Nelli! Tatán szinte mindig olyan verseket hallunk tőled, amelyek a magyarsággal kapcsolatosak. Azt gondoljuk, hogy nagyon erősen foglalkoztat téged a nemzeti identitásod, az anyanyelved. Mennyire határozza meg személyes életedet az, hogy magyarnak születtél – Csehszlovákiában?
B.K.: Gyermekkori emlékeim meghatározója az az élmény, amikor Magyarországra utaztunk a kitelepített családtagokhoz. Jól emlékszem a határon történt procedúrákra, nagyszüleim, szüleim izgalmára. Nem értettem, mért kell nekünk, magyaroknak, Magyarországra ilyen körülményesen átjutni, és azt sem, miért neveznek cseszkóinak és cseheknek bennünket. Az volt a legmeglepőbb, amikor megkérdezték, hogyan beszélhetek – én, cseszkói létemre – tökéletes magyarsággal? Azt sem értettem, ők miért nem értik meg, hogy én magyar vagyok, magyar iskolába járok, magyarul gondolkodom és magyarul álmodom. Gyermekként sokszor hallottam otthon azt a kifejezést, hogy „a magyarok alatt”, ami rejtelmesen hangzott és nem értettem igazán, hisz az iskolai tananyag sem tükrözte a valóságot. Nagyszüleim beszélgetése alapján felmerült számomra valami távoli kép, ami szépet és jót sejtetett, és azt, hogy sajnálni kell, mert elenyészett.
Mégis, elmondhatom, hogy a magyar alapiskola nyújtotta számomra az első eszmélést a nemzeti hovatartozásomra, mert voltak olyan tanítóim, akik az előírt tananyagba becsempészték mindazt, ami nélkül ma, talán más ember lennék. Később, ahogy kinyílt ismeretem a világra, már tudatosan kerestem az igazságot. Amit a történelem órákon nem tanítottak meg velünk, azt mi a könyvekből, a tiltott irodalomból szemezgettük. Nagy kedvencem volt mindig az olvasás, a magyar írók és költők nyújtotta irodalom. Köztük Jókai regényei, amelyek felébresztették bennem a hajdani honleányok érzéseit. Olvasmányaim, versköteteket is tartalmaztak, így már fiatalként a versek olvasása, közvetítése volt az egyik kedvenc időtöltésem. Annál is inkább, mert édesanyám korai halála miatt, anyai nagyszüleimnél nevelkedtem, ahol nem volt televízió, és a rádiót is csak a nagypapa hallgathatta. A 19. századi költők is lenyűgöztek, verseikben megtaláltam azt a hangulatot, ami kamaszként lelkesített nemzetem szeretete iránt. Emlékszem, barátnőimmel jegyzetet vezettünk olvasmányainkról, sorolva köztük a Jókai regényeket, és azon versek címeit, amelyeket megtanultunk, idézgettünk.
Mint mindenütt, a Felvidéken is csupán a változásokat követő években lehetett nemzeti és történelmi emlékezéseket tartani. A Csemadok berkeiben kovácsolódtunk egységgé és a szőgyéni Miért Kisszínpad égisze alatt számtalan történelmi évforduló kapcsán emlékeztünk nagyjainkra. A cserkészet szellemisége is sokat hozzátett mindehhez. Már felnőtt fejjel ismerkedtem meg a cserkészeszmékkel, leginkább azért, hogy a fiatalokat erre az útra vezessem. Arról a színes palettáról, amit a cserkészet nyújtott, elsőként a magyarságismeret szólította meg lelkemet. Sík Sándor papköltő, cserkészüzenete örökre rabul ejtett, mely arra bíztatott, neveljünk „emberebb embert és magyarabb magyart”. Elmondhatom, hogy én magam is, a cserkészetben azonosultam sok történelmi ténnyel.
Kultúrosként dolgoztam a szőgyéni önkormányzatnál, amikor zöld utat kapott Tata és Szőgyén testvérisége. Amit ez a kapcsolat nyújtott nekünk, szőgyénieknek, még inkább megerősítette a nemzeti hovatartozásomat. Ma, a Szőgyén Öröksége Társulás berkeiben igyekszünk nemzeti és hagyományápoló rendezvényeket megvalósítani. Nagy öröm számunkra, ha a községi és iskolai rendezvények mellett a civil szervezetek programjaira is érkeznek tatai vendégek. Az, hogy Tata városán keresztül úgynevezett unokatestvéreket kaptunk Szováta és Magyarkanizsa személyében, külön nagy ajándék számomra. Így, a négy ország helyszínén már több alkalommal együtt lehettünk, ami számomra olyan érzést ajándékoz, ami megerősíti bennem azt a bizonyosságot, hogy ezeket a helyszíneket hazámnak vallhatom.
