CHUCK SMITH - A Golgota gyülekezetek sajátosságai

12. Lépjünk ki hitben!

Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” Zsidók 11:6

Istennek lehetőséget adni a beavatkozásra mindig izgalmas dolog. Isten azt szeretné, ha részesei lennénk annak, amit Ő tesz. Ő folyton munkálkodik, ezért fontos számunkra, hogy kikutassuk, mit az, amit Ő szeretne tenni. Rájöttem, hogy ennek az a módja, hogy próbálkozunk hitben. Ki kell lépnünk, és megnéznünk, Isten mit fog tenni. De ahogy hitben kilépünk, vigyáznunk kell, nehogy elbízzuk magunkat. Sokan súlyos hibát követnek el azok közül, akik így „beleszimatolnak a levegőbe”, hogy megtudják, Isten miben fog munkálkodni, mert amikor kiderül, hogy Isten keze nincs benne a dologban, megpróbálnak emberi erőfeszítésekkel rásegíteni. Néha képesek vagyunk annyira elszánttá válni, hogy még a rólunk alkotott vélemény is veszélybe kerülhet. Így hát elkezdünk még több energiát és erőfeszítést belefektetni egy olyan dologba, amit valójában nem is Isten kezdett el.

Gyakran tettem olyan hitlépéseket, amikből csak arra jöttem rá, hogy Isten nincs benne a dologban. Na és mi ilyenkor a teendő? Vissza kell vonulnunk. Éppen az sodorhat minket bajba, ha magabiztosan azt állítjuk, hogy „Na megyünk, és ezt jól megcsináljuk!” Majd ezután összes energiánkat arra pazaroljuk, hogy valami olyasmit hozzunk létre, aminek Isten nem része. Ez ki tudja készíteni az embert. Amikor hitben lépek, ha sikerül, örülök és ezt mondom: „Nagyszerű! Az Úr vezetett engem.” Ha nem sikerül, visszalépek, és ezt mondom: „Azt hittem pedig, hogy jó ötlet, de ezt most bebuktuk.” Úgy gondolom hát, elővigyázatosnak kell lennünk valamennyire, amikor hitben kipróbálunk valamit.

Az Ószövetségben le van írva Saul története. Uralma ideje alatt egy olyan hadsereget állított fel, ami nem igazán működött. Saul volt a parancsnoka a hadinép nagyobb részének, míg Jónátán a kisebbé. Nem volt egy nagy sereg, és a filiszteusok már elárasztották az országot, készen állva Izráel teljes kiirtására. Hatalmas gyalogságot és rengeteg harci szekeret halmoztak fel. Félelmetesek voltak, és olyan nagy fenyegetést jelentettek, hogy az izráeliek legnagyobb része dezertált, és elmenekült a Jordánon túlra. Már csak néhány férfi maradt, de ők is féltek. Ekkor egy éjjel Jónátán egy olyan gondolatra ébredt, ami talán nyomasztotta őt, vagy lehet, hogy épp felcsigázta. Ha Isten oda akarja adni a filiszteusokat az izráeliek kezére, nincs szüksége az egész seregre. Ha Isten be akar avatkozni, megteheti akár egyetlen emberrel is, épp oly könnyen, mintha százezer emberrel tenné.

Na most, ha ebbe logikusan belegondolunk, tényleg igaz. Istennek nincs szüksége az egész hadseregre. Csak egy olyan emberre van szüksége, aki összhangban áll az Ő céljaival. Isten be tudja teljesíteni célját akár egy ember által is. Neki elég egy ember. Ez kihívó és döbbenetes is egyben. Ez a gondolat tartotta Jónátánt ébren, amíg végre fel nem keltette fegyverhordozóját és ezt mondta neki: „Menjünk át és nézzük meg, hátha Isten oda akarja adni ma a filiszteusokat az izráeliek kezére.”

Így hát kiléptek hitben. Ehhez olyan hozzáállás kell, hogy: „Na nézzük, Isten mit akar ma tenni?” Az egész arról szól, hogy elérhetővé tesszük magunkat a számára. De Jónátán azért bebiztosította magát. Ahogy mentek a filiszteusok tábora felé, így szólt: „Biztosnak kell lennünk, hogy Isten tényleg benne van ebben a dologban. Úgyhogy amikor észrevesznek az őrszemek, ha ezt mondják nekünk: »Hé, ti! Mit kerestek itt? Maradjatok ott, amíg lemegyünk, és megtanítunk nektek valamit!« – akkor tudni fogjuk, hogy Isten nem akarja ma nekünk adni a filiszteusokat. De ha azt mondják, hogy »Hé, ti! Gyertek csak fel ide és mutatunk nektek egy-két dolgot« – akkor tudni fogjuk, hogy Isten nekünk akarja adni őket.

Tehát nyitva hagyták a dolgot. Nem szaladtak szemtelenül oda a filiszteusokhoz, azt gondolva, hogy „Isten úgyis velünk lesz, és le fogjuk söpörni őket!” Valamennyire azért elővigyázatosak voltak. Ha nem tudjuk biztosra a dolgot, egy kis óvatosság sosem árt. A Biblia tele van olyan emberek történeteivel, akik hitben kiléptek, és egyszerűen csak elérhetővé tették magukat Isten számára, adva Neki ezzel egy lehetőséget, hogy megtegye, amit akar.

Jó pár évvel ezelőtt hallottuk, hogy a KWVE nevű rádióállomást eladásra kínálták. Akkoriban a KYMS adón sugároztunk. Az ő beindulásukhoz anyagilag támogattuk és reklámoztuk őket. Az állomás elnöke éppen azért vette meg az adót, hogy legyen egy keresztény rádió Orange megyében. A The Word For Today1volt a fő műsor ezen az adón. De amikor új tulajdonosok vették át, ők úgy döntöttek, áttérnek a kortárs zene sugárzására, és levették a bibliaórákat a programjukról. Így hát átmentünk a KBRT nevű adóra, de ők nagy árat kértek.

Ekkor hallottuk, hogy a KWVE-t eladják. Így határoztunk: „Adjunk nekik csak egy árajánlatot, és nézzük, mit fog az Úr tenni. Ha Ő szeretné, hogy megkapjuk, úgyis el fogják fogadni, és össze fog jönni a dolog.” Adtunk Istennek egy esélyt, hogy tegyen valamit. Megkérdeztük Őt: „Szeretnél-e Orange megyében egy olyan rádió állomást, ami dicsőítő zenét és bibliaórákat közvetít? Vágysz egy ilyenre?”

Így álltunk, készen arra, hogy tegyünk egy próbát és adjunk Istennek egy lehetőséget. Ezt csakis hitből tettük. Előre eldöntöttük, hogy nem fogunk alkudozni és tárgyalni. Csak egy összeget fogunk nekik felajánlani. Persze ők azt mondták: „Vannak mások is, akik érdeklődnek.” Így feleltünk: „Természetesen.” Ám az ilyen ármanipulációs és a vevőt kényszerítő taktikák úgysem fognak beválni, amennyiben az Úrnak vagyunk elkötelezve. Így hát imádkoztunk: „Nos, Urunk, ha szeretnéd ezt, jó, de ha nem, akkor is jó.” Végül is a dolgok úgy alakultak, hogy elfogadták ajánlatunkat, így ma a miénk a KWVE, és egy dicsőséges szolgálatot lát el. Érdekes, de még nyereségünk is van belőle, pedig csak egyharmadát fizetjük annak, amit a régió többi vallási rádióin fizetni kell a sugárzásért. Sokkal kevesebbért tudjuk közzétenni a partner szolgálatok programjait is, és jó hallgatóságot is tudunk nekik biztosítani. Isten megáldotta a KWVE-t, mert kiléptünk, és megkérdeztük Őt: „Istenünk, ha ez a Te akaratod, mi megtesszük hitben ezt a lépést, és árajánlatot teszünk.”

Ugyanakkor volt egy TV állomás is, ami eladásra került. Megtettük rá az árajánlatot. Úgy láttuk, hogy ez egy lehetőség lesz arra, hogy az Úr a TV-n keresztül is bemutassa azt, mi is az igazi keresztényég, a sok elterjedt zűrzavaros és szélsőséges műsor helyett. Ajánlatunkat nem fogadták el, így hát elálltunk a dologtól. Nem erőltettük ezt, nem vágtunk be az Úr elé. Ha akarta volna, hogy megkapjuk, lehetővé tette volna számunkra, de ha nem, akkor meg eleve nem akartunk erőszakoskodni és tárgyalni. Amikor tehát kilépünk hitben és megnézzük, Isten mit akar tenni, az olyan, mintha „beleszimatolnánk a levegőbe”.

Néhány éve ráébredtünk arra, hogy szükségünk van egy nagyobb létesítményre a Twin Peaks-i Konferencia-központban addig helyet kapott bibliaiskolánkhoz. Twin Peaks városának szüksége volt az egész konferencia-központra, hogy egy iskolának helyet adjon, így nem volt lehetőségünk megtartani sem a szokásos konferenciáinkat, sem pedig folytatni a bibliaiskolát. Épp ekkor kínálták eladásra a Los Angeles-i Mentőmisszió egy nagy kiterjedésű szép telkét Vistában.

Tettünk rá foglalót, de a vistai városvezetésből sokan – akik a telek mellett laktak – elkezdtek egy médiahadjáratot folytatni ellenünk. Úgy határoztunk hát, hogy nem fogunk harcolni ezért, és elálltunk a vételtől. Viszont egy ingatlanügynök, aki észrevette a papíron, hogy veszni hagytuk a letétünket, felhívott minket és azt mondta, hogy sikerült megszereznie egy olyan listát Murieta Hot Springsből, amelyen a még nyilvánosságra nem hozott eladásra kínált ingatlanok szerepelnek. Elmentünk megnézni a birtokot, és lehetőséget láttunk benne. Megtettük szokásos alacsony ajánlatunkat, és azt mondtuk: „Ha az Úr benne van, akkor a miénk lesz.” És a miénk lett.

Ugyanakkor érdekes az is, hogy ekkor már évek óta szerettük volna megszerezni a Costa Mesa-i Golgota mellett levő létesítményt. Ezt a hatemeletes épületet eredetileg 18 millió dollárért kínálták eladásra. Néhány éve tettünk nekik egy 10 milliós árajánlatot, de ők ezt mondták: „Nem, ez ennél többet ér.” Ekkor valaki előállt és elkezdett alkudni a fő haszonélvezővel. A birtokot így 8,9 millió dollárért kínálták nekünk megvételre. Belementünk és így megkaptuk az eredeti ajánlatunknál 1 millióval kevesebbért! Tényleg láttuk az Úr kezét ebben.

Ami viszont ebben érdekes, az az, hogy ha ezt a mellettünk levő épületet vettük volna meg először, sose tudtuk volna megvásárolni a Murrieta Hot Springs-i birtokot. Nem lettünk volna abban a helyzetben, hogy Murrietát megvegyük. Láthatjuk tehát Isten kezét a teljes folyamatban. Ő akarta azt, hogy tulajdonunkban legyen mindkettő, és Ő időzítette úgy a dolgokat, hogy már Murrieta a miénk legyen, mire az irodaház olyan áron válik elérhetővé számunkra, ami túl jó ahhoz, hogy kihagyjuk. Így hát most mindkét tulajdon a miénk.

Csak kis lépéseket tettünk, de az Úr azt akarta, hogy tegyünk meg egy óriásit! Csak menjünk előre, amíg Isten kinyitja az ajtókat. Csak haladjunk tovább. Mindig kell legyen egyfajta merészség a hitlépésekben. Bátran ki kell lépnünk, hogy megnézzük, mit akar az Úr tenni. De ismétlem, ha Isten nincs benne, nem fogunk Vele vitatkozni. Nem erőltetjük, nem trükközünk. Nem siettetjük a dolgokat. Ha Isten benne van, úgyis minden az Ő akarata szerint fog történni, mégpedig zavartalanul, így nekünk nem is kell kompromisszumokat kötnünk.

Amikor Greg Laurie átvette a hétfő esti bibliaóráink tanítását, Isten elkezdte őt és a szolgálatot megáldani. Minden hétfő este láttuk, ahogy fiatalok előre jönnek Krisztust elfogadni. Felhívtam Greget és ezt mondtam neki: „Greg, miért nem nézünk utána, hátha kapunk egy hetet a nyáron a Pacific Amphitheaterben? Kellene egy nagyobb befogadóképességű csarnok. Nézzük meg, Isten mit tenne, ha több helyünk lenne. Már így is telt ház van hétfő esténként, nincs helyünk mindenki számára. Úgyhogy miért nem próbáljuk meg a Pacific Amphitheatert?”

Mivel április volt, Greg nem hitte, hogy lesz elég időnk ezt megszervezni. Azt mondta, „Most úgysem tudjuk megcsinálni!” Erre én: „Miért ne? Csak nézzük meg, van-e egy üres hetük? Csak nézzük meg, Isten mit akar tenni egy nagyobb csarnokkal.”

Felhívtuk a Pacific Amphitheatert és volt egy szabad hetük azon a nyáron! Úgy döntöttünk, Harvest Crusadesnek2 fogjuk elnevezni az eseménysorozatot. Teljesen el voltunk ragadtatva az örömtől, annyira csodálatos volt az a hét! Az utolsó estén be kellett zárni a bejáratokat, mert már annyian voltak bent. Hangszórókat helyeztek el kívül, hogy akik nem tudtak bejönni, azok is hallhassák. Fenomenális volt! És a Harvest Crusades innen indult és nőtte ki magát. Viszont egy egyszerű hitlépéssel kezdődött. „Nézzük, Isten mit akar tenni! Adjuk meg Neki a lehetőséget, hogy tegyen valamit! Lépjünk ki!” Lehet, hogy elvesztünk rajta egy kis pénzt, de a mondás szerint kockázat nélkül nincs nyereség.

A hitben való kilépésnek egy másik klasszikus példája az Ószövetségben van, amikor Samária városát az arámok ostromolták. Annyira nagy volt az éhínség a városban, hogy egy szamárállkapcsot nyolcvanb ezüstpénzért adtak, egy maroknyi galambtrágyát pedig ötért. Az asszonyok gyermekeiket kezdték megenni kannibál módra. Egyikük segítségért kiáltott a királyhoz, aki viszont így válaszolt: „Hogy tudnék én segíteni? Még nekem sincs mit ennem.” Ő ezt felelte: „Ezzel az asszonnyal megegyeztünk, hogy megesszük a babáinkat. Megfőztük a fiamat, meg is ettük, de most ő elrejtette az ő babáját. Ezért kényszerítsd, hogy kiadja a fiát, hogy megehessük.” A király megszaggatta ruháját, és ezt mondta: „Úgy segítsen meg az Isten, hogy még ma lefejezem azt az Elizeus prófétát!” Saját problémái miatt átkozta Istent. (2Királyok 6:24-33).

Elizeus éppoly érdekes próféta, mint amilyen érdekes ember is. Különlegesen bele tudott látni a szellemi dolgokba, és olyan mély volt az Istennel való közössége, hogy az lepte meg őt, ha Isten valamit nem mutatott meg neki. Nos, van, hogy Isten nagy ritkán valamit megmutat nekem, de én ilyenkor mindig meglepődöm és ámulok. Lázba jövök! Néhányszor történik ilyen az életünkben. De Elizeus annyira rá volt hangolva Istenre, hogy ő éppen akkor volt meglepődve, ha Isten nem mutatta meg neki a dolgokat. Én akkor, ha megláttatja, ő pedig akkor, ha nem…

Elizeus barátaival volt otthon, amikor elkezdett magában beszélni. „Hmm! Na erre varrjatok gombot!” Barátai megkérdezték: „Mi van, Elizeus?” Így felelt: „A király ideküldött valakit, hogy fejemet vegye. Úgyhogy amikor kopog, nyissátok ki és szorítsátok rá az ajtót. Mert, íme, urának lábai követik őt.” Nem sokkal később kopogás hallatszott. Elizeus barátai kinyitották az ajtót, és rászorították a követre és ott tartották. Ezután megérkezett a király egy tisztjével, és ezt mondta: „Na végre, megvagy! Már elég sok bajt okoztál Izráelnek!” Elizeus így válaszolt: „Nem én okoztam a bajt Izráelnek, hanem te, aki behoztad a Baál imádatát. Te vagy az oka!”

Majd így folytatta: „Ne aggódj, holnap ilyenkorra egy szeá finomlisztet fillérekértcfognak árulni.” A király tisztje nevetett Isten ígéretén, és ezt mondta: „Még ha az ÚR megnyitná is az ég csatornáit, akkor sem történhetik meg ez.” (2Királyok 7:2). Elizeus így felelt: „Majd meglátod a saját szemeddel, de nem eszel belőle!” (2Királyok 7:19).

Miért lepődött meg a király tisztje Isten ígéretén? Azért, mert emberi módon próbálta meg kitalálni, Isten ezt hogyan fogja megvalósítani. Sokszor ilyenkor kerülünk bajba. Nem látjuk, Isten hogyan tudná kivitelezni. Már mindent kipróbáltunk, az összes lehetőséget megvizsgáltuk, de arra jutottunk, hogy lehetetlen. A tiszthez hasonlóan mi is hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy „Még ha Isten meg is nyitná az ég csatornáit, megtörténhetne-e ilyesmi?” Elizeus azt felelte: „Meg fogod látni, de enni már nem fogsz belőle.” Isten meg fogja tenni, de hitetlenségünk miatt mi már nem fogjuk élvezni a hasznát Isten munkájának..

A történet négy leprással folytatódik, akik a városon kívüli szeméttelepen éltek. Leprásságuk miatt nem engedték őket be a városba. Abból a szemétből éltek, amit átdobáltak a falon, de az városban levő éhínség miatt most ők is éheztek. Egyikük a többiekre nézett és így szólt: „ Mit ülünk itt, amíg meghalunk?” (2Királyok 7:3). „Nincs értelme bemenni a városba. Inkább menjünk át az arámok táborába. Ki tudja, hátha megkönyörülnek rajtunk és adnak egy kis kenyérhéjat, hogy éljünk – persze lehet, hogy megölnek. Na és? Amúgy is meghalnánk.” Kiléptek hitben és kockázatot vállaltak, mert hittek abban a reménysugárban, hogy talán kapni fognak egy kis kenyérhéjat – persze ebben benne volt az is, hogy nem kapnak.

Csodálkozom, hogy sok gyülekezetben nem jut el idáig az a kevés még maradt ember, ahogy egymásra nézve eltűnődnek. Meglepő számomra, hogy miért nem gondolkoznak így: „Nos, miért ülünk itt, amíg meghalunk? Tegyünk végre valamit. Lehet, hogy menni fog, lehet, hogy nem, de ha nem válna be, nem számít, egyébként is haldoklunk. Tegyünk egy próbát."

A történelem összes eddigi hitlépését én ezen az elven látom működni. Ki tudja, Isten mit akar tenni? Lépjünk ki és derítsük ki. Adjuk meg Istennek a lehetőséget. Elizeus története azzal ér véget, hogy az arámok hagos robogást hallottak, amiről ők azt hitték, egyiptomi harci kocsik zaja. Úgy vélték, a király bérelte fel az egyiptomiakat szövetségesül, és megrettentek. Futásnak eredtek, és mire a négy leprás az első sátorhoz ért, és rátaláltak az asztalon hagyott ételre, már senki nem volt a táborban, aki megehette volna. Így hát megették és magukkal vitték az összes kincset. Bementek a szomszédos sátorba is, ahol ugyanígy találtak mindent. Senki sem volt ott, viszont tele volt élelemmel.

Amikor el akarták vinni a zsákmányt, hogy elássák, egyikük így szólt: „Várjunk csak! A városban is el kellene mondanunk, mit tett az Isten. Ha csak magunknak halmozzuk fel és rejtjük el, baj fog érni bennünket.” Amikor visszatértek a városba, felkiáltottak a várfalon álló őrhöz: „Az arámok tábora üres. Van ott elég élelem mindenki számára. Tudassák a királlyal, hogy a népnek ma éjjel már nem kell éhesen lefeküdnie.” Amikor a hír eljutott a királyhoz, így szólt: „Ez csapda! Ezek a cseles arámok tudják, mennyire éhezünk, ezért elrejtőztek, hogy megvárják, amíg kiözönlünk a városból. Ekkor fognak ránk törni, és lemészárolni minket. Ne engedjetek ki senkit se a városkapukon kívülre! Tartsátok a kapukat zárva!”

Elgondolkodtam azon, milyen ára van a hitetlenségnek, és azon a tragédián, ami ebből származik. Visszatart bennünket a részesedésből, még ha Isten pedig bőségesen is gondoskodott valamiről. Ismerek olyanokat, akiknek ilyen a hozzáállásuk. Mindig azt mondják, hogy ez csak biztos valamilyen csapda. Túl jó, hogy igaz legyen, és kell, hogy legyen benne valami hátulütő is. Amikor Isten munkálkodik, félnek attól, hogy próbát tegyenek.

Van egy olyan rész az Írásban, a Krónikák második könyvében, ami éveken át sokat jelentett a számomra. A tizennegyedik fejezet Ászá júdai király történetével kezdődik. Huszonöt éves volt, amikor trónra került. Nem sokkal uralkodása kezdete után az etiópok több más néppel szövetkezve betörtek az országba egy egymilliós haderővel és sok-sok harci kocsival. Amikor Ászához eljutott ennek a hatalmas beözönlő seregnek a híre, így imádkozott az Úrhoz: „Oh Uram, nincs különbség előtted a sok között és az erő nélkül való között, hogy megsegítsed! Segélj meg minket, oh mi Urunk Istenünk, mert benned bízunk, és a te nevedben jöttünk e sokaság ellen! Oh Uram, te vagy a mi Istenünk, ne vegyen ember te rajtad erőt.” (2Krónikák 14:11, Károli).

Na ezt szeretem! Nem azt mondta, hogy „Istenem, itt van egy tervem. Kérlek, áldd meg a tervemet!” Nem azt mondta, hogy „Istenem, én már mindent kitaláltam. Áldd meg a programunkat!” Nem is azt, hogy „Istenem, légy az én oldalamon!” Hanem azt, hogy „Istenem, szeretnék a te oldaladra állni. A Te nevedben megyünk ellenük. Ne vegyen ember Te rajtad erőt. Rajtam már nem fognak erőt venni, mivel nekem amúgy sincs már semmim. Egyáltalán nincs erőm. De Uram, ez Neked nem számít. A Te nevedben fogok kimenni. De ne vehessenek Rajtad erőt. Engem legyőzhetnek, de ne engedd, hogy Téged legyőzzenek."

Ez hasonlít ahhoz, amit Jónátán is mondott. Istennek nincs szüksége az egész seregre. Elvégezheti akár egy ember által is a feladatot, ha akarja. Erről mondta Pál a Róma 8:31-ben: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?”

Isten megadta Ászának az etiópok feletti győzelmet. Hazafelé menet az Úr prófétája kijött Ászá elé és az Úr ezt mondta a próféta által: „Hallgassatok rám, Ászá és egész Júda, meg Benjámin! Az ÚR veletek lesz, ha ti is ővele lesztek. Ha keresitek őt, megtaláljátok, de ha elhagyjátok, ő is elhagy benneteket.” (2Krónikák 15:2). Uralkodása elején egy nagyszerű igét kapott Ászá, a júdai király az Úrtól. „Az Úr veled lesz, ameddig te is Vele leszel. Ha keresed Őt, elérhető lesz számodra és meg fogod találni Őt. De ha elhagyod, Ő is el fog hagyni téged.”

Ászá uralkodása alatt a királyság virágzott és az emberek boldogok voltak. De uralma vége felé, amikor már bővelkedően gazdag és sikeres volt, az észak-izráeli királyság úgy döntött, hogy megszállja Júdát. Elkezdtek megerősített városokat építeni Jeruzsálemtől északra. Ostromra készülődtek, hogy megtámadják Júdát.

Amikor Ászá meglátta őket, amint megerősített városaikat építik és rájött a haditervükre, pénzt vett ki a templom kincstárából. Majd elküldte Benhadadnak, Arám királyának, hogy felbérelje az arámokat Izráel észak felől történő megtámadására. Az arámok a Golán-fennsík felől támadták meg Izráel északi területeit. Izráel királyának emiatt át kellett csoportosítania a megerősített városokat építő erőit északra, hogy kivédjék az arám támadást. Amint a seregek elhagyták a megerősített városokat, a júdaiak kimentek és lerombolták azokat.

Ha a végeredményt nézzük, úgy tűnik, bevált a stratégia. Működött. Ászá kétségkívül ujjongott és elégedett volt zseniális stratégiájával. A pénz csodákra képes, és Ászá most azzal dicsekedett, hogy mi mindenre lehetünk képesek, ha van elég pénzünk. Felbérelhetjük még az arámokat is! Zsoldosaink lettek, és így megvédhetjük magunkat. Milyen jó kis stratégia ez!

Hanáni látnok elment Ászához, és ezt mondta neki: „Mivel Arám királyára támaszkodtál, nem pedig Istenedre, az ÚRra, ezért csúszott ki a kezedből Arám királyának a hadserege. Nem volt-e az etiópoknak és líbiaiaknak roppant hadereje, igen sok harci kocsija és lovasa? Mégis kezedbe adta őket az ÚR, mivel rá támaszkodtál.” (2Krónikák 16:7-8). Amikor még kicsi voltál és nem volt haderőd, és a megszálló etiópok seregekkel kellett szembenézned, az Úrban bíztál, és Ő meg is szabadított téged. Őrá számítottál. De most, hogy már hatalmassá és erőssé nőtted ki magad, saját eszközeidben bízol. Hát nem tudod, hogy „az ÚR szemei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi”? (2Krónikák 16:9). Ez a kulcsa a dolgoknak. Az Úr szemei áttekintik az egész földet, hogy olyan embereket találjon, akiknek a szíve együtt dobban az Övével, és így meg tudja mutatni erejét a számukra.

A látnok ezzel azt mondja, hogy Isten szeretne munkálkodni. Neki vannak tervei, amiket meg is szeretne valósítani. Egyszerűen csak olyanokat keres, akik összhangban vannak az Ő vágyaival. Meg akarja nekik mutatni erejét. A lényeg, hogy felfedezzük, mi az, amit Isten szeretne tenni. Arra jöttem rá, hogy a legjobb erre, ha egyszerűen csak kilépünk. Próbáljuk meg és figyeljünk. Lehet, hogy fog Isten munkálkodni. Lehet, hogy már eleve akar valamit tenni. Adjunk Neki egy esélyt. De még egyszer, legyen a hozzáállásunk olyan, hogy ha nem megy, akkor ne erőltessük. Maradjunk elég rugalmasak ahhoz, hogy el tudjunk állni egy elképzeléstől. Ha egyértelmű, hogy nem megy, ne erőltessük. Ne próbáljuk meg működőképessé tenni.

Ugyanezt az elvet látjuk meg Eszter történetében is, amikor Mordokáj azt mondta neki, menjen be a királyhoz. De Eszter így felelt: „Nem lehet őhozzá csak úgy bemenni, csak ha hívnak. Az életével játszik, akit nem hívtak be.” Mordokáj ezt mondta: „Az hiszed, hogy te megmenekülhetsz, ha kiadják ezt a rendeletet? Nem lehet, hogy Isten épp e mostani idő miatt emelt fel téged? Ha kudarcot vallasz, érkezhet máshonnan is szabadulás.”

Vagyis Isten meg fogja tenni a dolgát. El fogja érni céljait. Izráel nemzetét nem lehet kiirtani, mert a Messiásnak közülük kell majd eljönnie. Biztosnak kell lennünk abban, hogy Isten terve meg fog valósulni. Lehet, hogy mi kudarcot vallunk, de a szabadulás érkezhet máshonnan is. Isten megteszi a dolgát, de számunkra is ott a lehetőség, hogy eszközei legyünk Istennek a beavatkozásra. Szerintem gyakran van ez így. Istennek van egy terve, amit szeretne megvalósítani. Szeretne valamit tenni, és mi választhatunk, hogy mi is részt veszünk-e benne. Lehetünk mi az eszközök, ha elég bátrak vagyunk ehhez. Eszternél is bátorság kellett ahhoz, hogy hívatlanul álljunk a király elé. Ha nem nyújtja ki Eszter felé aranypálcáját, azonnal kivégzik.

Évekkel ezelőtt kiadtak egy könyvet Az evangélium léghajója címmel.3Annyira jól kiábrázolta az emberek által a taglétszám növelésére kitalált gyülekezeti programokat. Elgondolkodtató meglátni a gyülekezetnövelő programok, eszközök és tervek sokaságát, amikbe az emberek energiákat fektetnek. Az volt az ötletük, hogy vesznek egy kis léghajót és kiírnak rá egy meghívó szöveget a gyülekezetbe. Majd kikötik egy kábellel, hogy a gyülekezet fölött lebegjen. Az volt az ötletük, hogy tudassák az emberekkel, hogy hol van a gyülekezet. Sőt, még a „Jézus szeret téged” feliratot is rátették.

A léghajó levegőben tartásával járó problémákból egy klasszikus történet állt össze. Végül jött egy vihar. Az emberek próbálták visszatartani a léghajót. Majd egy éles vita tört ki köztük és végül kettészakadt a gyülekezet. Az emberek fele dühödten otthagyta őket. Annyira jellemző ez az ilyen emberi erőlködésekre! Ahelyett, hogy gyarapodást hozott volna a gyülekezetnek, veszteség lett belőle. Korábban, amikor pedig már látták, hogy nem működik a dolog, így szóltak maguk közt: „Ó, de hát ezerötszáz dollárunkba került ez a léghajó! Ott kell tartanunk!” Ehelyett hibának kellett volna elkönyvelniük és el kellett volna felejteniük az egészet. Hagyniuk, hogy elfújja a szél. Ne akarjunk kitartani valami olyan dolog mellett, amit Isten el akar fújni.

Évekkel ezelőtt lementem a texasi Lubbockba, hogy egy déli baptista gyülekezetben tanítsak. A lelkipásztoruk azt mondta, úgy határoztak, hogy többé nem fognak egyetlen egy gyülekezeti programot sem életben tartani mesterséges eszközökkel. Tehát nem fogják életmentő készülékekre tenni és életben tartani a haldokló dolgokat.

Éppen ez az a hiba, amit oly gyakran elkövetnek a gyülekezetek. Van egy időszak, amikor Isten felhasznál egy bizonyos programot, de ez az idő egyszer véget ér. Sajnos az embereknél már hagyománnyá vált az ilyen programok életben tartása. Életmentő rendszerekre áldoznak, hogy megpróbálják ezeket tovább működtetni. Isten segítsen megtanulnunk, hogy hagyjuk a dolgokat természetes halállal kimúlniuk, ahelyett, hogy mesterséges módszerekkel próbáljuk meg azokat fenntartani.

Valahol mindig a visszafejlődést jelzi az, amikor már vissza kell tekintenünk a múltba, hogy elmondhassuk, Isten mit tett, ahelyett, hogy azt mondanánk, „Nézzétek, mi mindent tesz mostanában Isten!” Ahelyett, hogy csak hallanánk arról, amit Isten tett, fontos, hogy mi is aktív része legyünk a munkának. Nekünk magunknak kell megtapasztalnunk és látnunk Isten munkáját. Különben nem fog történni semmi. El kell érnünk, hogy az egymást követő nemzedékek mindig első kézből tapasztalják meg Isten munkáját. Ily módon fog az továbbmenni. Legyünk óvatosak, amikor elkezdünk emlékműveket állítani és olyanokat mondani, hogy „Nézzétek, Isten mit tett és hogyan használta ezt az embert, hogy megáldotta őt az Úr!” Szomorú egy nap, amikor ilyen emlékoszlopokat kezdünk állítani, hogy emlékeztessük magunkat Isten múltbeli munkájára, mert mindnyájunknak személyesen kell megtapasztalnunk Isten friss és élő munkáját életünkben.

Voltak idők, amikor Isten fantasztikusan használta a szombat esti koncerteket a Golgotában. Ezek a szombat esti koncertek voltak a legnagyszerűbb működőképes evangélizációs eszközeink. Zsúfolásig tele voltunk szombat esténként. Sok fellépő zenekarunk volt, és fiatalok százai jöttek előre minden szombat este, hogy befogadják Jézus Krisztust. Ha közvélemény kutatást végeznénk Kaliforniában arról, hogy ki hol tért meg, azt kapnánk, hogy sokan egy szombat esti koncerten tértek meg a Golgotában. Volt egy olyan időszak, amikor Isten ezeket a koncerteket használta, de ennek vége. Néhány éve néhányan szerettek volna újra ilyen szombat esti koncerteket. Azt mondtam nekik, „Rendben, csináljátok meg!” De az az időszak akkor már elmúlt. Egy darabig ugyan még megpróbálták tovább folytatni, de igazából olyan volt, mintha Isten azt mondta volna: „Nem akarom. Annak az időnek már vége.” Persze ez nem azt jelenti, hogy nem lesz még egyszer ilyen lehetőség, hanem sokkal inkább, hogy tovább kell lépnünk és látnunk kell, hogy a program lassan elévül, így a legjobb lefújni. Abba kell hagyni, hadd múljon el. Ne próbálkozzunk életben tartani.

Tegyünk tehát egy lépést hitben. Ha beválik, örüljünk. Ha nem, akkor keressünk valami mást. Adjuk meg Istennek a lehetőséget. Erősen hiszek abban, hogy adhatunk Istennek lehetőséget, és ha összejön, az csodálatos! De ha nem válik be, nem mentünk még annyira mélyen bele, hogy már nem szállhatunk csak úgy ki belőle, mondva: „Pedig annyira jó ötletnek tűnt, nem?” Ne kössük magunkat túlságosan egy hitlépéshez, hogy végül már úgy belemélyedünk, hogy nem is tudunk kiszállni belőle.

Engedjük, hogy a Lélek vezessen minket, és ne féljünk ettől. És amit a Lélekben kezdtünk el, ne akarjuk testben befejezni. Sajnos problémának látom ezt még olyanok között is, akik pedig kezdetben velünk voltak. Isten megáldotta a szolgálatukat, de sajnos túlságosan is szervezetté váltak. Már ők szeretnék irányítani a programot és épp ezzel vesztik el annak életerejét. Ha Lélekben kezdtük, ne akarjuk testben tovább vinni. Mindig ezen hibázzuk el. Hálás vagyok Istennek, hogy sok olyan pásztort adott nekünk, akik megértették ezt a látást a hitben való egyszerű kilépésről. Látom őket, ahogy hitben kipróbálnak dolgokat. Felvillanyoz, ahogy látom, Isten mennyire megáld minket, ha ki merünk lépni hitben és megengedjük neki, hogy megtegye, amit tenni akar. Csak odaadjuk magunkat Neki eszközül, akiken keresztül munkálkodhat, ha úgy tartja kedve. A kulcs, hogy tegyük magunkat elérhetővé a Számára. Szóval, ki tudja, az Úr szemei még mindig áttekintik az egész földet, hogy megmutassa erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi. Fedezzük fel Isten akaratát, majd ugorjunk bele. Legyen szívünk összhangban az Övével, és csak ámulni fogunk azon, mi mindent fog Isten megtenni és hogy mennyi áldásban lesz részünk!


1 The Word For Today (Az Ige mai nyelven ): az amerikai Golgoták rádión közvetített bibliaórái – a ford.

2 Magyar jelentése: „Arató hadjárat”

3 Joseph Bayly: The Gospel Blimp (1960.)