NÓTAEST HÖLGYEKNEK ÉS URAKNAK 2017. október 13-án, pénteken este fél7 és 11 óra között

Közzététel dátuma: Oct 11, 2017 4:34:48 PM

NÓTAEST HÖLGYEKNEK ÉS URAKNAK 2017. október 13-án, pénteken este fél7 és 11 óra között a Háló Közösségi és Kulturális Központban (Budapest, V., Semmelweis u. 4.)

Ezen az estén vendégeink lesznek a székesfehérvári Vármegyés Dalárda képviselői, Király Dávid és Szabó László, így különösen nagy nótázásra lehet számítani.

A Vármegyés Dalárda 2013-ban állt össze székesfehérvári fiatalokból. Elsősorban egy baráti társaságról van szó, akik énekegyüttesként a szomolyai dalárdaversenyen mutatkoztak meg először, amit meg is nyertek. Fő profiljuk a heroikus és hazaszeretettől fűtött első- és második világháborús katonadalok előadása, melyeket leginkább saját rendezvényeik színesítéseként, és baráti-bajtársi összejövetelik hangulatát biztosítandó énekelnek.

Az est első felében egy rövid - dalokkal fűszerezett - beszélgetést tartunk Dáviddal és Lászlóval, majd kezdetét veszi a nagy közös nótázás.

Az este folyamán torkunkat jóféle pálinkákkal és borokkal olajozzuk, és hogy ezt sokáig tehessük, közben finom zsíros kenyereket fogyasztunk.

Az est költségeihez 2.000 Ft hozzájárulást kérünk fejenként, ami magában foglalja a korlátlan borfogyasztást.

Kérjük, hogy a gördülékeny szervezés végett, CSÜTÖRTÖK este 18 óráig mindenki jelezze részvételi szándékát az alábbi fb-eseményen található űrlapon:

https://www.facebook.com/events/108747579876927

Mindenkit nagy szeretettel várunk nótás mulatságunkra, hogy közösen énekeljünk egy hatalmasat! Aki hallja, adja át! Köszönjük!

MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!

Üdvözlettel:

V A D K A N O K

https://www.facebook.com/events/108747579876927