CHUCK SMITH - A Golgota gyülekezetek sajátosságai

10. Szeretet mindenek felett

Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” János 13:35

Szeret nélkül a Szentlélek minden ereje és ajándéka értéktelen. „Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.” (1Korinthus 13:1). Pál azt mondja, vannak, akik nagy hangsúlyt fektetnek a nyelveken szólásra, és ezt az ajándékot tekintik a Lélekkel való betelés vagy a Lélekkeresztség elsődleges bizonyítékának. De ha ugyanezekben az emberekben nincs szeretet, akkor a nyelveken szólás sem lesz több annál, mint amikor valaki egy cintányérral vagy triangulummal csörömpöl. Az egész csak egy hangzavar, nem pedig valaminek a bizonysága vagy jele. Lehet, hogy a Lélek jelenlétének elsődleges jelének tartják, de ha nincs ott a szeretet, semmit sem bizonyít. Csak épp úgy hat, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom: zörejként, nem bizonyságként.

Hiába vagyunk hűségesek a biblikus tanokhoz és hiába értjük teljesen az Írásokat, szeretet nélkül az egész semmit sem ér. Még ha meg is értem az olyan nagy titkokat, mint például a Szentháromság, az Isten szuverenitása és az ember felelőssége, ha nincs bennem szeretet, akkor mindez hiábavaló. Ha szembeszállok a többiekkel, vagy rá akarom venni őket arra, hogy úgy lássák és higgyék el a dolgokat, mint ahogy én, semmit sem használ hittel kapcsolatos tisztánlátásom. Szeretet nélkül értéktelen az egész.

Rájöttem, hogy sokkal fontosabb, ha megfelelő a hozzáállásom, mintha megvannak a helyes válaszaim. Ha valamit rosszul tudok, Isten egy pillanat alatt helyre tudja rakni, ha felfedi előttem igazságát. De sokszor egy egész életen át tart, hogy megváltozzon a hozzáállásunk. Akkor már jobb, ha megfelelő a hozzáállásunk, bár vannak helytelen válaszaink, mintha tudjuk a válaszokat, de rossz a hozzáállásunk. Emlékezzünk vissza erre, amikor legközelebb valakivel vitába keveredünk valamilyen hitkérdésben.

Isten mindenek feletti vágya, hogy megtapasztaljuk szeretetét, majd ezt másokkal is megosszuk. Jézus azt mondta, hogy „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!” (János 13:34). Ez nagy feladat ám! Majd ezt mondta: „Aki befogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat.” (János 14:21). János ezt mondta: „Ha valaki azt mondja: »Szeretem Istent«, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát.” (1János 4:20). Ezt is kérdezi: „abban hogyan lehetne az Isten szeretete?” (1János 3:17).

Első levelében elég sokat beszél János Isten parancsolatainak megtartásáról. De mi is az a parancsolat, amit hallottunk Tőle? Hogy szeressük egymást.

Amikor egy közösség vagy csoport felé szolgálunk, legyen az egy házi csoportos bibliaóra, vagy egy tízezres gyülekezet, meg kell győződnünk arról, hogy az egyik legfontosabb témánk a szeretet. Ezt a szeretetet be is kell mutatnunk tetteinkkel, hozzáállásunkkal és életünkkel. Bár mindenki látná megvalósulni bennünk Krisztus szeretetét. Ahogy Pál mondta Timóteusnak: „Légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban.” (1Timóteus 4:12). Legyünk mindenkor megértőek és irgalmasok, lássuk Jézus Krisztus kegyelmén keresztül őket.

Arra jöttem rá, hogy az irgalmasság kulcsa az, ha megértőek vagyunk. Ezékiel egyszer ezt mondta: „Ott ültem közöttük” (Ezékiel 3:15). Azt hiszem, ez egy jó dolog, amit kipróbálhatunk, legalább gondolati szinten. Bújjunk bele a másik bőrébe. Képzeljük magunkat az ő helyébe. Üljünk oda mellé. Lássuk a dolgot az ő szemszögéből. Mindig csak saját oldalunkról nézzük a dolgokat, de próbáljuk meg meglátni az ő szemszögéből is.

Néha zavarnak minket az emberek sajátos megnyilvánulásai vagy számunkra visszataszító tulajdonságai. Egyszer hallottam, amint Dr. James Dobson1 elmondta, volt egy olyan iskolatársa, akivel kölcsönösen ki nem állhatták egymást. Ez végig így volt iskolás éveik alatt. Valamivel később Dr. Dobson találkozott ezzel az alakkal egy tárgyaláson. Tudta, hogy beszélnie kell vele szemtől szembe. Leírta hát azokat a dolgokat, amik zavarták őt, és amik nem tetszettek neki vele kapcsolatban. Majd találkoztak és ezt mondta: „Tudod, be kell ismernem neked, hogy az iskolában mindvégig ki nem állhattalak, mégpedig ezek miatt.” És elkezdte felolvasni az összes indokot, ami miatt nem szerette őt. A fickó erre így felelt: „Nos, én is utáltalak téged, és pont ugyanezek miatt!” Dr. Dobson elmondta, még egyszer átnézte listáját, és rájött, hogy tükörbe nézett. Szerintem ez nagyon igaz, és mégis elég vicces.

Épp azokat a vonásokat gyűlöljük másokban, amiket magunkban sem szeretünk. Már hozzászoktunk ahhoz, hogy velük éljünk és magunkban eltűrjük ezeket, de ahogy valaki másban meglátjuk, egyszerűen ki nem állhatjuk. Zavaróak és idegesítőek. Épp ezért olyan fontos része az irgalmasságnak a megértés.

Éveken át ifjúsági táborok vezetésével töltöttem a szabadságomat. Legjobb élményeim közé tartoznak ezek. A legcsodálatosabb idők, amiket valaha is álmodni mertem. Családom is eljött, és lehetőségük volt, hogy élvezzék a lenyűgöző vidéki tájat. Kay azt szokta mondani: „De drágám, nem is pihentél.” Erre én azt mondtam: „Dehogynem!”

Nos, amikor egy ifjúsági tábort vezetsz, ott lesznek köztük mindig azok az idegesítő kis srácok, akiknek ha azt mondod, ülj le, akkor felállnak, ha meg azt, hogy állj fel, akkor leülnek. Ha azt mondod nekik: „Nem dobáljuk kővel a fákat, mert felsértjük a kérgét és a bogarak alámásznak. Tehát nem dobáljuk kővel a fákat.” – szóval, ha ezt mondod nekik, folyamatosan azon fogod kapni őket, hogy kővel dobálják a fákat. Állandóan lázadnak. Volt, hogy a gyerekvigyázók odajöttek hozzám és azt mondták: „Chuck, jobb lenne, ha valaki máshoz tennéd át ezt a kölyköt, mert én nem vállalok felelősséget azért, amit tenni fogok vele! Megölöm! Ki nem állhatom.”

Erre azt mondtam: „Hozd ide hozzám!”. Persze, hogy mindig oda is hozták hozzám megragadva őket tarkójuknál fogva, mondva: „Itt van, őróla beszéltem.” Leültettem, rámosolyogtam és megkérdeztem: „Mit szeretnél inni? Kólát, Seven-Upot, narancsot, vagy valami mást?” Elmentem a büféhez, hoztam neki inni és megvettem a kedvenc édességét. Ahogy ott ült először, dacosan úgy gondolta, nem fog nekem elmondani semmit. Úgyhogy elkezdtem lebontani védelmi falait. Fantasztikus, ahogy egy kis édesség és cukorka az ő rendszerében áttöri a védelmét. Elkezdtem hát áttörni azt a falat, amit már felépített, és érdeklődésemet mutattam iránta. Általában egy ilyen párbeszéd valahogy így nézett ki:

– Nos, honnan jöttél?

– Black Canyonból.

– És hol van a Black Canyon? A Verde folyó mellett?

– Aha.

– Remek. Iskolás vagy?

– Aha.

– Szóval, mesélj valamit magadról és családodról. Édesapád hol dolgozik?

– Nekem nincs édesapám.

– Ó, hát mi történt?

– Nem tudom. Sose volt apukám.

– Hmm, nehéz lehet neked…

Ahogy elkezdünk ásni, megtudjuk, hogy édesanyja egy bárban dolgozik, és hogy minden éjszaka más férfival van együtt; és a gyerek magára van hagyva. A lakásukba érkező férfiak nem igazán kedvesek hozzá, így megtanulta, hogy el kell állni az útból. Még az anyja sem érdeklődik iránta, Ahogy kezd kibontakozni a történet, szívünk megtelik szánalommal. Ennek a kis szegény srácnak nincs valami jó sora. Egyfajta neheztelés és gyűlölet alakult ki benne egy olyan világgal szemben, amiben kénytelen élni. Megtanult falakat emelni. Nem mer magához közel engedni senkit sem. Meg kell védenie magát. Csak önmagára számíthat. Most már megértjük őt. Felismerjük, hogy miért is viselkedik és reagál a maga módján a dolgokra.

Aztán visszamentem a gyerekvigyázóhoz, leültem mellé és elmondtam neki, mi is történik ennek a kisfiúnak az életében. Segítettem neki, hogy megértse őt, hogy könyörületes lehessen felé. Gyakran azt tanácsoltam az ilyen gyerekvigyázóknak, hogy tegyék meg a srácokat segédjüknek, legyenek a gyerekek közel hozzájuk, adjanak nekik felelősséget, figyeljenek rájuk nagyon és segítsenek nekik odaadóan. Bámulatos, hogy néhány hét alatt milyen változás tud elkezdődni, ha az ember könyörületes.

Nekünk, pásztoroknak mindig lesznek olyanok a gyülekezetünkben, akikkel szemben hasonlóan fogunk érezni. Legszívesebben megölnénk őket. De ehelyett meg kellene értenünk őket. Ismerjük meg őket. Járjunk utána, hol van bennük a tüske, mi az, ami bántja őket. Ha azon vagyunk, hogy megértsük őket, és így szánalom is lesz bennünk irántuk, akkor fogunk tudni igazán szolgálni feléjük. Ha valaki felé nem érzünk szánalmat, akkor nem tudjuk őt valósággal szolgálni. Hányszor olvassuk az Írásokban, hogy: „És Jézus megszánta őket”, ahogy meglátta az emberek szükségeit? Ő megértő volt. Nem volt szüksége arra, hogy bárki bármit bizonygasson Neki, mert tudta, mi van az emberben. Mert együtt érző volt. Ezért próbáljunk meg megértőek lenni.

Jézus azt mondta tanítványainak, hogy „Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon” (János 15:16). A Lélek gyümölcse a szeretet. Ő választott ki minket arra, hogy ezt a gyümölcsöt megteremjük. Jézus, miután a János 13:34-ben arról beszélt a tanítványoknak, hogy úgy szeressék egymást, ahogy Ő is szeretett minket, így folytatja: „Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek. Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben.” (János 15:8-9). Igencsak szembetűnően láthatjuk tehát a szeretet elsődlegességét.


1 Az amerikai evangéliumi gyülekezetekben elismert keresztény családügyi tanácsadó és pszichológus, számos könyv szerzője – a ford.