Cyrano de Bergerat: Orr monológ


Eredeti franciából fordította: ifjabb Ábrányi Emil


      Lássa,

    Ez szimplán hangzik... Így nincsen hatása!
    Mondhatta volna szebben, kis lovag,
    Más-más hangnemből... Így ni, hallja csak:
    Kihívón: „Én nem járnék ám vele!
    Sebészt hivatnék, hogy metélje le!”
    Barátilag: „Hisz findzsájába ér!
    Igyék vederből, abba belefér!”
    Leírón: „Csúcs, mely veri az eget!
    Hegyfok! Mit hegyfok? Roppant félsziget!”
    Kíváncsian: „Mit rejt e hosszú tok?
    Tollszár van benne, vagy gyaníthatok
    Papírvágó kést, ollót is talán?”
    Kecsteljesen: „Ön nagy barátja, lám,
    A madaraknak! Póznát tart nekik,
    Hol magukat jól kipihenhetik!”
    Kötődve: „Kérem, ha pipázik ön,
    S a füst orrán át gomolyogva jön,
    Kéménytüzet szomszédja nem jelez?”
    Intőn: „Vigyázzon túlsúlyára! Ez
    Lehúzza önt s fejjel bukik előre!”
    Gyöngéden: „Lássa, megfakul a bőre
    Színét a napfény durván szívja ki
    Egy kis napernyőt venne tán neki!”
    Pedánsul: „Hallott az Arisztofánesz
    Nagy állatjáról uraságod? Tán ez:
    A Hippokampelefantokamelosz,
    Hordott ilyen hús-díszt elől... e rossz
    Hangzású lényen volt ily hosszu csont!”
    Gavallér módon: „A manóba, mondd,
    Ez a fogas jött most divatba? Ej,
    Kalap számára pompás kicsi hely!”
    Föllengzően: „Hatalmas, büszke orr,
    Egy teljes náthát csak a bősz, komor
    Mistráltól kapsz! Más szél ott meg sem érzik!”
    Tragikusan: „Vörös tenger, ha vérzik!”
    Bámulva: „Ó, eszembe jut, ha nézlek:
    Micsoda cégér egy illatszerésznek!”
    Lírailag: „Kagyló ez, s ön Triton?”
    Naivul: „Mondja, mert én nem tudom,
    Mikortájt nézik ezt a műemléket?”
    Mély tisztelettel: „Gratulálunk néked
    Tornyos házadhoz, nagyságos barátom!”
    Parasztosan: „Hékás, a számat tátom!
    Orr az? Fenét orr! Ördögadta dolga:
    Kis dinnye jaz, vagy óriás iborka!”
    Hadászilag: „Szuronyszegezve áll!
    Lovas-roham ilyet készen talál!”
    Üzletszerűn: „Tán lutrit rendez? Én
    Sejtem, hogy ez lesz a főnyeremény!”
    Végül, torzítva Pyramus kriáját:
    „Ez dúlta szét az arc harmóniáját,
    E szörnyeteg!... Pirul az áruló!”
    Így ömlött volna szájából a szó,
    Ha volna önben szellem és tudás.
    De szellemet, boldogtalan dudás,
    Ön sose látott s tán azt tudja csak,
    Hogy hülye fráter is lehet lovag!
    De hogyha önben annyi lelemény
    Lett volna mégis, hogy kivágja szépen
    Mindazt, amit most összehordtam én
    E díszes, úri hallgatók körében:
    A kezdő mondat első negyedét
    Éles kardommal vágtam volna szét!
    Mert magamat kigúnyolom, ha kell,
    De hogy más mondja, azt nem tűröm el!
Comments