William Shakespeare a tudor korban, I. Erzsébet országlása alatt született 1564-ben. Szülővárosába, Stratford-upon-Avonba élete során rendszeresen visszatért, miután a 20-as éveiben Londonban kezdett színházi karrierbe, mint színész, szerző és egy társulat társtulajdonosa. Az 1590-es évekre már jól ismert volt londoni kultúrkörökben, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a korban szintén neves drámaíró, Robert Greene másodrangú firkászank nevezte, aki hiába is próbálkozik az egyetemi műveltségű írók– mint ő maga Greene is – pallérozottságára törekedni. És valóban: Shakespeare tényleg nem folytatott tanulmányokat semmilyen magasabb szintű oktatási intézményben. Hét és tizennégy éves kora között járt szülővárosának helyi iskolájába, ahol elsősorban a latin nyelvtant próbálták tanárai a fejébe tölteni.

Színdarabjait saját társulata adta elő, 1599-re saját színházépületük is volt a Temze partján, és az előadásokban ő maga is rendszeresen szerepelt. Művei az Erzsébet-kor hagyományait és nézeteit tükrözik. III. Richárd, akit az első Tudor király győzött le Bosworth harcmezején, Shakespeare révén vált visszataszítóan torzszülött púpossá, illetve a Velencei Kalmár kapzsi Shylockja a kor zsidókra vonatkozó sztereotípiáit mutatja. Pedig abban az időben zsidók nem is éltek Anglia területén azóta, hogy I. Eduárd 1290-ben száműzte őket. Csak Oliver Cromwell köztársaságnak nevezett katonai diktatúrája alatt engedték vissza őket a brit szigetekre 1656-ban. De ekkorra Shakespeare már örök álomra hajtotta fejét. 1616-ban, 52 évesen, de már egy újabb királyi dinasztia, a skót Stuartok uralkodása alatt távozott az élők sorából.

A városban több helyszínt is a nagy drámaíró emlékének szenteltek. Látogatható szülőháza, amelynek udvarán ottjártunkkor tablókon képregényes formában sűrítették össze drámáinak főbb mozzanatait, a szentháromság templom, ahol megkeresztelték, és ahol hamvai leltek örök nyugalomra, illetve néhány korabeli ház, amely ilyen-olyan módon az életéhez kapcsolódik.