CHUCK SMITH - A Golgota gyülekezetek sajátosságai

9. Amit Lélekben kezdtetek el

Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak, hogy bármit is gondoljunk magunkról; ellenkezőleg, a mi alkalmasságunk az Istentől van. Ő tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem Léleké.” 2Korinthus 3:5-6 (KJV)

A Golgota mozgalom a Lélekben kezdődött el. Az Istentől jövő minden új és nagyszerű megmozdulás a Lélektől született. Ahogy megvizsgáljuk az egyháztörténelmet, és Istennek azt a számos megújító mozgalmát, felismerjük, hogy mind a Lélekben született. Mégis, azt látjuk a történelemből, hogy Istennek ezek a Lélekben elkezdődött mozgalmai végül a testben akarnak tökélyre jutni. Úgy tűnik, ez az egyháztörténelem folyamatos körforgása. Az ilyen, egykor a Lélek által lüktető és élő mozgalmak halott formalitássá váltak.

Az ilyen formaságokhoz való ragaszkodás olyan, mint a keréknyom, ami csupán a hosszában és a mélységében különbözik a sírtól. Látjuk, amint az egyház az energiáit olyan életmentő készülékekre pazarolja, amelyeket arra terveztek, hogy az elhaltak légzését fenntartsák. Az egészet arra élezik ki, nehogy a mozgalom leálljon. Mi viszont abban hiszünk, hogy ha egy program nem képes magától életben maradni, akkor a legirgalmasabb dolog, amit tehetünk vele, hogy hagyjuk leállni.

A Bírák könyvében arról olvasunk, hogy az izraeliek újra és újra hűtlenné váltak Istennel szemben. Szinte zavarba ejtő azt látni, ahogy mindig azt tették, amit rossznak lát az Úr, és hogy emiatt az Úr hogyan szolgáltatta ki őket ellenségeiknek. Fogságba kerültek, majd úgy negyven év múltán kiáltottak az Úrhoz. Ekkor Isten meghallgatta őket és szabadítót küldött, így a dolgok egy darabig ismét jól mentek. De ekkor az izraeliek újra azt tették, amit rossznak lát az Úr, és újra fogságba kellett menniük. Ugyanezt a körforgást látjuk saját életünkben is. Amikor jól mennek a dolgok, hajlamosak vagyunk arra, hogy lazítsunk. Viszont, amikor bajba jutunk, az Úrhoz kiáltunk. Akárhányszor olvasom is a Bírák könyvét, felidegesítem magam Izrael fiai miatt: „Hogyan fordíthattok hátat Istennek? Hát nem látjátok, mi történik veletek? Nem veszitek észre, hogy mindig ugyanaz ismétlődik meg?” – szoktam gondolni magamban.

Ahogy megnézem az egyháztörténelmet, szinte ugyanezt látom. Isten elindít egy új megmozdulást, ami a Lélekben kezdődött. Az emberek lelkesek, ébredés van. A Szentlélek hatalmasan munkálkodik. Gondoljunk csak az olyan modern mozgalmakra, amelyekben Isten olyan embereket használt, mint Luther Márton, vagy Wesley János. Nyilvánvaló, hogy életükben ott volt a Lélek ereje és kenete. De amikor ránézünk a mai metodista1 és lutheránus egyházakra, tisztelet a kivételnek, azt látjuk, már összefonódtak a modern racionalizmussal és liberalizmussal. Nagy a hiánya ott a Léleknek, sőt, meg is tagadják a Lélek erejét és ajándékait. De maguk a mozgalmak még a Lélekben kezdődtek el. És végig így van ez az egyháztörténelemben. Isten új munkába kezd, elindít egy új mozgalmat. A Golgota úgy tűnik, a ciklus első szakaszában tart. Isten Lelke megmozdult – még ma is működik – és új dolgokba kezdett. A Lélekben kezdődött el. Ahogy az Úr azt mondta Zakariásnak: „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én Lelkemmel! – mondja a Seregek Ura.” (Zakariás 4:6).

Pál, amikor az annak idején még a Lélekben elindult galáciai gyülekezetekhez írt, így feddte meg őket: „Ennyire esztelenek vagytok? Amit Lélekben kezdtetek el, most testben akarjátok befejezni?” (Galata 3:3). Isten képes igen messzire elmenni azért, hogy egyértelművé tegye, választott vezetőinek a Lélektől kell függeniük és nem támaszkodhatnak saját erejükre és bölcsességükre. Érdemes megvizsgálni azokat az embereket, akiket Isten használt, akiket arra készített fel, hogy az Úr útján vezesse a népet.

Mózes volt az egyik ilyen. Emlékszünk még az égő csipkebokor történetére? Amikor Isten megszólította és elhívta Mózest, ő akkor így védekezett: „Ki vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek, és kihozzam Izráel fiait Egyiptomból?” (2Mózes 3:11). Tehát ezt mondta Mózes: „Uram, nem vagyok egész biztos ebben. Ki vagyok én? Már negyven éve itt vagyok kint a pusztában.” El tudom képzelni, ahogy már arra volt berendezkedve, hogy élete hátralevő részét a nyáj őrzésével fogja eltölteni. Talán azt gondolta, ez az ő sorsa. Úgyhogy amikor az Úr elhívta őt, így felelt: „De hát ki vagyok én? Nem vagyok egészen biztos ebben a dologban, Uram.”

Nos, elég érdekes, hogy amikor még kiment Egyiptomból, tele volt önbizalommal, de az Úr ezt kirázta belőle. Különös, hogy annak idején még volt küldetéstudata. Mózes azt gondolta, Izrael meg fogja érteni azt, hogy Isten őt választotta ki a nép Egyiptomból való kivezetésére, de ők egészen a második alkalomig nem értették ezt. Erről István beszél nekünk. (Apostolok Cselekedetei 7). Jó leírása ez a test cselekedete és a Lélek munkája közötti különbségnek. Mózes először még a saját testi erejéből akarta elvégezni Isten munkáját, de magától még egy egyiptomit sem tudott normálisan eltemetni. Viszont amikor már a Lélek vezette őt, akkor Izráelnek sikerült az egész egyiptomi sereget eltemetniük!

Úgy vélem, mindannyiunk tud valahol azonosulni azzal, amit Mózes átélt. Oly gyakran indulunk el testben, hogy betöltsük Isten elhívását életünkre, vagy legalábbis azt, amit annak érzünk. Oly gyakran kezdjük el testben és vallunk kudarcot. Véleményem szerint amikor valaki csődöt vall testi erejében, gyakran a pusztaság felé veszi az irányt, és otthagyja a szolgálatot. Sokszor sohasem tér vissza többé. Kiábrándulttá és levertté válik, mert önerőből, a saját testéből próbálta véghez vinni küldetését, még ha őszintén úgy is érezte, hogy Isten tette a szívére.

Mózessel is ez történt. Érezte Isten elhívását a szívében. Tudta, hogy Isten őt Saját céljaira rendelte el, de mégis a pusztában találta magát negyven éven át. Ezalatt elvesztette önbecslését, és azt a meggyőződését, hogy Isten tudna valamit is tenni általa. Tudta, hogy amikor a nagy lehetőség az ő kezében volt, kudarcot vallott. De Isten ezt felelte Mózes tiltakozására: „Bizony, én veled leszek” (2Mózes 3:12). Számomra ez egyszerűen fenomenális! „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Róma 8:31).

Erre Mózes válaszul ezt mondta: „Hátha nem hisznek nekem, és nem hallgatnak a szavamra, hanem azt mondják, hogy nem jelent meg neked az ÚR?!” (2Mózes 4:1). Vagyis azt mondta, „Az emberek nem bíznak bennem. Nem fognak hinni nekem. Azt fogják csak mondani, hogy az Úr nem is beszélt veled.” Isten így válaszolt Mózes kifogására: „Mi van a kezedben?” Ő ezt mondta: „Egy bot.” Isten pedig így szólt: „Dobd le a földre!” Majd néhány csodán keresztül az Úr biztosította őt, hogy vele lesz.

A negyedik fejezet tízes versében Mózes azt mondta az Úrnak, hogy „Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesen szóló. Ezelőtt sem voltam az, de azóta sem vagyok, hogy szolgáddal beszélsz. Sőt nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok én.” Mózes tehát így könyörgött: „Én nem vagyok erre képes. Nem tudok jól beszélni. Nehézkes a beszédem és lassú a nyelvem.” Erre a kifogására Isten ezt mondta: „Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Talán nem én, az ÚR?” Isten képes legyőzni a mi hiányosságainkat. Ő adott nekünk szájat, hogy azzal kezdje el a munkát.

Majd a tizenhármas versben Mózes ezt mondta: „Kérlek, Uram! Küldj mást, akit küldeni tudsz!” Másképp fogalmazva: „Uram, keríts valaki mást erre a munkára. Semmi kedvem. Nem akarom ezt csinálni. Keress valaki mást.” Na itt haragudott meg az Úr Mózesre, és módosított a terven. Áron lett Mózes szószólója, de nem ez volt Isten eredeti terve. Ez szomorú, mert gyakran elmegyünk Isten legjobb terve mellett, és rákényszerítjük Őt, hogy válassza a „B” tervet.

Hiszek Isten elsődleges és megengedő akaratában. Hiszem, hogy Isten addig a szintig fog minket felemelni, ameddig csak megengedjük Őt, és hogy azon a szinten a lehető legjobbat fogja velünk tenni. De abban is hiszek, hogy gyakran mi kényszerítjük le Istent a mi szintünkig, ahelyett, hogy megengednénk neki, hogy felemeljen az Övére. Alkut kötünk Istennel, lekényszerítve Őt arra a szintre, amire még oda tudjuk szánni magunkat.

Láthatjuk tehát, mi mindent kellett Istennek megtennie ahhoz, hogy elérje Mózest, akinek pedig se önbizalma, se szavahihetősége, se képessége, se célja nem volt már; holott Isten őt választotta ki arra, hogy a népet kivezesse Egyiptomból.

A Bírák könyvében, amikor Izráel fiai azt tették, amit rossznak lát az Úr, és hamis isteneket kezdtek el imádni, Isten a midjániak kezébe adta őket. Mint a sáskák, úgy lepték el a midjániak az országot. Elvették a termést az aratás idején. Izráel fiai az Úrhoz kiáltottak a kizsákmányolók és a nyomor miatt. Az Úr erre elküldte angyalát Gedeonhoz, aki a présházban éppen búzát csépelt, hogy elrejtse azt a midjániak elől. Isten angyala ezt mondta Gedeonnak: „Menj, és a te erőddel szabadítsd meg Izráelt Midján markából!” (Bírák 6:14). Erre Gedeon így felelt: „Kérlek, Uram, hogyan szabadítsam meg Izráelt? Hiszen az én nemzetségem a legszegényebb Manasséban, és én a legkisebb vagyok atyám házában.” (Bírák 6:15). „Uram, a lehető legrosszabbat választottad! Családom szegény és ráadásul én vagyok a legkisebb közülük.”

Azt gondolta, alkalmatlanságával kizárja magát, de a valóságban épp ellenkezőleg történt, mert Isten pontosan egy ilyen embert keresett magának. Isten olyasvalakit akart használni, aki tudta, hogy nincs tehetsége vagy képessége arra, hogy szabadulást hozzon egy egész nép számára. Olyan embert, aki tudta, hogy Istenre kell támaszkodnia ahhoz, hogy valamit elvégezhessen. Istennek Mózest is ilyen helyzetbe kellett juttatnia ahhoz, hogy használhassa őt.

Amikor nem a magunk erejében bízunk, akkor tudjuk azt is, hogy ha a ránk bízott feladat egyszer kész lesz, akkor az csak az Úr által lesz kész. Amikor éreztem Isten elhívását a szolgálatra, elmentem a bibliaiskolába, és felkészültem. A bibliaiskola alatt osztályelnök és a diákönkormányzat elnöke is voltam, és még egy atlétikai programot is kifejlesztettem az iskola számára. Tényleg úgy éreztem, hogy sok mindent fel tudok mutatni. Szolgálatom elején biztos voltam benne, hogy megvan az összes képzettségem és hátterem ahhoz, hogy bárhol létrehozzak egy sikeres gyülekezetet.

Eléggé magabiztos voltam, de az Úr satuba szorított engem. Megengedte, hogy tizenhét éven át erőlködjek minden eredmény nélkül. Világi munkahelyen kellett dolgoznom, hogy eltartsam a családomat, és csak így maradhattam a szolgálatban. Ha nem lett volna az az isteni elhívástudatom életemre nézve, feladtam volna. Volt néhány helyzet, amikor tényleg azon igyekeztem, hogy otthagyjam a szolgálatot, de az Úr mindig visszahozott. Mindezeknek azért kellett megtörténniük, mert saját képességeimben hittem.

Az Úr megengedte, hogy életem legszebb éveit azzal töltsem, hogy állandóan elbukok, míg végül el nem érte, hogy felismerjem, igazából semmit sem tudok felmutatni. Ekkor kezdtem el egyszerűen csak a Szentlélekre hagyatkozni és Tőle függeni. Ettől fogva tudtam igazán megfigyelni azt, hogy Isten hogyan végzi munkáját Szentlelke által. Már nem volt ott a kísértés, hogy elvegyem Istentől a dicsőséget azért, amit Ő tesz. Elvitt a kereszthez és kiürítette belőlem a nagyravágyásomat és mindazt, ami csak én voltam. Amikor Isten elkezdett Lelke által munkálkodni, egy örömteli és izgalmas élménnyé vált az, ahogy egyszerűen csak megláttam, Isten mi mindenre képes.

Sokszor szükség van erre a kiürítő folyamatra. Amikor Gedeon azt mondta, hogy „Uram, az én nemzetségem a legszegényebb Manasséban, és én vagyok a legkisebb a családomban”, akkor ahelyett, hogy ezzel kizárta volna magát, éppen azt erősítette meg, hogy Isten megtalálta azt az embert, akit keresett, valaki olyat, aki nem fog visszaélni a győzelmekkel és nem fogja elvenni az ezekért járó dicsőséget, hanem azt Istennek fogja adni.

Amikor Isten Gedeont használva a midjániakat úgy legyőzte, hogy azok már szét is szóródtak, odajöttek hozzá az izráeliek, és azt mondták neki, hogy „Uralkodj rajtunk!” Érdekes, hogy „Gedeon így válaszolt nekik: Én nem uralkodom rajtatok, és nem fog uralkodni rajtatok a fiam sem. Az ÚR uralkodjék rajtatok!” (Bírák 8:22-23). Na épp ilyen embert keresett magának Isten.

Szoktam tanulmányozni azokat az embereket, akik Dávid köré gyűltek. Mindegyikük a kimerültség és az eladósodás szélén volt, és elegük volt mindenből. Ezek az emberek odagyűltek Dávid köré, és ő lett a hadvezérük. Elégedetlen vesztesekből, mindegy 400 férfiból állt ez a csapat. De Isten felemelte, és győztes sereggé tette őket.

Azokat is megfigyeltem, akiket Isten körém gyűjtött, és szinte nevetek, amikor látom, akiket Isten használt. Tisztára olyanok, mint Dávid emberei, kiközösítettek és társadalmi kirekesztettek, de vegyük azt is figyelembe, amit Isten tett általuk.

Amikor Isten Jeremiást elhívta, ő így felelt: „Ó, Uram, URam! Hiszen nem értek a beszédhez, mert fiatal vagyok! [2Móz 4,10]” (Jeremás 1:6). Amikor Jézus elhívta tanítványait, halászokat és egy vámszedőt választott. Nem ment Jeruzsálembe a Héber Egyetemre azzal, hogy „Nos, Gamáliel, kik itt a legbriliánsabb és legjobb tanulók?” Hanem a Galileai-tengerhez ment és ezeket a halászokat hívta el.

Úgyhogy a Golgota nem új abban, hogy Isten társadalmi kirekesztetteket használ csodálatos munkája véghezvitelében. Ám érdekes, és valahol szomorú is, hogy amint Isten egyszer elkezdett használni minket, elkezdjük megindokolni, miért is kellett, hogy Isten minket használjon. Testben akarjuk befejezni.

Pál a korinthusiakhoz írva ezt mondta: „Mert nézzétek csak a ti elhivatásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők.” (1Korinthus 1:26). Vagyis arra szólítja fel őket, hogy gondolkozzanak el, Isten nem sok alkalmas embert hívott el – az emberi megítélés szerint nem sok bölcset, nem sok hatalmast és nem sok előkelőt. Majd tovább megy: „Sőt azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket: és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek; és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket.” (1Korinthus 1:27-28).

Majd el is árulja az 1Korinthus 1:29-ben, hogy miért: „hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt.” A fő célja tehát Istennek, hogy azokat válassza, akik nem igazán lennének alkalmasak, de aztán felkeni őket Lelkével. És amikor bekövetkezik a siker, a világ csak ámulni és csodálkozni fog. Isten nem vágyik arra, hogy jelenlétében bárki is dicsekedjen.

Lukács elmondja nekünk a tizedik fejezetben, hogy a tanítványok izgatottan érkeztek vissza, mert Isten nagy dolgokban használta őket. Abban az órában, amikor ők erről beszélgettek, Jézus ujjongott a Szentlélek által és ezt mondta: „Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura azért, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek. Igen, Atyám, így láttad jónak.” (Lukács 10:21). Jézus hálás volt az Atyának, hogy elrejtette ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és hogy az egyszerű embereknek fedte fel, mivel így látta jónak.

Érdekes, hogy bár Lélekben indultunk el, mégis gyakran a testben akarjuk befejezni. Néhány golgotás pásztor visszament továbbtanulni. Voltak olyan iskolák, ahol izgatottan várták őket a sikeres szolgálatuk miatt, hogy később hivatkozhassanak rájuk, mint akik náluk szereztek diplomát, és hogy az emberek azt higgyék, az iskolának volt köze az ő sikerükhöz a szolgálatban. Az iskolák tehát izgatottan várták őket, ezért élettapasztalati krediteket is felajánlottak nekik.

Felvehettek néhány tantárgyat, majd az élettapasztalatokra kapott kreditjeikkel meg is kapták a diplomájukat. Ezek az iskolák most őket hozzák fel klasszikus példaként arra, milyen sikeres végzőseik vannak. Voltak, akik csak ezért mentek vissza továbbtanulni, hogy megkapják ezt a diplomát, mert meginterjúvolnak, folyton ezeket kérdezik tőlük: „Milyen diplomád van?” És igencsak ciki lenne ilyeneket mondani: „Hát, nincs semmilyen diplomám.”

Milyen tanfolyamon vettél részt?”

Semmilyenen.”

Melyik egyetemre jártál?”

Nos, még igazából érettségim sincs.”

Kínos lenne elismerni, hogy nincs tanulmányi hátterünk. Amikor írnak rólunk a Ki kicsodában,2és azt mondják, hogy beválasztottak minket is az ez évi kiadásba, tudni szeretnék rólunk, milyen diplománk van, és hogy mely egyetemekre jártunk. Az emberek ugyanis szeretnék, ha azt mondhatnák: „Látjátok, ennek az embernek van Ph. D.-je!” Valamiért úgy érezzük, a test erejében kell tökéletesítenünk és felkészíteni magunkat. De mi a Lélekben indultunk el, és az egyetlen lehetőség, hogy a siker tovább folytatódjon, ha továbbra is a Lélekben maradunk.

A Máté 11:25-ben Jézus ezt mondta: „Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura azért, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek. Igen, Atyám, így láttad jónak.” Érdekes, hogyan próbáljuk magunkat elzárni attól, hogy Isten nekünk jelentse ki igazságait, ahogy bölcsekké és értelmesekké válunk. Jézus azon ujjongott, hogy az Ő Atyja ezeket az igazságokat nem a bölcseknek és értelmeseknek jelentette ki, hanem a gyermekeknek, hogy a dicsőség Istent illesse.

Amikor Gedeon kész volt, hogy kimenjen a midjániakhoz, igencsak túlerőben voltak vele szemben. Legalább 135 000 midjánival szemben neki csak 32 000 embere volt, akiket az első hívásra besoroztak. De Isten ezt mondta: „Sok ez a nép, amely veled van, nem adhatom a kezükbe Midjánt, különben még így fog dicsekedni Izráel velem szemben: Az én kezem szabadított meg engem!” (Bírák 7:2). Az Úr azt mondja ezzel, hogy nem tudja tervét véghezvinni a 32 000 emberrel. Látjuk ebből, hogy Isten akar munkálkodni, de a dicsőséget magának akarja azért, amit Ő tesz. Ezért használja a világ bolondjait, hogy megszégyenítse a bölcseket. Az emberek csak bámulnak, és fejüket rázzák: „Nem értem mi folyik itt, csak hogy Isten kenete velük van. Biztos Isten használja őket.” Csodálkozom, hányszor késleltetjük Isten munkáját, mert nem talál egyszerű embereket. Csak Ph. D.-s emberei vannak...

Már vádoltak meg engem azzal, hogy támadom az értelmiséget. Sőt, magát a Golgota mozgalamt is gyakran értelmiség-ellenesnek bélyegzik. Lehet, hogy vétkeztem ebben, de fogok magyarázkodni. Hiszek az oktatásban. Saját életem sem más, mint folyamatos tanulás. Az Írás is azt mondja: „Tanulj, hogy kipróbált emberként megállj az Isten előtt, mint olyan munkás, aki nem vall szégyent, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét.” (2Timóteus 2:15, KJV) Úgy hiszem, Isten emberi eszközöket használ, és hogy előbb felkészíti ezeket az eszközöket. Hiszek abban, hogy fontos felkészültnek lennünk Isten Igéjéből. Nem pedig a természetes emberi okoskodásokból. Az igazi tanítás nem a világi bölcsességből származik, hanem a Szentlélek vezetése és bölcsessége által.

Amikor a tanítványok megálltak a vallási vezetők nagytanácsa előtt, azok csak csodálkoztak, hogy honnan van ezeknek ilyen bibliaismeretük. Rájöttek, hogy Jézussal voltak. Ugyanígy amikor mi is időt töltünk Jézussal az Ő Igéjében, megkapunk mindent, ami szükséges a szolgálatra való felkészülésünkhöz. Nincs szükségünk egy négyéves tanfolyamra meg egy Ph. D.-re. Gyakran ezek inkább csak akadállyá válnak mint áldássá. Úgy hiszem, a doktori cím csak egy falat ékel közénk és az emberek közé, amitől szolgálatunk kevésbé lesz hatékony feléjük. Abban a pillanatban, hogy az emberek azt mondják, doktor, máris valamiféle emelvényre állítottak bennünket. Egy szinttel feljebb helyezzük magunkat, és kevesebbnek fogják magukat érezni. Végül ott kötünk ki, hogy már nem is az ő szintjükön szolgálunk feléjük.

Évente egyszer össze szoktunk jönni néhány pásztorral, hogy megtervezzük az éves Pásztor Konferenciát. Raul Ries-szal, Mike MacIntosh-sal, Greg Laurie-val, Skip Heitziggel és másokkal szoktam találkozni. Miután Raul és Mike megszerezték doktori fokozatukat, egy ilyen összejövetelen a többiek ugratták őket rangjuk miatt. „Dr. Raul Ries” és „Dr. Mike MacIntosh”. Ahogy így piszkáltuk őket, egyikünk megjegyezte: „Hát fiúk, ha vissza tudtok menni az iskolába és ha egyszer egyszer elég okosak lesztek, talán sikerül kezelhető méretűre csökkentenetek a gyülekezetet.”

Szerintem ez eredeti volt! Hiszen ha valamit a Lélekben kezdtünk el és megpróbáljuk a testben befejezni, akkor ezzel csak leállítjuk azt a munkát, amit Isten már megkezdett és megakadályozzuk azt, amit véghez akar vinni. Egyetlen lehetőségünk, hogy a Lélekben folytatjuk. Amit a Lélekben kezdtünk el, azt a Lélekben is folytassuk! Hála Istennek, Raul még mindig Raul és Mike is még mindig Mike. Ők olyan emberek, akik ismerik saját korlátaikat és azokat a dolgokat, amikhez nem értenek. Olyanok, akik még mindig teljesen a Szentlélekre támaszkodnak.

Jeremiásnak ezt mondta az Úr: „Ne dicsekedjen a bölcs az ő bölcsességével, az erős se dicsekedjen az erejével, a gazdag se dicsekedjen gazdagságával: hanem azzal dicsekedjen, aki dicsekedik, hogy ért és ismer engem” (Jeremiás 9:23-24, KJV). Ez az egyetlen dolog, aminek van értelme, hogy értjük és ismerjük Istent. „Én vagyok az ÚR, aki kegyelmet, ítéletet és igazságot gyakorlok e földön; mert ezekben telik kedvem, azt mondja az ÚR.” (Jeremiás 9:24).

Épp ezért választ ki magának Isten ilyen abszolút hozzá nem értőket, mint mi, és tölt be minket Lelkével, hogy aztán egy olyan hatalmas munkát végezzen általunk, ami meghökkenti és zavarba ejti a világot. Na most, hogy lehetünk annyira ostobák, hogy elkezdünk magunkban valami jó okot keresni, amiért Isten használ minket, hogy aztán önmagunkkal dicsekedhessünk és ne az Úrral, se azzal, amit Ő tett?

Pál a Korinthusiaknak írva ezt mondta: „Mert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” (1Korinthus 4:7). Tehát mivel vagyunk mi többek másoknál? Bármink is van, ajándékba kaptuk Istentől. Ha pedig kaptuk, akkor miért dicsekszünk úgy, mintha nem is kaptuk volna, azt gondolva, hogy mi különbek vagyunk?


1 A metodista egyházak ma mintegy 70 millió tagot számlálnak, az Egyesült Államokban a második legnagyobb felekezet – a ford.

2 Who is Who – olyan életrajzi kiadványok gyűjtőneve, amelyekben közszereplők választott csoportjairól írnak – a ford.