Hírek
2017.09.09. Vajda Zoltán beszámolója a Mors 100 mérföld futásáról
2017.09.09. Vajda Zoltán beszámolója a Mors 100 mérföld futásáról
Ezt a beszámolót kicsit távolabbról kezdem, mert a közelmúlt is fontos része a történetnek.
Ezt a beszámolót kicsit távolabbról kezdem, mert a közelmúlt is fontos része a történetnek.
Tavaly összeszedtem egy jó kis csonthártyagyulladást a sarokcsontomban, és természetesen, mint szinte minden futó nem azonnal mentem el orvoshoz, illetve álltam le, amikor még gyorsan kigyógyítható lett volna, hanem hónapokkal később. Február végén már nem volt más választásom, orvoshoz fordultam, ezt három hónap teljes leállás követte, így az idei tavaszi szezon kiesett, de lemondtam a Spartathlonon való részvételt is. A feleségem már régóta nyaggatott, hogy miért nem eszek kevesebb húst, illetve próbáljam ki a vegán étrendet hátha kevesebb gyulladás alakul ki a szervezetemben. Akkor még nem voltam igazán meggyőződve a teljes értékű növényi étrend jó hatásairól, majd egy könyv (Thomas M. Campbell, T. Colin Campbell: Kína-tanulmány) megadta a végső lökést.
Tavaly összeszedtem egy jó kis csonthártyagyulladást a sarokcsontomban, és természetesen, mint szinte minden futó nem azonnal mentem el orvoshoz, illetve álltam le, amikor még gyorsan kigyógyítható lett volna, hanem hónapokkal később. Február végén már nem volt más választásom, orvoshoz fordultam, ezt három hónap teljes leállás követte, így az idei tavaszi szezon kiesett, de lemondtam a Spartathlonon való részvételt is. A feleségem már régóta nyaggatott, hogy miért nem eszek kevesebb húst, illetve próbáljam ki a vegán étrendet hátha kevesebb gyulladás alakul ki a szervezetemben. Akkor még nem voltam igazán meggyőződve a teljes értékű növényi étrend jó hatásairól, majd egy könyv (Thomas M. Campbell, T. Colin Campbell: Kína-tanulmány) megadta a végső lökést.
Mindent a mihamarabbi gyógyulás érdekében: májustól elhagytam az állati eredetű táplálékokat. A hónap végére már tünetmentes voltam, így teljesítettem a Kinizsi százast és utána újra elkezdtem az edzéseket. Az elején még semmi különöset nem tapasztaltam, de ahogy kezdtem visszaszerezni a formámat, feltűnt néhány érdekes dolog. Nem akarok olyanokat írni, hogy jobban éreztem magam, stb, mert ezek nem mérhetők. Ami mérhető, az az volt, hogy a korábbi köreimet alacsonyabb pulzuson (átlag 5 ütéssel), és gyorsabban futottam: míg korábban a 14.3 km-es rövid kört pihenő napokon 1 óra 2 perc 20 másodperc alatt futottam leggyorsabban, most már rendszeresnek mondható az 1 óra 1 perc, illetve az 1 órás teljesítés is laza futással. Szintén ez a javulás mondható el a hosszabb távokon is. Másik dolog, ami feltűnő volt, hogy a hétvégi nagyobb terhelések (30-45 km) után is nagyon gyorsan regenerálódtam. A nyugalmi pulzusom is igen alacsony lett, a verseny előtt rendszeresen mértem 39-42 közötti értékeket.
Mindent a mihamarabbi gyógyulás érdekében: májustól elhagytam az állati eredetű táplálékokat. A hónap végére már tünetmentes voltam, így teljesítettem a Kinizsi százast és utána újra elkezdtem az edzéseket. Az elején még semmi különöset nem tapasztaltam, de ahogy kezdtem visszaszerezni a formámat, feltűnt néhány érdekes dolog. Nem akarok olyanokat írni, hogy jobban éreztem magam, stb, mert ezek nem mérhetők. Ami mérhető, az az volt, hogy a korábbi köreimet alacsonyabb pulzuson (átlag 5 ütéssel), és gyorsabban futottam: míg korábban a 14.3 km-es rövid kört pihenő napokon 1 óra 2 perc 20 másodperc alatt futottam leggyorsabban, most már rendszeresnek mondható az 1 óra 1 perc, illetve az 1 órás teljesítés is laza futással. Szintén ez a javulás mondható el a hosszabb távokon is. Másik dolog, ami feltűnő volt, hogy a hétvégi nagyobb terhelések (30-45 km) után is nagyon gyorsan regenerálódtam. A nyugalmi pulzusom is igen alacsony lett, a verseny előtt rendszeresen mértem 39-42 közötti értékeket.
Ilyen előzmények után nagy izgalommal vártam az őszi szezont. Fiunk kint él Dániában, és tervbe vettük, hogy ősszel meglátogatjuk, ezért ha már elmegyünk odáig, hát ott kellene futni egy versenyen. Meg is találtam a Mors 100 mérföldes szigetkerülő versenyt. A DUV oldalát nézegetve kiderült, hogy korábban már szép magyar sikerek születtek ezen a versenyen is (Vozár Attila kétszer nyerte meg (2009, 2010), és ő tartja mindmáig a pályacsúcsot (13:28:16), illetve 2009-ben Zabari János 2., Molnár Mihály 4. lett).
Ilyen előzmények után nagy izgalommal vártam az őszi szezont. Fiunk kint él Dániában, és tervbe vettük, hogy ősszel meglátogatjuk, ezért ha már elmegyünk odáig, hát ott kellene futni egy versenyen. Meg is találtam a Mors 100 mérföldes szigetkerülő versenyt. A DUV oldalát nézegetve kiderült, hogy korábban már szép magyar sikerek születtek ezen a versenyen is (Vozár Attila kétszer nyerte meg (2009, 2010), és ő tartja mindmáig a pályacsúcsot (13:28:16), illetve 2009-ben Zabari János 2., Molnár Mihály 4. lett).
Annyit tudtam, hogy Dánia nem egy kimondottan hegyes ország, így a versenyen sem várható sok szint, a pálya elég gyorsnak ígérkezett. A verseny elég családias hangulatú a nagy ultrákhoz képest (92 nevező, 82 induló), de nagyon megadják a módját. Ez a terület Dánia egy eléggé eldugott szeglete, így ez a verseny az év talán legnagyobb eseménye, készülnek is rá rendesen. A rajhoz közeledve a város a verseny zászlajával volt feldíszítve, a rajtnál kimondottan nagy volt a tömeg a viszonylag kisszámú indulóhoz képest, ingyen kávé és szendvics mindenkinek, stb. Rendesen ki van dolgozva a verseny előtti ceremónia is: a verseny szervezője, majd a polgármester mond rövid beszédet, utána minden indulót felhívtak a színpadra, és egy aláírt hűtőmágnest helyezett el mindenki egy táblára. Később erre írják rá az eredményét, és a befutás sorrendjében helyezik el ugyanezen a táblán. Nézegetve az indulók listáját látszott, hogy erős lesz a mezőny, a dánoknak ez egy fontos verseny.
Annyit tudtam, hogy Dánia nem egy kimondottan hegyes ország, így a versenyen sem várható sok szint, a pálya elég gyorsnak ígérkezett. A verseny elég családias hangulatú a nagy ultrákhoz képest (92 nevező, 82 induló), de nagyon megadják a módját. Ez a terület Dánia egy eléggé eldugott szeglete, így ez a verseny az év talán legnagyobb eseménye, készülnek is rá rendesen. A rajhoz közeledve a város a verseny zászlajával volt feldíszítve, a rajtnál kimondottan nagy volt a tömeg a viszonylag kisszámú indulóhoz képest, ingyen kávé és szendvics mindenkinek, stb. Rendesen ki van dolgozva a verseny előtti ceremónia is: a verseny szervezője, majd a polgármester mond rövid beszédet, utána minden indulót felhívtak a színpadra, és egy aláírt hűtőmágnest helyezett el mindenki egy táblára. Később erre írják rá az eredményét, és a befutás sorrendjében helyezik el ugyanezen a táblán. Nézegetve az indulók listáját látszott, hogy erős lesz a mezőny, a dánoknak ez egy fontos verseny.
9 óra 30-kor ágyúlövésre elrajtoltunk. Tervem az volt, hogy a pulzusom nem mehet 140 fölé, illetve a sebességem se legyen gyorsabb 5 perc/kilométernél. Minden pontra előre lehet küldeni frissítőt (5 kilométerenként voltak ellenőrzőpontok) így akár az egész versenyt is meg lehet oldani kísérő nélkül. Természetesen a dán időjárás beleszólhat a dolgokba. Az előrejelzés felhős, kissé szeles időt jósolt eső nélkül. A fiam mondta, hogy az szinte lehetetlen, hogy ilyen idő legyen, mert Dániában majdnem minden nap esik, illetve fúj a szél. Kellemes, napos, felhős időben vágtunk neki a távnak, a helyi menők (Bruno Batsberg, Kim Sorensen) nagy tempót diktáltak (4.40), én úgy gondoltam, hogy ez nekem gyors, ezért kicsit lemaradtam a 6 fős élbolytól. A táj nagyon szép volt, hangulatos vidéki tájon futottunk, kicsi keskeny mellékutakon. Az útvonal példásan volt jelölve, eltévedni nem lehetett. A helyiek mindenütt ott voltak és szurkoltak a futóknak. Egész családok álltak az út szélén és várták a futókat, hogy üdvözölni tudják őket. Az útvonal nem mindig követte a sziget partvonalát, hanem nagy kanyarokat tett, hogy meglegyen a 160,9 km, illetve szerintem azért, hogy minden dombot biztosan megmásszunk. Annak ellenére, hogy a sziget legmagasabb pontja 89 méter, elég sok szintet sikerült összeszedni, mert a verseny első felében talán 8-10 kilométer volt csak teljesen sík.
9 óra 30-kor ágyúlövésre elrajtoltunk. Tervem az volt, hogy a pulzusom nem mehet 140 fölé, illetve a sebességem se legyen gyorsabb 5 perc/kilométernél. Minden pontra előre lehet küldeni frissítőt (5 kilométerenként voltak ellenőrzőpontok) így akár az egész versenyt is meg lehet oldani kísérő nélkül. Természetesen a dán időjárás beleszólhat a dolgokba. Az előrejelzés felhős, kissé szeles időt jósolt eső nélkül. A fiam mondta, hogy az szinte lehetetlen, hogy ilyen idő legyen, mert Dániában majdnem minden nap esik, illetve fúj a szél. Kellemes, napos, felhős időben vágtunk neki a távnak, a helyi menők (Bruno Batsberg, Kim Sorensen) nagy tempót diktáltak (4.40), én úgy gondoltam, hogy ez nekem gyors, ezért kicsit lemaradtam a 6 fős élbolytól. A táj nagyon szép volt, hangulatos vidéki tájon futottunk, kicsi keskeny mellékutakon. Az útvonal példásan volt jelölve, eltévedni nem lehetett. A helyiek mindenütt ott voltak és szurkoltak a futóknak. Egész családok álltak az út szélén és várták a futókat, hogy üdvözölni tudják őket. Az útvonal nem mindig követte a sziget partvonalát, hanem nagy kanyarokat tett, hogy meglegyen a 160,9 km, illetve szerintem azért, hogy minden dombot biztosan megmásszunk. Annak ellenére, hogy a sziget legmagasabb pontja 89 méter, elég sok szintet sikerült összeszedni, mert a verseny első felében talán 8-10 kilométer volt csak teljesen sík.
Gyorsan teltek a kilométerek, gyönyörködtem a tájban, jól éreztem magam. 40 és 45 kilométer között volt egy szakasz, amit oda-vissza futottunk meg, ami jó lehetőség volt arra, hogy felmérjem, kik vannak előttem. Mint kiderült, a hat fős élboly 2 fősre apadt, akik úgy 2-3 kilométerrel voltak előttem. A 60-80 kilométer közötti része a versenynek igen érdekes volt, nagyon szép geológiai formákat lehetett megcsodálni, itt részben terepen futottunk. A verseny érdekessége, hogy két sprint szakasz is be van építve: az elsőnél a legmagasabb pontra felvezető 1 kilométert mérik, a leggyorsabb pöttyös pólót kap. A másik mért szakasz 100 és 110 kilométer között van, ezért a szakaszgyőzelemért fekete póló járt a legrövidebb idő alatt teljesítőnek. Kb. 70 kilométernél feltűnt a második helyen futó dán srác, együtt mentünk 95 kilométerig, majd magam mögött hagytam. 100 kilométernél már lehetett látni, hogy elég jól megy a futás (8 óra 47 perc). A következő meglepetés 130 kilométernél ért, 11 óra 30 percet futóidőt mutatott az óra. Ez nagyon feldobott! Mivel mindenkin volt nyomkövető, itt már tudtam, hogy az első helyen futó dán srác kb. 25 perccel van előttem, a mögöttem lévő pedig szintén ennyivel van lemaradva. Akár ki is ereszthettem volna, de mivel még mindig jól éreztem magam, próbáltam tartani a tempót. Rövidesen eljött az utolsó 10 kilométer, ahol a szervezők még betettek egy kis szintet és erdei utat, majd végre elértem Nykobing város határát, ahol megláttam egy hirdetőoszlopot, amin az óra 23 óra 55 percet mutatott. Órám szerint 5 kilométer volt még hátra 160 km-ig. Sejtettem, hogy az elsőt már nem tudom utolérni, de a versenyt még teljesíthetem 15 órán belől. Tempót váltottam és újra közel 5 perces iramban közelítettem a cél felé. Úgy egy kilométer tehettem meg, amikor megláttam egy táblát, amin az állt, hogy a cél 5 kilométerre van. Ekkor esett le a húsz fillér, hogy 100 mérföld az nem 160, hanem 161 kilométer. Sebaj, így is meglehet 15 órán belül.
Gyorsan teltek a kilométerek, gyönyörködtem a tájban, jól éreztem magam. 40 és 45 kilométer között volt egy szakasz, amit oda-vissza futottunk meg, ami jó lehetőség volt arra, hogy felmérjem, kik vannak előttem. Mint kiderült, a hat fős élboly 2 fősre apadt, akik úgy 2-3 kilométerrel voltak előttem. A 60-80 kilométer közötti része a versenynek igen érdekes volt, nagyon szép geológiai formákat lehetett megcsodálni, itt részben terepen futottunk. A verseny érdekessége, hogy két sprint szakasz is be van építve: az elsőnél a legmagasabb pontra felvezető 1 kilométert mérik, a leggyorsabb pöttyös pólót kap. A másik mért szakasz 100 és 110 kilométer között van, ezért a szakaszgyőzelemért fekete póló járt a legrövidebb idő alatt teljesítőnek. Kb. 70 kilométernél feltűnt a második helyen futó dán srác, együtt mentünk 95 kilométerig, majd magam mögött hagytam. 100 kilométernél már lehetett látni, hogy elég jól megy a futás (8 óra 47 perc). A következő meglepetés 130 kilométernél ért, 11 óra 30 percet futóidőt mutatott az óra. Ez nagyon feldobott! Mivel mindenkin volt nyomkövető, itt már tudtam, hogy az első helyen futó dán srác kb. 25 perccel van előttem, a mögöttem lévő pedig szintén ennyivel van lemaradva. Akár ki is ereszthettem volna, de mivel még mindig jól éreztem magam, próbáltam tartani a tempót. Rövidesen eljött az utolsó 10 kilométer, ahol a szervezők még betettek egy kis szintet és erdei utat, majd végre elértem Nykobing város határát, ahol megláttam egy hirdetőoszlopot, amin az óra 23 óra 55 percet mutatott. Órám szerint 5 kilométer volt még hátra 160 km-ig. Sejtettem, hogy az elsőt már nem tudom utolérni, de a versenyt még teljesíthetem 15 órán belől. Tempót váltottam és újra közel 5 perces iramban közelítettem a cél felé. Úgy egy kilométer tehettem meg, amikor megláttam egy táblát, amin az állt, hogy a cél 5 kilométerre van. Ekkor esett le a húsz fillér, hogy 100 mérföld az nem 160, hanem 161 kilométer. Sebaj, így is meglehet 15 órán belül.
Már elég közel jártam a célhoz, amikor tűzijáték jelezte, hogy az első helyezett beért. Rövidesen én is ott voltam, és egy hatalmas ünneplő tömeg közepén találtam magamat. Végül is sikerült a célom, 14 óra 58 perc 54 másodperc alatt teljesítettem a távot (5 perc 35 mp-es kilométerek), 11 perccel maradtam le a győztestől úgy, hogy az utolsó 10 kilométeren 15 percet hoztam rajta. Az elmúlt 11 év alatt 310-en teljesítették a versenyt, az eredményem a 8. legjobb. Korosztályomban 2 óra 30 perccel javítottam meg a korábbi legjobb időt. Vasárnap délben volt az eredményhirdetés. Annak ellenére, hogy a meteorológia nem mondott csapadékot, az eredményhirdetést egy nagy zápor szinte elmosta, ilyen a dán időjárás. A verseny nagyon jól szervezett, a hangulata vetekszik a Spartathlonéval, csak sokkal kisebb, no meg az időjárás egy kicsit bizonytalanabb.
Már elég közel jártam a célhoz, amikor tűzijáték jelezte, hogy az első helyezett beért. Rövidesen én is ott voltam, és egy hatalmas ünneplő tömeg közepén találtam magamat. Végül is sikerült a célom, 14 óra 58 perc 54 másodperc alatt teljesítettem a távot (5 perc 35 mp-es kilométerek), 11 perccel maradtam le a győztestől úgy, hogy az utolsó 10 kilométeren 15 percet hoztam rajta. Az elmúlt 11 év alatt 310-en teljesítették a versenyt, az eredményem a 8. legjobb. Korosztályomban 2 óra 30 perccel javítottam meg a korábbi legjobb időt. Vasárnap délben volt az eredményhirdetés. Annak ellenére, hogy a meteorológia nem mondott csapadékot, az eredményhirdetést egy nagy zápor szinte elmosta, ilyen a dán időjárás. A verseny nagyon jól szervezett, a hangulata vetekszik a Spartathlonéval, csak sokkal kisebb, no meg az időjárás egy kicsit bizonytalanabb.
