Hétköznapok, ünnepnapok

A fürdőélet nagyarányú fejlődésnek indult, miután a Glatz Henrik (Glatz Oszkár festő édesapja) által alapított Siófok-Balatonfürdő Rt. 1893. július 18-án ünnepélyesen megnyitotta a gyógyfürdőt. Nem véletlenül jósolhatta meg Preysz Gusztáv, hogy "Siófok nemcsak mint gyógyhely, hanem kedvező fekvésénél, s kitűnő vasúti és hajózási összeköttetéseinél fogva mint kirándulási hely is igen kies, s fejlődése kétségkívül rövid idő alatt még nagyobb lendületet fog venni."

Jellemző a Balaton-táj megejtő és ihlető vonzerejére, hogy az első villatulajdonosok jó része festőművész volt. Ennek köszönhető az, hogy az 1880-as években Siófokon egy "festőtelep" is létesült. Than Mór, Vágó Pál (1888), Feledi-Flesch Tivadar, aki Zichy Mihály veje volt (1889), és Tölgyessy Artúr (1890) villája már állt ebben az időben. Sajnos, az évente itt töltött időzéseiknek 1919 után nem volt folytatása, és így nem tudták megvetni annak a ma is hiányzó és társadalmi igényként jelentkező Képtárnak az alapját, amire különben Siófok régtől fogva hivatott volt.

A két világháború között gyakran dolgozott Siófokon Iványi-Grünwald Béla, Hermann Lipót és Cserepes István. Életművükben egy-két itt készült festmény fellelhető.

A siófoki Fő utca képét 1919-ben Wágner Géza (1879-1939) festőművész krétarajza örökíti meg. Wágner Gézát Csánky Dénes a "legbalatonibb festőnek" nevezte. Eleinte "naturalista felfogásban, később impresszionista oldottságban dolgozott" - írja róla a Művészeti Lexikon. Akvarelljeivel, rajzaival több díjat nyert. Mintegy kétezer képet festett a Balatonról. A világosi parton állt kastélyszerű villája. Halála előtt itt látogatta meg Margittay Rikárd, s beszélgetett vele a "Balaton festészeti problémáiról. (A beszélgetést 1943-ban megjelent könyvében adta közre.)

A már említett Révész-Ferrymann Ferenc festőművész Siófokon született 1893-ban. Nevéhez fűződik az olyan színes rézkarc kifejlesztése, amely megtartja az olajfestmény ragyogását. Budapesten, majd New Yorkban működött, ott is halt meg.

Az ötvenes évektől minden nyarát Siófokon töltötte Faragó Ákos karikaturista, Csók István tanítványa. Édesapja a Borsszem Jankó jeles rajzolója volt. 1964-ben végleg Siófokon telepedett le, s itt is halt meg 1980. december 9-én.

Nagy hagyománya volt ezen a tájon a vendégfogadásnak, a vendéglátásnak. Az első világháború előtt a Balatont ismerő vendég jól tudta, hogy fogasszeletet roston a Fogas Szálló éttermében, Cservenyi bácsinál sütik legízletesebbre, s hogy ott Sovánka Nándor muzsikáját lehet élvezni. A bécsi csonthús és a tyúkleves Karpelesz Jankánál, a Balaton Szállóban volt a legzamatosabb. A vízparton, a telepi étteremben Váradynál - Krúdy Gyula apósa - a franciás ételek és sültek kedvelői tanyáztak. A Royal Szálló híres vendéglősénél meg Magyari Imre muzsikált-hangversenyezett.

Ekkor Siófokon hat szálloda volt 300 szobával. Ebből három: a Hullám, a Sió és a Központi Szálló a Siófok-Balatonfürdő Rt. tulajdona, a másik három: a Fogas, a Korona és a Gizella-udvar magánvállalkozóké volt. Az ideérkező vendégek a telep 60 villájában és az itt élők házaiban vettek ki lakást.

Rövidesen megnyílik Blau Jónás ortodox kóser rituális panziója, a Frenkl-panzió és a Batthyány utca 2. szám alatt a Rosenbaum-panzió, valamint Balatonújhelyen az Otthon-panzió, melyben 17 szoba bérelhető, napi négyszeri étkezéssel, előidényben 8 P, főidényben 10 P-ért. Siófok a balatoni kirándulások központja lévén, kikötőjéből óránként indulnak a hajók és motorosok a Balaton minden tája felé.

Az emlékezettel elérhető legrégibb zsidó mészárszék a Muth családé volt. Az 1910-es években Muth József vezette, ahol csak kóser húst árusítottak. Később létesített zsidó mészárszéket Strumpf Sámuel és Neubauer Pál. Az utóbbi üzletet fia, Neubauer Dezső vette át. Ezekre a mészáros- és hentesüzletekre az volt a jellemző, hogy vevőik főleg iparosokból, kereskedőkből és tisztviselőkből álltak.

1875-től megindult a nagy egyéniségeket felvonultató Siófoki Színészet is.31 1990-ban épült a lóversenypálya 1500 személyes lelátóval, itt voltak a Balaton-átúszás célpontjai, s minden évben úszó- és teniszversenyek gazdagították a siófoki nyár élményeit. Mozgalmas fürdőélete révén Siófok a budapesti nagypolgárság és színészvilág kedvelt tartózkodási helyévé vált.

Közben a századfordulóra a Balaton egésze, de ezen belül különösképpen Siófok, a Balaton egyik legjelentősebb üdülőhelyévé vált. A századforduló táján mintegy 521 zsidó lakott Siófokon. Az 1920-ban tartott népszámláláskor 393, 1938-ban 324, 1939-ben 487, 1941-ben pedig 506 fő. Ekkor a lakosság 10 százaléka volt izraelita vallású.32 A hitközség tagjai közül a legtöbben úgynevezett kis egzisztenciával rendelkeztek. Voltak ugyan nagykereskedők, jó keresetű ügyvédek, orvosok és panziósok is, így a Hirschek, Rabinok, Freudok, Braumannok, Gombos, Bruck, Radó, dr. Ney József, dr. Hegedűs Béla, dr. Pick Benő, dr. Kertész Dezső és dr. Friss Emil. Az utóbbi rendkívül tehetséges férfi, aki különben ügyvédként tevékenykedett, adja ki az első helyi lapot Siófok és Vidéke címmel, 1934. július 20-án. Az 1893. július 29-én Szegeden született dr. Friss Emil mártírhalált halt 1944-ben.

A századelőn kiadott első kis útikalauz már látogatott fürdőhelyként ismertette Siófokot, megállapítva, hogy a magyar fürdőéletnek új és magasabb színvonalát mutatja be: hamisítatlan világfürdő jellege van.

A fürdőhelyen a tudományos és művészvilág éppúgy képviselve volt, mint a pénzarisztokrácia. A Monarchia országaiból sok száz vendég járt üdülni Siófokra, akik a pihenésen kívül szórakozni is kívántak. Rendelkezésre álltak az úgynevezett "kurszalonok", legalábbis olyasféle intézmények, mint a nagyobb nyugati fürdőhelyeken, így Karlsbadban és Pöstyénben lévők, amelyek sokoldalú szórakoztató és kulturális lehetőségeket is nyújtottak. Ennek megfelelően kávéház, olvasó- és zongoraterem, az úgynevezett hölgyterem álltak a vendégek rendelkezésére. A konszolidáció kezdete óta (1922) a siófoki vendégforgalom főként a polgárokra épült, a magyar és osztrák zsidóság kedvelt üdülőhelye volt. A nyaralók 80 százaléka zsidó, ezért nem pejoratív hangsúllyal nevezték Siófokot "zsidófoknak."

A Fürdőigazgatóság különösen nagy súlyt helyezett a gyermekek testi nevelésére, ezért külön sporttelep állt rendelkezésükre, ahol Fodor Károly műegyetemi vívómester adott oktatást tornából, különböző szabadtéri játékokból, atlétikából, vívásból, de ő tanította az úszást, az evezést, sőt a táncot is.

A társulat első orvosa dr. Zalai Sámuel volt, kinek a nevével először 1897-ben találkozunk. Feltehető azonban, hogy már korábban letelepedhetett Siófokon, s fürdőorvosként és községi orvosként dolgozott. 1927-ig tagja volt az orvosi Könyvkiadó Társaságnak. Dr. Ney József 1877-1916-ig élt Siófokon és a kor követelményeinek megfelelően berendezett massage és svéd gimnasztikai gyógyintézete állt a vendégek rendelkezésére. A Magyarország orvosainak évkönyvében 1918-19-ben egy-két évig dr. Kaufmann Aladár, dr. Bálint Margit és dr. Orphanides Erzsébet nevével találkozhatunk. Dr. Pick Benő 1924-26-ig Balatonkilitin - a község első orvosaként -, majd 1926-44-ig Siófokon dolgozott. Több háborús kitüntetés és vöröskeresztes érdemrend birtokosa volt. Glancz Gusztáv elmondása szerint: "A német megszállás után barátai és kollégái biztatták Pick doktort, hogy rejtőzködjön, meneküljön el a németek elől. Ő azonban maradt, s deportálás közben, a vonaton halt meg." Ugyancsak a deportálás következtében lett mártírrá dr. Hegedűs Béla belgyógyász, OTBA orvos, aki 1926-tól és dr. Kertész Dezső fogorvos, aki 1930-tól szerepelt a siófoki orvosok között.

A század első éveiben kezdődött el az írók idevándorlása is, természetesen nyaralás céljából, de kétségtelen, hogy nyaralásuk nem múlt el egy puszta üdülésként, hanem a mindjobban városiasodó település közművelődését is elősegítették.

Ady Endre a Sió Szállóban lakott, Krúdy Gyula felesége, Várady Zsuzsa révén kötődött Siófokhoz. Jókai Mór életének utolsó nyarát töltötte itt feleségével, Nagy Bellával, a Batthyány és a Mártírok útja sarkán lévő Fekete-villában. A nagy mesemondó a zsidóüldözés alkalmával meleg sorokat szentelt a Hon című lap hasábjain a siófoki szorgalmas és takarékos zsidóknak, akik a keresztényekkel a legszebb egyetértésben és jólétben élnek együtt. Erről a Somogy 1880. szeptember 21. száma is beszámolt.

Említést érdemelnek olyan írók is, mint Karinthy Frigyes, Rejtő Jenő, Horváth János, a nagy irodalomtörténész, Bohuniczky Szefi is, akik írásaira bizonyára hatott a sajátos siófoki élet is.

A művelődési élet kibontakoztatására a századfordulótól nagy hatással volt az is, hogy 1905-ben létrejött az első siófoki nyomda. Nem volt ez nagy vállalat, de a helyi igényeket kielégítve, jelentős társadalomszervező erőt képviselt, és nagyban hozzájárult a település urbanizációs célkitűzéseinek megvalósításához. Az első nyomdatulajdonos Weisz Lipót volt, akinek a nyomdájában két szedő, két szedőtanonc, egy gépmester és valószínűleg két berakónő dolgozott. A nyomdában több hetilapot is nyomtattak: 1907. július 28-tól a Balaton-part (Magyar Tenger) című hetilapot; a Balatonvidék című hetilapot 1908. május 31-től és a Magyar Tenger című hetilapot, amely 1907 januárjától július 21-ig önállóan jelent meg, majd 1907. július 28-tól beolvadt a Balaton-partba.

1915-ben egy jóval szerényebb nyomda is létesült Siófokon (Singer Károlyé), amely egészen 1944-ig állt fenn. Singernek Tabon volt előbb üzeme: 1911-ben költözött Siófokra. A Singer-nyomdában fennállása alatt átlagosan egy szedő, egy gépmester, egy-két tanonc és két berakónő dolgozott. Egy amerikai és egy kézisajtóval volt fölszerelve. Az 1945 utáni években Krausz Imrének volt Siófokon nyomdája, ami 1949 végén, a nyomdák államosításakor szűnt meg. A siófoki hitközség neológ, azaz modern volt. Egy része megtartotta a kósert, s húsvétkor külön edényből evett. Az akkori közösség mintegy 30 százaléka volt ennyire vallásos.

A nagy ünnepeken, például hosszúnapkor Siófokon a keresztény üzletek is bezártak - három vagy négy ilyen volt -, és teljesen megbénult a forgalom. Előre tudták a kilitiek, ádándiak, szabadiak, hogy ilyenkor felesleges Siófokra menni vásárolni.

Siófoki lakosokból alakult meg 1923 után az a bérlőcsoport (Csarnogurszky, László, Rabin), amely Siófok Fürdőbérlő és Fejlesztő Rt. néven hat évig hasznosította a fürdőintézményeket, amelynek részvénytöbbsége 1929 nyarán az Ertl család - Balatoni Gyógyfürdők és Nagyszállók Rt. - kezelésébe ment át és maradt is a második világháború végéig.

Siófok idegenforgalmának fellendülése, a modern vendéglátás kialakulása, európaivá fejlődése az Ertl fivérek hallatlan szakértelemmel és kellő anyagi befektetéssel végzett munkájának volt az eredménye. A Baja környékéről Siófokra származott három Ertl testvér (dr. Ertl József, Ertl Jenő és Ertl István) tizenöt esztendőn át fokozódó beruházásokkal, gondos és szakavatott vezetéssel Siófokot a balatoni fürdőkultúra legkorszerűbb és külföldiek által is egyre látogatottabb üzemévé fejlesztette. Az ízléses Rózsaliget, angolparkok, a tengerparti plázsok mintájára kiképzett fövenyfürdő, sportpályák: (lovas akadályverseny-pálya, galamblövő, lawntenisz, tornatér) s a mondén szórakozóhelyek (bár, színház, játékkaszinó, jacht- és lóversenyek) várták a vendégeket. A fürdőszállók éttermét Cannes-ból hozatott konyhamester vezette, hogy a külföldi nyaralóközönség legkényesebb igényeit is kielégíthessék. A vendégforgalmi vonzóerő a már európai hírre szert tett fürdő látogatottságát rohamosan emelte.

A siófoki zsidók a város szellemi életében is tiszteletre méltó helyet töltöttek be. 1934-ben vetődött fel a múzeumszervezés gondolata dr. Lukács Károly (1882-1954), a "balatoni tudományok lelkes művelője" révén. A múzeum szép anyag felett rendelkezett, ami a Balatoni Halászati Rt. szakgyűjteményeként szerepelt 1945 előtt. A háború alatt az épület erősen megsérült, a múzeum anyaga pedig teljes egészében elpusztult. A siófoki sportéletben, az SSC utódjaként 1929 után alakult önálló Siófoki Sport Egyesület mecénásai között találjuk dr. Kertész Dezsőt - a helység egykori fogorvosát -, aki egész keresetét az egyesület fönntartására fordította. További mecénások az itt élő kereskedők: a Freud család, Rabin Zoltán fakereskedő, Kelemen András és dr. Hegedűs Béla voltak.

Föltétlen meg kell emlékeznünk Pártos Arthúrról - nevét Siófokon utcanév őrzi -, aki 1936-tól irányította és szervezte a Magyar Úszó Egyesületet: több mint harminc évig annak titkára, majd örökös tiszteletbeli főtitkára, a Siófoki Sport Egyesületnek alapító tagja, örökös elnöke és a balatoni sportnapoknak egyik szervezője volt. Jellemének, emberségének szép példáját mutatta 1943-ban, amikor a budafoki munkatábor 200 főnyi munkaszolgálatos alakulatából élete kockáztatásával mentette társait, részint kórházba helyeztetéssel. A gettóban történt baleseteknél a kiépített pincealagutakon keresztül szállította a sebesülteket a kórházba

.

1945 után Pártos Arthúr Siófokon rendezte meg az Országos Sport Kongresszust, az első siófoki sportnapokat, megelőzve az ország más városait. A MUSZ-tól ez alkalomból a Komjádi-plakettet kapta elismerésül. Az úszó-, a vízilabda-, vívó- és tornaszakosztály munkájában közvetlenül is részt vett. Szaktudása, embersége, sportdiplomáciai tevékenysége a magyar sport hírnevét öregbítette.

A szellemi életben kivételes tisztelet illeti dr. Friss Emilt, aki közéleti tevékenységben magasra emelte a hitközség tekintélyét a városi hatóságok és a lakosság előtt.

A harmincas évek derekáig faji megkülönböztetés jele nem jelentkezett a községben. A község vezetésében, a község kulturális, művelődési életében, az ország háborúba lépésig sem történtek antiszemita kilengések. Adatközlőim vallomása szerint: "Itt, Siófokon Wohlmuth Imre (akkori katolikus plébános) csak a Strumpf Sámuelnél vagy a Hirschéknél vásárolt."

"Barátságban éltünk a keresztényekkel - emlékezik vissza Glancz Gusztáv -, a magyar zsidók itteni élete többé-kevésbé összeolvadt a becsületes életű siófoki polgárokéval." Ezt kitűnően példázza, hogy "Wohlmuth Imre karonfogva sétált Grosz Farkas főrabbival és héberül beszélgettek."

Meglehetősen élénk közélettel és széles körű, összetett művelődési törekvésekkel érte meg Siófok az első világháborút. A háborús kényszergazdálkodás hátravetette a fürdőtelep fejlődését, és ezzel kapcsolatban az országos és a helyi intézmények tevékenységét is.

Mindennél nagyobb volt az a veszteség, ami Siófok zsidóságát 15 hősi halottjában, a mintegy 30 sebesültjében érte. A hitközség hősi halottjai emlékének szép emléktáblát emelt.

A Tanácsköztársaság bukása után Siófok és környéke a zsidóüldözésnek vált színterévé. Szinte hihetetlen, hogy ugyanakkor a siófoki zsidósággal szemben semmiféle atrocitást sem követtek el. A jeruzsálemi Yad Vashem Holocaust Múzeum egyik kiadványában olvashatjuk, hogy a fehérterror idején Horthy tisztjei 300 zsidót hoztak Siófokra, kínoztak halálra, s dobtak a Balatonba. Érdemes megvizsgálnunk, hogy a szakirodalomban mit is írnak Horthy és különítményesei siófoki ténykedéséről?

Az antiszemitizmussal nehezen vádolható Vas Zoltán Horthy-életrajzában (Bp., 1975) arról olvashatunk, hogy a fővezér tiszti különítményei 1919 augusztusában-szeptemberében "több, mint kétszáz embert végeztek ki" Siófokon (352. old.). Mindezt a siófoki fogda foglára, Hayden István törzsőrmester állítja a Népszava újságírójának, aki feljegyzi a kegyetlenkedéseket. (A siófoki fehérterroristák foglára. Népszava, 1919. október 4.) Az általa közölt adatokból is kitűnik: a fogdába Somogy és Zala megyéből is kerültek áldozatok, akiknek csak kisebb része volt zsidó. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy a különítményesek elsősorban a volt aktív kommunistákon s kommunistagyanús elemeken kívántak bosszút állni. Vas Zoltán szerint a Somogyban kivégzett kommunisták 90 százaléka keresztény volt, s a proletariátus soraiból kerültek ki. (Uo. 294-295.) Még ha vitatjuk is az áldozatok számát és összetételét, az bizonyos, hogy a 300 mártír legendáját el kell felejteni.

Mindez persze mellékes a siófoki zsidóság története szemszögéből, mert a fehérterror elől a tehetősebb zsidó családok mind elmenekültek. Helybeli zsidó egy sem esett a fehérterror áldozatául.

Az ipartestületben, valamint a kaszinó berkeiben felekezeti ellentét soha nem volt. A község képviselő-testületi ülésein békésen megfért egymás mellett a katolikus plébános, a módos paraszt, a református presbiter és a gazdag zsidó hitközségi elöljáró. Siófok példája lehetett sok korabeli községnek. Itt békében élt egymással zsidó és keresztény. Szükséges ezt megjegyezni az utókor számára, mivel Siófokot mint a fehérterror szülőhelyét szokták emlegetni. Valóban itt volt a rendszer bölcsője, de ami akkor Siófokon és a környékén történt, azt az idegenből érkezők "végezték"! A siófokiak előtt korábban ismeretlen volt a faji és a vallási türelmetlenség. A legbátrabbak bújtatták, mentették az üldözötteket. Köztük említhetjük Sárközi Mátyás (Budapest, 1937-) Londonban élő írót, aki 1944-ben Balatonkilitin Böhm Lőrinc hentes családjánál talált menedéket.