Csesztvei világháborús emlékmű
1994-ig nem volt a faluban. Babály Attila szobrászművész ajánlotta készítését, az önkormányzat rendelte s fizette. 1994 októberében avatták fel. 2018-ban újította fel a művész fia Babály Ádám.
2011-ben közadakozásból valósult meg az a szerény kis emlékmű, amely a falu Első és Második Világháborúban elhunyt hős fiaira hívja fel a figyelmet. A „síroszlop”, tetején kettős kereszttel, a legidősebb bakói ház telkének országúthoz közeli sarkán, a temetőkbe vezető út elején kapott elhelyezést. Egy bibliai idézet a mindenkit, előbb vagy utóbb elragadó halálra való készülésre figyelmeztet, amely alatt van a hősök névsora. Az emlékmű alá gyakran helyeznek el gyertyát és a kegyelet virágait a rokonok és a falu lakói emlékezve szeretteikre, akik valahol hazánktól távol sokszor jeltelen sírokban nyugszanak.
Mindszenty bíboros emlékmű
Az önkormányzat a Milleneumi Kormánybizottsági pályázatát elnyerve finanszírozta. Az építést Palman Imre végezte, az emléktáblát Csikány László szügyi kőműves faragta.
A 2001-es falunapon került átadásra.
Kopjafa az 1956-ban elhunyt hősök emlékére
Palman Imre polgármester állíttatta 2016-ban.