Fej, szív, kéz

A Waldorf-iskola a fej, a kéz és a szív iskolája


A Waldorf pedagógia a gyermeket - a fejlődő embert - testi-lelki-szellemi egységnek tekinti. A nevelés során egyenlő módon és mértékben fejleszti a gyermek intellektuális, érzelmi és a cselekvésben megnyilvánuló gyakorlati készségeit. A pedagógus az oktatásban és nevelésben szabad művészi folyamatot és alkotó együttműködést lát, melyet igyekszik az egyes emberek, ezáltal a társadalom fejlődése javára fordítani.


A hagyományos iskolarendszerben domináló intellektuális oktatással szemben a Waldorf-intézményekben a művészeti és gyakorlati készségek fejlesztése azonos súlyú a közismereti képzéssel. Sőt minden tantárgyat a matematikától a történelemig művészet hatja át a szó hétköznapi használatában. Minden téma feldolgozásában helyet kap a festés, a rajzolás, gyurmázás, zene, szavalás, és kis jelenetek eljátszása. Kis művészek képzése nem célja az iskolának, a művészetek gyakorlására egészen más okból helyez nagy súlyt. A legújabb kutatások szerint az életben való boldoguláshoz az IQ csak mintegy 20%-ban járul hozzá, míg az EQ, az érzelmi intelligencia, mintegy 80%-ban. Az érzelmi intelligencia az érzelmileg gazdag művészeti közegben fejlődik a legjobban.


A nevelési-tanítási folyamat módszerét, tananyagát és szervezését illetően a gyermek életkori sajátosságai a meghatározóak. A Waldorf tanterv érzékenyen követi a gyermek fejlődésének különböző fázisait: figyelembe veszi a gyermek fejlődésének kulcsfontosságú szakaszait, mint az iskolaérettség elérését, a fogváltást, a kilenc- és tizenkét éves kor átmeneti időszakát, a pubertást stb. Ezekben az időszakokban jelentős mértékben megváltoznak az oktatás fő hangsúlyai, új tanulási módszereket és tevékenységeket kerülnek bevezetésre. A Waldorf- iskolák nem kész szakembereket akarnak képezni a tizenkét év alatt, hanem sokoldalúan művelt, érdeklődő embereket, akik majd helytállnak és kitartanak választott szakmájukban is.


A Waldorf óvoda és iskola célja, hogy olyan emberi képességeket hozzon felszínre, amelyek nélkülözhetetlenek a harmonikus együttéléshez minden társadalomban a világon. Meghatározó törekvés olyan személyiségek kialakulásának segítése, melyek képesek önmagukban is értelmet adni életüknek. Ezen szociális képességek, amelyeket a Waldorf-pedagógia kibontakoztatni kíván:

  • óvodáskorban az utánzás által: a másik ember szabadsága és tiszteletbetartása iránti érzék,
  • kisiskoláskorban a tekintély által: a létbiztonság érzése és a demokratikus együttműködés képessége,
  • serdülőkorban, amikor a tanár a tekintélyről lemondva, közvetlen emberi kapcsolatot alakít ki a tanítás során diákjaival: az érdeklődés elmélyítése a világ dolgai és a többi ember életviszonyai iránt.

A Waldorf-tantervnek nemcsak az a célja, hogy lépést tartson a gyermekkor és a kamaszkor legfontosabb fejlődési fázisaival, hanem egyben az is, hogy ösztönözze a fejlődéshez elengedhetetlen tapasztalatok megszerzését. A tanterv harmonizáló hatást fejt ki, amely kihat az egész szervezetre, a test ritmusaira és működésére is. A Waldorf-tanterv alapvetően gyógyító hatású, mivel megteremti a teljes személyiség egészséges fejlődésének feltételeit. Az egészség ebben az értelemben olyan dinamikus egyensúlyt jelent, amely harmonizálja a gyermeken belüli erőket, és kiegyensúlyozza az egyén másokhoz és a világhoz való viszonyát.

A Waldorf-pedagógia feladatai:

  • megteremteni azokat a feltételeket, amelyek minden gyermek egészséges fejlődéséhez szükségesek,
  • képessé tenni a gyermekeket arra, hogy felismerjék saját lehetőségeiket, és
  • olyan képességeik kibontakozását elősegíteni, melyek a társadalomba való beilleszkedésükhöz szükségesek.