Erőforrás elosztás

5.4.1.1.1                Erőforrás jog:

 

Ha megfogalmazzuk a szép elveket azt működtetni is kell, az a közösség aki a világfa rendszerét használja, folyamatosan kapja a kvótákat a kibányászás ütemében. Ha van elképzelése elosztja ha nincs torlódik , vagy dönt egy nagyobb közösség, de eredménye akkor is nála marad.

Ahogy a föld is, úgy a föld kincsei is közösségi tulajdonban kell legyen. A mai informatikai lehetőségek megkönnyítik a jogok egyénhez rendelését. Végső soron az, amit kibányásznak mindenkit egyformán illet.  Annak mechanizmusát kell kidolgozni, hogy lehet ezt kezelni.

Itt sem kell új dolgokra gondolni, ma erről szól a bázisjövedelem terve az EU-ban, de erről gondolkodott Gesel is a nőknek biztosítandó járulék formájában. Ezt tanítja számunkra a szent Korona tana, ahol minden a közösség jólétét szolgálja a korona tulajdonán keresztül. De ennek más oldalú megközelítése a CO2 Kvóta törvény is. Az USA-ban is volt már ilyen politikai irányzat mely minden létszükségletű erőforrást kvóta formájában az egyénekhez juttatott volna. Hibát ott követtek el, hogy ezeket az elemeket önállóan próbálták használni egy olyan társadalmi rendszerben amely teljesen ezzel ellentétes magángazdaságba vetette hitét, vagy a hatalom tudatosságával, vagy a polgárság naiv vágyával, hogy az nekik is fog sikerülni. Ez a naivság kezd szertefoszlani, hiszen ennek lehetőségét elviselhető szinten csak a folyamatos növekedés tudta a fejlett országokban tartani.

Ha egy következetes közösségi formát akarunk bevezetni, nem hagyhatunk olyan elemet benne, ami nem illeszkedik a logikába, nem felel meg a természeti törvényeknek. Ez a közösség aki a vállalja előnyeit ennek a rendszernek, azt is vállalnia kell hogy az erőforrásait ennek szellemében hasznosítja, közösségi vagyonként kezeli.

Két elemet kezel, a bánya közösségi tulajdonú működését (lásd:…), amibe bárki beszállhat tulajdonosként, a második pedig a mennyiségi kvóta elosztása, ami mindenkit alanyi jogon köt a fold kincseihez.

Az ismeretlen készletek miatt csak a kibányászott mennyiséget lehet elosztani. Ezen kvóták alapján az egyén a kitermelési költségein juthat a nyersanyaghoz. Ha nem használja fel, eladhatja a piacon, vagy ha nem rendelkezik felette adott időn belül egy magasabb közösségi szint dönthet  az egyén javára (kezelési költségért). A túlfogyasztást a CO2 kvóta határolja le felülről, valamint a kapzsiság, ami felveri az  árakatJ.

 Az egyének ezen bányajogok kezelését eleve átruházhatja kezelő alapok számára. Így a nyersanyagokat piaci áron kell vegye, amit a kezelő alaptól kapott jutalék kompenzál számára.

Alapanyagok és ötvözetek tekintetében, eleve célszerű tartósan a területi alapok számára átruházni. Ha az alap korrupció miatt áron alul értékesíti, akkor azzal az egyének szembesülnek, és lépéseket tehetnek.

A bányászat előre tervezhető a lassan változó kapacitások miatt, így az egyén ezeket a kvótákat előre eladhatja, így alap áron nyersanyaghoz juttatva a kedvezményezett közösségi beruházást.

HA nem foglalkozom a kvóta értékelésével, akkor felsőbb szint dönt helyettem.

Ha nem értek egyet egy anyag bányászatával meghatározok egy magas árat. Ha az az adott évben nem kel el, akkor a következő évre kerül át, és mennyiséget köt le. A következő évre átkerült mennyiség piaci átlagár feletti része közösségi tulajdon lesz (elemzés: a közösség gazdagodása vagy az a ár felverése véd jobban?). Így addig halmozódhat a magas áron adott mennyiség, míg hiányt nem generál és a piac meg nem fizeti az emelt árat. Mivel ez elvileg több milliárd ember aktív döntését igényli jogos a következmény, a magasabb árak pedig a termék árát emelik, ami a fogyasztást csökkenti az árfelverők igényei szerint. Ez a felvert ár viszont minden ember felé szétoszlik, nem teremtve igazságtalan előnyöket. Ha a megadott ár még piaci érték, akkor az egyénektől veszik meg és lemondásom jogos előnyöket jelenthet számomra.

A kezelés felülről kezdi a felelősség átadását. Pl: egy közösségi bánya nyitásakor a bányászati kvótát az országok jogkörébe a lakosok arányában jelzi. Ha annál drágábban adja, a hasznot, az országok felé utalja. Bármely kisebb közösség jelentkezik be lakosai nevében, annak arányában nyilatkozhat a felhasználás körülményeiről. A bevezetésnél azon országok, vagy területi közösségek igényeit fogadja a rendszer, ahol a lakosok legalább 10% regisztrál, ez már elég nagy szám ahhoz, hogy a visszaéléseket megakadályozzák. 

01hg

5.4.1.1.2                Környezet szennyezési kvóta

A erőforrás jogokkal összefüggő rendszer. Alap felvetés, hogy a föld hasznos területeiből mindenki egyenlően részesedik. Ha életmódja, fogyasztása ökológiai lábnyoma ezt túllépi, annak arányában kárpótlást kell fizessen. Ez a rendszer a földi ökológia egyensúlyát felborító fogyasztást hivatott visszafogni. Az erőforrásjogon keresztül igazságosan elosztott lehetőségekkel még a földet túlterhelhetjük. Azok a közösségek akik felhasználják az erőforrásokat a rájuk jutó ökológiai lábnyom felett, a túlhasználatoz ki kell fizessék azoknak, akik a kvóta alatt fogyasztanak. Mivel ma két földi zöldfelület tudná lekötni kibocsátásainkat, deficit keletkezik, mellyel a jövőnket emésztjük fel. Ennek büntetését a kvóta piacon zöldenergia fejlesztésekre kell költeni. A túlhasználta ára, a ökológiai lábnyom túl használati részének, fenntartható eltartó képességének munkaideje, szorozva területi átlagbérrel. Lásd Ökológiai ár: …..

Mivel a világfa társadalma tiszta lappal indul, nem engedhetjük meg a túlfogyasztás kialakulását. Ha ebben működő közösség bányát nyit, ennek szellemében kell tegye. A kommunikáció minden síkján ugyan arról kell beszélnünk.


5.4.1.1.1                  Földutalvány - Közösségi földalap:

Termőföld, ásványi javak közösségi tulajdonba segítése.

Alap tételek:

Minden természeti kincs mindenki életét egyformán kell hogy szolgálja.

 Amit nem tudunk helyrehozni az nem lehet magántulajdon.

Következmények.

A földutalvány nem földvásárlással azonos. Az közösségi tulajdonban kell, hogy kerüljön, lehetővé kell tenni, hogy bárki alanyi jogához hozzá juthasson.

A földutalvány a közösségi pénzrendszerben egy közösségi vállalkozásként jön létre. Így az erre létrehozott utalványt a működés bevételeiből vissza kell vásárolni és megszüntetni.

 

Az lejáratos utalvány az adott valutához (pl:FT) lenne kötve, amit 95% árfolyamon lehet kiváltani. Tehát 95 Ft-ért kap 100 Ft földutalványt, mely kis címletekben pénz formában használható (mint: helyi pénz) A 5% vásárlási kedvezményként lelkesíti kiváltókat, amellett hogy közösségi tulajdonba veszi a földet.

 A befizetett pénzen Ft alapon, a piacon földet vásárol a közösség, mely az utalvány fedezetéül is szolgál. A földre kedvező bérleti szerződéseket köt hazai gazdálkodókkal.

Ebben a rendszerben a gazdaságba pénzt tud pumpálni, mivel a meglévő forint mellé az utalványt mint pénzhelyettesítőt hozza forgalomba. Az utalványok visszavonása a bérleti bevételekből folyamatosan történik. Az utalványok szintén lejáratosak, melyet a kibocsátónál lehet teljes értékén beváltani. Ezzel a pénzügyi manipulálása nem lesz lehetséges. Mivel a forint árfolyama folyamatosan manipulálva van hatalmi volta miatt.

 A visszaváltásnál a kibocsátásnál rávezetett munkaidő érték lehet a mérvadó, melyet a kibocsátás napján érvényes országos átlag órabér határoz meg. Fontos hogy a kivonásnak forint háttere legyen. Ennek oka a föld pénzben mérhetetlen értéke és az hogy a rendszert ne terhelje monetarizálásból létrejött csereeszköz.

Ha a gazdaságból kivonják a forintot, a gazdák az új belső időpénzzel is fizethetik a bérleti díjat, mely szintén kivonja az utalványt a forgalomból, a kibocsátáskor rávezetett munkaidő érték alapján.

 A 10% kedvezmény értéke a kiváltó személynél lekötődik a közösségi pénzteremtésből, hiszen senki nem kaphat munka nélkül előnyöket. Ezt a bérleti díjból jóvá írják sikeres működés esetén.



http://www.youtube.com/watch?v=tPukacCtJ_4&feature=player_embedded

Gyulai Iván a pénzügyi válságról és a fenntarthatatlan fejlődésről

Gábor Hamvas, 2010. máj. 20. 8:57

Gyulai Iván a pénzügyi válságról és a fenntarthatatlan fejlődésről
Pénzügyi válság és fenntarthatatlan fejlődés
Pénzügyi válság és a fenntartható fejlődés
Amikor valaki hitelt vesz fel, egy olyan fogyasztást előlegez meg, amelynek majd a jövőben termeli meg a pénzügyi fedezetét.
Amikor az egyes társadalmak, vagy a föld egész népessége túlfogyasztja környezetének javait, akkor egy olyan fogyasztást előlegez meg, amelynek természeti erőforrás fedezetét a bolygó még nem termelte meg. Mivel a fenntartható fejlődés az erőforrások tartamos - a bolygó eltartó-képességének megfelelő – használata, ezért az ilyen fejlődést fenntarthatatlannak nevezzük. Fogyasztási deficitünk nagyjából harmad bolygónyi (1.4 Föld 2007-ben), ennyivel többet fogyasztunk el a rendelkezésre álló egy földnyi erőforrással szemben.
A hitelezés és a fenntarthatatlanság közti összefüggés egyértelmű, a hitelezés teremti meg a pénzügyi fedezetét a túlfogyasztásnak. A túlzott, könnyelmű hitelkihelyezés és a felelős hitelkihelyezés között a fenntarthatatlanság szempontjából az a különbség, hogy az első még mélyebben hatol a jövőbe, mint a második, vagyis a túlfogyasztásban közös tulajdonságúak, csak a mértékükben eltérők.# A hitelezést leváltó pénz kibocsájtásnál, figyelembe kell venni a természeti erő-források végességét.....
A pénzügyi válság jó előrejelzése annak, hogyha túl sok hitelt veszünk fel, túl sok fogyasztást előlegezünk meg a jövőtől, azt előbb, vagy utóbb nem tudjuk visszafizetni. Ma a pénzügyi rendszer, holnap az ökológiai rendszer omlik össze, de azt nem lehet majd pénzzel feltámasztani. Az előrehozott fogyasztás árát egyszer meg kell fizetni valakinek, a pénzpiacon ugyan úgy, ahogyan az ökológiai javak piacán.
A hitelt igénylők között - legyen az magán személy, vállalat, vagy akár maga az állam - nincs különbség, abban a tekintetben, hogy a jelen fogyasztását finanszírozzák a jövő teljesítményéből. Amikor tehát az állam segítségére siet a pénzintézeteknek, akkor meghosszabbítja a nem fenntartható fogyasztás lehetőségét. Ez érdekes, ahhoz képest, hogy az államok szinte mindegyike elkötelezett híve a fenntartható fejlődésnek, Rió óta. Ám ebből a cselekedetéből is csak az látszik, hogy a tartalomról nem sok fogalmuk van.
Ne csodálkozzunk azon, hogy az állam így viselkedik. Az állam a túlfogyasztásban érdekelt, hiszen ez biztosíthatja a gazdasági növekedést, ez pedig az ő költségvetési bevételeit. Miután a döntéshozók bíznak abban, hogy a jól működő gazdaság forrást teremt a közösségi feladatok finanszírozására, ezért az állam a közösség érdekeire hivatkozik, amikor megsegíti a pénzintézményeket. A probléma pedig éppen abban áll, hogy az a bizonyos jól működő gazdaság társadalmi és környezeti adósságot termel a jövőnek. Ezért az államnak egy növekvő, állandóan újratermelődő problémahalmazt kell finanszíroznia. Ezért, amikor az állam beszáll a pénzpiac finanszírozásába, akkor felállítja a következő pénzpiaci dominót. Ez a dominó akkor fog eldőlni, amikor az állam sem tudja majd finanszírozni a kiadásait, benne az egyre vastagodó hiteltörlesztéseit.

Pénzügyi válság és globalizáció
Amikor a hitelintézetekből elegendő pénzt kapunk, akkor a globalizáció előnyeit élvezzük. Idehaza, hazai befektetők pénzéből nem lehetne annyi fogyasztást előre megfinanszírozni, mint amennyit a globális pénzpiaci szereplők képesek felkínálni. Felkínálni? Pontosabban, kellő garanciák és megfelelően magas, magasabb, mint máshol, jegybanki alapkamatok mellett befektetni pénzüket. Ezért azután a jövő még többe kerül, még drágább lesz.
A globális hitelpiac lényege, hogy a külső hitelező elsajátítja a hitelezett erőforrásait a jelenben a jövőtől. A hitelező pénzt ad, hogy valaki fogyaszthasson (ne felejtsük el, hogy minden fogyasztás, még a termelés is, hiszen az is erőforrást fogyaszt). A fogyasztás nem más, mint a primer erőforrások fogyasztása, tehát a természeti tőke fogyásával jár együtt. A külső hitelező az erőforrás-használat láncának (termelés-fogyasztás) hasznait sajátítja ki pénzének kamatozása révén.
A reális teljesítmények és a túlfogyasztás közötti szakadékot jól mutatja, hogy amíg 2007-ben a világon megtermelt jövedelem (GWP) 65.82 trillió dollár volt, addig az államok külső adóssága 44.61 trillió (2004-es adat áll rendelkezésre, ettől a 2007-es adat csak több lehet).
Összefoglalva a globalizált hitelezés tudja biztosítani, hogy egy ország, amely a saját teljesítményénél fogva nem képes az előre hozott fogyasztást finanszírozni, az mégis képes legyen rá. Mint láttuk ez a fenntarthatatlansághoz vezet, mert sem a pénzként, sem az erőforrásként megjelenő hitelek hosszútávon nem törleszthetők. Ezért a nemzetközi hitelválság - mint egyetlen más probléma sem – izolálható a problémák rendszerétől. Globális válság van, amely válságjelenségek váltakozó kombinációjában mutatkozik meg, majd pedig kiteljesedik, és felöleli az egész világot és minden problémát.
Pénzügyi válság és szakmaiság
Ami történik, az jól mutatja, hogy az állam a rövid-távú, egyéni, vagy csoport érdekeket részesíti előnybe a hosszú-távú, társadalmi érdekekkel szemben. Természetesen igyekszik megmagyarázni, hogy mindannyiunk érdekében jár el, és ezt teheti is, hiszen az emberek, de ő maga sem érti a folyamatok összefüggéseit. Szakértői, akik az első számú szent tehenet ajnározzák, csak a saját maguk szűk szakmáját ismerik, tegyük fel nagyon jól. Bár ismernék rosszabbul, és lenne nagyobb kitekintésük a világra. Így azután az a sajátos helyzet áll elő, hogy azok állnak elő a pénzügyi válság megoldásának fortélyaival, akik a válságot okozták. A pénzügyi válságot azonban nem lehet a pénzpolitika eszközeivel kezelni, mert a probléma a mértéktelenségből és a mohóságból származik, tehát alapvetően erkölcsi jellegű.
Pénzügyi válság és erkölcsiség
A pénzügyi válságot nem lehet pénzzel kezelni, mint ahogyan a környezeti és társadalmi problémákat sem lehet pénzzel orvosolni, hiszen ezeket a problémákat maga a pénz hozta létre. A pénz rosszul felállított intézményrendszere folyamatosan átrendezte a társadalmi értékrendet, és kisajátította az anyagi javak számára. A legfőbb értékért meginduló verseny ezután folyamatosan amortizálta a társadalom finom szöveteit, amelyet az együttműködés kultúrája szőtt, és amelynek a helyét egyre inkább átveszi az erőszak kultúrája.
A most alkalmazott megoldás szépen összecseng ezzel az erkölcsi válsággal, hiszen az állam segítségével vesszük el a lehetőséget a jövőtől, hogy kimentsük egy időre a felelőtleneket. A túlköltekezők most a közösséggel, az állammal, pontosabban az egyre csökkenő létszámú teherviselővel fizettetik meg könnyelműségük árát, miközben ennek hátterében egyre több természeti javat kell felszámolnunk adósságunk törlesztése érdekében. Még ha felszámolnánk is pénzügyi adósságainkat, annak ára törleszthetetlen ökológiai adósság lenne.
A túlköltekezés erkölcsi kérdés, felelősség kérdése. Ez igaz minden háztartásra, intézményre, és minden államra is. Miután az emberek megszokták, hogy mindig van valaki, aki kihúzza őket a mocsárból, ezért nem ismerik a helyes mértéket, és alacsony a felelősség érzésük. Végül már akkor is nyújtják a kezüket, amikor egyébként nincsenek a mocsárban, csak még többet szeretnének kapni a közösből.
Az is fontos tanulság, hogy nincs egyéni felelősségvállalás. Nem mondtak le azok a pénzügyi vezetők, akik egy pár napja még bizonygatták, hogy a hazai pénzügyi rendszert nem érintheti a válság, nem adták vissza a busás juttatásaikat azok, akik felelőtlenül gazdálkodtak a betétesek pénzével, és egyénileg sem érzünk felelősséget túlköltekezéseink miatt. Ezután hogyan lehetne elvárni a fenntarthatóságnak megfelelő erkölcsiséget, amikor nemcsak magunkra, de még a jövőre is felelősen vigyázunk?!
Van-e megoldás?
Nemzeti szinten egy globalizált világban ez a kérdés nem megoldható. A közepesen gazdag és szegény országok, a közép és szegényréteg fogja megfizetni a válság árát.
A globalizált világ, a globális válság összehangolt, globális választ követel. Látszólag ez a válasz megszületett, a világ „vezető” államai közös, pénzügyi választ fogalmaztak meg. Ez a válasz a rövidlátóságot mutatja, a rendszerben létező problémák értetlenségét. A nemzetközi válasz, a nemzetközi közösséghez való tartozás megköti a nemzeti kormányok kezét, nem cselekedhetnek eltérő módon.
Mégis mit tehet egy felelősen gondolkodó nemzet? Felkészül a jövőre! Felkészül arra a jövőre, amikor kudarcot vallanak a ma jónak tűnő válaszok, amikor darabjaira hullik a versengő világ, amikor újra parancsoló lesz az emberek közötti együttműködés. A jövőre való készülődés legsürgősebb lépése külső függőségeink enyhítése, az önrendelkezés lehetőségének visszaszerzése.
Gyulai Iván
2008. október 15.

1-1 of 1