Az öncélú trendektől a személyes térig – Egy belsőépítészeti szemléletmód

Pályafutásom kezdetén, első saját projektem során még magával ragadott a pillanatnyi trendek dinamikája. A hangsúly az aktuális divaton és az újszerűségen volt, ám az idő múlása rávilágított e szemlélet fenntarthatatlanságára. A burkolatok amortizációja mellett a vizuális avulás volt a legmeghatározóbb tényező: ami egykor modernnek hatott, rövid időn belül elcsépelté vált.

A tapasztalati úton megszerzett tudás, valamint a saját kivitelezésben végzett munka – a felületképzéstől a hideg- és melegburkolatok kiválasztásáig – vezetett el az időtálló esztétika igényéhez. Ma már vallom, hogy az épített környezetünk természetes patinája nem hibahely, hanem karakter. Ahogy az ember érik, úgy nemesedik az élettér is; a fafödém göcsörtjei vagy a bontott téglaburkolat textúrája nem csupán esztétikai elemek, hanem az önazonosság jegyei.

Tervezői és kivitelezői tapasztalataim alapján három pillérre alapozom a munkámat:

Az inspiráció és az imitáció elhatárolása:

A lakberendezési magazinok és katalógusok kiváló inspirációs források, de nem tekinthetők dogmatikus tervdokumentációnak. Szakmai kihívást jelent, amikor egy idealizált, környezetidegen koncepciót – például egy egzotikus enteriőrt – próbálnak ráerőltetni egy adott térre. Ezek a próbálkozások gyakran hitvány másolatokhoz vezetnek. A kiindulópontnak minden esetben a megrendelő belső igényeinek és a helyi adottságoknak kell lennie.

Optimum a maximum helyett:

A beruházói szorongás gyakran a „visszafordíthatatlanság” súlyából adódik. Fontos azonban tisztázni: a tervezés során nem a matematikai maximumot, hanem az élhető optimumot kell megcélozni. A túlzott fókusz egy-egy részletkérdésen (például a „tökéletes” csempe keresése) gyakran a kreativitás és a funkcionalitás rovására megy. A választék végtelen, de a technológiai önmérséklet kulcsfontosságú – nem minden innováció szolgálja valóban a lakó kényelmét.

A beruházó és a kivitelező szimbiózisa:

A sikeres projekt alapja a két különböző szemléletmód összehangolása. Míg a megrendelő és a tervező emocionális stratégiák mentén gondolkodik, addig a kivitelezőnek a racionalitás és a műszaki szabványok talaján kell maradnia. Ez a kettősség nem konfliktusforrás, hanem a minőség záloga. A műszaki alapok (legyen szó esztrichbeton-vastagságról vagy rétegrendekről) nem szenvedhetnek csorbát az esztétika miatt. A közös munka egyfajta „szakmai nyelvtanulás”, ahol a cél a kölcsönös megértés és a hatékony megvalósítás.

Végső soron a lakótér nem steril bemutatóterem, hanem egy élhető organizmus. A mérnöki precizitás az űrkutatás és az orvostudomány sajátja – az otthonteremtésben a cél egy olyan környezet kialakítása, amely tükrözi lakója személyiségét és szolgálja annak mindennapi komfortját.