70000 acre birtokon gazdálkodtam [kb 280 millió m2] Phoenix környékén a Yuma Völgyben. Nagyon hatalmas, materialista ember voltam... 40 munkást fizettem hetente. 4 milliós hitelem volt a bankkal. Mercedes Benzeket vezettem. 15'000 négyzetlábnyi [kb 1350 m2] házam volt. Én voltam a Mr. Materialista."
1975-76-ban a talajt kezelve fedezte fel hogy annak 4-6 %-a szokatlan tulajdonságokat mutat.
Kémiai elemzéseknek vetették alá ezt az anyagot, feloldották és egy vérvörös színû oldatot kaptak. De amikor kémiailag lecsapódtatták ezt az anyagot egy cinkporos redukálószerrel, akkor meg feketévé vált, mint a nemesfémek. Egy nemesfémnél, ha kémiailag kihozzák a savból, akkor nem fog újraoldódni a savban.
Kicsapódtatták ezt az anyagot a feketébõl és meg akárták szárítani azt. A szárítás folyamatában egy nagy porcelán tölcsérre (Büchner-tölcsér) rakták, amin szûrõpapír volt. Ez az anyag kb negyed hüvelyknyi [kb 6 mm] vastag volt a szûrõpapír tetején. A szárításra egyszerûen csak kiterítették az arizónai napra, ami 115 [°F] fokos [kb 46 °C] öt százalékos páratartalommal, szóval rendkívül gyorsan száradt.
Az történt hogy miután az anyag megszáradt, elrobbant. Úgy robbant el amihez foghatót Hudson még soha sem látott eddig. "Nem volt felrobbanás, nem volt berobbanás. Olyasmi volt mintha valaki 50000 villanykörtét egyszerre elsütne - csak egy paff! Minden anyag eltünt, a szûrõpapír eltünt és a tölcsér megrepedt. Ekkor fogtam egy vadonatúj ceruzát, meghegyezetlenül, felállítottam közvetlenül a tölcsér mellé és még egy adagot kezdtem szárítani. Amikor ez az anyag elrobbant, 30 százalékban elégette a ceruzát, de nem döntötte le. Minden eltünt az anyagból. Tehát nem robbanás volt, de nem is implózió. Ez egy iszonyatos méretû fényleadás volt. Olyan mintha a ceruzát egy tûzrakás mellé raknád és 20 perc múlva azt látod, hogy füstöl az egyik felén és leégett a fele. Pont így nézett ki közvetlenül a villanás után. Nos ez végképp elkápráztatott. Akármi is ez az anyag, vadul viselkedik. Azt tapasztaltuk, ha nem napon szárítottuk, akkor nem robbant el; de ha közvetlenül napon szárítottuk, akkor meg elrobbant."
Ezután fogtak valamennyi anyagot, amit nem a napon szárítottak meg, és elhatározták hogy egy olvasztótégelyes redukcióba rakják. Az olvasztótégelyes redukciónál vesznek egy olvasztótégelyt - ami olyan mint egy nagyméretû ivópohár, csak porcelánból van - és összekeverik ólommal és más ilyen salakosító adalékkal és addig hevítik míg az ólom felolvad. Az történik, hogy minden fém, ami nehezebb mint az ólom, bennemarad az ólomban, és mindaz ami könnyebb nála, meg feljön. Állítólag, arany és ezüst bennemarad az ólomban és minden más nem-nehéz elem ki fog jönni az ólomból. Ez az igazi bevált módszer a fémelemzésre.
Ez az anyag leüllepedett az ólom aljára, pontosan úgy mintha arany, ezüst lett volna. Ez az anyag sûrûbb volt az ólomnál. Amikor leöntötték a fent úszó részt, azzal minden mást eltüntettek ami nem nemesfém. Amikor az ólmot is kiöntötték, ez az anyag szétválva ott maradt a megolvadt ólom alján. El volt különülve tõle egy rög formában, aminek aranynak és ezüstnek kellett volna lennie.
Elvitték ipari laboratóriumokba ezt a rögöt és azt közölték, hogy 'itt nincs semmi más csak arany és ezüst'. Csakhogy fogva ezt a rögöt, asztalra helyezve, kalapáccsal ráütve szétört mint az üveg. Pedig nincs olyan ismert arany és ezüst ötvözet ami ne lenne puha. Arany és ezüst tökéletesen szétolvad egymásban és szilárd formákat alkot. Mindkettõ nagyon puha elem és bármilyen arany, ezüst ötvözet is az és képlékeny, ha más nincs benne. Kiteríthetõ és kilapítható. Ez az anyag meg széttört mint az üveg. Hudson ekkor már sejtette hogy itt valami szokatlan történik.
Ekkor fogták ezeket az arany, ezüst-rögöket és kémiailag kiválasztották az aranyat, ezüstöt belõle. Visszamaradt egy csomó fekete anyag. Amikor ezt a fekete anyagot elvitték ipari laboratóriumokba kielemzésre, azt mondták hogy vas, szilíciumdioxid és alumínium. Márpedig ez egyszerûen képtelenség, hiszen ez az anyag nem oldódott semmilyen savban, vagy bázisban ha teljesen száraz volt. Sem színtömény kénsavban, kénes salétromsavban, sem sósavas salétromsavban, pedig az még az aranyat is oldja. Senki nem tudta meghatározni igazából, hogy mi is ez az anyag.
Ezután Hudson elment a Cornell Egyetemre, ahol felkeresett egy nemesfémekre specializálódott Ph.D.-vel rendelkezõ szakembert, akinek 22 ezer dollárt fizetett hogy az általa ismert legtökéletesebb módon a legpontosabb analízist adja erre a furcsa anyagra. Az eredmény lehangolóan ugyanaz volt: vas, szilíciumdioxid és alumínium. Hudson nagyon mérges lett, hiszen nemcsak hogy nem kapott kiérdemlõ választ arra hogy mi is ez az anyag, de megtudta, hogy az akadémiai vizsgálatok nem vezetnek semmire sem.
Felkutatott egy német származású spektroszkópiai szakértõt, aki Los Angelesben a Lab Test vállalat spektroszkópiai berendezéseinek tervezõje volt. Sikerült elérnie hogy több évig foglalkozzon ezzel a témával. Egy szovjet szakkönyv ("A Platina-csoport Elemek Analitikai Kémiája") szerint 300 másodpercig kell égetni ezeket az elemeket az elemzésre, míg az USA-ban csak 15 másodperces átlag-vizsgálatokat végeztek.
Egy teljesen új tervezésû és az elterjedtnél 2-3-szor nagyobb méretû analizáló gépet készítettek a német szakértõ bevonásával. Ezzel sikerült kielemezniük ezt az anyagot. Az eredmény annyira megdöbbentõ volt, hogy még a német spektroszkópiai szakember is meghökkent. Pontosan úgy, ahogy a szovjet könyv írta, 70.-ik másodperc után megjelent a palládium, majd késõbb a platina, ródium, ruténium, irídium, ozmium méghozzá olyan mennyiségben mint amilyet eddig természetes közegben sehol sem ismertek. Mik ezek az anyagok? A legdrágább nemesfémek. Egy uncia arany akkoriban $400 volt, ruténium $150, irídium $800, ródium meg $3000. Az addig legnagyobb koncentrációban elõforduló nemesfémek Dél-Afrikában fél mérföldnyi mélységbõl bányászva tonnánként egyharmad unciányi mennyiségben vannak jelen összesen. Ez az anyag meg tonnánként 6-8 uncia palládiumot, 12-13 uncia platinát, 150 uncia ozmiumot, 250 uncia ruténiumot, 600 uncia irídiumot és 800 uncia ródiumot tartalmazott! A német kutató annyira elképedt, hogy egy szakcikket is írt egy német spektroszkópiai folyóiratba. A legmegdöbbentõbb az volt hogy senki sem sejtett semmit errõl az anyagról.
Hudson a 69.-ik másodpercnél abbahagyva a hevítést arra gondolt leteszteli az angolokat is. A londoni Harwell Laboratórium neutron aktiválásos nemesfém-specialista analízise szerint "semmilyen nemesfém nem volt található" az adott mintában. Pedig közvetlenül a kimutatható hevítési idõtartam elött volt már. Tehát visszakerült ugyanabba az eredeti állapotába. De mi lehet ez? Vagy átalakul egy teljesen más elemmé, vagy olyan elrendezésben van amit még soha sem láttak? Hudson elhatározta hogy komoly pénzt fektet a kutatásba.
Ekkor kereste fel John Sickafoose Ph.D.-s analitikus kutatót, aki a periódusos táblázat minden elemével dolgozott már 4 nemesfém kivételével, egy igazi specialista, aki azt mondta: "Dave, dolgozni fogok ezen ingyen mindaddig, amíg meg nem tudom mutatni, hogy hol tévedtél. Írásos beszámolót is készítek. Ezután kell hogy fizess nekem, óránként $60 dollárt, amit erre a kutatásra szenteltem."
Három évvel késõbb John benyújtotta a számlát: $130' 000. Ezt mondta: "Dave, az életem olyan egyszerû volt mielött találkoztunk. Ez az anyag semmihez sem fogható. Elmondhatom nem hasonlít semmilyen közönséges elemre sem a periódusos rendszerben. Ez amivel Te foglalkozol, arra fogja késztetni a tudósokat hogy átírják a fizika könyveket, átírják a kémiai könyveket és egy teljesen új szemléletet fog bevezetni"
Az a négy elem, amivel eddig még nem volt dolga benne volt ebben az anyagban. De nem úgy és olyan mennyiségben ahogy várni lehetett. Az írásba foglalt összetétele szinte teljesen ugyanaz volt mint amit a német spektroszkópus szakértõ korábban meghatározott. Viszont az anomáliáknak se szeri se száma nem volt. A ródium például egy olyan könnyen elkülöníthetõ anyag, ami jellegzetes tõzegáfonya-színû klorid oldatban. Semmi más anyag nem ad ilyen színt klorid oldatban. Ezzel egyértelmûen különválasztható. Ezt a színt sikerült elérniük, csakhogy a ródium kimutathatatlan volt. Semlegesítve egy savas oldatban, vöröses-barna dioxid formájában csapódik ki. Egy óráig hevítve adott nyomáson 800 fokon, majd hidro-redukálva egy fehér porhoz jutottak, pontosan úgy ahogy a tiszta ródiumtól az elvárható, de az mégsem volt kimutatható. De amikor 1400 fokon újrahevítették argon alatt hõkezelve hófehérré vált vöröses-barna helyett, ami felrúgja az eddigi ismereteket. Ennek nem lenne szabad bekövetkeznie. Ezt hõkezelve anhidro-dioxiddá alakítva a minta harmadát lehûlése után félretették ismét vöröses-barna volt. A megmaradt többi anyagot oxigén alatt újrahevítették, lehûtötték, semleges gázzal megtisztítva, hidrogénnel ismét felhevítve annak oxidjaitól megszabadították. Lehûlve szürkés-fehér por lett. Ennek felét félretették. A maradékot meg hevítve újra-oxidálva, majd hidrogén-redukálva és hõkezelve azt ismét fehér porrá vált. Ezt az anyagot is félretették. Az így kapott három mintát elküldték az USA-ban legnagyobb hírnévnek örvendõ Pacific Spectrochem-be elemzésre. Az eredmény: a vöröses-barna anyag: vas-oxid, a következõ: szilíciumdioxid és alumínium de vas nélkül, a harmadik meg kalcium és szilíciumdioxid. Itt a kutatók szerint minden a feje tetejére állt. Elõszöris mi lett a ródiummal? Hidrogénnel a "vas-oxid" megszünt vasnak lenni és átváltozott szilíciumdioxiddá és alumíniummá, majd az alumínium teljesen eltünt és kalcium jelent meg. Mi zajlik itt? Ez az anyag teljesen kifigurázta a legnevesebb szakértõket is! Az egész kémia, fizika a feje tetejére állt. John Sickafoose megjegyezte hogy mi nem vagyunk amatõrök, tudjuk mit csinálunk, ez az anyag semmi máshoz nem hasonlítható.
A kutató nem tudott nyugodni, megkérte Hudsont hogy vigye el arra a helyre, ahol a kõzetanyag található. Majd onnan további mintákat véve további három évig végeztek újabb kutatásokat, mindent egybevéve 1983 - 1989 között. Nemcsak õ, de három mester vegyész és két technikus is, teljes munkaidõben. Rájöttek hogyan lehet szétválasztani és tiszta formában kihozni az összes nemesfémet. Beszereztek egy nagynyomású folyadék kromatográfiás készüléket is, maga Sickafoose ilyen készülék tervezésébõl írta a doktori disszertációját. Azóta a Dow Chemical továbbfejlesztésével világszínvonalon egyedülálló computer vezérlésû szétválasztó berendezéssé lett. Ezzel sikerült minden nemesfémet különválasztani és többek között öt-féle ródium-kloridot is elõállítaniuk. Ródiumot üzemanyagcellás autók kísérleteinél alkalmaznak. De a ródium nem volt kimutatható, csak erõsen feltételezhetõ. De amikor egy erre szakosodott cégben felrakták a szénre az üzemanyag-cellás technológiájukban, akkor minden úgy mûködött, mintha ródium lett volna. Néhány hónap múlva mindent szétszerelve ismét elküldték ezt a ródiumként viselkedõ anyagot elemzésre, ekkor már 8 százalék ródiumot ki lehetett mutatni. Azaz a szénnel érintkezve kezdett átváltozni a magkötése, fém-fém kötés kezdett kialakulni. Igazi fémes ródium jelent meg, ahol korábban ilyen nem volt!
Hudson szabadalmaztatta az összes ilyen technológiával különválasztott elemeket. Összesen 22 szabadalmi joggal rendelkezik az így elõállítható ORME (orbitális pályaszerkezetileg átmódosított monoatomos elemek) és S-ORME (rezonánsan párosított kvantum oszcilláló ORME rendszerek) anyagokra. [Az ausztráliai szabadalmi leírás a legrészletesebb. Ugyanez más országokban szabadalmi nyilvántartásba véve lajstromszámok szerint: Ausztria AT152489, Németország DE3920144, Nagy-Britannia GB2219995, Franciaország FR2632974, Svédország SE8902258, Belgium BE1003134, Svájc CH680136, Spanyolország ES2016468, Olaszország IT1237457, Hollandia NL8901538, Ausztrália AU3662489, Japán JP2111820. Mindez leellenõrizhetõ, vagy akár meg is vásárolható a Magyar Szabadalmi Hivatal Európai Úniós honlapján keresztül is, bár Magyarországon még nincs bejegyezve. Keresse a szabadalmi bejelentés nemzetközi megjelenítését lajstromszám alapján.]
Az ORME (orbitally rearranged monatomic elements) anyagok, mint kiderült, teljesen új formájú anyagok. [Az addigi ismeretek szerint a következõ anyagokra léteznek: arany, ezüst, réz, kobalt, nikkel, platina, palládium, ródium, irídium, ruténium és ozmium. Ezek az anyagok stabilak, nem fémes-szerûek és egy eddig teljesen ismeretlen elektron-pályás elrendezésben vannak módosult "d", "s", és üres "p" pályákkal. Azóta a higanynak is létrehozták már ilyen állapotú változatát, és erõsen feltételezhetõ még a következõ anyagokra is: vas, cink, cirkónium, molibdén, kadmium, és talán néhány más ritkaföldfém is elképzelhetõ ilyen állapotban: szamárium, európium, gadolínium, terbium, diszprózium, esetleg plutónium, amerícium, kûrium, berkélium, kalifornium.]
Az új elektron-pályáknak köszönhetõen ezek a monoatomos elemek jellegzetesen egyedi elektromos, kémiai, mágneses és fizikai megjelenési tulajdonságokkal rendelkeznek. [Az ilyen anyagok ugyanannyi neutront, protont és elektront tartalmaznak mint a közönséges elemek, csak a fizikai tulajdonságaik teljesen mások az eltérõ elektron-pályák miatt és stabillá válnak az így megnövelt energia állapotukban. Mivel teljesen különbözõ atomi elnyelési/kisugárzási spektrumvonalakat produkálnak mint a normál elemek, ezért közönséges spektroszkópiával kimutathatatlanok. Csakis ICP-MS (Inductively Coupled Plasma Mass Spectroscopy) tömegspektroszkópiával lehet kimutatni ezeket, ami az atommag neutronjainak és protonjainak tömeg/töltés arányán mûködik.]
De az igazi meglepetések csak ezután jöttek. Az elsõ furcsa észrevétel az volt, hogy ezek az elemi fehér porok a levegõn 20-30 %-nyi súlygyarapodást mutattak. Ennyi gázt képtelenség hogy be tudjanak szívni magukba. A legújabb hõgravimetrikus analizáló berendezéssel teljesen zárt rendszerbeli légköri állapotokat lehet tartani, közben oxidálni, hidrogénesen redukálni, hevíteni stb. Egy ilyen mintát ezzel a géppel percenként 1.2 [°C] fokos hevítéssel és percenként 2 fokos hûtéssel oxidálva 102 %-os súlyú lett, majd hidrogénes redukálás után 103%-nyi. Eddig még nics gond. De amikor hófehérré válik [pl. irídiumnál a negyedik hevítési ciklusban], akkor meg kissé kevesebb mint 56% súly volt csak mérhetõ. Valami itt rendkívül furcsa - gondolták. Majd ugyanezt a közel 56% súlyú anyagot újrahevítve addig míg üvegszerûen összezsugorodott, és feketévé vált, akkor meg megjelent a teljes súly. Tehát idõközben mégsem tûnt el anyag, csak egyszerûen nem volt mérhetõ, majd ismét azzá vált. Ha az 56% súlyú anyagot hagyták lehûlni, akkor tartósan ennyi súlyt mutatott. Bizonyos újabb hõkezelések után meg teljesen elveszítette a súlyát, de hûlve meg eleinte 300-400% súlyú is lett.
Idézet az elõadásból: "Gondoljatok arra, hogy a kísérleteket végzõk igen tapasztalt kutatók voltak, és ezt mondták, 'Nézz ide! Ez egyszerûen képtelenség!'"
Ez a gép olyan tökéletesen tervezett és szabályozható, hogy mérni lehet hogy a fûtõelem által keltett mágneses mezõ mennyire van hatással a súlyra. Sõt úgy tervezték hogy a fûtõelem körül egy az általa keltett mágneses térrel teljesen ellentétes teret hoznak létre benne, hogy azok egymást semlegesítsék, aminek eredményességét hagyományos mágnesezhetõ anyagok vizsgálatakor kiválóan lehet tapasztalni. Ott nincs semmi súlyváltozás, függetlenül attól hogy az a minta mágneses, vagy nem mágneses volt-e.
A kutatók arra gondoltak, hogy a gép szokatlanul mûködik, ha monatomos elemeket vizsgálnak vele. A gépet gyártó cég szerint viszont minden szupravezetõ veszít a súlyából, amit mások is tapasztaltak. De hogy milyen anyaggá válik késõbb a lassú hevítést követõ hûlés során, amikor többszörös súlygyarapodást mutat, arra nem tudtak választ adni.
[Ez az ábra az ausztrál szabadalmi hivatalba benyújtott leírásból van. Az 55.55%-os súly "akkor jelenik meg, amikor ez az anyag elõször változik fehér porrá", vagyis színtiszta monoatomos elemmé (alsó ábra). Amikor az anyagot tovább hevítik (pl. "kvarc-üveggé"), visszanyeri a súlyát, majd újabb hõkezelések után kb 815 fokon teljesen elveszíti a súlyát, amíg forró, a nullánál is kevesebbet mutat. A felsõ ábra a 850 fokosra hevített anyag tükörszimmetrikus hûlési diagramja, ahol a hûlés során tapasztalt óriási súlynövekedési anomáliák láthatók, "300-400%-os súlyokkal is".
Itt egy másik kettõs-ábra a szabadalmi leírásból. Az S-ORME állapotú irídium legelsõ melegítési súlyváltozása, alatta pedig a kb 850 fokról való hûlés okozta súlynövekedési anomáliák tükörszimmetrikus grafikonja. Az alul levõ grafikon az igazi bizonyítéka a szupravezetõ jelenlétének, mert pl. a vasnál ez egy vízszintes vonal lenne.]
Mik a szupravezetõk? Az ember azt gondolná, hogy valami szuperjó vezetõ anyag, és amikor ellenállásmérõvel összeköti, akkor egy nagy zuppot fog majd látni a skálán. Csalódni fognak, nem így van! Semmilyen áramvezetõ képessége sincs. Definíció szerint semmilyen feszültség-különbséget, vagy mágneses mezõt nem enged meg a belsejében. Akkor meg mire jó, ha nem lehet feszültséget kelteni benne? Hogyan lehet egyáltalán felhasználni?
A szupravezetõk belsejében egyetlen fényfrekvencia halad, mint egy lézer, ami örökké folyik benne, és a szupravezetõk körül ez egy ún. Meissner mezõt kelt. Ez a mezõ kizár minden külsõ mágneses mezõt és külsõ frekvenciát az anyag belsejében. A tisztán egy elembõl álló szupravezetõk mûködés közben csakis hófehér színûek lehetnek, mert minden fénysugarat visszavernek.
Egy rádiófrekvenciás adóval a szupravezetõt rezonánsan ráhangolhatjuk a mellé helyezett áramkörhöz és ezzel a belsejében elektron-párok keletkeznek és elmozdíthatók a szupravezetõben, mert azok a legkisebb ellenállást keresik. Ezek az elektron-párok szinkronban vannak a gerjesztõfrekvenciával. Elsõ hallásra megdöbbentõ dolognak tûnik az hogy két ugyanolyan, de ellenkezõ irányú másfél fordulatos elektron-részecske egymással párt alkotva fényként viselkedik. Bármilyen furcsa, mégis így van! Ezek az elektron-részecskék tökéletesen és tükörképesen párt alkotva többé nem részecskepárok, hanem fény, ami nem tud kijönni a szupravezetõk belsejébõl.
De még ennél is furcsább hogy egy elektron egy tér-idõben létezve képes leadni fényt, vagy felvenni fényt és ezzel átkerül egy másik tér-idõbe, vagy egy olyan frekvenciára ami számunkra és mûszereink számára kimutathatatlan. Ilyen fény-jelenségeket mutatnak a Kirlián fotók. [Az ábrámon egy ujjhegy aura felnagyított képe látható.]
A szupravezetõkbe így lehet energiát berakni, ami ott marad, nem illan el belõle valahol, örökösen benne marad. Ahhoz hogy kiszedjük ezt az energiát, mellé kell egy újabb vezetéket helyezni, rezonánsan rá kell hangolni és abban a pillantban puff, lejön ez az energia. Ha felraktak rá egy energiát, akkor nem kell attól tartani, hogy az akárcsak egy ici-picit is veszítene belõle, örökkön-örökké ott marad 100 %-ban. Ezért hívják õket szupravezetõknek, nincs semmi "veszteségi ellenállásuk". A szupravezetõkben levõ részecskékre az idõ mint olyan egy értelmetlen fogalom.
Ha például permanens mágneses térbe helyezik õket, akkor azonnal gerjesztõdnek, bár belsejükben nincs semmi kimutatható változás. De a körülöttük levõ Meissner mezõ nagyobbá válik, ami arra utal hogy belül nagyobb fénymennyiség folyik. A tudósok azt kérdezhetik, hogyan lehet megmérni a szupravezetõ belsejében közvetlenül a benne levõ energiát? A válasz lehangoló, sehogy. Eddig az emberiség még nem alkotott olyan mérõkészüléket ami nem a differencia-különbség elvén mûködne. Márpedig a szupravezetõkben belül semmilyen differencia-különbség elvi alapokon nem létezhet.
Az anyagok közül csak a szupravezetõk keltenek negatív induktivitást. Semmilyen más anyag nem ilyen. Ezek egyszerûen magukba építik a pozitív mágneses mezõ egy részét. Ez az jelenti, ha van egy ilyen szupravezetõ anyagod, akkor elektromos vezetékek mellé helyezve bekebeleznek energiát onnan. Ha egy árammal mûködõ készülék mellé helyezed azt, a készüléket tönkreteheti, vagy üzemzavarossá teheti.
Szaharov, a néhai orosz atomfizikus, aki sajnos háziõrizetével vált ismertté, még az 1960-as években azt mondta, hogy a gravitációt nem mágneses térként fogják majd pontosan meghatározni, mert nem az. Szerinte a gravitáció a protonok, neutronok és elektronok kölcsönhatása a mindenütt jelenlevõ vákuumenergiával. A vákuumenergia a világmindenségben mindenütt jelen van, idõ- és térfüggetlenül, úgy mint egy éter. Ha minden anyagot, hõt kiszivattyúzunk, akkor is ott marad. Ha nincs jelen anyag, akkor nincs jelen proton, neutron, elektron, ami a vákuumenergiával való kölcsönhatást okozná, ezért anyag nélkül nincs gravitáció.
Dr. Hal E. Puthoff, aki korábban távérzékelési kísérleteket folytatott tudományosan, késõbb pedig megalapította a texasi Institute for Advanced Studies-t, matematikailag összefoglalta Szaharov gravitációs elméletét, és a Physical Review-ban megjelentetett egy cikket 1989. március 1.-én, aminek a címe "Gravity as a Zero-Point Fluctuation Force". Ebben matematikailag kifejti, hogy amikor az anyag két dimenziós felület mentén (és nem a szokásos három dimenziós térben) kölcsönhatásba lép a vákuumenergiával, akkor elméletileg elveszíti gravitációs súlyának 4/9-ét (azaz 5/9-e marad csak meg). Márpedig a szupravezetõk definíció szerint két dimenzióban rezonáló kvantum osszcillátorok és nem három dimenzióban. Ez tökéletesen egybevágott a mérési eredményekkel. 5/9 = 55.555... % Ennyi maradt az anyag súlya a melegítés során amikor színtiszta 100%-os ORME-anyaggá változott. Ezzel ez a szupravezetõként viselkedõ por anyagi bizonyítéka lett a fenti elméletnek.
Hudson személyesen felkereste Puthoff urat és megmutatta neki a mérési eredményeket. Hal Puthoff ezt válaszolta:
"Dave, tudod-e hogy a gravitáció az ami meghatározza a tér-idõt? Amikor ez az anyag csak 56 %-os súlyát mutatja az igazi tömegének, akkor tudod-e hogy ez az anyag ténylegesen elgörbíti a tér-idõt? Az lenne jó, ha tudnánk egy olyan anyagot találni, ami teljesen elgörbíti a tér-idõt; aminek egyáltalán nincs gravitációs vonzása. Kisebb mint nulla." [Ezt hívta 'egzotikus anyag'-nak a munkájában.]
Márpedig pontosan ez történik további hõkezelése során. Amikor Puthoff ezt megtudta ezt mondta: "Dave, abban a pillanatban nem láthatod ezt az anyagot. Elméletileg vissza kell hogy húzódjon ebbõl a három dimenzióból. Nem is szabadna ebben a három dimenzióban lennie." Hudson ezt megerõsítette, hiszen az anyag láthatatlanná vált, amit õ akkor úgy értelmezett, hogy bizonyára más frekvencián rezeg, ami láthatatlanná teszi, ezt válaszolta: "Pont így van. Belenézhetsz a tartóedénybe egy kvarccsõn keresztül, és nincs semmi a tartóedényben. De a tartóedény nem annyi súlyt mutat, mintha nem lenne benne semmi sem, hanem kevesebbet!" Mintha valami elszippantana még az "üres" tartóedény súlyából is. [Hal Puthoff ekkor javasolt egy kísérletet a negatív súlyú állapotban lévõ láthatatlan anyagra. Eszerint egy pálcával megbökve vajon kiesik-e a tálból, vagy benne marad-e? Ezt évekkel késõbb sikerült kivitelezni és a válasz: benne marad! Nem lehet hozzáérni, minden anyag keresztülhatol rajta amikor ebben az állapotban van.]
Hal Puthoff szerint egy ilyen állapotban levõ anyaggal elméletileg tér-idõ utazást is lehetne tenni. Viszont lehûlve megjelent újból, elõször jókora nagy súlygyarapodásokkal, majd teljesen lehûlve ismét közel 100%-os súlyú lett. [Az elsõ ábrán fenn ez jól látható, ha figyelembe vesszük a különbözõ kiindulási súlyokat is. Jobbról balra kell szemlélni.]
Az amerikai Haditengerészeti Kutatóközpont SQUID (Superconducting Quantum Interference Devices) készülékeivel kimutatták hogy a test sejtjei egymással szupravezetõkkel kommunikálnak. Egy szupravezetõs gyûrût helyezve a test köré szószerint láthatóan fény halad sejtrõl sejtre.
Valójában az idegsejtek között nem áram folyik, ahogy azt sokan feltételezik, aminek az elektromágneses hullámai fénysebességgel terjednek, hanem fény, ami -most kapaszkodjon meg- a hangsebesség körüli hullámokat kelt a testben. A szupravezetõk körül keltett hullámok is hangsebességgel terjednek. Vajon mennyi meghökkentõ dolog vár még felfedezésre a szupravezetõk körül? Bizonyára jónéhány, pedig a gyógyászati hatásait akkor még nem is sejtették.
Hudson megdöbbenve kimutatta, hogy az állati agyminták szárított porának több mint 5%-a ilyen anyag, pontosabban nagy spin-es ródium és irídium. A következõket mondta: "Ez szószerint az élet fénye. Ez a test azon része amit a tudósok nem tudnak kimutatni. Szénnek mondják mivel nincs elnyelõ vagy kibocsátó spektruma és azt tételezik fel hogy szén, pedig nem az. 11 különbözõ elem lehet, de alapvetõen nagy spin-es ródium és irídium. Ezek rezonánsan kapcsolódnak és szószerint az élet fényét folyatják állandóan a testedben." A test körül így kialakul egy Meissner mezõ.
"Ezek [a nagy spin-es szupravezetõk] szószerint atomi lelkek a testedben. Ezek azok az atomok amik rezonáns harmóniában vannak egymással és a vákuum energiával, és a vákuum energia egy másik dimenzióként is felfogható ahol nincs idõ. Minden ami valaha is létezett és minden ami valaha is létezni fog elraktározódik a vákuumban. Barátaim, amikor találkoztok Istennel, akkor a vákuumban fogtok egyesülni. Onnen jött minden anyag, onnan eredeztethetõ minden anyag, és ott tárolódik minden információ. És a kapcsolatod a világgal ezekkel a rezonáns oszcillátorokkal történik, amik kvantum rezonanciában vannak a vákuum energiával. Ez hozza az élet fényét a kvantumvilágból a makro testbe, amit a saját fizikai testednek hívsz..."
"...Eljön az idõ és meg fogjátok érteni hogy ezen atomok mindegyike a vákuum energiával rezonál. Nem lehet egyetlen atomot külön hasznosítani... Ez egy örökmozgó gép. Amikor egy [ORME-] atom elõre és hátra rezonál a kétdimenziós síkban, egy kvantumnyi hullám jön ki belõle állandóan. A következõ atom magába ágyazza és állandósítja ezt a hullámot. Az atomok ténylegesen túl messze vannak egymástól hogy közöttük bármilyen kémiai kapcsolat is legyen, mégis egymástól távol is, tökéletes únióban, harmóniában rezonálnak egymással. Az energia szószerint az atom körül forog örökkön-örökké. Kérdezted-e magadtól miért nem fogynak ki az atomok az energiájukból? Azért mert állandóan a vákuum energiába merülnek..."
Ténylegesen készíthetõ belõlük egy gyûrû, amiben a Föld mágneses terével rezonánssá válik. Hudson szerint egy egyedi elembõl álló (1-es típusú) szupravezetõ 0.000000000000002 erg mágneses energiára is érzékeny. (2x10 a mínusz 15.-en erg = azaz 2 femto-erg). Egy erg egy elektron körüli mágneses tér energia mértékegysége. A Föld általunk viszonylag gyengének tartott mágneses mezeje kb 0.5 Tesla. 1 Tesla kb 1 trillió erg. energiával egyenértékû (18db nulla az 1 után!) Ez az anyag meg az erg ezerbillomodnyi töredékrészére is érzékeny. A gondolatokat roppant erõs mágneses hatásként érzékeli és behatással vannak rá. [Elméletileg a világon nincs olyan gondolat ami ne lenne rá hatással. Ennek visszafejtéséért csak tudni kell ráhangolódni. Mivel az agy legalább 5%-a ilyen elemi szupravezetõ, ezzel a telepátia és tisztánlátás tudományos megértéséhez nagyban hozzásegít.]
Hudson kíváncsi volt vajon meddig hõkezelhetõek. Mi történik ha hatalmas nagy hõhatásnak teszik ki ezeket? Beszerzett egy volfrám elektródás ívkisûléses heggesztõ-szerû, erõs hûtéssel ellátott hõkemencét, amibõl kiszivattyúzták a levegõt és hélium plazmagázt vezettek be. A gyártó szerint 35-40-szer lehet egymás után felhasználni a volfrám elektródát, percekig égetve. De a gyártók nem gondoltak szupravezetõkre, mert még egy másodpercig sem tudták használni. Egy nagy zzzzp után minden elnémult. Az elektróda beleolvadt ebbe az anyagba. Ami megmaradt egészen más anyaggá alakult mint ami elõtte volt. Kb 2000-szeres hõ keletkezett, ami szétolvasztott mindent. Ez nem kémiai hõ volt, hanem nukleáris hõ. A laboratórium rézvezetékei porladozni kezdtek. Egy közeli üvegedényben parányi buborékok keletkeztek és érintésre az üveg szétporladt. Ez gamma-szintû sugárzás okozta károsodás volt. Ha túlságosan nagy energiát kaptak, csakis akkor viselkedtek így.
Hudson szerint ezek olyanok mint minden nõ, ha nagyon nagy erõt fejtesz ki rájuk, akkor semmi hasznosat sem kapsz tõlük vissza, csak hasonló, vagy még nagyobb erõszakot, de ha értesz a nyelvükön, akkor meg úgy muzsikálnak ahogy akarod
Az ilyen elemi szupravezetõ fehér porok gyógyászati felhasználhatóságát a Bristol-Meyers-Squibb jelentette elõször, miszerint a DNS molekulákat korrigálja. Rákos, sugárzásos károsodásokat korrigáltak ki a sejt jelenlétében. De nem kémiailag hatnak a sejtekre, mint ahogy az várható lenne.
Hudson gondolt egyet és kipróbálta a nagyon beteg kutyáján, akinek kétféle láza és látható daganata volt az oldalán. Napi egy mgr port injekcióban beadott a tumorba és egyet a vérkeringésbe másfél hétig. A lázak elmúltak, a tumor szemmel láthatóan leapadt és eltünt. Erre abbahagyta a kezelést, de egy hét múlva a daganat ismét megjelent és növekedni kezdett. Ekkor újabb és hosszabb ideig tartó ugyanolyan kezelést adott neki, amire a rák eltünt. A kutya visszanyerte egészségét és jól érezte magát. [Hudson egy másik elõadásában dupla ekkora mennyiségeket említett. Ez abból eredhet hogy ez az anyag nagyjából csak a felét mutatja igazi tömegének. Azaz 1 milligramm ténylegesen közel 2 mg hatóanyagot jelent.]
A helyi doktor ezt látva megjegyezte "ez egy rendkívüli anyag". Volt egy halálos AIDS-es betege, aki a betegség végsõ fázisában volt már, szerinte egy-két napnyira a haláltól. Már intravénásan táplálták, öltözni, de még beszélni sem tudott. Gondolta itt nincs veszteni valója és injekció-kezelés alá fogta. 10 napi kezelés után az intravénás táplálásra nem volt többé szükség. A beteg fokozatosan visszanyerte erejét, képes volt magát rendbetenni. Másfél hónap múlva tökéletesen rendbejött és elhagyhatta a kórházat. Az orvos szerint senki meg nem mondaná hogy valaha is AIDS-e volt neki.
A doktor ezen fellelkesülve elhatározta hogy kipróbálja más halálos betegnek tartott páciensén is. Volt egy Kaposi Sarcoma-s (egy bizonyos gyógyíthatatlannak vélt bõrrák) betege, akinek vagy 30 kóros elváltozásos helyen jelent meg a KS a bõrén. Napi 1 milligramnyi injekciót kapva másfél hónap kellett mire minden folt eltünt a bõrérõl. Az orvos teljesen elképedt. A jelenlegi orvostudomány csak sugárkezelést tud alkalmazni egy bizonyos ideig, majd azt is abba kell hagyni a szövõdmények miatt, és a betegen nem tudnak tovább segíteni. A kezelés után a KS teljesen eltünt.
Egy másik nagyon beteg AIDS-es nõnél is alkalmazni kezdte, aki a HIV-t 11 éve szerezte, a fehér vértestecskék és T-sejtek száma rendkívül rossz volt már. Elõször szájon keresztül kapta ezt a port egy hónapig, de semmi hatást nem mutatott. Ezután injekcióban kapta meg és másfél órán belül a fehér vértestek száma 2200-ról 6500-ra nõtt. De az állapota már nagyon súlyos volt, magas láza volt és az orvos csak fele annyi injekciót mert beadni neki késõbb. Sajnos, meghalt. Közvetlenül az elsõ injekciót követõ vérvétel laboratóriumi vírus elemzésénél alig volt AIDS-vírus kimutatható a vérben. [Talán a szer mégiscsak használt volna, de vagy késõ volt már, vagy túl keveset kapott.]
Egy másik AIDS-es férfinél akinek a kezdeti vírus szám 57000 volt a vérében, már csak mankókkal tudott járni. A doktor szerint még 2-3 hete volt hátra az életébõl. Szájon keresztül vette be a porkapszullákat és 60 nap kellett mire a víruszszáma csökkenni kezdett, ezután havonta 30%-al esett ez a vírusszám. 7 hónap múltán alig volt valami is kimutatható a vérében, teljesen rendbejött napi 50 milligramm szájon keresztül szedett mennyiségtõl.
Egy másik orvos is két halálosnak tartott mellrákos betegen alkalmazni akarta ez a port. Az egyik igen fiatal, csak 42 éves volt, a másik 57 éves. A fiatalabb nõ két évvel korábban mindtkét mellét leoperálták már, intenzív sugárkezelést kapott azóta is, de a rák a nyakra, vállra, a gerincére és a bordákra is átterjedt. Az orvosok már feladták a reményt. A nõ felkészült a halálra, megírta a végrendeletét. Ekkor 100 milligramm mennyiséget kezdett szedni szájon keresztül kapszullában. Másfél hónap kezelés után a szakorvos szerint nem maradt egyetlen rákdaganatos sejtje sem. A nõ felkutatta Hudson telefonszámát és hálásan köszönetet mondva mesélte el neki a történetét.
De a másik nõn nem hatott ez az anyag, sajnos õ már nem él. [Ö is kapszullákban kapta és nem injekcióban.]
A Chicago-i Egyetem egér-kísérleteinél ez az anyag az esetek felében rákgyógyító, az esetek másik felénél meg rákot gyorsító volt. Azt tapasztalták, ha ösztrogénnel együtt adják, akkor 24 órán belül minden rák eltünt.
Volt még egy doktor Floridában is , aki egy hasnyálmirigyrákos betegnek adta, aki már a végsõnek hitt stádiumban volt. A beteg rohamosan veszített a súlyából és kétségbeesetten ki akart próbálni bármit is. 60 napig szedte kapszullában és akkor visszanyerte erejét, azóta teljesen felépült. A doktor nem értette. Ez egyszerûen nem lehet, tudomása szerint senki sem éli túl a hasnyálmirigy rákot.
"Ez az anyag nem valami ellenes. Ez nem anti-AIDS. Ez nem anti-cancer. [cancer=rák] Ez pro-life. [élet-melletti]
Ez szószerint a lélek. Ez az anyag nem arra van hogy AIDS-et gyógyítson. Ez arra van hogy tökéletesítse a testünket. Ez az anyag nem gyógyszer, hanem korrigálja a testet, abba az állapotba, ahol lennie kell az egészséges mûködéséhez..."
"...Valójában az immunrendszerünk az, ami leküzdi és meggyógyítja a betegségeket. Ha képes vagy tested minden sejtjének DNS molekuláját kikorrigálnod abból a károsodásból, amit a rák, vagy egy vírus, mint például az AIDS-vírus okozott, akkor szószerint tökéletessé válsz. Visszatérsz abba az egészséges állapotba, ahol lenned kellene..."
"Ez az anyag ténylegesen is egy filozófiai anyag. Azért van hogy felvilágosítson minket, és megemelje az emberiség tudatát. Ha történetesen közben betegséget gyógyít, úgy legyen. Nehéz megértenünk, hogy valójában ez az amire való..."-zárta be az elõadását David Hudson.
Megjegyzés
A "White Powder Gold" elnevezés (szószerint "Fehér Por Arany") alatt sokan csak az ORME-aranyat értik, mások viszont (akárcsak én is) általánosították ezt a kifejezést az összes ilyen monoatomos szupravezetõ elemre, magyarul inkább "Arany Fehér Por"-ként, beleértve az S-ORME elemeket is. Ebben az értelemben az "arany" tulajdonképpen "aranyat érõ"-t jelent, ami egyben felöleli a bibliai és más eredetû utalásokat is.
Készítettem egy táblázatot milyen anyagok, fogyasztható növények és gyógynövények tartalmazzák a legtöbb ilyen monoatomos ródiumot és irídiumot (kapcsolatokkal). További kiegészítéseket, forrásmunkák kapcsolatait és könyvajánlatokat is találhat ott. A teljes ausztráliai szabadalmi leírás pedig itt van (ingyen közreadom).
P. A.
forrás: http://www.geocities.com/all_are_one.geo/hun/aranypor.html