A Zsigmondy sétányt az 1820-as években megkezdett gyógyfürdő kiépítése hívta életre.Zsigmondy Vilmos bányamérnök tervei alapján készültek el a karsztvizet felszínre juttató első kutak. Róla nevezték el a fürdőtől délre található ősparkot, itt sétálva képzőművészeti alkotásokat tekinthetünk meg, ez tán megpihenhetünk a kényelmes padokon. Az egészségtudatosság jegyében ivópavilon van, amely mindenki számára gyógyvízvételi lehetőséget biztosít. Ezenkívül három korcsoportos játszótér áll a gyerekek rendelkezésére , és egy tanösvényt mindenki számára. A park fái között bújik meg a Harka kút, amely a legenda szerint egy leány emlékét őrzi. Különlegessége, hogy Zsolnay alapanyagból készült, a díszítő motívumai pedig a harkányi víz legendáját elevenítik meg.
A szobor 2017 július 22-én este lett kihelyezve a Bartók Béla utcai szökökút mellé. 2 méter magas és több mint 7 méter hosszú.
A Gyógyfürdő melletti Zsigmondy őspark hűs árnyat adó fái közt találjuk a Harka kutat, mely a Harkányi legendában szereplő leányra emlékeztet.
A 2000-ben elkészült, Zsolnay alapanyagú értékes szökőkutat a harkányi víz legendáját szimbolizáló motívumokkal díszítették.
1823-ban a jelenlegi fürdő területének lecsapolása közben fedezték fel a Harkányi Gyógyvizet. A vizenyős – lápos terület helyén a Batthyány család a következő évben megépítette az első fürdőházakat és indult az első fürdőszezon Harkányfürdőn. A fürdőhely komoly fejlesztését sokáig akadályozta a tulajdonosok gazdálkodásának alacsony nívója, vagy a bérlők koncepció hiánya, majd pedig a délvidéki rossz politikai és gazdasági helyzet.
2006-ban került Harkány város kezébe. Komoly fejlődést az 1960-70-80-as évek hoztak, amikor Harkányfürdő az ország egyik legjelentősebb és leglátogatottabb fürdőjévé vált. A sok folyamatos – magas színvonalú fejlesztés az 1990 évben csúcs vendégszámot eredményezet, közel 2 millióan látogatták a fürdőt.
2003-ban egy sikeres Széchenyi Terv pályázatnak köszönhetően megújult a gyógyfürdőnk, és megépült a gyógyfürdő épületének II. emeletén Látványfürdőnk. 2004-ben megújult a fürdő déli bejáratának épületegyüttese, amely a valamikori főbejárata volt fürdőnknek. Következő nagyobb fejlesztések a strandfürdő területén voltak, ahol 2015. tavaszán új burkolatot kapott az V. - VI. sz. medencénk, és felújítottuk a két pályával rendelkező csúszdánkat. Még ebben az évben teljes felújításon esett át a gyógyfürdőnk II. sz. medencéjének teljes tetőszerkezete.
2016 tavaszán a csúszdánkat további 5 pályával bővítettük, családi, UFO, hullám, kamikázé, és szerpentin csúszdával.
Az ionokban gazdag termálvízben nagymennyiségű oldott karbonyl szulfid és kén található, amelyek a magas hőmérsékletű vízben görcsoldó, izomlazító hatásúak. A víz továbbá könnyen felszívódik az emberi testben és hatékonyan csökkenti a gyulladást, gyorsítja a sejtek regenerálódását és a gyulladt területek öntisztulását is. Ezek a hatóanyagok képesek meggyógyítani illetve tünetmentesíteni a legtöbb mozgásszervi-, reumatikus- és ízületi betegséget.De a harkányi víz gyógyító ereje nem csak erre képes. A psoriasis, azaz a pikkelysömör tüneteit is képes hatékonyan, hosszútávon csökkenteni, ez a tulajdonsága pedig nemzetközi szinten elismert. Ez azért fontos, mert mindezidáig nem találtak gyógyírt a bőrbetegségre, kezelése ideiglenesen lehetséges, állandó visszatérésével megkeseríti meg a páciensek életét, viszont a gyógyvíz tartósan képes megszűntetni a tüneteket. A Gyógyfürdő kiépült infrastruktúrája maradéktalanul biztosítja az idelátogató vendégek pihenését, kikapcsolódását a család minden tagja számára. A fiatalabb generációkat és a csobbanni vágyókat a strandfürdő várja különböző feszített víztükrű medencékkel, csúszdákkal és színes programokkal. . Míg akik gyógyulni szeretnének, azokat masszázzsal, iszappakolásokkal, kádfürdőkezeléssel, fényterápiával, víz alatti tornával, elektroterápiával, szépészeti, psoriasis és számtalan egyéb kezelésekkel várják.
További tudnivalók: https://harkanyfurdo.hu oldalon
Vajda László és Kamerer Tamás munkáját, a Millenniumi Országalmás 2000-ben adták át. Az országalmán a kódexek iniciáléinak stílusában készült porcelánképek futnak körbe.A szobor sokféle anyag felhasználásával készült, és látható rajta Harkány Város címere is.
Díszes köztéri óra amely 3 méter magas. Az arra járókat óránként harangjátékkal várja.
A 19. században a község egyre növekvő katolikus lakossága és a gyógyfürdőbe látogató katolikus vallású vendégek magas száma tette szükségessé templom építését. Ennek eredményeként 1906-ban felépült a katolikus kápolna, lehetővé téve a római katolikusoknak vallásuk gyakorlását, illetve szentmisék látogatását. A kápolnát még ugyanebben az évben Jézus Szentséges Szíve tiszteletére szentelték fel.
Harkány lélekszámának növekedésével az 1980-as évek közepére a településen a római katolikusok száma 2000 fő fölé emelkedett. Emellett az idegenforgalom is nőtt. Ezek a tények szükségessé tették a mintegy 100 ember befogadására alkalmas római katolikus kápolna megnagyobbítását.
Az építkezés Holczer József tervei alapján, Hopp Ferenc máriagyűdi plébános irányításával 1985-ben vette kezdetét. Az 1906-ban felszentelt kápolna neoromán és neogótikus stílusban épült, míg az új templom a modern kor jegyeit viseli magán. A felújított, alapterületét tekintve hatszorosára növekedett templom felszentelésére 1988. október 22-én több ezer hívő jelenlétével került sor. 1990-től Harkány önálló római katolikus plébánia a Pécsi Egyházmegyében.
A templom külső falán a Stációk Morvai László tűzzománc alkotásai, a templomkertben pedig a magyar történelem állomásai mindennap 9:00-20:00 között megtekinthetőek.
Nyitva tartás:
Mindennap 9:00-tól részlegesen látogatható.
Téli időszakban 15:30-18:00 közt nyitva.
Nyári időszakban 17:30-20:00 közt nyitva.
Elérhetőség: 7815 Harkány Ady E. u. 3., Tel.: +36-72-479-966
802-ben épült a késő barokk, copf stílusú református templom a fürdőváros főutcájának számító Kossuth Lajos utcában áll. Az épület mellett található az 1500-as években a térségben, elsősorban Siklóson ténykedő reformátor, Sztárai Mihály mellszobra.
A harkányi református gyülekezet 1798. március 21-én kezdett templomának építéséhez. A szép vonalú, copf stílusú, gúlasíkos toronnyal díszített épületet 1802-ben fejezték be.
Elérhetőség: 7815 Harkány, Kossuth u. 64., Tel: +36-72-480-215