páros horgászverseny

ÖSSZEFOGLALÓ
TAMÁSI TÓVÖLGY HORGÁSZTÓ | 2021.10.03.

Kedves Horgászok!

Még sötét volt, amikor egymást követően érkeztek az autók a Tamási Tóvölgy Horgásztó parkolójába. A hideg hajnali órákban is remek hangulatban indult a nap, mindenki izgatottan várta, hogy elkezdődjön a páros horgászverseny és lehetőség adódjon üldözőbe venni a halakat. Szerencsénkre gyorsan világosodott, így a megnyitó és a sorsolás alkalmával már a kihelyezett kupákat is szemügyre vehették a csapatok.

Lakos Antal Tógazda biztosítja számunkra ezt a remek peca helyszínt, aki nap mint nap azon dolgozik, hogy a Tóvölgy horgásztó egy remek infrastruktúrával, gyönyörű és gazdag halállománnyal rendelkező horgászhely legyen, ami vonzó célpontja lehet a kalandra, igazi horgászélményekre vágyó pecások számára.

Kattints ide a további infókért:

Nagyon örülünk és hatalmas megtiszteltetés, hogy a Peca Kaland rendezheti meg a tavon az első horgászversenyt, így mindent megtettünk, hogy egy emlékezetes, izgalmas, jól szervezett megmérettetés keretében töltsék el horgászatukat az itt induló pecások.


A versenyre két körös sorsoláson útján lehetett helyet váltani, véletlenszerű húzási sorrend határozta meg, hogy mely csapat húzza a soron következő horgászhely számát. Először a B-szektor helyeből választhattak a csapatok, majd az A-szektor helyei is elkeltek. Szektoronként egy - egy horgászra most is rákacsintott a szerencse, hiszen kihúzta a "Nyertél" feliratú halacskát, ezzel bezsebelve az ajándékot már a verseny kezdete előtt! A gyors sorsolást követően megkezdődött a helyek elfoglalása, így a bepakolásra és előkészületekre bőven jutott idő a csapatok számára. Erre szükség is volt, mivel a B-szektor adottságai miatt, csak kis kézikocsikkal tudták a pecások bejuttatni felszereléseiket a kijelölt parkolóból.

8:00-kor hangjelzésre elindult a verseny, kezdetét vette a küzdelem a halakért. :)

Pár perc elteltével már sikerült néhány hal fárasztását és partra emelését megörökítenünk, így érdeklődve figyeltük, hogy milyen intenzitással kezdik meg a halak fogását a kupákért kűzdő horgászok. Nem mindenhol indul ilyen jól a nap, többen értetlenül álltak a botok mellett, hogy miért nincs kapásuk, hiszen a korábbi horgászataik alapján intenzívebb pecára készültek. Elindultak a próbálkozások, módszerek, távolságok, csalik változtatgatásával csipegették a halakat a versenyzők. Alkalmazkodniuk kellett a csapatoknak a horgászhelyekhez is, ez kihívást jelentett a versenyzőknek, de akadályt nem ismerve tettek meg minden tőlük telhetőt, hogy kihozzák a horgászállásban rejlő lehetőségeket. Közben az időjárás is kedvezően alakult, szépen kisütött a nap, melegedett az idő és a víz is, valamint egy kis kellemes szellő is mozgatta a vízfelszínt.

CFB Team

Császárék

MagMix Carp Team

Sz&Sz CARP TEAM

Megkezdtük az első mérlegelést a B-szektorban, ahol már sokkal megnyugtatóbb volt látni, hogy komoly mennyiségek gyűltek össze a haltartókban pár óra alatt. Több helyen 20-30 kg körüli fogásokat mutatott a mérleg és még messze volt a vége. Időigényes volt már a szektort is végigjárni, mértünk, számoltunk, adminisztráltunk és csak ámultunk, hogy milyen eredményesen húzzák a halat az itt megjelent versenyzők.

Itt tudod megnézni a versenyen készült további képeket:

Az A-szektorban folytattuk a fogási eredmények gyűjtését, ekkor már több helyről jelezték a pecások, hogy kérnének extra mérlegelést, mert már túl soknak ítélik a haltartóban, szabadság után áhítozó halak mennyiségét. Igyekeztünk mindenhová odaérni, így is akadt néhány csapat, akik annyira jól teljesítettek, hogy már három ember kellett a haltartók kiemeléséhez. :) Nagyszerű élmény volt ez mindenki számára, elégedett horgászokat, vidám arcokat láttunk a verseny során. Kora délután már nem volt olyan csapat, akinél ne lenne hal, mindenki rendelkezett értékelhető fogással.
Természetesen mint minden versenyen itt is voltak jobb és kevésbé ígéretes helyek, ezzel összhangban kimagasló és kevésbé erős fogási eredmények. Volt aki izgatottan a vizet kémlelte a hal fárasztása közben és persze volt, aki a szomszéd horgászt. :)

Izgalmas, mozgalmas és élménygazdag volt minden egyes órája ennek a versenynek. A legtöbb csapat számára és a szervezőknek egyaránt kimerítően, fárasztóan telt a verseny. A remek fogási eredmények miatt sajnos nem tudtunk a csapatoknál túl sok időt eltölteni, így mindenkivel csak néhány szót tudtunk váltani, egy-két képek készítettünk és már mennünk is kellett a következő horgászokhoz, akik mint a mikulás teli puttonnyal vártak bennünket! :) A nap meghatározó hala a kárász és a ponty volt, ezen kívül néhány keszeggel, bodorkával, amurral és küsszel is találkozhattunk.

Nagyon felkészült horgászokkal találkoztunk ezen a versenyen, emiatt a fogási eredmények is szorossá váltak, nem lehetett egyértelműen kijelenteni, hogy mely csapat vezet a mezőnyből.

A tervezett útvonalakat néha megszakította egy-egy nagyobb méretű hal miatti telefonhívás, ezeket mindig sietve szemügyre vettük, mérlegeltük.

A verseny LEGNAGYOB HALÁT, most az Öreg fia team számára sikerült elcsípni.

A kifogott ponty súlya: 8,375 kg-ot nyomott. Katona István és fia Katona Milán Dávid közös horgászatát, 16:00 óra körül aranyozta be ez a gyönyörű pikkelyes ponty. Gratulálunk ehhez a nagyszerű fogáshoz!

Hatalmas élmény megfogni egy verseny legnagyobb halát, de a mostani versenyen még nagyobb dicsőség ez az eredmény.

Hochmann József festőművész felajánlása révén ez a nagyszerű pillanat, amikor a horgász kezében foghatja a verseny legnagyobb halát egy csodálatos festményen kerül megörökítésre! Az elkészült műről a későbbiekben még be fogunk számolni a Peca Kaland facebook oldalán.

Nagyon szépen köszönjük ezt a remek felajánlást!

Hochmann József gratulált a csapatnak!

A nagy halra várva!

Nagy öröm a csapat számára!

A verseny utolsó percében éppen a B-szektorban tartózkodtunk, ahol a Feeder Guruk csapata egy dupla fárasztást oldott meg sikeresen és még két pontyot tudott kiemelni a vízből az utolsó pillanatokban, majd 18:00-kor véget ért a verseny.


Amíg a csapatok elpakolták felszereléseiket, a Peca Kaland csapata is végigjára a horgászhelyeket és az utolsó fogásokat is lemértük. Mire mindenki végzett a dolgával ismét besötétedett és lehült az idő. Az eredmények összesítését nagyon alaposan végeztük Tündivel, a szoros fogási súlyok miatt volt, amit többször is átszámoltunk, de végül minden összeállt és megkezdődhetett a kupák kiosztása!

EREDMÉNYEK

A versenyen a csapatok 1065 kg és 1376 db halat fogtak!

Izgalmas Peca Kalandban volt része a MagMix Carp Team csapatának a Tamási Tóvölgy Horgásztavon! Az A-szektor belső felébe sikerült helyet húzniuk egy szűkös, meredek parti részre, mellettük akadóval. Feladta számukra a leckét a pálya, de nagyon jól alkalmazkodtak a körülményekhez és a hamar elkezdték húzni a halat. Vincze Viktor és Hetényi Péter a verseny során 87,8 kg összsúlyt tudtak megfogni. 24 pontyot és 69 kárászt rejtett a haltartójuk. Fogási eredményük felülmúlta az összes többi csapatét, így az A-szektorban megszerzett 1. hely mellé övék lett a dicsőséges abszolút 1. HELY is! Gratulálunk a rendkívül ügyes horgászoknak, hogy a Tamási Tóvölgy Horgásztavon megrendezésre kerülő első horgászverseny bajnoki címét megszerezték.

Bálint horgászbolt (Szekszárd) egy ajándékcsomagot ajánlott fel a versenyt megnyerő csapat számára, melyet személyesen Bálint Károly adott át az eredményhirdetésnél.

A Grande Horgász és Ajándék Üzlet vásárlási utalványok átadásával kedveskedett, gratulált a horgászoknak!


Gratulálunk a B-SZEKTOR 1. helyét megszerző csapatnak!

Karcsi bácsi horgászboltja néven indult Balog Attila és Bálint Károly páros. Nagyszerű és kitartó horgászatukkal a szektor belső felében is szépen tudták húzni a halat. 19 pontyot és 103 kárászt kifogva érték el a szektoruk legtöbb fogását, 82,45 kg-ot.

Gratulálunk ezen kívűl minden díjazottnak és résztvevőnek, nagyszerűen horgásztatok!

Eredmények részletesen áttekinthetők itt:

Ezúton is köszönjük, hogy ezt a versenyt a Tamási Tóvölgy Horgásztavon bonyolíthattuk le!
Ajánljuk minden érdeklődő számára ezt a nagyszerű peca helyszínt, hiszen ahogy az alábbi összefoglalóból és a verseny eredményeiből látható, gyönyörű és bőséges halállománnyal rendelkezik ez a tó.

KÖSZÖNJÜK SZÉPEN SZPONZORAINK TÁMOGATÁSÁT, SEGÍTŐINK KÖZREMŰKÖDÉSÉT!

Nagyon szépen köszönjük minden jelenlévő horgásznak, hogy velünk tartottatok erre a Peca Kalandra!