Üdvözlöm!
Néhány mondatban az eddig történtekről:
A főiskola elvégzését követően 1998. júliusától 4 órás munkaidőben a Zalaegerszegen székelő Nyugat-dunántúli Területi Főépítészi Irodában kaptam munkalehetőséget, ahol településrendezési tervek törvényességi és szakmai felügyeletét végeztük. Eközben a másik 4 órás munkaidőmet a Gutorfölde-i önkormányzatnál töltöttem a Közép-Zalai Kistérségi Társulás kistérségi menedzsereként.
1999-ben 8 órás munkakör betöltésére kaptam lehetőséget a főépítészi irodában településrendezési referensként. 2001-ben a zalaegerszegi irodát megszüntették, s közben a Balaton régió létrehozásával áttették székhelyünket Keszthelyre. Ettől kezdve a Balatoni Területi Főépítészi Iroda munkatársa lettem, ahol a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet településrendezési terveinek szakmai és törvényességi felügyeletét végeztük, továbbá nekem feladatom volt még a területi tervtanács titkári feladatainak ellátása is. A köztisztviselői munkát 2004-ig folytattam.
A magánvállalkozást 2001-ben kezdtem meg a Konfer Plan Bt. megalapításával. 2004-ig kisebb területekre, telektömbökre készülő rendezési tervekben vettem részt a Bt.-vel alvállalkozóként, majd 2004. márciusától már teljes közigazgatási területre vonatkozó tervek készítésére kaptam megbízást. 2007-ig 11 Zala megyei település rendezési tervét készítettük el Kátai Urbán István vezető tervező irányításával.
2007-ben önálló tervezési jogosultságot szereztem, így ettől kezdve önálló tervezőként tudtam a munkákat vállalni. Immár 10 éve az én irányításommal készülnek a rendezési tervek. 2007-ben a Bt. új profillal bővült: pályázatírással. Több önkormányzat, akikkel kapcsolatba kerültem a tervezési munkák folyamán, kértek segítséget tőlem a pályázatuk beadásához.
2012-ben alapítottam egyszemélyes Kft-ként a Zala Urbanistica Kft-t, ami ugyanazokat a tevékenységeket végzi, mint a Bt.
2015-2020 között a Zala Megyei Kormányhivatal állami főépítészi feladatkörében ügyintézés feladatokat láttam el.
2016-ban egyéni vállalkozást indítottam, majd 2020-ban sikeres főépítészi vizsgát tettem. Ezzel jogosulttá váltam települési főépítészi feladatok ellátására.
Igyekszem megbízásaimat a partnerek és ügyfelek megelégedésére a legjobb minőségben végezni.
Fercsák Ágnes
okl. településmérnök