Solymár Kossuth utca

Ide írjatok és töltsetek fel mindent a próbálkozásokról, legyen ez egy élő oldal amíg el nem indul a világfa:)

Picasa Webalbumok-alapú diavetítés

Picasa Webalbumok-alapú diavetítés


Nyárbúcsúztató A Kossuth utcában

Móni Somos, 2010. márc. 25. 1:35

Picasa Webalbumok-alapú diavetítés

Még a messziről jött vándor is csodájára járt…

 

…annak a fantasztikus napnak, amit a Kossuth utca lakosai hívtak életre Solymáron!

 

Vendég voltam a Kossuth utcában, de biz’ Isten mondom, rég éreztem magam ilyen jól!

Mi is történt ott ezen az esősnek, szomorkásnak induló, kissé már hűvös szeptemberi szombat délutánon?

Elmondom mit láttam, tapasztaltam.

 

Van egy utca Solymáron, ahol összefogtak a lakosok, - ez már önmagában is egyedülálló (bár azóta már hallottam, hogy ez nem teljesen igaz, mert volt hasonlóan nagyszerű kezdeményezés más utcában is), szóval, itt összefogott pár család, és szerettek volna létrehozni valamit, aminek még a messziről jött vándor is a csodájára jár! J

 

Egy utcában laknak, olyanok, akik ott nőttek fel, együtt gyermekeskedtek, idősebb, fiatalabb generációk, és olyan családok, akik nem rég tagjai a közösségnek. Szerették volna, ha az utca lakosai nem csak a tovasuhanó autóikból kiintegetve ismerik meg egymást, hanem alkalmuk adódik egy kötetlenebb, ráérősebb napon beszélgetni, egy jót enni, és ha zene is társul mellé, már mit sem számít a hideg!

 

Én ezt láttam. Valóban ez történt. De hogy hogyan is jött ez létre, arról a „főszervezők” számolnak be.

Jávor Csaba, pedagógus, néptáncoktató, amatőr ritmusgitáros, énekes, Hamvas Gábor, építész, Wenczel Norbert, „gulyáságyú tulajdonos”, sokat tapasztalt kiváló szakács, és testvére Barta Gábor.

 

„Nem ez volt az első alkalom, hogy így összejöttünk”- mesélik. Nyár derekán „próbáltuk meg” először az utcát.

 

De mégis hogy?....Körbejártatok? Meginvitáltátok a szomszédokat?

 

„Nem, egyszerűen bedobáltuk a meghívókat a postaládákba, és az utca lakói örömmel fogadták a kezdeményezésünket! Akkor nyáron is sokan voltunk, de most, a második kezdeményezésünkre, hogy tartsunk nyárbúcsúztató összejövetelt, már 120 fő jelezte részvételi szándékát!

Ma reggel még persze azt hittük, amikor eső áztatott bennünket, hogy nem kegyelmez nekünk az ősz, de most láthatod, rengetegen vannak, az emberek beszélgetnek, eszegetnek, a gyerekek önfeledten tapossák az árokpartot, a jurtában gyertya ég, gyermekcsikók szaladoznak, és már az sem olyan nagy baj, hogy hűvösre fordult az időjárás! Kóstold meg mi fő a gulyáságyúban!” – invitálnak. Gábor édesapja, Márton finom bort is kínál mellé, és újra zenél a Csaba tanítványaiból verbuválódott tehetséges, fiatal ERROR zenekar!

És a gyerekek bicikliznek, szaladgálnak, tapossák az árokpartot. Az egyik család palacsintával, a másik süteménnyel járult hozzá a terülj-terülj asztalkámhoz.

Tényleg nem számított a hideg. Ó, bár csak hamarabb lejöttem volna szétnézni! J

 

Hallgattam a „nagy öregeket” fiatal virtuózok előadásában, meleg gulyást, kiváló vörösbort kóstoltam, beszélgettem, és esküszöm szó nem esett arról, hogy én még „csak” 2 éve élek Solymáron, és nem tudom, hogy volt az, amikor a mostani családapák még a bringáikkal versenyeztek itt a Kossuth utcában.

Érdekes. Senki nem kérdezte sváb származású vagyok-e, hol születtem, hol nevelkedtem, hol éltem eddig.

 

Mindenki arról regél, hogy a községben ki befogadó és ki előítéletes…

Talán meg kellene ezeket a gondolatokat fontolni, és csak úgy egyszerűen életre hívni a KÖZÖSSÉGET! Ahogy tette ezt Csaba, Gábor és Norbi.

Nem kell hozzá sok minden, csak egy pici energia, finom étel gulyáságyú módra, talpalávaló akár élőben, akár masinából, és sok-sok kedves szomszéd! Jaj, a sörpadokat ki ne felejtsem! Köszönet a solymári önkormányzat önzetlen segítségéért! Kissé hűvös lett volna már a fű! J

 

Igaz, hogy ebben az utcában tér is van az összejövetelhez, nagyszerű adottság. De azt gondolom, ez nem csak ezen múlik.

Kigondolták, megszervezték és megcsinálták!

És terveik is vannak! A gulyáságyú éhes gyomrokra főzne, igazi, amolyan hagyományos disznótor (hol láthatnak ma a gyerekek ilyet?) tervei formálódnak…

Tudom, hogy ezeket is meg fogják csinálni!

Mert van egy utca Solymáron, aminek a hírére még a messziről jött vendég is csodájára jár!

Legközelebb legyél a saját utcád vendége!

Itt a vége, fuss el véle!
 
 

 

 

Kik vannak az utcánkban

Gábor Hamvas, 2010. márc. 24. 14:55


Szederinda Tematikus Játszóház

 

Vadvirágok Népdalkör

 

Fixpont

 

Pilis csereklub

 

Kerekes

Királyi solymok Baranta Hada

 

E-mese

 

Szerves társadalom levelezés kezdeményezés     

 

 

Agappe Solymár

 

 

Barcsik Géza

 

 

M.W.S. lakotelep metál

 

 

 Körömi Joáchim -  lakatos

 

Ácsi Vegyes Iparcikk Kereskedés

 

Jávor István - esztergályos

 

Barta Gábor - asztalos

 

Körbl Balázs - asztalos

 

http://magyarorszagertegyesulet.hu/

 

Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény

 

Közcsat Kft

 

VW klubb


Dalkör

Gábor Hamvas, 2010. márc. 24. 14:22   [ 2010. márc. 25. 1:43 frissítve ]

„Csak tiszta forrásból!” (Kodály Zoltán)

Mottó:

„Szülőanyám, te szép Magyarország, hogy ne lennék, holtig igaz hozzád.”

(Arany János: Nemzetőr dal)

 

A kodályi gondolat ma is él. Vagy csak remélni szeretnénk, hogy nem csak Japánban tanítják és ismerik…

Olykor gyanítom, hogy ott, a „felkelő nap országában” hűebben tartják számon, tanítják a zenét, mint a gondolat szerzőjének hazájában.

Manapság az emberek szinte alig énekelnek.

Régen, a rádió és televízió előtti korban egyetlen szórakozásunk volt az ének, kifejeződtek általa örömeink, bánataink. Közösségi alkalmakkor daloltak és persze táncoltak. A magyar népdalkincs, a magyar tánc… Ha magyar férfiak táncolnak, annál büszkébb, fenségesebb dolgot alig láttam életemben!

A népdalok szövegeikkel, csodálatos dallammotívumaival még ma is képesek könnyeket csalni az emberek szemébe.

„Elindultam, szép hazámból, híres kis Magyarországból, visszanéztem, fél utamból, szememből a könny kicsordul…” – mindenki ismeri, ha máshonnan nem, ballagásaink alkalmából együtt fújtuk osztálytársainkkal.

 

Solymáron van egy „csapat”. Ifjonti hévvel énekelnek együtt, fiúk és lányok. (Megbocsájtják nekem, gondolom, ha így illetem őket. J )

Meghívtak, mert Johi bá’ tudta, hallotta, szeretek énekelni, így vendégeskedtem nála, Advent harmadik vasárnapja előtti délutánon.

Körömi Joachim vérbeli házigazda, az asztalon bor vöröslik kancsóban, a dalos társak süteményekkel járulnak az asztalhoz és hamar kiosztásra kerülnek a kották. A cél, az együtt éneklés öröme, nem is igen fecsérlik a szót, alig gyűlünk össze, már „repül is” a Madárka, madárka…

 

Picasa Webalbumok-alapú diavetítés

Hogy is kezdődött ez?

Johi bá’ meséli, kicsit több mint egy éve, egy solymári kiállítás megnyitóra énekeltek 5 katonadalt. Ettől függetlenül is dédelgetett álom volt, hogy csak úgy, az éneklés öröméért legyen egy csapat!

Körömi Joachim népdalmester, aranytorkú díjas (én osztottam, magánadományozás J), Bálint Károly tekerő lant művészt nem nagyon kellett bíztatni, csapatot kezdtek toborozni szombat délutánokra. Hogy énekeljenek. Gyűlt is a nép, kis híján húszan vannak már! Alig fértünk Johi bá’ étkezőjébe!

Sok jó ember kis helyen is elfér – tartja a mondás. Van itt gépészmérnök, nyugdíjas vésnök, tanító, nem is egy, újságíró (nem én valék…J), hivatásos előadó művész, zenetanár.

Van olyan, aki tagja hivatásos kórusnak, van, aki csak ezeken az alkalmakon ereszti ki hangját, vagy még itt is csak szelíden, mert bár Katika férje, Hegedűs bácsi is helyet foglalt a körben, őt most nem hallottam énekelni. Pedig bíztatás nem hiányzott, de hegedűs bácsi majd akkor dalol, ha kedve tartja…addig Katika fújja helyette is!

Tudom, hogy lesz olyan alkalom is, amikor ő is velük énekel!

Hogy írjam le a hangulatot? Nem találom a megfelelő szót…

Johi bá’ káposztavacsorája, a jó bor, a sok kedves ember, a népdalok ereje…

 

Tudjuk mindannyian: Kell egy csapat! Kell valamilyen hely, közösség, ahová tartozzunk, hogy ebben a szétesni készülő világban jól érezzük magunkat! Joachim népdalköre ilyen.

Fiatalok! Csináljátok utána, ha tudjátok!!!

 

további képek

Wencel Norbert – gulyáságyú tulajdonos, pocakmester

Gábor Hamvas, 2010. márc. 24. 14:20

Származási hely: Norbi a fix pontban

 

 

Solymári arcok:

Wencel Norbert – gulyáságyú tulajdonos, pocakmester

 

 

Miután vendégeskedtem a Kossuth utcában és beszámoltam az ottani eseményekről, nem hagyott nyugodni a sok terv, amit Wencel Norberttől hallottam. „Szakács” Norbi olyan ötletekkel állt elő, amik részleteit szerettem volna megismerni, ezért egy vasárnap délután nála vendégeskedtem. Mondhatom, gyomor nem maradt üresen, pedig váltig bizonygattam, nem enni megyek hozzá, hanem a terveiről faggatni. A látvány azonban nem maradt érintetlenül, így életem egyik legízletesebb interjúját éltem át! Persze azért beszélgettünk is. J

Mesélj nekem azokról a tervekről részletesebben, amiket említettél az utcabál alkalmával. Melyik az, amelyik a leghamarabb megvalósulhat?

 

A leghamarabb talán a disznóvágás az, ami megvalósulhat. Tervem szerint csinálnánk egy nyilvános, hagyományos disznótort, ahol régi és új ismerősök részesülhetnének az élményben. Ha sokan leszünk akár több malacot is levágnánk, feldolgoznánk, jól éreznénk magunkat és persze mindenki tele hassal távozhatna. Ebben az ötletben nem az anyagi haszonszerzés munkál, csak szeretném, ha sokan összejönnénk, úgy, ahogy az előző 2 buli alkalmával a Kossuth utcában.

 

Hajnalban? Mert ha jól sejtem a malacvágás nem egy délutáni elfoglaltság? J

 

Nem sokan akarják látni a kezdeti malac-szenvedést, a feldolgozást már annál inkább! Hurka, kolbász, disznósajt…Akár 3-4 malacot is fel lehetne dolgozni. Hol láthat manapság egy gyermek hagyományos falusi disznótort. Nekem megvannak az eszközeim a feldolgozáshoz, utána meg hamar elkészülnek a finomságok, mindenki örömére.

 

Hol tanultad ezt meg? Azt gondolom, szakács révén nem okoz problémát az, hogy mit kezdj egy szelet karajjal, de a disznótor…

 

Nem tanultam, belenőttem. 8 éves koromban már segítettem a disznót fogni. 14 évesen pedig én voltam az egyetlen, aki meg tudta fogni a disznó lábát. A szilvafán keresztül, kötéllel, húrokkal tartottuk édesapámmal és a böllérrel a malacot. Az egész falu csodájára járt, hogy tudunk hárman malacot vágni!

 

Miért fontos neked az, hogy disznótort rendezz, ahelyett, hogy elsétálnál egy hipermarketbe és kényelmesen bevásárolnál? Miért fontos, hogy ezt mások is lássák?

 

Ez nekem nem nehézség, hanem öröm! A szakmám az életem! A szakmámon keresztül kapcsolatban állok megbízható termelőkkel. Odamehetek, megtapogathatom a malac oldalát, hogy vajon jó szalonna le-e belőle J. Olcsóbban, teljesen frissen, jutok a húshoz. Fontos, hogy érezzem, ez egy jó áru. Elhozom, feldolgozom. A hagyományápolás pedig azért, mert én nem egyedül lakom, részese vagyok egy utcának, falunak. Csak az utcában lakik kb. 150-200 ember, de ha abból csak 60 embert érdekel, az már jó érzés, jó dolog. Én disznóvágást, utcai főzést szervezek, de ha nekem adódik egy problémám, beázik a tetőm, a kedves és szorgalmas bágodos szomszédom jön, és segít megjavítani. Én meghálálom a munkáját kolbásszal, Hamvas féle jó borral. Mi ebben a rossz?

 

A falu régen is összetartott, mindenki csinálta azt, amihez értett, segítettek egymásnak. Én szakács vagyok. Főzök, ahhoz értek, ez okoz örömöt. A másik fát tud hozni, adni, a harmadik a kertet segít felásni. Jó emberek, összetartanak. Ez manapság már kiveszőfélben van, szeretném, ha nem így lenne.

 

Ha jól tudom, nem pártolják a politikusaink az effajta „egymásnaksegítést”… talán még büntetés is jár érte, ha „feketén” dolgozol a szomszédod portáján…?

 

Nekem nem dolgozik senki feketén, mert nálunk ez úgy működik, hogy az egyik munkát ad, vagy fát, vagy amije van, bort, kolbászt, nekem meg fa kellene, hát ad, aki tud. Ez csak közösség, segítségnyújtás, vesse rám akárki a keresztet. Adózás? Nos, senki politikus zsebébe be nem teszek 5 Ft-ot sem! Hamar ki tudnám az ilyen kezdeményezéseket irtani!

Tagja vagyok a Koronakörnek. Ebben a tagok részesülnek egyfajta hitelben (nekem már többletem van, olyan sokat tettem a közösségért). Mindenki abban segít a másiknak, amihez ért, és amit tud. Pl. te vigyázhatnál a fiamra egy délelőttöt, én visszasegítenélek egy kis hazaival. Ez működik, és nem vehetik el rendeletekkel az emberektől!

Ehhez a kormánynak semmi köze. Ha egy barátom segít nekem kertet ásni, ne szóljon senki bele! Legyünk már egyszer magyar emberek!

Nekem már nincs apám, mégis megtanultam becsülni az embert, a családokat, a munkát. Itt ez a lényeg!

Remélem a következő tervemmel már nem csak az utcának lehetne örömet szerezni. Szeretnék venni csacsikat, vagy pónikat és a gulyáságyúban megfőtt finomságot lehetne kínálni eme széles Solymáron.  Mint a fagylaltos kocsi. Csak itt esetleg babgulyás, vagy pörkölt lenne a menü.

 

Mi a probléma ezzel?

 

Egyelőre az engedélyezésnél áll még a dolog, remélem egy kis jó szándékkal az is lerendeződik. Biztos vagyok benne, hogy Solymár nevet kapna. Van egy kolompom, rázom, az emberek megállítanak: hej, kérek ebből, abból…

Jó ízeket tudok összehozni. Lehet, hogy a KÖJAL engedéllyel baj lehet, mert az edényzetet nem lehet alumíniumból elkészíteni, de ha ezt krómból készíteném, az úgy odaéghetne…

 

No, majd a Fixpont.net-en szavazásra bocsájtjuk, hogy mi erről az emberek véleménye… J

 

Egész nap dolgozol. Hogy van energiád a családra? (a kérdést Norbi feleségének, Lídiának is szögeztem, ő a leghitelesebb forrás ebben a témában)

 

Lídia:

Nem hanyagolja el a családját, egyáltalán nem. De számára a családon kívül az a leginkább éltető elem, ha az álmait meg tudja valósítani!

 

Az önéletrajzod roskadozik számos kimagasló munkahelytől:

A solymári Aranykorona vendéglő,  Hotel Kempinski, főztél a Balatonon, de Paskai bíboros személyi szakácsa is voltál, ami nagy dolog, ha jól gondolom. Miért nem valamely hírneves étteremben szeretnél sikereket elérni?

 

Egy nagy szálloda vagy étterem örök tülekedés, protekció nélkül semmi sem megy.

Én már itt szeretnék otthon lenni, itt ismerjék meg a főztömet, adagomat. Ha az emberek elégedetten - jót ettem, eleget -, távoznak tőlem, nekem az az igazi elismerés!

 

Mit szólsz a manapság dúló fogyókúra őrülethez?

 

Aki most sovány, az megjárja. J Mert amikor jön az igazi gazdasági válság, ők már éhen halnak, én majd akkor leszek csinos!

 

Hát, akkor halljunk egy igazi, Norbi féle gyors és finom vacsorának valót!

Kapros- baconos-juhtúrós nokedli:

 

Nokedli tészta (hagyományos módon) megfőzve 3kg lisztből – családi adag. J

Leszaggatom, megfőzöm, tepsibe teszem.

Rá: kapor, bacon szalonna, juhtúró. Az egész összekeverve sül a sütőben. Ha elkészült tejföllel locsolva tálalom.

 

Jó étvágyat kívánunk az olvasóknak, neked pedig jó egészséget és szerencsét terveid megvalósulásához!

 

 

 

Újságcikk a Fix-pontban

Picasa Webalbumok-alapú diavetítés


Disznótor a Kossuth utcában

Gábor Hamvas, 2010. márc. 24. 14:16   [ frissítve: 2010. ápr. 7. 0:45, felhasználó: Móni Somos ]

Disznótor a Kossuth utcában
 
 
Korán kellett kelni, de nem mondom, élmény volt...még akkor is, ha az azóta megállapított száraz légcsőhurutommal vacakoltam és nem gondoltam, hogy a reggeli bátorságnövelő pálinka jót tesz neki... :-)
10 család fogott össze 16-án reggel.
Levágnak egy disznót.
Amolyan falusi módra. Ja, és ki ne felejtsem, az utcán!
A gyülekezés kissé hosszúra nyúlt, mindenki gyűjtötte a bátorságot, de végül elindult a csapat. Becserkésztük a szegény párát - én csak messziről, nehogy a fényképezőnek baja essék :-) Mert a malac azért még mindig visít...
Aki először csinálta, le a kalappal, nem volt ez egy könnyű menet, de a következő pálinka és az ima a szegény állat lelki üdvéért mindenkit megnyugtatott.
És Hóóó-rukk, már utazott is a vérevesztett hurka-kolbásztöltelék...
Az utcán hamar ágaskodott a rém-fa, az üstökben forrt a víz. Koppózás (Forró vizet a kopaszra - aki csak később lett kopasz), perzselés. A darabolásnál volt némi fejvakarás, de a mesterek hamar rendre és félbevágták az áldozatot!
A lányok, pontosabban asszonyok, forralt borral, kv-val segítették a nap siekereit, sőt, én még egy meleg bakancsot is kaptam, mert persze nem öltöztem elég melegen...brrrrrr....pálinka nélkül elég hideg is tud lenni egy novemberi délelőtt... :-)
Az első igazi szenzáció az volt (persze csak amolyan búlváros módra), amikor egy szééééééééééép, naaaaaaaaaagy és új Mercedes lassított (persze a sofőr), és majd hogy nem kiesett a volán mögül...utána 10 perc mulva ugyanaz a kocsi jött visszegy női sofőrrel - gondolom az asszony is látni akarta :-)...de ez még nem volt elég...harmadszor is fordultak! Újra Merci, újra férfi sofőr, de már fényképezővel! Katt, és már ott sem volt! (német rendszám)
Kár, hogy nem állt meg. Biztosan szívesen fogadták volna, ha ennyire kíváncsi...
 
Az egész ezért olyan nagyszerű! Mert ilyen már nincs is!
De mégis megcsinálták! Láthatta, aki akarta...
Így volt ezzel Lauro barátunk is, aki bár Magyarországon él, de még sohasem látott ilyen hagyományos disznótort, mert náluk Dél-Amerikában a kis csüngő hasú malacok egész másképpen távoznak a túlvilágba...
Szerintem nem bánta meg, hogy itt vendégeskedett Solymáron.
Azok a kolbászok pedig...hmmmmm....fennségesek!
 
 
Somos M

Picasa Webalbumok-alapú diavetítés


 

1-5 of 5