A művészettörténetben a neoklasszicizmus után – amelyet a romantikus korban önmagában is historizáló mozgalomnak lehetett tekinteni – a 19. században egy új historizáló szakasz következett, amelyet nemcsak a görög és római klasszicizmus, hanem a későbbi stíluskorszakok értelmezése is jellemzett, amelyeket egyre nagyobb tisztelet övezett. Különösen az építészetben és a történelmi festészet műfajában, ahol a történelmi témákat nagy figyelemmel kezelték a pontos korabeli részletekre, a historizmus globális hatása az 1850-es évektől kezdve volt erős. A változást gyakran a polgárság felemelkedéséhez kötik az ipari forradalom alatt és után. A század végére, a fin de siècle -ben a szimbolizmus és a szecesszió, majd az expresszionizmus és a modernizmus hatására a historizmus elavultnak tűnt, bár számos nagyszabású közmegbízás folytatódott a 20. században. Az Arts and Crafts stílusnak sikerült ötvöznie a lazább, népies historizmust a szecesszió és más kortárs stílusok elemeivel.

A historizmus hatása számos országban erős maradt az 1950-es évekig. Amikor a posztmodern építészet széles körben népszerűvé vált az 1980-as években, egy neohistorizmus stílus követte, amely ma is meghatározó, és világszerte megtalálható, különösen a reprezentatív és felsőosztálybeli épületekben.