Néhány szó a kezdetekről

Neumann György okl. gépészmérnök vagyok és a BME Finommechanika-Optika szakán végeztem.

Hosszú évekig az iparban fejlesztőmérnökként ügyködtem, ám a rendszerváltást követően - 1993-tól - kénytelen voltam pályát módosítani: a Díjbeszedő Holding Zrt.-nél kirendeltségvezetői beosztásban dolgoztam egészen 2016. őszéig, amikor nyugdíjba mentem.

Sokat spekuláltam, hogy a sok szabadidőre valami olyan elfoglaltságot kéne találnom, ami az idő előtti demenciát kivédené, mely révén akár még újat is tanulhatok, de nem utolsó sorban jó kedvtelés lenne. És - egy kis nagyképűséggel - a kreativitásomat sem kéne sutba dobni.

Egyszer csak beugrott, hogy gyerekkorom kedvenc játéka volt egy Märklin fémépítő készlet. Talán sokaknak ismerősen cseng, mindenféle lyukasztott fém alkatrészek összecsavarozásával lehetett pl. teherautót, darus kocsit, stb. összeszerelni. Gondoltam, hogy most is léteznek hasonló készletek, sőt, mivel azóta eltelt 50-60 év, így biztosan léteznek olyanok is, melyekből programozható robotokat lehet építeni.

Nekiestem a netnek, és a sejtésem beigazolódott, mert sok külföldi cég gyárt ilyesmit. Hosszas előtanulmányok után végül is egy távolkeleti gyártót szemeltem ki. Olyan alapkészletet választottam, melyből 10 féle ajánlott kütyüt lehet összerakni. A mechanikai alkatrészeken kívül elektronikus moduljai is vannak, a vezérlése és a programozása az Arduino rendszeren alapul. Kezdőknek grafikus felületen történő programozást ajánlanak, a haladók viszont direkt programnyelvet is használhatnak. Természetesen (egyelőre) az előbbi kategóriába tartozom, de ami késik, talán nem múlik…

Lehet mechanikus és elektronikus kiegészítő modulokat is beszerezni hozzá, ki is használtam ezt a lehetőséget, így már saját ötleteimet is meg tudom valósítani.

Mit mondjak, nagyon bejött a dolog! Összerakok, programozok, és ha úgy működik, ahogy elképzeltem, akkor levideózom, majd megosztom a legnépszerűbb közösségi oldalon.

A dolog egyébként csak eddig a fázisig izgat, így hamar szétszedem, és jöhet a következő. Ennek azonban van egy komolytalanabb indoka is: különösen a nagyobb készülékek tárolása azért okoz gondot, mert nem szeretném, ha kedvenc Macsekunk áldozatává válna...