ELTE Lágymányosi Campus *** Budapest, 11. ker. Pázmány Péter stny. 1/C *** 2026. november 13. péntek, 10 óra
Mit jelent ma közösségként jelen lenni, kezdeményezni, felelősséget vállalni és cselekedni? Milyen közünk van ahhoz a helyhez, ahol élünk – és ahhoz a világhoz, amely körülvesz bennünket?
A közösségi és társadalmi részvétel sokféle formát ölthet. Elkezdődhet azzal, hogy valaki tenni akar a közvetlen környezetéért, hogy emberek egy helyi ügy köré szerveződnek, vagy hogy egy közösség felismeri és mozgósítja a saját erőforrásait. Folytatódhat civil önszerveződéssel, intézményekkel való együttműködéssel, érdekképviselettel és a közös döntések alakításában való részvétellel.
De mire építhetünk mindehhez ma Magyarországon? Milyen erőt jelentenek a helyi közösségek? Milyen állapotban vannak civil közösségeink és szervezeteink? Mennyire vagyunk képesek együttműködni, megszerveződni, közös ügyeket megfogalmazni és azokért cselekedni? És milyen társadalmi, szakpolitikai és intézményi feltételekre van szükség ahhoz, hogy az állampolgári aktivitás valódi alakító erővé válhasson?
A körülöttünk lévő társadalmi és intézményi keretek változnak, és újra lehet formálni őket. És kell is. Ebben a folyamatban fontosnak tartjuk, hogy ne csak az intézményekről és szabályokról beszéljünk, hanem arról is, amire ezek épülhetnek: öntevékeny emberekről, cselekvő közösségekről, együttműködésre képes civil szervezetekről és a részvételt lehetővé tevő társadalmi környezetről.
A 2026-os Közösségkonferencián erről szeretnénk közös gondolkodást és szakmai párbeszédet nyitni kutatók, oktatók, közösségfejlesztők, civil és más terepi szakemberek részvételével.
A Közösségfejlesztők Egyesületének több mint két évtizedes szakmai konferenciasorozatát 2025 óta az ELTE TáTK Közösségi Tanulmányok Tanszékével közösen szervezzük.
*** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** ***
Tervezett program
9.30 Érkezés, regisztráció és poszter-szekció megtekintése
A nap moderátorai: Dr. Gruber Andrea, egyetemi adjunktus és Kovács Edit, mesteroktató, Közösségi Tanulmányok Tanszék, ELTE TáTK
10.00 Köszöntők
Kovács Edit elnök, Közösségfejelsztők Egyesülete
Dr. Prónai Csaba dékán, habilitált egyetemi docens, ELTE Társadalomtudományi Kar
Megnyitó: Tudás és cselekvés: a közösségi és civil tanulmányok mesterszak megújulása
Dr. Arapovics Mária, tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, Közösségi Tanulmányok Tanszék, ELTE Társadalomtudományi Kar
10.20 Lehet-e a helyi közösségekre demokráciát építeni?
A lokálisan integráltak és a vidéki polgárosodás lehetőségei a mai Magyarországon
Dr. Csurgó Bernadett, Társadalomtudományi Kutatóközpont, kutató, tudományos főmunkatárs
Az előadást tisztázó kérdések és résztvevői asztalbeszélgetés követi
11.00 A civil társadalom szerepe a demokrácia erősödésében és gyengülésében; gyakorlati dilemmák, elméleti megközelítések
Dr. Gerő Márton, egyetemi adjunktus, ELTE TáTK Szociológia Tanszék
Az előadást tisztázó kérdések és résztvevői asztalbeszélgetés követi
11.40 Szervezeti Tükör – a közösségi kapacitások felmérésének eszköze
Molnár Aranka, közösségfejlesztő, a Közösségfejlesztők Egyesületének szakértője
Dr. Dudok Dávid, egyetemi adjunktus, ELTE TáTK Közösségi Tanulmányok Tanszék
12.00 Szendvicsebéd
12.20 Poszterszekció: Közösségi cselekvéshez és társadalmi részvételhez kapcsolódó tudományos poszterek bemutatása
magyar és angol nyelven. Szekcióvezető: Dr. Dudok Dávid, egyetemi adjunktus, ELTE TáTK, Közösségi Tanulmányok Tanszék
13.00 A közösségi cselekvés és a társadalmi részvétel új infrastruktúrái
Hogyan tervezi a működését a Működő és Emberséges Magyarországért Intézet
Radnai Márk, országgyűlési képviselő, Működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos
14.15 Párhuzamos műhelymunkák:
Traumatudatos megközelítés és feldolgozás kisközösségekben
sajátélmény-alapú műhelymunka
Dr. Gruber Andrea, egyetemi adjunktus, ELTE TáTK Közösségi Tanulmányok Tanszék
15.15 Zárás és résztvevői visszacsatolás ('15)
A rendezvény nyitott és ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Kérjük, adja meg az adatait a további információk megosztása érdekében. Köszönjük!
Regisztrációhoz töltse ki bal oldali űrlapot, vagy kattintson az alábbi linkre:
https://docs.google.com/forms/d/1Pj0-R2Sko6JIb6PS_Ji98d2ExIj3vvXHGLPB3lhNA2s/edit
A helyszín megközelítése:
Az esemény a Jubileumi Tudományünnep 2026 rendezvénysorozat része.