Sicc nem tudta pontosan: a gólyák valójában őshonosak az Egyesült Királyságban. Illetve voltak, hiszen hőseink ottjártakor már több, mint hatszáz éve eltűntek. Igaz, olykor-olykor látni egy-egy példányt elhúzni Albion felhős egén, de a legutolsó fészket rakó gólyapárt 1416-ban, Edinburgh St. Giles Katedrálisán jegyezték fel. Kihalásuknak minden bizonnyal a középkori étrend a magyarázata, hiszen akkoriban a gólyahús különleges ínyencségnek számított az ebédlőasztalokon. Friss hírek szerint azonban 2020 májusában egy szabadon vándorló gólyapár hat fiókát hozott a világra a nyugat sussexi Kneppben, egy tölgyfa lombjai közt, és ha minden jól megy, ezek a kecses vándormadarak újra elterjednek majd Anglia déli féltekén az elkövetkező években. 

A cotswoldi Birdlanben azaz Madárföldjén, a sekély, de gyorsfolyású Windrush folyócska mellett, viszont bármikor látható kelepelő gólyapár. Csakúgy, mint totyogó pingvinek, narancssárga flamingók, hosszú lábú darumadarak, nagytokájú pelikánok, huhogó baglyok, színes papagájok és sok más tollas dínószármazék. Hiszen a tudomány állása szerint a madarak a dínók leszármazottai. Így a madárparkban kapott helyet egy kisebbecske Jura-park is, olyan, a fák közt megbúvó dínókkal, melyek egykor a Cotswolds vidékét uralták. 

A park bejáratánál pingvinek fogadják a látogatót. A 17 létező pingvinfaj közül két fajtát láthatunk itt, Humboldt és királypingvineket. A Humboldt az egyik legritkább pingvinfaj, kevesebb, mint 10.000 példány él csak a földön belőle. Egyikük egészen közel merészkedett Emíliáékhoz. Annyira, hogy a gyermeteg apuka nem tudta megállni, és a madár kobakját finoman megérintette. A pingvin erre úgy megijedt, mintha csak tényleg egy szája szélét nyalogató macska nyújtotta volna felé a mancsát, és zsupsz, a vízben villámgyorsan tovaillant.