Tam O’Shanter csak harmadik vagy negyedik próbálkozásra tudott nyeregbe ülni, pedig Maggie lova igazán nyugodtan tűrte, ahogy gazdája félútról a nyereg felé, vagy már a célt elérve, de azon túllendülve, a hátán átbucskázva a sáros földre újra és újra visszatoccsan. A ló megszokta már, hiszen minden vásár napján, napnyugta közeledtére, a whiskeytől telítődött gazda mozgáskoordinációs képessége alaposan megcsappant. Végül csak sikerült. Tam kótyagosan, maga elé merengve indult paripája hátán a közelgő viharos éjszakába. A sötét hamarosan alászállt, de szerencsére az állat magától is ismerte a haza felé vezető utat. Már Alloway falvának koromsötét utcáin baktattak, amikor Tam felfigyelt a templom ablakából kiszűrődő különös fényre. Megzabolázta hát Maggiet, puffanva lecsusszant hátáról és cikk-cakk járással, csak kétszer belerúgva a templom udvarán felejtett vizesvödörbe, odaosont az ablakhoz. Bekukkantott, és az ámulattól szóhoz sem tudott jutni: az orgonán maga az ördög kalimpálta a pata alá valót, körötte rusnya vasorrú bábák pörögtek és rúgták a templom porát, középen pedig egy kellemes idomú, tüzes szemű fiatal nő ropta lenge öltözetben. Mindössze egy vékonyka és igencsak rövidre szabott alsónemű, egy skót cutty sark fedte formás domborulatait. „Az áldóját!” kiáltott volna Tam, de mivel szóhoz nem jutott, csak egy hosszan elhúzott, magasból mélybe, majd mélyből magasba váltó hangos füttyentés tört elő tüdejéből. Meghallotta ezt az ördög. Felfigyelt rá a sok banya. Nannie, a csábos boszorkány tekintete pedig azonnal találkozott az illetékelen kíváncsiskodóéval. Több sem kellett, Tam rohant a lovához. Ezúttal első próbálkozásra sikerült nyeregbe mászni és usgyi Alloway hídjához, mert tudta, hogy boszorkányok folyó vízen átkelni nem tudnak. Nyomában a lidérces sereg, élén az alulöltözött Nannieval. Már épp a híd előtt vágtattak, amikor a boszinak sikerült megragadnia a ló zászlóként lobogó farkát. Egy ugrás, a paripa s lovasa átjutott. Csak a leszakadt farkat lengette feléjük démoni kacagással a boszorka, majd társaival, mint a kámfor, elpárolgott a sötétben.

Az 1869-ben elkészült három árbócos klipper ebből, a Robert Burns által megverselt történetből kapta nevét. Hogy építtetője, a skót John Willis miért éppen egy kombinét választott névnek, és jelképül miért egy boszorkányt, akiről köztudott volt, hogy nem bírja a vizet, örökre rejtély marad. A hajó elsődleges feladata tea szállítása volt Kínából Angliába és közel tíz éven keresztül, a gőzhajók megjelenéséig az egyik leggyorsabbnak számított a tengeren. Szolgálati ideje alatt hét kapitány parancsolt rajta a matrózoknak, a negyedik közülük, James Smith Wallace 1880-ban a tatról a tengerbe vetve magát öngyilkosságot követett el.