Karácsonyi időutazó

Ha egy akkád időutazó Kr. e. 3500-ból 2025 decemberében Szegedre érkezne, és megpróbálná megfejteni, mire készülődnek a láthatóan felfokozott lelkiállapotban lévő emberek, nem lenne könnyű dolga. A díszkivilágítás, a vásári pultok és a mindenhonnan áradó karácsonyi zene arra utal, hogy egy heteken át tartó ünnepségsorozat zajlik. De vajon mit ünneplünk?

Talán azt hinné, a Nap visszatérését ünnepeljük, vagy egy különösen kegyes istenséget próbálunk jobb belátásra bírni a sötét évszak közepén. Az emberek viselkedéséből azonban nem lenne könnyű kitalálni, minek az ünnepére készülnek. Az is elképzelhető, hogy arra gyanakodna: mindezt valamiféle felsőbb hatalom kényszeríti rá az emberekre, hiszen kevesek arcán látszik önfeledt öröm, sokkal többen feszültek, idegesek, ingerültek.

Ha azt mondanánk neki, hogy ez a szeretet ünnepe, valószínűleg nem hinné el. Ha azt állítanánk, hogy családi ünnep, jogosan kérdezné meg: miért jár együtt ennyi feszültséggel, elhallgatással és kötelező jókedvvel? Ha pedig azt mondanánk, hogy vallási ünnepről van szó, könnyen rámutathatna arra, milyen kevesen viselkednek úgy, mint akik valóban rítuson vesznek részt. Ha megpróbálnánk elmagyarázni neki, hogy  Isten fiának születését ünnepeljük, aki megváltotta az embereket, valószínűleg értetlenül nézne: az akkád világában az istenek nem így érkeztek, a „megváltás” fogalma pedig teljességgel idegen lenne számára.

Nem vagyok benne biztos, hogy egy mai átlagember könnyebben megérti a karácsony lényegét, mint az akkád időutazó. A külsőségek megfigyelése éppúgy, mint a „bennfentesek” kegyes szóhasználata, inkább elhomályosíthatja, mintsem megvilágíthatja a lényeget. Ha nekem kellene elmagyaráznom, mi a karácsony mélyebb értelme, talán azt mondanám: ez volt az a pillanat, amikor az Isten és az ember kapcsolata magasabb szintre lépett. Isten belépett az emberi létformába, és a törvényhez kötött megfelelés helyét a hit általi viszony vette át. Ez nem a normák eltörlését jelenti, hanem azok belső iránytűvé válását.

Ez egy olyan fordulópont, amely után nem rítusokkal és áldozatokkal kell kiérdemelni Isten jóindulatát, amikor a hit és a kegyelem elfogadása prioritást kapott. Mindez azonban csak akkor válhat valósággá, ha az emberben megszületik a transzcendens iránti vágy: az igény arra, ami túlmutat az érzéki tapasztalatokon, a tudományon és az értelem határain. Hogy a vágyaink és törekvéseink ne kizárólag a testi szükségletek kielégítésére irányuljanak.

Innen nézve első pillantásra nem túl biztató a kép: a karácsonyi tömeget – legalábbis a felületes szemlélő számára – nem a transzcendens iránti vágy mozgatja. Mégis, egy ismerős dallam, egy gyermekkori emlék, egy kedves gesztus vagy egy látszólag véletlenül elejtett mondat bármikor elindíthatja az embert a keresés útján.

Talán ezért is van szükség erre az ünnepre minden évben. Nem azért, mert ne hallottuk volna már ezerszer, hogy Jézus 2000 éve megszületett, hanem azért a reményért, hogy ez az ünnep visszavezeti a figyelmet saját létünk értelméhez, és bátorságot ad ahhoz, hogy feltegyük az első, igazán fontos kérdéseket.