CHUCK SMITH - A Golgota gyülekezetek sajátosságai

11. Törekedjünk az egyensúlyra!

Tanulj, hogy kipróbált emberként megállj az Isten előtt, mint olyan munkás, aki nem vall szégyent, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét.” 2Timóteus 2:15 (KJV)

A Golgota közösségek fontos tulajdonsága az is, hogy nem akarjuk Isten népét megosztani a nem lényeges dolgok miatt. Ez nem azt jelenti, hogy bizonyos területeken nem vagyunk eléggé meggyőződve. Amikor a Biblia valamiről tisztán beszél, nekünk is ki kell azt mondanunk. Más esetekben pedig törekszünk elismerni azt, hogy a vita mindkét oldala alátámasztható az Írás alapján. Ezért kerüljük azt is, hogy egy csoportot elítéljünk vagy támogassunk másokkal szemben.

Ennek az egységben tartásnak egy példája az, ahogyan a Szentlélek szolgálatához viszonyulunk. Meglátásunk nem a tipikus pünkösdi, de nem is a tipikus református1 vélemény. Ahogy véleményt alkotunk az egyik vagy a másik oldal mellett, abban a pillanatban elvesztettük gyülekezetünk felét. Miért szeretnénk, ha gyülekezetünk fele odébbállna? Arra vágyunk, hogy az emberek olyan széles skálája felé tudjunk szolgálni, amekkora felé csak lehet. Ahogy egy kicsit jobban is elkötelezzük magunkat valamely nem lényeges, de ellentmondást kiváltó dologban, elhatárolódunk az emberek egy részétől. Természetesen a hit lényeges dolgaiban szilárd álláspontunk kell, hogy legyen. De a kevésbé fontos területeken elfogadjuk, hogy az embereknek különféle látásuk lehet. Ilyenkor a kegyelem az, ami vezérel minket. Fontos felismernünk, hogy egyetérthetünk abban, hogy nem kell mindenben egyetértenünk és mégis megtarthatjuk az egységes és szeretetteli lelkületet.

Hiszünk a Szentlélek ajándékainak érvényességében, és hogy ezek az ajándékok ma is megnyilvánulhatnak. De nem fogadjuk el azokat a túlzásokat, amelyek a Lélek ajándékainak szabályozatlan használatából erednek. Így megkíméljük magunkat a vitáktól.

Ha az emberek nyelveken akarnak szólni, arra bátorítjuk őket, hogy személyes áhítatuk keretén belül tegyék, mert ez segíti őket Isten iránti szeretetük, hálájuk és imádságaik közlésében. Az 1Korinthus 14-et tekintjük bibliai példaként. Mi nem ragaszkodunk ahhoz, hogy a Szentlélek-keresztség elsődleges bizonyítéka az, ha valaki nyelveken szól. Abban hiszünk, hogy vannak más, a nyelveken szólásnál sokkal inkább hitelt érdemlő jelei is ennek. Ahogy Pál fogalmazott: „Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.” (1Korinthus 13:1). Nem hangsúlyozzuk túl a nyelveken szólást, mintha az lenne a Szentlélek-keresztség elsődleges megnyilvánulása. Ehelyett a szeretetet, mint a Lélek gyümölcsét keressük. Hiszem, hogy ezt biztos bibliai alapokon tehetjük, és közben bátoríthatjuk az embereket a nyelveken szólás ajándékának elfogadására is.

Ahogyan Pál is kifejtette, hogy élhetünk vele személyes imádságaink és áhítataink alkalmával, az Úrnak énekelve: „Mert ha nyelveken szólva imádkozom, a lelkem ugyan imádkozik, de az értelmemet nem használom. Hogyan is van tehát ez a dolog? Imádkozom lélekkel, de imádkozom értelemmel is, dicséretet éneklek lélekkel, de dicséretet éneklek értelemmel is. Mert ha csak lélekkel mondasz dicséretet, akkor aki az avatatlanok helyét foglalja el, hogyan fog áment mondani a te hálaadásodra, amikor nem is tudja, mit beszélsz?” (1Korinthus 14:14-16). Ha egy nyilvános összejövetelen vagyunk, és valaki nyelveken szól, de nincs jelen magyarázó, akkor hogyan fogja a be nem avatott ember érteni? Lehet, hogy szépen adunk hálát Istennek, de a másik embert ez nem építi. Mindent illendően és rendben kellene tennünk. Ezen a területen mi nem tartozunk sem a pünkösdi kategóriába, sem pedig az ún. szesszacionisták2 közé, akik teljességgel tagadják, hogy a Szentlélek jelajándékainak mai megnyilvánulásai érvényesek lennének.

A vitás kérdésekben az egyensúly fenntartására egy másik példánk az, ahogyan a kálvinizmust megközelítjük. Ez a téma az emberekből igencsak heves reakciókat szokott kiváltani. Mi nem vagyunk sem „ötpontos kálvinisták”, sem pedig arminiánusok. Hiszünk a hívő üdvbizonyosságában. Vagyis nem hiszünk abban, hogy csak mert felhúztuk magunkat valamin, vagy hazudtunk egyet, elveszíthetjük üdvösségünket, és ezért következő vasárnap újra előre kell mennünk megtérni és újra elfogadni az üdvösséget.

Hiszünk a hívők üdvbizonyosságában, de hiszünk a hívők állhatatosságában is. Nem hiszünk abban, hogy csak mert valaki Isten szentje, szükségszerűen ki is fog tartani, hanem abban, hogy ki kell tartanunk, mert szentek vagyunk. Jézus mondta azt, hogy „Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok” (János 8:31), és hogy „Ha valaki nem marad énbennem, kivetik, mint a lemetszett vesszőt, és megszárad, összegyűjtik valamennyit, tűzre vetik és elégetik. Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek.” (János 15:6-7). Jézus volt személyesen az, aki felvetette annak a lehetőségét, hogy valaki nem fog megmaradni Őbenne. Épp ezért szeretnénk egy kiegyensúlyozott véleményt alkotni ahelyett, hogy kiállnánk az egyik oldal mellett, és erőltetnénk például „A kálvinizmus öt pontját”. Ahogy elkezdünk kardoskodni ilyen szélsőséges vélemények mellett a ráadásul nem is annyira lényeges kérdésekben, máris megszabadítottuk gyülekezetünket azoktól, akik a metodista, nazarénus, vagy más arminiánus háttérrel rendelkeznek. Miért akarnánk ilyet tenni?

A hívők örök biztonsága az nem más, mint legfeljebb egy jó kis vitakérdés. Mindkét oldalra fel lehetne hozni igéket. Ott van a János 3:16. Mit jelent az, hogy „aki hisz őbenne”? Azt jelenti, hogy bárki üdvözülhet? Számomra úgy tűnik, igen, ezért nem képviseljük a keményvonalas kálvinizmusnak a „részleges kiengesztelődés” hittételét, ami szerint Jézus nem mindenkiért halt meg, hanem csak azokért, akik majd hinni fognak Őbenne. Nem fogadjuk el azt, hogy az Őbeléje vetett hitben az emberi felelősségnek nincs semmilyen szerepe, hiszen az csak és kizárólag Isten önkényes választásán múlik. Eszerint az álláspont szerint Isten egyeseket üdvösségre, másokat pedig kárhozatra rendelt. Ha Isten téged kárhozatra rendelt, akkor peched van, barátom. Mi semmit sem tehetünk. Az ilyen hittétel megtagadja a szabad erkölcsi döntéshozatalt. Ehelyett mi abban hiszünk, hogy Isten megadta nekünk a képességet arra, hogy dönthessünk. Mégpedig azért tette számunkra ezt lehetővé, hogy az Iránta kifejezett szeretetünk valódi legyen és tartalmas. Ez az a kiegyensúlyozott álláspont, amit mi képviselünk.

Mindig vannak olyanok, akik megpróbálják a Golgotát bekategorizálni. „Ti hisztek a hívők örök biztonságában?” Azt mondom: „Igen, természetesen hiszek az örök biztonságban. Ameddig Krisztusban maradok, biztonságban vagyok az örökkévalóság szempontjából.” Nos, vitatkozz ezzel. Ha nem maradunk Krisztusban, biztonságban vagyunk? Van-e valamiféle biztonságunk Jézus Krisztuson kívül? Nem nagyon ismerek bármiféle védelmet Jézus Krisztuson kívül. De abban hiszek, hogy ameddig Őbenne maradok, Ő meg fog engem őrizni a botlástól. Ujjongó örömmel fog dicsősége elé állítani feddhetetlenségben. És senki emberfia nem szakíthat engem ki az Ő kezéből. Ebben hiszek, és Isten védelmét tapasztalom.

Gyakran az egész csak az értelmezésen múlik. Az emberek végül ott kötnek ki, hogy néhány szó értelmezése miatt kerülik egymást. Volt nekünk is egy munkatársunk itt a Golgotában, aki nagyon elszánt volt különféle szolgálatok támogatásában. Amíg nálunk volt, sokakat vezetett Krisztushoz. Sajnos volt valami, amiben nem értettünk egyet, és emiatt olyan keserűvé vált ez az ember, hogy most már egy „Névtelen fundamentalisták” nevű csoportosulás tagja, ahol aktívan arra buzdítja az embereket, hogy hagyják ott a Jézusba vetett biblikus hitet.

Most akkor fog üdvözülni? Hiszen valójában ő Krisztus ellensége. Ha arminiánus lennék, azt mondanám, hogy visszacsúszott. De ha kálvinista nézőpontból kellene leírnom, azt mondanám, sose volt üdvössége. Na most, mindkét fél ugyanazt az embert írja le, csak mások a kifejezések, és ez okozza a megoszlást.

Szembesülünk ezzel a ténnyel. Ez az ember hátat fordított Jézus Krisztusnak. Ez elég egyértelmű. Visszacsúszott-e, vagy volt-e egyáltalán valaha üdvössége? Ha azt mondanám, hogy nem volt, akkor az a probléma, hogy hol van az én üdvbizonyosságom? Honnan tudom, hogy üdvözülök? Hiszen nála is megvoltak a megtérés ismertetőjegyei. Volt benne vágy az Urat szolgálni. Azon volt, hogy másokat Jézus Krisztushoz vezessen. Én is vágyom szolgálni az Urat, és én is vágyok másokat Jézus Krisztushoz vezetni. Úgyhogy lehet, nincs is üdvösségem és meg sem vagyok térve? Hát, ez nem valami megnyugtató a számomra…

Látjuk tehát, hogy az egész csak értelmezés kérdése. Hogyan tudunk leírni egy ilyen tényt, amit igenis látunk egy embernek az Úrral való kapcsolatában? Az egész megosztottság amiatt van, hogy vagy visszaesőként írom őt le, vagy pedig úgy, hogy igazából sosem volt megtérve. Ha valamelyik mellett döntünk, akkor természetes, hogy ezzel szakadást fogunk okozni. Gyülekezetünk tagságának fele máris megütközött, csak mert azt mondom, hogy visszaeső volt, míg a mellettem levő meg azt, hogy igazából sosem volt üdvössége és nem is volt megtérve. Ahogy teret engedünk az efféle vitáknak, megosztjuk a gyülekezetet.

Éppen ezért én nem foglalok állást ebben ellentmondást nem tűrően, mert hiszem, hogy a Szentírás tanítja mind Isten szuverenitását, mind pedig az ember felelősségét. Ha valamelyiket ezek közül túlzásba visszük megtagadva a másik jelentőségét, akkor tényleg bajban vagyunk, mert az Írás mindkettőt tanítja. De valaki megkérdezheti: „Hogyan tudjuk kibékíteni őket?” Én sehogy. Nekem nem is kell. Isten nem kért meg engem rá. Csak arra kért, hogy higgyek ezekben. Mit teszek akkor, ha találkozom valakivel, aki házasságtörésben és paráznaságban, vagy a test szerint él, és azt mondja: „Nyugi, miattam ne aggódj! Én már gyerekkoromban befogadtam Jézust Billy Graham egyik evangélizációján”? Közben pedig egy részeges házasságtörő, aki mégis ezt mondja: „Ha egyszer örök életet kaptam, akkor örökre mentve vagyok! Úgyhogy miattam ne aggódj.” Higgy nekem, úgy el fogom venni a jókedvét, ahogy csak lehet! Megmutatom neki a Galata 5-öt, ahol a Biblia a test cselekedeteiről beszél. A felsorolás végén a Biblia kijelenti, hogy: „Amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát” (Galata 5:21). Megnézetem még vele a Korinthusi és Efezusi leveleket. Ezekben megmutatom neki, hogy nem fogják örökölni Isten országát azok, akik a test szerint élnek és folyamatosan bukott természetük vágyait próbálják meg kielégíteni.

Másfelől viszont, ha olyan szentekkel beszélek, akiknek túlságosan is érzékeny a lelkiismeretük, annyira, hogyha valamit elrontanak és rosszat tesznek, azonnal úgy érzik, elvesztették üdvösségüket, akkor nekik olyan igéket fogok megmutatni, amelyek Isten szeretetéről biztosítanak bennünket. Megmutatom nekik, hogy Krisztus megtartja őket, és hogy senki ki nem ragadhatja őket az Atya kezéből. Olyan igéket fogok velük megnézni, amelyek megnyugtatják őket.

Az tehát, hogy melyik álláspontot képviselem ebben a kérdésben, attól függ, kivel beszélek. Foghatnám bármelyik oldalt, és a végtelenségig érvelhetnék mellette. Mindkét oldal mellett fel tudok sorolni az embereknek igéket. Eldöntheted, melyik oldalt képviseled, én meg a másikat fogom választani. Épp annyi igével fogok tudni előállni, amennyit te is fel tudsz hozni, és épp annyira jól fogok tudni érvelni, amennyire te is a te oldaladon.

Maga a tény, hogy ezen a dolgon lehet vitatkozni, mutatja, hogy két oldala van. Ha lenne egy egyértelműen döntő tanítás erről, nem lenne vita. Nem kellene érvelnünk, ha nem állna az a Bibliában, hogy: „Jöjj! Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!” (Jelenések 22:17). De ott van ez a tiszta tanítás arról, hogy Isten választási lehetőséget adott nekünk. Elvárja tőlünk, hogy meghozzuk ezt a döntést. „Válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni!” (Józsué 24:15). „Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az ÚR az Isten, kövessétek őt, ha pedig a Baal, akkor őt kövessétek! (1Királyok 18:21). Viszont Jézus meg ezt mondta tanítványainak: „Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon.” (János 15:16). Két oldala van tehát ennek a kérdésnek, ezért fontos, hogy ne ragadjunk le vaskalaposan az egyik oldal mellett a másik rovására, mert ezzel máris sikeresen megosztottuk gyülekezetünket.

Mint minden más bibliaiskolás tanuló, én is küszködtem ezzel a kérdéssel. Ahogy olvastam Arthur W. Pink Isten szuverenitása c. könyvét,3 eléggé összezavarodtam, mert Pink azt állítja, hogy az embernek nincs választása az üdvösség tekintetében. Ez teljesen Istenre tartozik. Az embernek nincs felelőssége. A könyvet olvasva annyira zavarba jöttem, hogy végül felálltam, fogtam a jegyzetfüzetemet, és jól áthajítottam a szobán. Úgy éreztem magam, mint Luther Márton, amikor az ördög felé dobta tintatartóját. Ezt mondtam: „Istenem, én ezt nem tudom megérteni!” Teljesen elfáradtam mentálisan. Ez volt az a pont, amikor az Úr szólt a szívemhez, és ezt mondta: „Nem kértelek arra, hogy megértsd. Csak arra kértelek, hogy higgy az Igémben.”

Innentől kezdve békességem lett. Még most sem tudom elmémmel levezetni a két álláspont lehetőségét. Nem tudom összehozni a kettőt, pedig épp ez a mi gyakori problémánk. Olyan ez, mint a vasúti sínpár. A két sín párhuzamosan fut egymás mellett, és ha a kettő összeér, akkor baj van. Így hát egyszerűen csak hiszek mindkettőben, még ha elmémben nem is tudom őket összebékíteni egymással. De többé már nem is kell. Megelégedhetek abban, hogy csak hinnem kell bennük anélkül, hogy elmém szűkös korlátai közé kelljen szorítanom ezeket a dolgokat.

Nagy csalódás volt számomra, ahogy megpróbáltam Istent korlátos értelmemmel behatárolni. Próbáljuk csak meg felfogni az örökkévalóságot! A végtelent! A világűr korlátlanságát! Elképzelni, hol van a világűr vége! Milyen messze kell elmennünk, mielőtt meglátjuk a táblát, hogy „Világűr vége – ezen a ponton túl nincs tovább”? Fel kell ismernünk, hogy Isten nagyobb annál, hogy megérthessük vagy értelmünk korlátai közé zárhassuk. Ő mondta: „Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az ÚR. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.” (Ézsaiás 55:8-9). Nos, ha Isten azt mondja, hogy az Ő útjai meghaladják azt, amit mi fel tudunk fogni, akkor kár lenne ezzel próbálkozni. Úgyis meghaladja értelmünket.

Csak el kell fogadnunk Isten határtalanságát. Mostanság, amikor egy olyan kritikus pontra érek, ahol értelmem feladja a szolgálatot, egyszerűen csak megállok, és leborulok Isten előtt, aki annyira hatalmas, hogy úgysem tudom Őt lealacsonyítani értelmem szintjére.

Ahogy szolgálatba állunk és végighaladunk az Íráson, fogunk találni olyan Igéket, amik Isten szuverenitásáról szólnak. Ez esetben tanítsuk ezt. De ha az ember felelősségéről találunk Igét, akkor pedig tanítsunk arról. Így biztosak lehetünk benne, hogy jól kiegyensúlyozott lelki táplálékot fogn0ak kapni az emberek.


1 Eredetiben: baptista – a magyar baptisták eléggé nyitottak, ezért mást választottam a hazai helyzetnek megfelelően

2 A szesszacionizmus teológiai fogalom magyar megfelelője: megszűnéselmélet – a ford.

3 A könyv magyar nyelven is kapható, a Presbiteriánus Kiadó gondozásában jelent meg – a ford.