Alapítás:
A Szegedi Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének határozata alapján, az Intézet keretében 2009. január1-n megalakul a Dél-alföldi Iskolapszichológiai Módszertani Központ (Továbbiakban: Központ).
A Központ feladata a gyakorlatban dolgozó iskola- és óvodapszichológusok, valamint oktatási és nevelési problémákkal fogalakozó pszichológus kollégák számára rendszeres szakmai találkozók szervezése, a gyakorlati tevékenység segítése, magas szintű szakmai elméleti háttér biztosítása.
A központ céljai:
Szupervíziós lehetőség biztosítása a pszichológus szakembereknek, amely egyrészt hatékonyabbá teszi napi munkájukat, másrészt egyfajta szakmai felügyelet jelent, amelynek segítségével az estek megoldásának szakszerűség ellenőrzötté válik.
Szakmai segítség nyújtása egyrészt a szakemberek közötti tapasztalatcsere, másrészt az egyetemi keretekből következő szakirodalmi elméleti és módszertani háttér használata révén.
Továbbképzések, előadások szervezése, jó színvonalú önképzés támogatása elsősorban információkkal és lehetőség szerint szakemberek meghívásának biztosításával.
Kutatási együttműködések kialakítása, amelyek során az egyetemi szakmai-módszertani kapacitás bevonásával az adott intézmény problémáihoz, fejlesztéseihez kacsolódó kérdésekre keresünk válaszokat.
Közös pályázati projektek tervezése, illetve részvétel az intézményi pályázatok keretében megvalósuló ismeretterjesztő, fejlesztő ill. diagnosztikai munkához.
A gyakorló iskolapszichológusok kutatási tevékenységének és ehhez kapcsolódóan hazai, ill. nemzetközi konferenciákon való részvételének elősegítése. A nemzetközi iskolapszichológiai szervezethez (International School Psychology Association) való kapcsolódás támogatása, információk szakmai anyagok rendelkezésre bocsátása. A kutatómunka segítése.
A tapasztalatok, kutatások összefoglalása időszaki kiadványokban.
A Közpon vezetője: Dr. Szabó Éva – habilitált egyetemi docens, SZTE Pszichológiai Intézet.
A Központ székhelye:
A Központ működésének infrastrukturális feltételeit a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Pszichológiai intézete biztosítja. Ez jelenti:
- A találkozók lebonyolítására alkalmas hely biztosítását.
- A Központ munkájához kapcsolódó szakmai anyagok hozzáférésének biztosítását: pl a Tanulmányi és Információs Központban illetve Intézeti leltárban lévő könyvek szakanyagok használata.
- A Központhoz csatlakozó tagokkal közösen végzett kutatások infrastrukturális (elsősorban informatikai, módszertani) hátterének biztosítása
A Központ feladatai, működésének formái:
Rendszeres Találkozások szervezése:
A Központhoz csatlakozó tagok havi rendszerességgel, egy előre meghatározott időpontban találkoznak. Az időpont kiválasztása minden estben az adott oktatási félév elindulása előtt egy hónappal történik. Biztosítva ezzel, hogy a szakmai találkozók beilleszthetők legyenek a szakemberek munkahelyi időbeosztásának rendjébe. A könnyebb kapcsolódás érdekében a találkozók online platformon való megtartása is lehetséges.
Elektronikus kapcsolattartás
A Központ levelező listát működtet, melyen a tagok információkat oszthatnak meg, rövid szakmai segítséget nyújthatnak egymásnak.
Alkalmankénti rendezvények szervezése
Egy tanévben maximum két szakmai rendezvény megszervezése, melynek célja a tagok továbbképzése, ismereteik, gyakorlati eszköztáruk bővítése. A programokon való részvétel a tagok szakmai tevékenységének része, közvetve az őket foglalkoztató intézmény érdekeit szolgáló tevékenység.
Ad-Hoc megbeszélések:
Olyan szakmai találkozók, amelyeken valamilyen aktuális feladattal kapcsolatban cserélnek információt vagy végeznek közös munkát a Központhoz csatlakozott tagok. Ilyen lehet pl. pályázatok elkészítése, vagy kutatással összefüggő szakmai megbeszélés.
Összehangolt pályázati munka végzése-szakmai háttér biztosítása
Együttműködés a Központ és az iskolák között pályázati tevékenységben. Az intézmények, illetve az egyetemi szféra számára kiírt iskola- (oktatás-, nevelés-) pszichológiai jellegű pályázatok figyelemmel kísérése. Lehetőség szerint pályázatok benyújtása, valamint a pályázat keretében végzendő munka koordinálása, szakmai támogatás.
Szakmai kapcsolattartás országos iskolapszichológiai szervezetekkel
Iskolapszichológiai Módszertani Bázis - ELTE - PPK
Iskolapszichológusok egyesülete
Magyar Pszichológiai Társaság Iskolapszichológia Szekció
A Központhoz csatlakozó tagok vállalják: Az SZTE Pszichológiai Intézetében folyó oktatás és kutatás segítését:
A Központhoz csatlakozó tagok felkérés alapján, alkalomszerűen részt vesznek az egyetemen folyó Alapfokú és Mester szintű pszichológusképzésben.
Ennek keretében meghívott vendégként átadják tapasztalataikat,
Lehetőség szerint hospitálások ill. gyakorlatok alkalmával fogadják a hozzájuk forduló hallgatókat.
Elősegítik, hogy megfelelő etikai szabályok betartása mellett, valamint az Intézmény vezető engedélye alapján a hallgatók és/ vagy az egyetem oktatói pedagógiai pszichológiai témájú kutatásokat végezhessenek abban az intézményben, ahol dolgoznak. Ezt a munkát a helyszínen koordinálják és ellenőrzik.