Allegro szakbarbaro

A napokban olvastam  egy közgazdász elemzését a magyar lakosság anyagi helyzetének alakulásáról. Írásának fő állítása, hogy Magyarországon nem a középosztály sorvad, hanem a szegények vannak egyre kevesebben; hogy ma a szegények jobban élnek, mint 15 éve a gazdagok.

Bár nem vagyok közgazdász, vannak olyan alapvető módszertani ismereteim, amelyek alapján az írás érvelését több pontján hibásnak találom. Például amikor a szerző azt írja, hogy "2010-ben a magyar társadalom leggazdagabb ötödében 6 darab motorkerékpár jutott száz családra. 2020-ban a magyar társadalom legszegényebb ötödében ugyanezen mutató értéke 5 volt. Azaz száz családonként mindössze 1 darabbal kevesebb ilyen tartós fogyasztási cikke volt a szegényeknek 2020-ban, mint amennyit a gazdagok birtokoltak 2010-ben.", akkor számomra világos: állításait nem a megfelelő összehasonlítással támasztja alá. Az érvényesebb következtetések levonásához azt kellene ugyanis vizsgálni, hogy 2010-hez képest hogy alakult a gazdagok és szegények motorbiciklijeinek száma, nem pedig a 2010-es "gazdagokat" a 2020-as "szegényekhez" viszonyítani. És az sem mellékes, hogy az a 6, illetve 5 motorbicikli vajon milyen márkájú és értékű. És így tovább.

De hagyjuk is a motorozó szegényeket, nem erről szeretnék beszélni, és nem is az idézett írás aktuálpolitikai vonatkozásairól - ezt megteszik mások. Nekem erről az írásról az a jelenség jutott eszembe, amit egyre gyakrabban tapasztalok, ez pedig a szakbarbarizmus ijesztő terjedése. A szakbarbár fogalom többféleképpen definiálható, én itt abban az értelemben használom, amikor egy egyébként magas képzettségű személy saját szakmájának kérdésein, szempontjain kívül semmi másra nem nyitott. Van egy kalapácsa, ergo mindent szögnek lát.

A szegénység kérdése nem csupaszítható le közgazdasági mutatókra, ennél sokkal komplexebb, szociológiai, egészségügyi stb. vonatkozásokkal leírható jelenség. Az okostelefonok száma nem függ össze a szegénység mértékével, erről talán sokaknak lehetnek benyomásaik. Amikor egy közgazdász a mototorbiciklik, telefonok, ésatöbbik száma alapján értekezik a szegénység mértékének alakulásáról, tipikus szakbarbár viselkedést mutat.

Ez persze kevesek életét befolyásolja közvetlenül, de a szakbarbárság jelenlétének következményei a hétköznapokban is megtapasztalhatóak. Szakbarbárság az, ha a szakorvos nem a beteget magát, a beteg pszichés állapotát, életkörülményeit, céljait, félelmeit látja a tünetekkel együtt, hanem csak az enyhítendő szimptómát. Szakbarbárság az, amikor az egyik tudományterület művelői úgy szólnak lekicsinylően a másikról, hogy azt alig ismerik (pl. természettudósok a bölcsészekről és viszont). Szakbarbárság az, amikor úgy terveznek meg épületeket, hogy legkevésbé sincsenek tekintettel azok igényeire, akik azokat használni fogják. Szakbarbárság az, amikor csak excel táblázatokig látó adminisztrátorok döntenek szakmai kérdésekről, oktatásról, kutatásról, egészségügyről. Szakbarbárság az, amikor politikai döntések születnek a valóság, például a geopolitikai adottságok figyelembe vétele nélkül.

A szakbarbárság egyfajta zárt gondolkodásmód, amely kizár mindent, ami a szakbarbár attitűdű ember horizontján túl van. A szakbarbárság közvetlen társadalmi károkat okoz, hatással van a szolgáltatások és termékek színvonalára, minőségére. S nem mellesleg a szakbarbárság is hozzájárul ahhoz is, hogy a társadalom a hagyományos törésvonalakon kívül további ezer és egy módon hasítható szét.

A szakbarbárság elleni küzdelemnek sok szintje van, a facebookos vitatkozástól az oktatáspolitikai stratégiák alkotásáig. Az egyén szintjén valószínűleg a legcélszerűbb eszköz a nyílt gondolkodás és a mások szempontjainak megismerése iránti igény. A specialisták korát éljük, polihisztorok már nincsenek, de ebből nem következhet az, hogy ne törekedjünk minél több szempontot figyelembe véve kialakítani álláspontjainkat.

2025. február 8.