Péntekenként 18-19 és 19-20 óra között
Vasárnaponként 17-18 és 18-19 óra között
Minden kedden 19-20 óra között
Kedves Táncosok!
Köszöntünk Benneteket a tánc világnapján! Remélhetőel minél hamarabb újra találkozhatunk és együtt táncolhatunk!
Egy kis visszatekintés.
Idén, december 12-én szerettük volna megrendezni a szokásos karácsonyi és évzáró rendezvényünket, viszont erre sajnos most nincs lehetőség. Cserébe nézzünk meg pár emléket és gondoljunk vissza a tavlyi karácsonyi műsorra, aminek hatalmas sikere volt és egy csodás estét tölttünk együtt az ünnepek előtt.
Ezúton szeretnénk értesíteni mindenkit, hogy táncóráink (verseny-, társastánc, Just Dance) a mai naptól kezdődően elmaradnak. 2020. 11. 11-től a hatályos járványügyi rendelkezések értelmében amatőr csapatsport nem végezhető, a Művelődési házban sport tevékenységet nem lehet folytatni.
Október 9-től minden pénteken 18 órától
A táncról
A Just Dance formális tánc, ahol szólóban egy vagy több vonalban, illetve oszlopban történik a koreográfia kivitelezése (azonban nem követi a "linedance" szabályait).
Kinek ajánljuk ezt az órát?
Aki szeretne megismerkedni a versenytáncokkal, társastáncokkal, de nem kíván klasszikus aerobikos órán részt venni. Az órára nem szükséges partnerrel érkezni, szóló koreográfiákat táncolunk.
Milyen elemekre számíthatsz az órán?
Az óra folyamán elsősorban (de nem kizárólagosan) a latin amerikai versenytáncokból merített lépéseket használjuk, pl. csacsacsa, szamba, rumba, jive, rockabilly, tangó, country, rock and roll, keringő, stb. Az óra első részében lépésenként zene nélkül, majd zenével betanuljuk a koreográfiát, ezt követően azt az óra végéig folyamatosan táncoljuk. A koreográfiákat sokszor szimmetrikusan táncoljuk el, azaz a lépéseket bal és jobb lábbal kezdve is lelépjük a szimmetrikus terhelés érdekében.
Milyen edzettség szükséges az órán való részvételhez?
Az órán kezdők és haladók egyaránt részt tudnak venni, az órák nem épülnek egymásra, így nemtől és kórtól függetlenül bárki, bármikor be tud csatlakozni.
Ajánlott viselet:
A ruházat és a cipő szabad mozgást engedjem meg. Váltócipő használata kötelező. A cipő lehetőleg ne kimondottan sportcipő legyen (pl. futócipő), javasoljuk a latin tánccipő, gyakorló cipő vagy dance sneaker cipő használatát, de bármilyen táncolásra alkalmas kényelmes cipőt is lehet viselni.
Helyszín: Zsámbéki Művelődési Ház (2072 Zsámbék, Etyeki utca 2)
Szervező: Zsámbéki Tánc Sport Egyesület
A Zsámbéki TáncSport Egyesület éves rendes Közgyűlését 2020.07.15-én 17:30 órától tartotta az egyesület székhelyén, melyen az alábbi határozatok kerültek elfogadásra:
2020.07.15/01. számú határozat: Zsámbéki TáncSport Egyesület 2019-es évi pénzügyi beszámolója elfogadásra került
2020.07.15/02. számú határozat: Zsámbéki TáncSport Egyesület új tisztségviselőinek megválasztása elfogadásra került: Horvath Clémentine elnök, Kemény Imre titkár, Bárányos Mónika Julianna gazdasági vezető, Zinkné Kovács Mónika pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke, Bérczi László pénzügyi ellenőrző bizottság tag, Gazsi Zoltán pénzügyi ellenőrző bizottság tag
2020.07.15/03. számú határozat: Zsámbéki TáncSport Egyesület Alapszabályának IV/1 pontjának módosítása: IV.1. Az egyesület tagjai vagyoni hozzájárulásként tagdíjat fizetnek, A tagdíj összege 1000,- Ft/év, amelyet a megalakuláskor a nyilvántartásba vételt elrendelő végzés jogerőre emelkedésétől számított 8 napon belül, ezt követően legkésőbb melyet minden év április 30. napjáig kell egy összegben, az egyesület házipénztárába vagy az egyesület bankszámlájára történő átutalás útján megfizetni.
2020.07.15/04. számú határozat: Zsámbéki TáncSport Egyesület éves tagdíjának új összege 3000Ft/fő/év.
2020.07.15/05. számú határozat: Zsámbéki TáncSport Egyesület 2020-as évre vonatkozó költségvetési terve elfogadásra került.
2020.07.15/06. számú határozat: Zsámbéki TáncSport Egyesület Alapszabályának I/2 pontjának módosítása: I.2. Az egyesület rövidített elnevezése: nincs Zsámbéki TSE
A Zsámbéki TáncSport Egyesület elnöksége értesíti tagjait, hogy az éves közgyűlését 2020.07.15-én 17:30 órától tartja az egyesület székhelyén:
Zsámbéki Közművelődési Intézet és Könyvtár (2072 Zsámbék, Etyeki utca 2.)
Napirendi pontok:
1. 2019 éves pénzügyi beszámoló közzététele és jóváhagyása
2. Zsámbéki TáncSport Egyesület tisztségviselőinek megválasztása
3. Alapszabály módosítása
4. Éves tagdíj emelése
5. 2020-as évre vonatkozó költségvetési terv elfogadása
6. Egyebek
Bárányos Márton-Földi Lilla Sugárka
Közép-Magyarországi területi bajnoki címet szereztek Junior II D osztályban Csömör, 2020. március 7.
Gratulálunk nekik és felkészítő tanáraiknak: Várhegyi Istvánnak és Várhegyiné Nagy Rózsának
A Zsámbéki TáncSport Egyesület elnöksége értesíti tagjait, hogy az éves közgyűlését 2020.03.21-én 17 órától tartja az egyesület székhelyén:
Zsámbéki Közművelődési Intézet és Könyvtár (2072 Zsámbék, Etyeki utca 2.)
Színház terem
Napirendi pontok:
1. 2019 éves pénzügyi beszámoló közzététele és jóváhagyása
2. Zsámbéki TáncSport Egyesület tisztségviselőinek megválasztása
3. Alapszabály módosítása
4. Éves tagdíj emelése
5. 2020-as évre vonatkozó költségvetési terv elfogadása
Jó szórakozást kíván a Zsámbéki TSE elnöksége!
A Zsámbéki TáncSport Egyesület azért szervezi havonta a táncestjeit, hogy lehetőséget adjon a tagjainak a táncórákon kívül kötetlenül gyakorolni és a megtanultakat élesben is bevetni. Első sorban a Zsámbéki TáncSport Egyesület táncóráit látogatókat várjuk, de természetesen szeretettel várunk bárkit, aki partnerével együtt szívesen táncol.
Ha szereti a társastáncokat és van kedve gyakorolni, akkor Önnek és Táncpartnerének itt a helye! Felcsavarjuk a szőnyeget és irány a parkett!
Leendő vendégeink figyelmébe ajánljuk, hogy a táncesten kifejezetten tánczenék szólnak (angol keringő, tangó, bécsi keringő, slowfox, quickstep, szamba, chacha, rumba, paso doble, jive, illetve autentikus táncok közül a salsa).
2020-as évre tervezett táncestek időpontjai:
2020.03.21
2020.04.18
2020.05.16
2020.06.27
2020.09.05
2020.10.17
2020.11.14
2020.12.12 - Karácsonyi Évzáró Ünnepség
A Zsámbéki TáncSport Egyesület azért szervezi havonta a táncestjeit, hogy legyen lehetősége a tagjainak a táncórákon kívül kötetlenül gyakorolni és a megtanultakat élesben is bevetni. Első sorban a Zsámbéki TáncSport Egyesület táncóráit látogatókat várjuk, de természetesen szeretettel várunk bárkit, aki partnerével együtt szívesen táncol.
Ha szereti a társastáncokat és szívesen gyakorolna, akkor Önnek és Táncpartnerének itt a helye! Felcsavarjuk a szőnyeget és irány a parkett!
Leendő vendégeink figyelmébe ajánljuk, hogy a táncesten kifejezetten tánczenék szólnak (angol keringő, tangó, bécsi keringő, slowfox, quickstep, szamba, chacha, rumba, paso doble, jive, illetve autentikus táncol közül a salsa).
2019. december 7-e, szombat. Már délután 2 órakor a művelődési házban nagy volt a sürgés-forgás. A Zsámbéki TáncSport Egyesület apraja-nagyja díszítette, karácsonyi, ünnepi díszbe öltöztette a nagytermet. A hölgyek készítették a finomabbnál-finomabb szendvicseket, a díszítés itt sem ismert lehetetlent.
Rohant az idő, már délután 5 órakor minden készen állt a vendégek fogadására, és az Egyesület tagjai is ünneplőbe öltözve érkeztek vissza. Sok kedves vendég érkezett Herceghalomról és Mányról. Nagyon megtisztelő volt, hogy az Önkormányzat részéről is többen megtisztelték jelenlétükkel karácsonyi ünnepségünket, Horváth László polgármester úr és kedves felesége, Horgos Zsolt alpolgármester úr, és Kovács László főkertész úr.
Kellemes zenék, karácsonyi ihletésű dalok várták az érkezőket. Pontban 18.30-kor szépen zengő csengettyük hangja hívta fel az ünneplők figyelmét a táncgála kezdetére. A nyitó táncot a Kemény Imre-Horváth Klementina és a Bárányos Márton-Földi Lilla táncospárok mutatták be.
Ezt követte az Egyesület legfiatalabb táncospárjának (7 évesek!), Okeke Eriknek és Varga Boglárkának karácsonyi vers szavalata, mellyel mindenkit köszöntöttek. Kemény Imre és Bárányos Mónika köszöntője után Horgos Zsolt alpolgármester úr megnyitó beszéde következett. A táncbemutatók során láthattuk Pál Gábort és Pál Mártát, angol keringőjük és tangójuk nagy sikert aratott, ahogy a vidám és játékos quick step táncuk is. Ugyancsak vastaps kísérte Bárányos Mártont és Földi Lillát, Kemény Imrét és Horvath Clémentinet, akik szintén a standard táncokból adtak ízelítőt, elnyerve a közönség szívét is. Zsámbék színeiben versenyző senior párunk Bárányos Mónika és Fülöp Attila bemutatója után is hosszan tartó taps hallatszott a hálás közönség részéről. A táncgála herceghalmi barátaink vidám country táncával folytatódott.
A műsor második részében latin-amerikai táncokat táncoltak versenyzőink. Szamba, cha-cha, rumba, jive követték egymást, Bárányos Márton, Földi Lilla, Kemény Imre, Horvath Clémentine valamint Bárányos Mónika és Fülöp Attila előadásában. Igen nagy sikert aratott a Kemény Imre - Horvath Clémentine és Bárányos Márton – Földi Lilla párosok spanyol tánca, a paso doble közös koreográfiája.
A műsor befejező produkciója Bárányos Márton és Földi Lilla salsa bemutatója volt, tele érdekes és látványos forgatásokkal, nem véletlen volt a koreográfia címe Dancing hands, azaz táncoló kezek.
Ezután a vendégeké volt a parkett, akik nagyon aktívan vettek részt a közös táncokban is. Kis táncosaink is „áttáncolták” az estét, persze minden szempár őket leste, amikor vidám cha-cha-t vagy szép slow fox-t táncoltak.
Mikulás is járt nálunk, a gyermekek legnagyobb örömére sok-sok csomag volt a kosarában, amelyet itt hagyott.
Az Egyesület minden vendégnek egy Zsámbéki TáncSport Egyesület feliratú ledes kulcstartó lámpát ajándékozott.
A tombola nagy sikert aratott, ezúton is köszönjük az Alex Fémbútor Kft. fődíját, egy szép asztalt hat nagyon szép székkel, a Szépia Bio & Art Hotelnek a bowling, a squash és a wellness felajánlásokat, és természetesen a Tesco-nak az évről-évre nagyon komoly ajándékcsomagokat.
Reméljük, mindenkiben szép élmény marad ez az est, és minden kedves velünk ünnepelő szíves visszaemlékezéssel várja szent karácsony ünnepét.
Külön köszönjük Várhegyi Istvánnak az igen szép zenei összeállításokat és feleségével, Rózsával végzett egész évi, odaadó tanári és edzői munkájukat, melynek eredménye versenyzőink dobogós helyezései, arany- ezüst- és bronz érmeinek komoly gyűjteménye. Méltán lehetünk büszkék táncosainkra, hiszen eredményeikkel Zsámbék hírnevét öregbítették a nagyvilágban.
Végül, de nem utolsó sorban köszönetet mondunk azoknak a klubtagoknak, és családtagjaiknak, barátainknak, akik az előkészületekben részt vettek.
Zsámbéki TáncSport Egyesület
(további fotók a galériában érhetők el)
Dátum: 2019. december 7. 18 órától tartandó Karácsonyi Ünnepségünkre.
Minden Tagunkat és Táncosunkat szeretettel várjuk!
Zsámbéki TSE elnöksége
2019. november 2.
Bárányos Márton - Földi Lilla Sugárka versenytáncosaink eredménye:
Standard táncok: bronzérem
2019. október 27.
Bárányos Márton - Földi Lilla Sugárka versenytáncosaink eredménye:
Standard táncok: két bronzérem
2019. október 19.
Bárányos Márton - Földi Lilla Sugárka versenytáncosaink eredménye:
Standard táncok: egy aranyérem és egy ezüstérem
2019. október 12.
Bárányos Márton - Földi Lilla Sugárka versenytáncosaink eredménye:
Standard táncok: egy ezüst- és egy bronzérem
2019. október 5.
Bárányos Márton - Földi Lilla Sugárka versenytáncosaink eredménye:
Standard táncok: ezüstérem
Minden érdeklődőt szeretettel várunk rendezvényünkön!
Minden érdeklődőt szeretettel várunk rendezvényünkön!
Bárányos Márton és Földi Lilla eredménye:
Standard táncok: aranyérem, Latin táncok ezüstérem.
Bárányos Márton és Földi Lilla eredménye:
Standard tancok: aranyerem
Latin tancok: negyedik helyezes
Bárányos Márton és Földi Lilla eredménye:
Standard táncok: aranyérem, Latin táncok bronzérem.
Bárányos Márton és Földi Lilla eredménye:
Standard táncok: aranyérem, Latin táncok bronzérem.
Bárányos Márton - Földi Lilla eredménye:
Standard táncok: aranyérem
Slowfox 1Tánc: aranyérem
Latin táncok: ezüstérem
2018. február 3-4-én lezajlott az idei TáncSport Magyar Bajnokságok első két napja, mely az év legrangosabb hazai bajnokságsorozata.
A versenysorozat egyik műsorvezetője Várhegyiné Nagy Rózsa, a Zsámbéki TSE tánctanára volt, aki hatalmas tapasztalattal és rangos külföldi versenyek vezetésénél szerzett tapasztalatait felhasználva vezette a műsort, irányította a versenyzőket.
Nézőként óriási élmény volt látni a magyar legjobbakat a táncparketten és nagy büszkeséggel töltött el minket, hogy Rózsának ilyen fontos szerepe volt a versenyen.
Legyünk rá nagyon büszkék!
A Zsámbéki TSE vezetősége és tagjai köszönetüket fejezik ki mindazoknak, akik támogatták a 2017. december 9-én megrendezett Karácsonyi "Öt órai teaparty" nevű rendezvényünket.