Jagos István Róbert versei:

Ajtók
2011. május 12.


Születtem, akinek születnem kellett.
Származásom majdnem magyar.
Szüleimtől biz ennyire tellett
Még sincs bennem semmi fanyar
 
Hiszem, hitem tesz azzá, ami vagyok.
Napokat kolduló emberi lény.
Ha tehetem, inkább adok sem mint kapok
és átölellek, akár pontot a tér.

És szemedbe nézve keresem titkom
És vénámban az egyszerű szót
És egyszer talán sikerül kinyitnom
A lelkembe korhadt összes ajtót

Jagos István Róbert Napló

2010. november 16., kedd 12:10

latyakos hóban - ágyékom fölött


latyakos hóban - ágyékom fölött

latyakos hóban sántít a „viszlát"
haragos bőrönd lábnyomában jár
valaha én is ott jártam tisztán
kabátujjban ördögangyal fogvacogva hált

zavaros vízben fullad az „érted"
pocsolyaszagú sápadt indián
valaha én is voltam a „mértnem?"
a sarkon ott feledett tarka művirág
arcomról a bőrt te is lehúznád
lelket lesnél hús-inak között
s lehelve az életem kiszívnád
mint ringó dallam ágyékom fölött

latyakos hóban sántít a „viszlát"
bokáján láncon kúszó skorpió
ringatózik lopott lélekhintán
elrágódik csendben kihűlt lélekporción
arcomról a bőrt te is lehúznád
lelket lesnél hús-inak között
s lehelve az életem kiszívnád
mint ringó dallam ágyékom fölött

Légy minden
Légy a csend szavaim között.
Angyal, ki éjjel könnyel öntözött.
Sóhaj, páradús reggelen,
a csók elernyedt testemen.
Remény, ha keserű száj ontja szennyét;
otthon, mely a Mindenségtől megvéd.
Láz: forró, perzselő.
Nő, anya, tiltott szeretőm.
 Jagos István Róbert

Ez a vers a szerző megjelölésével non-profit céllal szabadon utánközölhető az alábbi kód segítségével:
A kód nem működik...

Tetszik a vers?
Oszd meg az iWiWen!
Oszd meg a Facebookon!

Belső zaj

 

Nem koldulom én mások jóindulatát. 

Én is csak akkor adok, ha a szív is úgy akarja.

Tintám színe olykor vörös mint a vér 

s a finom lelkű urakat bizony felkavarja .

Fogják fejüket, inastól remeg a kéz .

Sárga fogak mélyednek aszalódott vén ajkakba.

Ördögöt rajzoltam a ház falára:

Lassacskán bealkonyul az agg varjaknak

 

Nosza , hát haljon meg a nap!

Majd én tüzet gyújtok.

Máglyára vetett soraim fényt mutatnak majd

az égen, mint csillagok fénylenek,

s mennyei zene lesz a belső zaj.

 

2010. október 18.

 



Egyszer majd lent maradok
Egyszer majd lent maradok én is -
kövekkel és földdel fedve
férgek lakomájaként,
de addig még van néhány hajnalom,
hogy kakassal kukorékoljak
s villamosként csengessek,
vagy gépként zúgjak
ipartelepek fölött
hajtva a napot gondolatostorral,
hogy ebbe a dagonyába Isten,
csak hágni költözött.

Sáros dúvadként, ahogy én is,

törünk köveket egymás hátán.
Ribancnak öltözött anyám
angyali hangja hány slejmet
s Urunk száján habcsókra lel.

Én is leltem életemben -

kínt, korbácsot, árulást.
(Hátamból hasított szíj fogva tart.)
S mint őrült, veszett kölyök,
fogatlanul a teremtő kézbe kényszermar.
Szopom, szívom a kérges bőrt.
Szőr lepte meddő rés a lét.
Karmaim vájom sárba, hájba
- megsárgult csonton
kiszáradt méhlepény.

Egyszer majd lent maradok végleg,

de most ások és világot égetek.
Ajkadba harapva dúdolok,
atyám, üszkös halotti éneket.
 Jagos István Róbert
(2010. szeptember 29.)

Ez a vers a szerző megjelölésével non-profit céllal szabadon utánközölhető az alábbi kód segítségével:
A kód sajnos nem működik..

Tetszik a vers?
Oszd meg az iWiWen!
Oszd meg a Facebookon!



Idővel ott leszek majd
Sokat gondolkodtam,
Jó-e, ha megírom az igazat.
Bele az arcok tengerébe,
vagy burkoljam, mint oly sokan,
tiszta leplek mögé?
Döntöttem:
vállalom magam,
mint hős, balga szerencsétlen,
s így kívül maradok néhány
isten körén.

Nem baj, ha büdöset lehel tollam szája.
Se az, ha tetvesként
mondok áment egy füstös sarokban,
némberre várva.
Egy biztos:
leplet, másokat nem mocskolok.
Magamban meg kárt tenni nem tudok,
hisz ott vagyok, ahol már nincsen út.
- Idővel az leszek,
hol mindez összefut.
 Jagos István Róbert
(2010. szeptember 17.)

Ez a vers a szerző megjelölésével non-profit céllal szabadon utánközölhető az alábbi kód segítségével:
A kód sajnos nem működik..

Tetszik a vers?
Oszd meg az iWiWen!
Oszd meg a Facebookon!

Fekete álom

2010. június 18. 

(Áginak) lany


Meg-megvillanó fekete álom,
ha kell, a szívembe zárom
emléked törött darabjait,
s bennem ragyognak majd,
amíg élek és utam tart,
mint égboltom csillagai.


Még néha félek

Még néha félek

Amikor gyerek fejjel
meséket hittem,
s két kezemmel
kantákat vittem,
nem gondoltam
milyen egy érzés,
mikor anyám okozza
a legnagyobb vérzést
szívemben és számban egyaránt.
Nekem ezt hozta titkon a mikulás.

Torkon ragadott
a részeg élet.
Anyám képében
jött a végzet.
Apám meg messze
valami kínpadon,
motyogta magában:
Egyedül vagyok.
Én is és akkor mi van?
Adtam én is,
amit nekem adtak.
Pofont, élcet
és akkor mi van?

Magamból csak annyit adhatok
amit ősök, belém raktatok.

Azért, nem csak
verést kaptam.
Néha az öledbe,
fejemet hajtva
szipogtam át az éjszakát,
mint kisgyerek,
ki megnyugvást talál.
Pedig már felnőttként
írom soraim.
Egykor volt
fű és kokain.
Nagyon sok dolog az életben.
Tártam az ajtót szélesre,
hogy jobban kilássak
magamon.
Volt úgy hogy megyek,
de döntöttem: Maradok.
Mert amíg hiányzok másnak,
fiamnak, társnak,
a világnak ezzel, igenis tartozom.

Láttál már engem meggyötörten.
Nem szégyen az ha összetörtem
minden álmom
és a számon reszketve
tör ki a szó: Sajnálom.
Mert a lényeg
hogy belátom hibám
és ha vitát szül, vádlottá válva
sem teszek lakatot a számra.
Kimondom hát még egyszer:
Sajnálom.

Az igazamért, viszont
harcolok bátran,
még ha éles szálka
is vagyok más szemében.
Mindig belenézek
mindenki szemébe,
mert nem tudhatom
mi rejtőzhet a zakó mellényzsebében.
Talán kés, talán revolver.
Álltam szembe velük nem egyszer.
A reszkető kéz bizonytalan.
Amikor nem számítasz rá,
meghúzza a ravaszt.

Manapság már lenyugodva élek,
de vannak napok
amikor félek
tőled, az italtól,
attól a homályos alaktól,
aki a tükörből
mosolyog rám,
miközben pár
sort vetve
nyomot hagy
a papír legalján.

Még néha félek.
2010. május 29., 11:17:35



Csendes balkon


Tévúton ébredt a fáradt alkony
Az idő változást pereg
Elmúló remény e csendes balkon
Hol az ember néha elmereng
Szél borzol bizonytalanságot
Hajamba túrja érveit
Szememben időz zord magányom:
Így folynak el ifjú éveim
2010. április 12., 11:02:37



Megmaradok: Írta Zudai Bolka
Infúzióként csepeg minden korty itt.
Egyre jobban vagyok ahogy elfogy a sör -
mellettem meg az őrült Jagos kortyint,
viselnem kell míg megjön a nőm.

Majd beteg leszek, ha eljő a másnap.
S ha látogatnának azt mondom: gyertek.
Fejem körül sárga kiscsibék szállnak,
s szódával tisztul sör-borhabos lelkem.

Úgy érzem végül megmaradok.
Megmaradok így huszonkettő után -
megmaradok már csöndben mint azok
kik olvasnak - mint birka az ólban - bután.

Mert infúzióként csepeg minden korty itt.
Egyre jobban vagyok ahogy elfogy a sör -
mellettem meg az őrült Jagos kortyint,
Viselnem kell míg megjön a nőm.
 Jagos István Róbert
(Boldog születsnapot kívánok barátomnak, Zolkának.)

(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)

Tetszik a vers?
Oszd meg az iWiWen!
Oszd meg a Facebookon!



Egyszer, ha meghalok...

Egyszer, ha meghalok,
vers leszek.
Szavak, szótagok,
rendszerben
megszerkesztett
érzéki mondatok.
Feltörő indulat,
mely szívedben fészkel,
megszokott gondolat,
kopott ékszer,
ami fényesen ragyog,
ha másban nem, benned.
Egyszer, ha meghalok,
- Írj! -
Ezt kell majd tenned.
 Jagos István Róbert
(2010. január 4.)

(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)

Tetszik a vers?
Oszd meg az iWiWen!
Oszd meg a Facebookon!




Lehunyt szemmel
Légy boldog bárkivel...
Belőlem csak képek maradnak tán.
Szabályos, ollóvágta, megsárgult,
Gyűrött papírfoszlány.
Benned halványulok.
Az idő jól dolgozik.
Te is már csak bujkálsz
Lelkem titkos zegzugain.
Átlátszón, mint üveg,
S törésekké vált repedések
Vágják, sebzik a szívet.
Ez így van jól.
Romokra majd új várat húzunk
Jó erős falakkal, tanulva
A ki nem mondott hibákból,
Szélmalomharc vitákból.
Azért egy szoba neked is épül ott.
Kicsiny és poros lesz.
Lakat őrzi majd ajtaját.
Időnkét kinyitom,
S majd úgy teszek
Mintha nem is hallanám a jelen hangjait.
Lehunyt szemmel ölelem majd
Múltam csillagait...

Ég veled.
 Jagos István Róbert
(2009. november 2.)

(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)

Tetszik a vers?
Oszd meg az iWiWen!
Oszd meg a Facebookon!




Jó lenne megpihenni

jó lenne megpihenni
majd másnap útra kelni
múltamat elfeledni
egy asszonyt megszeretni
gyermekem felnevelni
embernek megfelelni
hazámnak tisztelegni
hidd el testvér élni
csak így érdemes

Jagos István Róbert



Egy haldokló szemén át

Még nem mehetek el...
Dolgom van...
El kell mondanom hogy
nem haragszom...
senkire...
Olyan meleg van...
Szemhéjaim mint a vas
Amikor izzik...
Forró és nehéz...
Észben kell tartanom...
Szeretlek...
Miért...
Miért pont most?
Adj még időt...
Ez a szag...
Megőrjít és eltelít.
Mi ez a fény?
Olyan hidegen csillogó...
Fázom...
Merre vagy?
Úgy fázom...
Merre vagy?!
Fázom...
Merre...
Fáz...
Me...
 
Jagos István Róbert



A palack

Kérész életem,
mint egy ingoványba
ragadt palackposta,
amiben ott az üzenet:
Segítsetek!

Meggondolatlan szavak áradata,
melyek kicsúsztak számon
a hallgatni akarás terhe
mellett, a gyöngyöző homlok
kifejezéstelen ráncain
keresztül merül alá
a tettek által megírt
felemás, egyben szélsőségek
mentén andalgó, bűzös
csatorna romjai alá.
(s a palack csak lebeg...)

A lét. Belső világom jajszava,
a szűnni nem akaró,
viasztestben megformált,
átgyúrt, megemészthetetlen
gondolataim halmaza, melyet
egy dugó tart vissza a végső
kitöréstől, és attól hogy elárassza
e sokak által oly kedvelt,
mégis semmibe vett világot.
(s a palack csak lebeg...)

Kérész életem,
mint egy ingoványba
ragadt palackposta,
amiben ott az üzenet:
Segítsetek!
(s a palack már nem lebeg.)

Jagos István Róbert


Elringatott
2010. június 12.


 
Magányom temeti az őszt.
Rám terül egy ócska nagykabát.
Barátnak fogadtam egykor -
Ő az egyetlen lelki társ.

Óv a hidegtől, a széltől,
hogy ha fázom, ottan legbelül.
Magamra karolom a kedvest,
s velem együtt elszenderül.

Dér-lepel őrzi az álmom,
régi cipőmön átfut a szél.
Fejem felett egy vén akác,
elhullott gyermekről mesél.

Azt is mondta ismer engem,
csak valahogy már más vagyok.
Felemelt kérges tenyerével
és csendesen elringatott.

Megzenésítette és előadja: tokaji:

http://dunapart-cafe.net/index.php?page=showamusic&id=1149&catid=main



Comments