Ádvent

ADVENTI KÉSZÜLŐDÉS

I. Mi az advent?

A karácsony előtti, mintegy négy hetes Jézus-váró időszakot nevezzük így (advent=eljövetel). Az advent figyelmeztet, hogy várnunk kell Jézus eljövetelét: új életet kell kezdenünk egyrészt a megújulás vágyával,másrészt a szeretet tetteivel.

Adventben az egyház Krisztus három eljövetelét ünnepli, éli át:

1. Emlékezünk egy múltbeli eseményre: a választott nép Messiás várására.

2. A jelenben mi magunk is várunk, és szeretetünk tetteivel közreműködünk (!), hogy Jézus egyre teljesebben megszülethessen bennünk és közöttünk (legalább két keresztény vagy két családtag között), s ily módon környezetünk számára.

3. Végezetül várakozunk, hogy amikor Jézus eljön majd a világ végén (s ki tudja, melyik nap következik ez be!), készen találjon minket.

II. Hogyan élhetjük az adventet?

1. Egyéni és közösségi életünkben

Jézus születésére készülve egy új módon kell felfedeznünk, hogy Jézus él bennünk; s egyre teljesebben szeretne élni bennünk és köztünk. Hogyan tud növekedni (megszületni) bennünk Jézus? Ha törekszünk figyelni jelenlétére: s az őszemével látni, az őszavával szólni, az őLelkével gondolkozni (örömben és szenvedésben), - Vele egyesülten fordulni embertársaink felé. - Aki így Vele él, az hamar észreveszi, hogy Jézus "növekszik" benne, s megjelenik közöttünk. Különösen figyeljünk arra, hogy megjelenhessen azok között, akik szeretnének vele élni (családtagok, hittanostársak, plébániánk tagjai stb.) Készítsünk tervet, mit fogunk tenni annak érdekében, hogy Jézus megszülethessen (növekedhessen) bennünk és köztünk.

Minden hétre csinálhatunk közös tervet (hittancsoportban, családban)

Pl. 1. hét: "Legyetek éberek, mert nem tudjátok mikor érkezik az Úr".

Mindenért adjak hálát! (reggeli ima: elindulás Jézussal!) - a szeretet szolgálatai (pl. a családban a gyermekek vállalhatnak egy-egy feladatot).

2. hét: "Készítsétek előaz Úr útját!" - Saját lelkem számára: gyónás? - mások számára: a szeretetet (Jézust) adom a munkahelyen/ iskolában; odalépek ahhoz, aki megbántott; küldök egy lapot egy telefonhívást...

3. hét: "Az Úr küldött, hogy örömhírt vigyek..." - Legyek az öröm hordozója a plébánián, a, hittancsoportban stb. Mindenkiről jót mondok! az egység örömét viszem oda, ahol egyenetlenséget látok.

4. hét: "Istennél semmi sem lehetetlen". - Minden ellenkezőlátszat ellenére higgyem, hogy Jézus testet tud ölteni bennem, köztünk! Legyek a remény hordozója! Ne engedjek a félelemnek, a bizonytalanságnak, a rossz hangulatnak: Győzzem le jóval a rosszat - magamban, kapcsolataimban!

Egyéb egyéni vagy közösségi elhatározások pl.

- közös családi, adventi erénygyűjtőlap;

- hajnali szentmise (vagy szentmise, szentséglátogatás);

- lemondás például a TV-ről, számítógépről, az édességekről stb.

- péntekenként kenyér-víz vacsora (s ennek árát felajánljuk szegények javára);

- egy magyar szent példakép választása adventre, vagy egy-egy hétre;

- ki-ki ápolja kapcsolatait a plébánia tagjaival - pl. Hittanosokkal stb. - másik napon a rokonokkal vagy a hittől távolabb állókkal...( lehet váltogatva minden napra más személyért élni);

- figyeljünk lakásunk szépségére, hogy Isten Országát tükrözze;

- vegyük észre családtagjainkban ami szép, s este beszéljük meg;

- nézzük át ruháinkat, játékainkat, mit adhatunk oda másoknak, karitásznak.

- Találjuk meg a módját, hogyan fordulhatunk a rászorulók, betegek -a "legkisebbek" - felé.

2. Advent ünneplése a családban

Az adventi felkészülés szép eszköze az adventi koszorú és a gyertyagyújtás a családban. - A gyertyagyújtás megismétlődhet minden adventi héten (lehetőleg szombaton vagy vasárnap) vagy akár minden este (ahogyan sok keresztény családban szokás).

Előkészület: Legyen ez igazi ünnep. Rakjunk rendet a szobában és az asztalon, ahová a koszorú kerül. Készítsük előaz imakönyveket az énekléshez és a Szentírást.

a.) Az adventi koszorú négy gyertyája advent négy vasárnapját jelzi. Advent elsővasárnapján az első, lila gyertyát gyújtjuk meg rajta, második vasárnapján a második lilát, majd a harmadikon a rózsaszínűt és a negyediken az utolsó lilát.

b.) Az adventi koszorú jelentése: A sorban meggyulladó gyertyák növekvőfénye jelzi, hogy karácsonyhoz közeledve múlik a bűn sötétsége és nő a fény. S karácsonykor eljön maga aFÉNY=JÉZUS KRISZTUS. (A kérdés számunkra: vajon szeretetünk tettei által bennünk, köztünk is nő-e a fény, Jézus jelenléte?)

- A fenyőörökzöld levelei emlékeztetnek Jézus halált legyőző örök szeretetére.

c.) A gyertyagyújtás családi ünnepe többféle lehet. Egy lehetséges felépítés: (Természetesen a gyermekek korosztályához alkalmazandó!) 1. Ének - Például SZVU 2, 4, 9, 11, stb. (SZVU=énekeskönyv). Bevezetőben a gyermekekkel néhány szót beszélgetünk az ének mondanivalójáról.

2. Szentírásolvasás - Választhatunk például a következőszakaszokból:

Lk 1,26-38; 1,39-51; 3,1-6; Mt 4,12-17; 5,1-12; Rom 13,11-14; Fil 4,4-7; Iz 2,2-5; 7,14-15; 11,1-5; 35,1-7; 45,5-8; vagy az Ige-liturgia naptár szerint a napi szentírási részből.

3. Beszélgetés - Mi a szentírási szakasz mondanivalója számunkra? Mit is jelent az advent a mi életünkben? (vö. a fenti gondolatokat) Hogy sikerül élni a közös vagy az egyéni adventi elhatározásokat (gyermekekkel megbeszélhetjük, hogy haladnak az "erénygyűjtőlapokkal").

4. Imádság - Lehetséges imádkozni saját szavakkal, az este gondolataihoz kapcsolódva. (Mindenki mondhat egy kérést, egy köszönetet, amelyre közös válaszunk lehet pl. Ámen, vagy Köszönjük Urunk, vagy Kérünk Téged hallgass meg minket.Majd közösMiatyánk vagy Üdvözlégy vagy ének.

Hiába született meg Jézus 2000 éve Betlehemben, ha nem születik meg benned! Ha sikerül szeretetben növekednünk az advent folyamán, igazi lesz a

karácsonyunk: Jézus megszületik bennünk, közöttünk; és a körülöttünk élők számára is.