CHUCK SMITH - A Golgota gyülekezetek sajátosságai

6. Isten Igéjének elsődlegessége

Amíg megérkezem, legyen gondod az Írás felolvasására, az igehirdetésre, a tanításra.” 1Timóteus 4:13

A Golgota egy másik alapvető sajátossága az, hogy igyekszünk az embereknek hirdetni az Isten teljes végzését. Ezt az alapelvet látjuk megvalósulni, amikor Pál az Apostolok Cselekedetei 20. fejezetében találkozott az efezusi vénekkel. Ahogy Milétoszban, az Égei-tenger partján összegyűltek, Efezus partvidékéhez közel, Pál azt mondta, tiszta mindenki vérétől, „Mert nem vonakodtam attól, hogy hirdessem nektek az Isten teljes végzését.” (Apostolok cselekedetei 20:27).

Hogyan lehetséges tehát, hogy valaki elmondhassa, hirdette az Isten teljes végzését? Az egyetlen lehetőség arra, hogy valaki ezt kijelenthesse gyülekezete előtt, ha végigtanította nekik a teljes Bibliát Mózes első könyvétől egészen a Jelenések könyvéig. Amikor átvettük velük a Bibliát, elmondhatjuk nekik, „Nem vonakodtam attól, hogy hirdessem nektek az Isten teljes végzését.”

Adott témákra épülő prédikációkkal ezt nem tudjuk elérni. Az ilyen prédikációk jók ugyan, és meg is van a helyük, de amikor adott témákat veszünk át, hajlamosak vagyunk csak a kedvenc témáinkról tanítani. Ám előfordulnak a Bibliában nem annyira érdekfeszítő témák is. Ezek tényleg nem hozzák izgalomba az embereket, de mégis fontos dolgok, amelyekkel foglalkoznunk kell. Az ember hajlamos ugyanis ezek elől kitérni. Ha csak megadott témák szerint tanítunk, megeshet, hogy szeretnénk elkerülni az ellentmondásos vagy nehéz témákat, és így az embereknek az Isten igazságáról kapott képük nem lesz a megfelelő egyensúlyban. Ha tehát végigmegyünk a Biblián, nyugodtan elmondhatjuk: „Nem vonakodtam attól, hogy hirdessem nektek az Isten teljes végzését.”

Na most, én hiszem, hogy elmondhatom a Costa Mesa-i Golgotában az embereknek, hogy „hirdettem nektek az Isten teljes végzését”, mert a Mózes első könyvétől a Jelenésekig már hétszer is átvettük azt. Jelenleg éppen a nyolcadik menetet kezdjük meg. Nem hagyunk ki semmit. Emiatt azt fogod látni a legtöbb Golgotában, és a legsikeresebbekben is, hogy az Isten teljes Szavát módszeresen végigtanítjuk, a Biblián végigmegyünk az elejétől a végéig.

Legtöbb esetben a tanításunk magyarázó jellegű, de ez nem jelenti azt, hogy alkalmanként ne neveznénk meg egy adott témát, vagy ne tanítanánk egy adott témára alapozva. Nem állítjuk, hogy a témaszerű tanítások tévesek vagy rosszak. Megvan a maguk helye. Nem szeretnénk vaskalapos törvénykezésbe esni azzal, hogy nekiállunk tanításokat elemezgetni, hogy vajon a szónoklattan és a szövegmagyarázat szabályai szerint megfelelően voltak-e előadva. De legtöbbször Ézsaiás nyomdokain szeretnénk járni, aki azt mondta: „De az Úr beszéde számukra ez volt: parancsról parancsra, parancsról parancsra; sorról sorra, sorról sorra; itt egy kicsi, ott egy kicsi” (Ézsaiás 28:13, KJV). A szövegkörnyezet az emberek Ézsaiás tanítási stílusára adott reakcióját mutatja be.

Kinevették módszerét, ami pedig hatékony volt. Vitatkoztak vele és gúnyolódva azt mondták, jobban tenné, ha visszamenne az óvodába és őket tanítaná, mert a tanítása annyira egyszerű volt: „parancsról parancsra; sorról sorra; itt egy kicsi, ott egy kicsi.” Gúnyolódva mondták mindezt. De mégis annyira fontos, hogy végigvigyük az embereket az Igén, sorról sorra, parancsról parancsra. Amikor ezt tesszük, akkor adjuk át nekik Isten teljes végzését.

Van egy másik előnye annak, ha Isten teljes végzését hirdetjük, hogy amikor olyan nehéz témához érkezünk, amelyek vagy a gyülekezet vagy valakinek a személyes életében felmerülő problémáival foglalkozik, akkor azokat egy az egyben nevükön nevezhetjük. Nem kell amiatt aggódnunk, hogy az emberek azt gondolják, „Na tessék, ma épp engem szúrt ki magának!” Hanem tudják, hogy egyszerűen csak az Írás adott szakaszát vizsgáljuk aznap. Tehát nem mondhatják: „Ne már, most pikkel rám?”, mert tudomásul veszik, hogy a Bibliában haladunk végig a megszokott módon, és nem témáról témára ugrálunk. Csak megyünk tovább előre az Isten teljes Igéjében.

Nehémiás könyvének 8. fejezete 8. versében, amikor Izrael gyermekei visszaérkeztek a fogságból, és építették újra a várost, a vezetők összehívták a népet, és felállítottak egy kis emelvényt. Kora reggel elkezdték felolvasni Isten Igéjét az embereknek. A Neméhiás 8:8 szerint „szakaszokra osztva olvasták a könyvet, Isten törvényét, és úgy magyarázták, hogy a nép megértette az olvasottakat."

Azt hiszem, egy jó leírását látjuk itt a szöveget megmagyarázó prédikációnak: felolvassuk az Igét, megmagyarázzuk, és a nép megérti az olvasottakat. Sokszor tapasztaltam, hogy nem igazán fogom fel az értelmét egy adott szövegrésznek mindaddig, amíg úgy 50–60 alkalommal át nem olvastam azt. Aztán hirtelen kezd összeállni a kép. Hiszek abban, hogy egy szakasz megértéséhez érdemes jó kommentárokat használni, és értékelem mások egy-egy igeszakasz fölötti meglátásait is, amelyeket Isten adott nekik. De ezzel együtt azt is meg kell vallanom, hogy átlapozva a kommentárokat, gyakran nem kapok semmi alkalmazhatót. Néha, mire egy adott szakasszal kapcsolatban átolvastunk hét kommentárt, még jobban összezavarodunk, mint az elején voltunk, mert rengeteg különféle elképzelés vagy gondolat van egy adott szakaszra nézve. Úgyhogy én azt hiszem, a Biblia egyik legjobb kommentárja maga a Biblia.

Fontos megemlítenünk, hogy egy Golgota gyülekezetben általában nem látunk azonnali vagy látványos, egyik pillanatról a másikra történő eredményeket. Időnkbe telik, mire az emberek éhessé válnak Isten Igéjére. Hogy növekedjenek. A legtöbb, új területen plántálás alatt álló Golgotánál néhány évbe kerül, hogy megvessük az alapot, előkészítsük a földet, felszántsuk a megkeményedett talajt, megműveljük azt és elültessük a magot a már termékeny talajba. Aztán még várnunk kell. A mag nem fog máról holnapra gyümölcsöt hozni. Növekedni és fejlődnie kell. De végül elkezd gyümölcsöt teremni.

A legtöbb gyülekezetplántáló, akit figyelemmel kísértem, az elindulás utáni második év végére elérte a kritikus pontot. Rendre elcsüggednek. Úgy érzik, csak nem akar történni semmi ott, ahol vannak. Kezdik elhinni, hogy az ottani emberek másak, mint a többiek, és hogy nem is fog ott történni semmi. Meglepődnél, ha tudnád, hány emberrel esett már meg ez, hogy elindultak, és két év múlva felhívtak, hogy befejezik, mert csak nem történik meg az áttörés. Mire én bátorítom őket, hogy várjanak még olyan hat hónapot. Ezt is mondom nekik: „Figyelj ide, már túl vagy a nehezén. Túl vagy a szántáson. A föld megművelésén. Túljutottál az ültetésen. Most várj és figyeld, vajon fog-e teremni gyümölcs.” Általános szabályként elmondható, hogy a harmadik év az, amikor már láthatjuk a gyümölcsöt, annak eredményeként, hogy elvetettük az Isten Igéjét az emberek szívébe. „A többi pedig jó földbe esett, és termést hozott: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit.” (Máté 13:8). De ez nem egyik napról a másikra történik.

Ez így eléggé elcsüggesztő tud lenni, amikor ott vannak azok, akik látványosan, nagy robajjal megérkeznek, és úgy tűnik, azonnal el is érik a tömegeket. Az emberek csak úgy tolonganak, hogy lássák a csodákat, hogy megnézzék a tűzijátékot. Mi meg ezalatt egymagunk fáradozunk. Nem látunk nagy előrelépést vagy növekvést, míg azok azonnali sikert aratnak, legalábbis úgy tűnik. De ahogy az Úr mondta Dánielnek: „Az okosok fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, mindörökké.” (Dániel 12:3).

A nagyobb ünnepeken nagyon szeretjük nézni a tűzijátékot, a rakétákat, a ragyogó fényeket, meg azt, ahogy a mindenféle szín elborítja az eget. Mindenki „ú”-zik meg „á”-zik, de ez csak rövid ideig tart. Mielőtt észbe kapnánk, már el is múlt. Tényleg látványos az egész, de aztán mindennek vége. Ugyanígy van ez nagyon sok szolgálattal is, hirtelen felvillannak, majd eltűnnek. El kell döntsük, melyik égen szeretnénk ragyogni. Olyan csillagok akarunk-e lenni, amelyek örökkön-örökké ragyognak? Vagy inkább a hirtelen felvillanó rakétákhoz akarunk hasonlítani, melyek úgy érkeznek, hogy mindenkit elámítanak, de hosszú távon mégsincs erejük?