Tanévnyitó
Veni Sancte - tanévnyitó szentmise
Augusztus 31-én délután ünnepi szentmisével kezdődött a tanév iskolánkban.
Az elsős diákokat Szijné Fajka Ágnes osztálytanító és Szécsi Gabriella napközis nevelő vezette át az óvodából.
A szentmise előtt Gévai Imre tagintézmény-vezető köszöntötte az elsősöket, szólt a szülőkhöz, diákokhoz. Kiemelte, hogy jelenléti oktatásra készül az iskola, hangsúlyozta a család támogató szerepének fontosságát, és bemutatta a nevelőtestület új tagját, Molnár Anna tanítónőt, aki napközis csoportvezetőként fog dolgozni.
Majd Hernádi László plébános atya és Nagy István diakónus, iskolánk pedagógusa közösen mutatta be a szentmisét, melyen az énekkar Juhász Anikó karvezető irányításával közreműködött.
A szentmise végén felkötötték az iskola nyakkendőjét az elsős kisdiákoknak, majd Sági Anikó igazgatónő megnyitotta a tanévet.
Másnap, csütörtökön, az első tanítási napon még az ég is megkönnyezte a vakáció végét, végig esett az eső, ráadásul még az iskolacsengő is meghibásodott, de ennél nagyobb baj ne is legyen a tanév során... 🙂
(fotó: Pintér Márta)