citroen ds

Citroen DS

1955. október 6.: A Citroen bemutatja a DS 19-et. Az autó a híres Traction Avant-ot váltja, mely Maigret, illetve gengszterlimuzin néven vonult be a történelembe. Az új modell valósággal sokkolta a közönséget, az első nap végére 12.000 megrendelést regisztráltak. Az embereket lenyűgözte az autó hatalmas belső tere, sose látott áramvonalas formája, hidropneumatikus rugózása, a tárcsafék, az egyküllős kormány.

Az autó kisebb módosítások után 1967-ben esett át jelentősebb változtatáson: a fényszórók közös búra alá költöztek, s megjelent a máig különlegességnek számító megoldás, a kormányzott kerekekkel együtt forduló kanyarfényszóró.

1964-ben jelent meg az autó luxusváltozata, a Pallas névvel fémjelzett, igényesen felszerelt modell.

A DS 19-et a későbbiek folyamán a DS 20, 21 és 23-as modellek követték, utóbbi kettő már elektronikus benzinbefecskendezéssel is rendelhető volt. A csúcsmodell (DS 23 ie) 130 lóerős teljesítményével akár 190 km/órás sebességgel is száguldhatott .

A DS korának legkényelmesebb autójának számított. Kényelmét a hidropneumatikus rugózásnak, és a ma is rekordnak számító, több mint 310 cm-es tengelytávjának köszönheti, mely magával hozta a megdöbbentő méretű lábterét is.

Az autó igazi presztizsmodell volt, politikusok, uralkodók, filmsztárok voltak elragadtatva kényelmétől, tekintélyes megjelenésétől. De Gaulle tábornok kizárólag DS-sel volt hajlandó közlekedni, miután egy ellene elkövetett merényletben az autó mentette meg az életét azzal, hogy kilőtt kerekekkel is képes volt elhagyni a helyszínt.

A DS sorozatot 1975-ig gyártották, majd másfél millió példányban .

Ma már ritkán tűnik fel jellegzetes sziluettje az utakon, rajongói klubokban hódolnak szeretett járműveiknek.

.