Zozó elég sokat köhögött , úgyhogy egy szerdai napon elvittük az orvoshoz. Az orvos meghallgatta a mellkasát, rávágta hogy akut hörghurut, felírt pár varázsszert és mondta hogy pénteken menjünk vissza. Első éjszaka alvás közben szörcsög, kapkodva veszi a levegőt, a köhögésre gyakran felébred és váladékot köhög fel. Ja, még annyi hogy az EUs kártyát nem fogadta el a gép (mint kiderült, mi voltunk az első "külföldi" betegük), úgyhogy egy másik gyerek nevére lettek kiállítva a gyógyszerek. Megjegyzem, 2010 van, és nem 1990 úgyhogy nem értem hogy az informatikai szint hogy lehet még mindig rosszabb mint a körülmények amit a rendelőben láttam...
Csütörtökön belázasodott, 37.4, 37.9, éjszaka még több, úgyhogy kúpot is kapott. A gyógyszert persze alig tudtuk beletolni - szokás szerint. Éjszaka kettő körül hányásba forduló köhögés. Gondoltuk a sok lenyelt slájmtól hányt.
Pénteken megyünk vissza a helyi varázslóhoz, mondja hogy igen, gyulladt a torka, valószínűleg vírusos megbetegedés (mert a baktériumtól pöttyös lenne) és attól van a láz. Az egyik gyógyszer helyett kértünk inhalálható verziót, mert azt a nagy adagot - abból a gránátalmával ízesített takonyból - mindig kiköpte. (Ezt az érdekes eszközt elneveztük pipának, és úgy tűnik sikerült is szippantgatni naponta 3x2-őt). A varázsló azt mondta hétfőn menjünk vissza, ha jól javul akkor csökkentjük a szippantást napi 2x1-re és ráérünk visszamenni szerdán.
Zozó láza folyamatosan ment feljebb a hétvége folyamán, és minden este hányt, az állapota nem sokat javult - talán kevesebben szörcsögött. A kúpunk elfogyott, úgyhogy rohangáltunk utána. 40 fokos láz körül jártunk, úgyhogy szombat éjszaka már a kórház után nyomoztunk, de szerencsére a szájon át adott lázcsillapító (eper ízű, nyúlós, amit valahonnan előkerült) lehúzta a lázat úgyhogy nem kellett hajnalban végigautózni fél Budapestet (először beutalóért, aztán egy másik kórházba).
Vasárnap reggel az ügyeleten egy idősebb varázsló volt, aki sokkal tapasztaltabb mágus benyomását keltette a magabiztos kijelentéseivel és fellépésével. Anyucit megnyugtatta hogy a hurut javul, mert sokkal kevesebb zajt hallani a mellkasból, és kapott erősebb kúpot is a láz ellen. Vasárnap sokkal jobb volt a Zozó közérzete - gondoltuk gyógyul, meg hogy a sok pacsálás lehúzta a lázat úgyhogy már nem kell aggódni. De nem oda Buda! Éjjel megint sokáig fent voltunk, mert estére megint felment a láza 39-re. Későn adtuk be neki a gyógyszert is, amit aztán néhány perc múlva ki is hányt. Ekkor esett le, hogy a szerencsétlen gyerek talán nem is a slájmtól (mert ekkor az már alig volt), hanem pont a gyógyszertől hányt.
Hétfőn reggel megint futás az orvoshoz, mert a láz még mindig nem változott. Ez most nem ugyanaz a helyi varázsló volt aki korábban. Azt mondta ezek szerint mégiscsak baktérium okozza a megbetegedést, és nosza felírt egy antibiotikumot. Móni ide nem velem, hanem a barátnőjével ment, úgyhogy utólag tudtam csak rákérdezni hogy "ugyan már, mi is a diagnózis - antibiotikumot nem adnak csak úgy". Kiderült hogy a diagnózist megint hasraütés alapján hevenyészte össze a varázsló, úgyhogy nem hagytam hogy a Móni beadja a gyereknek, és visszaküldtem hogy szerezzen egy beutalót vérvételre. Mikor hazajött, közölte hogy az orvos nem adott beutalót vérvételre, de kaptunk egyet tüdőröntgenre. Mindezt kb. másfél órával a vizsgálati idő vége előtt. Kis gyorshajtás itt-ott, néhány, a kelleténél erősebb kanyar emitt-amott, de azért időben odaértünk - reméljük sztárfotót nem kapunk utólag. Bethesda utcai kórházba berohanunk, betegfelvétel, aztán futás tovább. A röntgenes már várt mire odaérünk az ajtóhoz. Nincs lacafaca: gyerek leszíjaz, ólomruha, kép kattan. Tíz perc után jön a röntgenorvos hogy kiértékelte a képet, és közli hogy "van itt egy masszív tüdőgyulladás", meg hogy "nem kellene már hazamenni, itt kéne vele maradni". Gondoltam rosszul hallok, úgyhogy a Mónit is odahívtam. Az orvos még egyszer elmondja ugyanazt. Kis kétségbeesés, de az orvos határozott utasításai nem hagynak az embernek elég időt hogy elérzékenyüljön. Kis sorban állás újra a betegfelvételnél, mert most a sürgősségi belgyógyászatra kell bejutnunk. Sorra kerülünk, de mire bemondjuk hogy mit szeretnénk, már jön is egy orvos és kihúz minket a sorból (a röntgenorvos adta le a drótot telefonon). A belgyógyász sem kertel sokat: bal tüdőn tenyérnyi gyulladás (mutatja a kezét; nekem nem nagy, de egy kisbabához képest bizony az). Kérdezi hogy hol szereztük és miért csak most jövünk. Ledaráljuk a fenti történet rövidített változatát, aztán hegyezzük a fülünket mert már mondják is hogy itt kell tartani a gyereket. Kérdem mégis mennyi időre, mire ők hogy ez nem autószerelő. Mondom az igaz, de két-három nappal számoljunk vagy egy héttel. Mire ő: az egy hét a minimum. Látom a Móni kezd fehéredni, úgyhogy gyorsan kérdeztem most mi a teendőnk, aztán már vittük is a csecsemőosztályra. A főorvosnő gyorsan átnézi a papírokat, aztán neki is elmeséljük hogy kerültünk ide. Érdekes módon arról is faggatott minket, hogy evett-e a gyerek szotyit, mogyorót, vagy valami magot - mondtuk hogy kb. három hete evett pár szemet, meg két napja pár szemet, de nem köhögött tőle, úgyhogy remélhetőleg nem az. (Később kiderült hogy azért faggatódzott annyira, mert az osztályon lévő tüdőgyulladásos gyerekek többségének pont attól van.) Mondja hogy vizsgálat nélkül nem zárhatja ki hogy idegen anyag, úgyhogy akkor inkább holnap reggel csinálnak egy speciális röntgenfelvételt hogy biztos legyen. Tetszett hogy ő alapos és nem találgat - lehet hogy van egy mérnöki diplomája is... A gyereket szépen elvitték megvizsgálni, meg beletenni a kezébe a katétert hogy ne kelljen annyit szurkálni. A vizsgálat után annyit tudtunk meg hogy tényleg nincs semmi zörej a tüdejében (mintha egészséges lenne), és a meglepően jó közérzet miatt sem gyanús. Na igen, a többi gyerek az osztályon vagy csendben szenvedett, vagy üvöltve, míg Zozó vidáman rohangászott katéterrel a kezében fel, s alá. Gondolom az orvos azért tartotta fontosnak mindezt elmondani, hogy a varázslókat ne hibáztassuk. De akkor is bekaphatják - micsoda dolog egy másfél éves kisbabának komoly vizsgálat nélkül nyolc féle gyógyszert felírni - köztük egy antibiotikumot?! Jó, értem én hogy nem lehet minden rendelőben labor, de akkor is: vannak ötperces vérképtesztek amihez csak egy tű kell meg az az eldobható teszt ami nem lehet olyan drága... Azt azért becsülöm a kórházban hogy miután kiderült a babáról hogy tényleg beteg, nem sokat kellett sehol sem várni és viszonylag hamar ment minden - a sürgősségi ellátás tényleg sürgősségi ellátás volt. A magyar kórházi viszonyokat alig ismerve az egyetlen dolog amit felrónék az az, hogy nincs hely. Ezalatt értendő hogy nincs rendes látogatóhelység (a folyosón van két pad), az összes anya egy külön szobában alszik, és sajnos néhány anyának (a frissen érkezetteknek mint pl. a Móni) mindig a fotelben kell aludniuk.
Itt a kórház (A betű). A második emeleten van a csecsemőosztály. Az orvosi vizit ideje 08:00-12:00 között van, azon kívül bármikor lehet menni (de ugye éjszaka nem kéne felverni a csecsemőket) ha valakinek látogathatnékja van. Móninak van magyarországi mobil száma (Vodkaphone feltöltős, csak azért hogy őt el lehessen érni) - ha valakinek kell, az szóljon, nem árt ha előtte odaszól.
Na, ennyi hétfő éjfélig, megyek én is aludni gyorsan... Ha van valami fejlemény, majd ideírom.
Az utólagos javítások és változtatások jogát simán fenntartom, biztos van benne hiba...
Kedden nem sokkal lettünk okosabbak. Két röntgenfelvétel készült, mert az elsőt nem jól csinálták. Reméljük nem lesz baja a sok X-től. A Móni látta a képet, azt mondta hogy tényleg ijesztő: van egy kis folt gócokkal a jobb tüdő tetején, míg a folt a bal tüdőt szinte teljesen letakarja. A jó hír az az, hogy nem szotyi vagy más idegen anyag van a tüdejében, úgyhogy műteni nem kell, és már csorog is a vénájába az antiunikum.
Az egyik orvos szerint már pénteken kiengedik, a főorvos szerint viszont a hét végéig ott lesz. A rossz hír ebben az az, hogy előbb kiengedik mint ahogy teljesen felépül (ugye tegnap írtam hogy a minimum idő egy ilyen betegséghez egy hét). Jobb lett volna ha ott tud maradni amíg tünetmentes lesz - reméljük maradhat. Gondolom kell a hely, mert sok a beteg.
A Móni meg a Zozó alig bírnak aludni, úgyhogy mindketten a végkimerülés határán vannak. A Móninak fürödni és enni sincs ideje, mert a Zozó mindig a nyakában lóg (pont azért, mert kialvatlan). Ennek oka egy hét hónapos kislány, akinek az anyja az intenzíven van, az apja meg külföldön, más látogatója nincs, ezért néhány órát üvölt, és néhány órát alszik - természetesen nem éjszaka alszik, amikor más is azt tenné. A Zozó meg csak akkor tud visszaaludni ha kap cicit (amihez ugye kell a Móni a másik szobából), de az a kislány csak ordít és ordít... Próbáltunk másik szobát kérni Zozónak vagy a kislánynak, de a másik szobákban nincs hely, úgyhogy sajna nincs mit tenni - mindegyik marad.
Sajnos a Móni még mindig fotelben alszik - nem lesz ez jó a nyitott gerincnek...
Még annyit hogy a kijelölt dohányzóhelység a csecsemőosztály erkélye alatt van. Gondolom nem kell ecsetelni hogy ez 40 fokos melegben a tüdőgyulladásos csecsemőknek miért nem olyan jó.
Ennyi keddről.
Szerdán mikor beértem, éppen fülvizsgálaton volt a gyerek - minden rendben volt vele. A láz is csillapodik, már nem kell kúpozni. Móni viszont kétségbeesve meséli hogy holnap viszik a gyereket tüdőtükrözésre (ami altatással jár), mert a szotyit még mindig nem lehet egyértelműen kizárni és meg kell bizonyosodni. A Móni még annyit mondott hogy az éjszaka jobb volt mint az előző, mert kevesebbet kellett virrasztani, viszont a háta nagyon fáj.
Nagymama hozott be gyümölcsöket. A ribizlit tömte a Zozó a legjobban, az eperből és a fekete ribizliből kevesebbet. De legalább evett valami vitamint. Az egyik barátnője is bent volt a Móninak, hozott lufit, papírt és színes ceruzát. Lementünk játszani a hőségben, jól elvolt a nagymamával. Fél óra múlva gyógyszer begőzölés, nem sokkal utána pedig úgynevezett gyógytorna (ilyenkor egy "specialista" kb. tíz percig ütögeti a Zozó hátát a két tüdő környékén egy szappanra emlékeztető tárggyal), majd orrszívás, és inhalálás. Délután kettő körül a Zozó végre elaludt, úgyhogy a Móninak volt ideje megfürödni és egy jót enni. Sajnos a sírós baba a szobában menetrendszerűen elkezdett sírni, úgyhogy én a Zozó mellett kuporogtam, hátha esetleg felébred. Mikor bejött az egyik nővér, rákérdeztem hogy a Zozót nem lehetne-e áttenni annak a babának a helyére aki ma hazament, mert ettől a babától nem tud pihenni, ami ugye a felépüléséhez fontos lenne. A válasz az volt hogy nem lehet, mert a babák betegség szerint vannak a szobákba csoportosítva, és a Zozót nem tehetik be abba a szobába ahonnan elment a baba. De rendes volt, mert vette a lapot és felkapta a sírós babát és kivitte magával egy időre, úgyhogy a Zozó végül is tudott aludni kb. 2 és fél órát, ami nagy szó az eddigiekhez képest. Ébredés után még egy kis ribizli, lufizás, rajzolgatás, stb. A Móni még mindig parázott a tüdőtükrözés miatt, úgyhogy mondtam neki hogy ha ez megnyugtatja, akkor szóljunk az orvosnak hogy mi azt nem akarjuk. Szólt az orvosnak, hogy beszélni szeretnénk vele ha van pár szabad perce. Elmondtam az orvosnak hogy a Zozó többször meg volt fázva a télen, szinte minden alkalommal begyulladt a füle, és hogy szerintem attól lesz ez hogy valami felgyülemlett a tüdejében - nem pedig a szotyitól; azt észrevettük volna, mert akkor fuldokolt volna a gyerek, s ezért nem biztos hogy szükséges a tüdőtükrözés. A monológom végén aztán elmagyarázta hogy a tüdőtükrözésre csak akkor kerül sor, ha nincs kimutatható javulás péntekig. Szóval szépen lassan rájöttünk hogy a Móni a sok stressz miatt félreérthetett valamit, és egyenlőre szó sincs arról hogy ezt holnap megcsinálják. Mondtam az orvosnak hogy köszönjük a magyarázatot, ez így logikus és megnyugtató. A Móninak meg nagy kő esett le a szívéről.
A mai jó hír az az, hogy miután egy anyuka ma hazament, a Móni végre kapott egy ágyat a fotel helyett - remélhetőleg holnap reggel már kevésbé fáj majd a háta, és a nyitott gerinc nem sínyli meg.
Még annyi, hogy a takarítónő egy kicsit agresszívnak tűnik. Mindig fejhallgató van rajta; lehet hogy egész nap kormányzati beszédet hallgat és attól olyan morcos...
Ma is - mint tegnap - késtek a vonatok a Keletiből, úgyhogy már második alkalommal csücsültem egy órát az állomáson - lehet hogy púp nő a pupómon mire túl lesz a gyerek a betegségen. Tegnap a késés oka "műszaki ok", s néha "árvíz" volt, de ma már csak "műszaki ok"-ot mondtak be. Valamit félregépelhettek mert egy alkalommal véletlenül azt mondták be, hogy a késés oka a "késés" volt.
Ennyi szerdáról.
Csütörtökön sok említésre méltó dolog nem történt. Reggel vérvétel volt, és a vérkép tökéletes volt. A láz megszűnt.
Az anyukákra rájár a rúd, mert az egyiknek a kopott, használt törölközője tűnt el, a másiknak az islere a hűtőből - természetesen ki vannak akadva. Móni már az első nap megtanulta hogy be kell zárni mindent, úgyhogy nekünk újabb dolog nem tűnt el.
Pénteken reggel röntgen, hogy kiderüljön volt-e javulás, és megyünk-e vagy maradunk. A jobb oldali folt szinte eltűnt, míg a bal sokkal kisebb lett és úgy tűnik hogy a tüdő alja felé mozdult el egy kicsit. Az orvos azt mondta hogy a hétvégét biztos ott kell még tölteni.
A reggeli vizit után a legtöbb beteg hazament, csak két baba maradt, de estére jött még kettő. Mindenesetre a holtidőben sikerült elcsípni egy szobát, ahol nincs beteg és ágy is van, úgyhogy most már egy szobában alszik a Móni és a Zozó - még ha külön ágyban is. Az erkélyre ebben a szobában is tilos kimenni (mert leszakad).
A Zozó úgy tűnik kezd egy kicsit kezd befordulni. Vannak "nem" rohamai: bármit mond neki az ember, csak kiabál, hogy nem, nem, nem. Gondolom már tudja, hogy ha viszik valahova, akkor az nagy valószínűség szerint neki nem lesz jó. Az orvos szerint ha hazamegy, akkor ez megszűnik... A "pipát" viszont láttam hogy ma már profi szinten szívta - ez ugyebár nem fáj, és gondolom megtanulta hogy előbb túl van rajta ha nem ellenkezik. A "masszőr" ma nem jött (pedig kellett volna neki).
Úgy tűnik a takarítónők a végletek emberei - a mai az nagyon rendes és türelmes volt, éles ellentétben az előzővel: nem zavart el senkit mikor felmosott, megvárta míg az anyuka kipakolta a hűtőt (ami elég hosszadalmas ha egyfolytában nyavalyog a büdös kölök) , sőt, ha a gyerek kiköpte a megrágott almát, akkor is csak annyit mondott "Uramisten! Hagyja csak, majd én feltakarítom.". A szinten lévő egyetlen WC-ben mosdó melósok után maradt sártengerre is csak annyit mondott: "Hagyják csak, majd én megcsinálom.". Ilyen emberből kéne több, akkor talán előrébb lenne az ország.
A Keletiben még most is késnek a vonatok 30-40 percet Hatvan felé. Lassan már nem is érzem hogy milyen kemény az a pad - a napi egy/másfél óra ülés jó edzés. A vonaton akaratlanul végighallgattam ahogy a vonaton két agyoniskolázott vasutas értekezik. Hosszas tanakodás után az egyik kiböki hogy állítólag a felső-vezetéket szerelik. Mire a másik rögtön rávágta hogy "azok a Szlovák szarok", és hosszasan ecsetelte a kollégának hogy a Szlovák mozdonyoknak nem ér elég magasra az áramszedője, ezért a megsüllyedt sínrészeknél van ahol 6-8 centis ívet is húz, ami tulajdonképpen elégeti a vezetéket. Nagyon érhetett hozzá mert hozzátette azt is, hogy ha a Szlovák mozdony mind a két áramszedőjét feltolja, akkor ez nem történik meg - csakhogy nem minden mozdonyvezető tudja, vagy teszi ezt meg... Gondolom fel sem merült bennük hogy a sín is ludas az ügyben, és nem csak a Szlovákokat kéne okolni...
Szombaton nem kellett a vasutasokkal üzletelnem, mert a rokonok vittek és hoztak kocsival. A Zozó most már szépen eszik, úgyhogy ma reggel a Móni rendelt egy csomó kaját. Még kakaót is kellett vinnem mert az egyik gyereknél látta a Zozó, és ő is megkívánta. A szobába betettek egy másik kisbabát (anyjával egyetemben) is, úgyhogy a Zozó délutáni alvás nem sikerült túl hosszúra, mert a másik baba felébresztette. Miután kocsival vittek be, bevittem a babakocsit is, aminek a Zozó nagyon örült. Egyből belemászott és mentünk liftezni, az udvaron is körbetoltam, de egy idő után megunta és belevágta a miau-t a babakocsiba, és úgy tologatta. Kapott ma egy labdát, amit két dobás után meg is unt. Hát igen, a kocsikázásnak nincs párja.
Ma megint a morcos takarítónő volt bent, de miután a fél délután csak a nővérek gépén internetezett, a takarítás későig elhúzódott. A kinti folyosóról nem zavart el minket, mert azt mondta hogy azt most nem mossa fel.
Volt egy anyuka aki ment volna haza, de az orvos - akit eddig nem láttam, másik osztályról lehetett - eltűnt vagy másfél órára azzal, hogy mindjárt jön és megcsinálja a zárójelentést. Természetesen az anyuka már elég pipa volt délutánra, mert nem volt kajája (merthogy ment volna haza), ráadásul a másik gyerek is otthon várta...
Vasárnap egy anyuka már megint fél napot várt a zárójelentésre. Zozóról nem sok újság van, egyre jobban van, és természetesen nagyon elemében van. Reméljük holnap mehetünk haza.
Hétfőn megjött a laboreredmény a torokmintáról (időben!). Az eredmény egy Staphylococcus aureus nevű baktérium - ettől volt a tüdőgyulladás. Délután kettőkor értünk csak haza, mert odafelé a jégeső miatt kétszer is félre kellett állni az útról vagy 10 percre, visszafelé két kört is mentünk (mert ottfelejtett egy szatyrot a Móni), és a gyógyszertárban is megálltunk. Van egy gyógyszer amit négy napig kell még szednie a Zozónak hogy metasztázis (áttétel) ne fordulhasson elő. A gyógyszer egy forralt vízzel higítandó por, ami híg takony alakot vesz fel fehér színben (a.k.a. emulzió), és 4ml-t kell befecskendezni a szájába naponta. A zárójelentés viszonylag gyorsan megvolt - majd bescannelem később ha visszamentünk. A röntgenképet TAJ kártya és 500 fabatka ellenében CDn odaadták. Nem egyszerűen képek vannak a CD-n, hanem komplett alkalmazás különféle szűrőkkel, stb. Elég nagy, úgyhogy ha valakit annyira érdekel, majd szól és átjön érte. A képeket ki tudtam belőle exportálni, és feltettem őket ide. 7-én, 8-án és 11-én készültek a képek - balról jobbra sorban vannak. A gerinc és a bal bal lapocka közötti részét kell nézni a kép jobb oldalán.
Kétszer lesz kontroll, egy-egy hetes időközökkel.
Reméljük hogy ennyi volt...