Csapatunkról röviden
63-as számú Bessenyei György Cserkészcsapat
Robert BADEN-POWEL 1857-ben született Londonban. Hosszú éveket töltött az angol gyarmati hadseregben. Majd arra a gondolatra jutott, hogy könyvet írjon az ifjúságnak. Könyvével: SCOUTING FOR BOYS, hatalmas sikert aratott, s ezzel a cserkészet elindult világhódító útjára. Magyarországon az első cserkészcsapat 1910-ben alakul. A 63. sz. Bessenyei György cserkészcsapat az 1920-as évek elején alakult. A Fenntartója a Csornai Premontrei Prépostság volt. Első parancsnoka Göbl Valér premontrei kanonok. 1948 szeptemberében a többi cserkészcsapattal együtt a 63. sz. Bessenyei György Cserkészcsapatot is betiltották. Az újjáalakulás gondolata 1991 januárjában néhány öregcserkész, a Premontrei Rend, valamint több csornai polgár támogatásával realizálódott. A csapat újraindításában a legnagyobb szerepet azonban Bartos Ágoston Imre atya vállalta a megalakulás kezdeményezésével, az első foglalkozások szervezésével és a parancsnoki teendők ellátásával, de sajnos még ebben az évben elhelyezték Csornáról. Megalakult a Fenntartó Testület, melynek elnöke Dr. Horváth Lóránt Ödön csornai premontrei prépost apát. Az első újoncok avatására 1991 július 27-én került sor. A következő évben bejegyezték a cserkészcsapatot támogató Csornai Keresztény Ifjúságért Alapítványt.
A Premontrei Rendház udvarán lévő cserkészotthon várja azokat a 8 éves kor feletti keresztény értékrendet elfogadó gyerekeket, akik érdeklődnek a cserkészet és a természet iránt.