Francis Drake kapitány a hajó orrában ücsörgött, azazhogy guggolt. Jobb könyöke térdén, kezével állát alátámasztva, baljával a hajókorlátot markolva. A tenger vize különösen csendes volt, a déli fuvallatban kellemesen ringatózva haladt a kincsekkel megrakott Golden Hind haza, Anglia felé. A kapitány a korlát mellett lelógatott vastag kötelet figyelte, ahogy a végére kötött csómó maga körül enyhén barnásra színezve hasítja a sós habokat. Közben az elmúlt közel három év eseményein töprengett.

Eszébe jutott, ahogy 1577 decemberében négy hajóból álló flottája, élen a Pelikánnal, vitorlát bontott Plymouth kikötőjében. Az úthoz a királynő, Erzsébet is áldását, sőt bátorítását adta. Bár igaz, hogy Francis ezt még annak a szerencsétlen Spanyol kapitánynak sem árulta el – sőt, vádjára letagdta – akit Ecuador partjainál egy aprócska lélekvesztő mentőcsónakon az egyáltalán nem is csendes óceán hullámaira bízott, ami szinte egyenlő volt a biztos pusztulással. Hiszen épp ez volt a vállalkozás valódi és elsődleges célja: a Spanyol kereskedőhajók nyereségének megcsapolása. Hogy ez kalózkodás? Hogy ő, Francis Drake, egy kalóz lenne, és azért keresztelte át a hajóját Pelikánról Golden Hindre, hogy megtévessze az ellenséget, ahogy a bal szemére húzott fekete szövetkarikára mutatva az a nyomorult spanyol kapitány állította? Badarság. Ez is egy ugyanolyan vállalkozás, mint amit ők űznek. A sok arany és ezüst a hajó gyomrában mégis honnan van? A benszülöttektől, akik nem biztos, hogy önszántukból adták a spanyoloknak. A szövet a fél szemen meg egyszerűen arra kell, hogy ha leugrik a matrózember egy sötét raktérbe, a foltot lekapva a feketeséghez hozzászoktatott szeme gyorsabban felmérhesse a rakományt. Ez pusztán egy, a munka hatékonyságát növelő eszköz. Az idő mégiscsak véges.

De való igaz: néha végtelennek tűnik. 118 nap. Majdnem négy teljes hónap. Ennyi időt töltöttek a flotta utolsó, megmaradt hajójával a nyílt tengeren, amíg átszelték az Indiai Óceánt. A matrózok a kimerültségtől szárazföldet csak delíriumos képzelgésükben láttak. Mert az a nyavajás északnyugati átjáró be volt fagyva. Ha egyáltalán létezik. De sebaj. A királynő ennyi kinccsel az egész brit államadósságot kifizetheti, ha akarja még a feneke törlésére is jut belőle bőven.

Gondolatmenetének erre a pontjára jutva Drake kapitány eszmélt, hogy jobb ha ő is éppen úgy tesz, ahogy lelki szemei előtt hőn szeretett uralkodója fog, már csak azért is, mert látómezeje perifériáján érzékelte, hogy a másodkapitány is ide, a hajóorrba várakozik. Ezzel Francis felvonta a sós tengervíztől jól átáztatott kötélcsomót, hátsó felét sebtében megtörölgette vele, nadrágját felhúzta, majd begombolta, a vastag zsinórt visszaengedte az óceánba, aztán biccentett a soron következőnek, hogy ő már végzett is a dolgával.