Lírnek, a Tuatha Dé Danann királyának egy lánya, Fionnuala, és három fiúgyermeke született, Aed, Fiacra és Conn. Boldogságban éltek egészen addig, amíg az édesanyjuk, a királynő meg nem betegedett és a betegségben meg nem halt. Bár a királynak szíve majd meghasadt bánatában, mégis úgy döntött, hogy a gyermekeknek szükségük van anyára, így ismét megházasodott. Ám az újdonsült királnyő, Aoife szépsége titkon egy gonosz boszorkányt rejtett, aki gyűlölte mostohagyermekeit. Egyszer, a gondos anyát játszva elcsalta a gyerekeket kirándulni, majd az első adandó alkalommal beparancsolta őket egy tóba. Ott hattyúvá változtatta és szörnyű átokkal sújtotta a négy ártatlant: háromszor háromszáz éven át kell madarakként bolyonganiuk. A kilencszáz esztendő leteltekor már nem varázslatos népük élt szülőföldjükön, azt számukra idegenek foglalták el. A rémséges átkot végül egy szerzetes, Szent Patrik harangjának kondulása törte meg. A négy testvérről lehullottak a tollak, ám ifjak helyett vénséges vén aggastyánokká váltak, majd életük lángja is végleg kimúlott. Hamvaikat a szent szerzetes temette el anyjuk és apjuk sírjába, ahol a mágikus család újra egyesülhetett.
A Sicc emlékeiben felelevenedett rajzfilm azonban egy másik történet. A Secret of Kells (Kells titka) egy történelmi mesefilm a Book of Kells (Kellsi Kódex) keletkezéséről. Tulajdonképpen ez a rajzfilm, és a híres kódex adta Írországi kirándulásunk apropóját, mert ebben az időben Emília kedvenc rajzfilmjei az ír rendező, Thomas Moore meséi voltak, és kíváncsiak voltunk az eredeti ír helyszínekre és az igazi könyvre. A történet Kells kolostorában a viking hódítások idején játszódik. A sűrű erdő közepén, magas falakkal védett kőkolostort a barbár viking hordák megtámadják, felégetve erdőt és szántót, pusztítva embert és állatot, kifosztva mindent ami útjukba kerül. A kolostor falait a támadók áttörik, a végső menedék, ahová a szerzetesek menekülhetnek, a kerek torony marad.
A henger alakú, rakéta formájú kőtorony az ír vidék jellegzetes épülete. Bejáratát a talajszinttől jó pár méter magasra építették, ahová létrán tudtak feljutni a szerzetesek. Támadás esetén a létrát felhúzták és a toronyban megbújtak, ahonnan kifüstölni sem lehetett őket, mert a tornyok építéséhez kívül semmilyen éghető anyagot nem használtak. A tetejük is, csakúgy mint a kolostorépületeké, kőböl van kirakva. Kellsben is van ilyen, de Glendalough hegyekkel és tavakkal övezett vidéke sokkal jobban hasonlít a rajzfilm vadregényes, erdőkkel körülvett kolostorához.