Ahogy arról már a neve is árulkodik, az autóval Oxfordtól nem egészen két órányi járóföldre található Bath városa fürdőjéről híres. A mélyből természetes módon feltörő meleg vizű forrást, a vizének gyógyhatását már a kelta britonok is ismerték, és azt Sulis istennőjük szentélyének tartották. A legenda szerint közel háromezer éve annak, hogy a briton herceg Bladud leprás lett és emiatt száműzték a királyi udvarból. Bladud bolyongásai során egyszer disznópásztornak állt, ám a rábízott malacokat is megfertőzte a kórral. Mivel az álruhás herceg az állatokat nem merte gazdájuk szeme elé vinni, elindult velük egy folyó partján, amely mellett egyszer csak meleg vizű forrásra lelt. A röfiknek tetszett a hely, élvezettel fetrengtek a langyos dagonyában, és csodák csodája, mind meggyógyultak. Ezt látva Bladud is nekivetkőzött, megmártózott a forrás vizében és egy szempillantás alatt olyan egészséges lett, mint a makk. Így szülei, a király és a királynő, visszafogadták az udvarba. Apja halála után, már királyként, a csodás víznél Caerbren néven várost alapított.

A valóságban azonban nem épült város a forrásnál a kelta időkben, a britonok azt titkos szentélynek tartották. Miután az ókori rómaiak meghódították Britanniát, ők építettek a termálforrásra i.sz. 60 körül fürdővárost. A rómaiak is isteni erőt tulajdonítottak a forrásnak és a briton Sulis istennőt a római Minervával azonosították, ezzel is ösztönözve az őslakos keltákat arra, hogy a római kúltúrát magukénak érezzék. A forrás túlvilági erejének hitét az abban feltárt kb. 130 átokcédula is bizonyítja. Az átokcédulák vékony ólomlapocskák voltak, amelyekre feladóik üzenetet írtak, majd bedobták a forrás bugyogva feltörő vizébe. Az üzenetekben az istennőtől a kérelmezők állítólagos rosszakaróiknak megbüntetését kérték. Az átokcédulákat az egész római birodalomban használták, a budapesti Aquincum területén is tártak fel hasonlókat.

Aquea Sulis fürdőépületeinek romjai a világörökség részét képezik. Miután a rómaiak az 5. században elhagyták Britanniát, az eredeti épületek java része az enyészeté lett. Azonban a medencék még ma is megtekinthetőek, a legnagyobbat még ma is a szent forrás vize táplálja, és látható az eredeti ólomból készült csővezeték is, amelyen a vizet a medencékbe vezették. A hely a rómaiak kivonulása után is fürdőként funkcionált, az évszázadok során számos alkalommal bővítették ki vagy alakították át. A ma látható és a római fürdőmúzeumnak helyet adó épületeket a 17. század eleje és a 19. század vége között építették.