CHUCK SMITH - A Golgota gyülekezetek sajátosságai

5. Kegyelmet kegyelemre

Mert az a jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív.” Zsidók 13:9

A Golgota sajátos abban, ahogy Isten kegyelméről beszélünk. Tudatában vagyunk annak, hogy Isten kegyelme nélkül egyikünknek sem lenne esélye. Szükségünk van egész életünkben Isten kegyelmére. Minden nap. Ezt tapasztaljuk. Ezáltal lettünk egyen-egyenként megmentve. Sőt, a kegyelem is tart meg. Abban a szeretetben és kegyelemben hiszünk, amely helyre szeretné állítani az elesetteket.

Vannak olyan gyülekezetek, ahol igen csak hiányzik az Isten kegyelme. Ezekben gyakran a törvénykezésnek egy olyan durva, rugalmatlan és szigorú formáját találjuk, amely nem hagy teret a megtérés és helyreállítás számára. Lehet, most csodálkozol azon, hogy panaszt tettem emiatt, mert én olyan vagyok, aki szeretné az elesetteket felemelni. Akármikor, amikor azt látom, hogy Isten egy tehetséggel megáldott szolgája bedől az ellenség csábításainak, megharagszom Sátánra, aki azon van, hogy széttépjen egyeseket az Úr legjobb szolgái közül.

A kegyelem témáját nagyon erősen kihangsúlyozzuk. Hisszük, hogy Istenről azt tanítja a Biblia, hogy Ő kegyelmes. Ez az emberekkel való bánásmódjának egyik fő jellegzetessége. Ha Ő nem a kegyelem Istene lenne, akkor egyikünk sem kapott volna lehetőséget! Mindannyiunknak szüksége van Isten irgalmára és kegyelmére. Imádságaimban sosem kérem Istent, hogy legyen igazságos, csak akkor, ha valaki másról van szó. Amikor magamért imádkozom, az mindig így szól: „Kegyelmezz!” vagy: „Irgalmazz, Uram, irgalmazz! Adj irgalmat nekem! Bánj azzal igazságosan, aki rosszat tett ellenem, de Uram, én irgalomért könyörgök.”

Érdekes, de azzal, hogy irgalmat és kegyelmet kapunk, az Úr rámutat arra, mennyire szükséges nekünk is, hogy irgalmat és kegyelmet adjunk. Ő mondta: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek” (Máté 5:7).

Érdekes, de úgy tűnik, Jézus egyenlővé teszi a nekünk való megbocsátást azzal, hogy mi hajlandóak vagyunk-e megbocsátani. Ez egyértelműen látszik az Úr „Mi Atyánk” kezdetű imádságában. A mintaként adott imádság végén Jézus csak egy kérést emelt ki a többi közül, mégpedig azt, ami a megbocsátásra vonatkozik. „Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.” (Máté 6:15).

Jézus mondott példázatokat is a megbocsátás fontosságáról. A Máté 18-ban egy királyról beszél, aki elengedte szolgája három milliárd forintos tartozását1. De az a szolga ezután odament ahhoz a szolgatársához, aki csak háromezer forinttal tartozott neki, és bevitette őt az adósok börtönébe. A király ekkor hívatta az első szolgát, és megkérdezte: „Mennyivel tartoztál nekem? És nem engedtem-e el azt neked? Akkor miért hallom azt rólad, hogy társadat börtönbe vetetted adóssága miatt?” Megfeddte őt, majd elrendelte, hogy vessék börtönbe, amíg meg nem adja az utolsó fillérig. (Máté 18:23-35).

Ha olyan sok mindent megbocsátottak nekünk, egyértelmű, hogy nekünk is meg kell bocsátanunk! Ha elfogadtuk Isten kegyelmét, nekünk is ki kell fejeznünk azt az elesettek felé. Nekem minden nap szükségem van Isten kegyelmére. Isten kegyelme tart meg. Kegyelem által van üdvösségem, nem cselekedetekért, így a dicsőség Istennek jár azért, amit Ő tett. Azzal, amit én tettem, nem dicsekedhetem. Amit én tettem, az semmi. Nem a jó cselekedetek azok, hanem az Ő kegyelme az, ami által van üdvösségünk.

Ez az a téma, ami átszövi a teljes Újszövetséget, ezért mi is erre tesszük a hangsúlyt. A Róma és a Galata levél alapvetően fontossá vált számunkra, mert mindkettő Isten kegyelmét és a hit általi megigazulást mutatja be. Ez éles ellentétben áll azzal az önigazultsággal, amit a törvény cselekvése által nyerhet el az ember.

Úgy hisszük, a keresnünk kell a lehetőséget az elesettek talpra állítására, ahogyan Pál tanított erről a galatáknak: „Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél.” (Galata 6:1). Hálás vagyok az Úrnak azért a kegyelemért, amit kaptam. És ha már egyszer kegyelmet kaptam, szeretném ezt továbbadni mások felé is.

Amikor meghallom, hogy Isten egy kiváló szolgája elbukik, Sátánra leszek mérges. Úgy látszik, a nagyszerű képességekkel és az Úr munkájához szükséges talentumokkal megáldott emberek Sátán számára különleges célpontok. Azt pedig nem akarom, hogy Sátán győzelmet arasson. Ilyenkor megpróbálom visszanyerni ezeket az embereket Isten országa számára, hogy képességeikkel újra az Úrnak élhessenek.

Életem során sokféle helyreállításban vettem részt. Egyszerűen csak szeretem ezt csinálni. Szeretek öreg roncsokból valami szemet gyönyörködtetőt kihozni. Van egy 1957-ös évjáratú Ford Skylinerem. Ha láttad volna, ahogy kinézett, amikor megvettem. Roncstelepre való volt! De micsoda öröm van abban, ahogy megfogsz egy ilyet, időt és munkát szánsz rá, szétszeded és lefúvatod homokkal, leszeded a rozsdát, újrafényezed és összeszereled, míg végül valami gyönyörűt és bámulatosat nem látsz a roncs helyett. Öröm van benne, betelik vele az ember. Ugyanezt szeretem tenni régi házakkal is. Lányom állandóan felújításra szoruló házakat vásárol, majd szól nekem, hogy „Apu, gyere át!” Szeretem ezeket a régi házakat újjá varázsolni és valami vonzót, korszerűt és szépet kihozni belőlük. Ugyanez igaz a Sátán által tönkretett életekre is.

Szeretek foglalkozni a tényleg tönkrement életű emberekkel, alkalmazni, átformálni és felépíteni őket. Nézzünk csak a legtöbb golgotás szolgálóra! Nekik szó szerint roncs volt az életük! De lássuk meg azt, Isten mennyire helyreállította őket, és vegyük észre gazdagságát és értékét annak, amivé váltak. Láthatjuk, hogy amiket a világ kivetett magából és reménytelenül tönkrement roncsnak ítélt, azok hogyan válnak megbecsült és dicsőséges edényekké. Ez Istennek ma egy csodálatos munkája.

Hisszük, hogy mivel nekünk is megbocsátottak, minekünk is megbocsátóaknak kell lennünk. Hogy mivel irgalmat kaptunk, nekünk is irgalmasnak kell lennünk. Hogy kegyelmet kapva nekünk is kegyelmesnek kell lennünk. A Golgota szolgálatának fontos része az, hogy bemutassuk és mások felé is kiterjesszük Isten kegyelmét.

János evangéliumában, a nyolcadik fejezetben egy nagyon érdekes történetet olvasunk. Jézus megérkezett a templomba, és a második versben leült, hogy tanítson. Hirtelen megszakította ezt egy tülekedés. Hangos zokogás és kiabálás hallatszott. „Ekkor odavezettek az írástudók és a farizeusok egy asszonyt, akit házasságtörésen értek, középre állították, és így szóltak Jézushoz: Mester, ezt az asszonyt házasságtörés közben tetten érték.” (János 8:3-4).

Krisztus ellenségei egyfolytában próbálták az Ő tanítását szembeállítani Mózessel. Általában véve a nép Mózesről elismerte, hogy ő adta nekik Isten törvényét. Mózes tekintélyét nem vonták kétségbe. Ő Isten dolgait szólta.

Ha Jézus valami olyasmit mondott volna, ami Mózes törvényével ellentétes, akkor nem állíthatta volna azt magáról, hogy Istentől jött. Ez volt a helyzet az elválással is. Megkérdezték Jézustól, hogy elválhat-e egy ember feleségétől valami miatt. Jézus így felelt: „Mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét – a paráznaság esetét kivéve –, és mást vesz feleségül, az házasságtörő.” (Máté 19:9). Erre úgy feleltek, hogy Mózes azt mondta, elválhatnak, ha írnak egy válólevelet. Azt hitték, ezzel megfogták Jézust. Jézus erre visszament a Mózes előtti időkhöz és azt mondta, a kezdetben nem így volt. Mózes az emberek szíve keménysége miatt rendelte el, hogy adjanak válólevelet az asszonynak, de kezdettől fogva ez nem így volt.

Itt most újra azt látjuk, hogy keresték az alkalmat arra, hogy szembeállítsák Jézust a mózesi törvénnyel. „»Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz?« Ezt azért mondták, hogy próbára tegyék, és legyen mivel vádolniuk őt.” (János 8:5-6). Annyira átlátszó volt. De Jézus egy szót sem szólt. Csak lehajolt és ujjával a porba írt, mintha meg se hallotta volna őket.

Vajon mit írt a porba? Nem igazán tudom. Talán azt, hogy: „Hol van a férfi?” Hiszen azt mondták, „Éppen az eset alatt tartóztattuk őt le.” Nos, nem foghatták őt el az eset alatt úgy, hogy közben a férfit pedig otthagyták. Mózes törvénye szerint mindkettőre kövezés várt volna. Ha tehát valóban Mózes törvényének megtartása érdekelte volna őket, akkor a fickót is idehozták volna. Lehet persze, hogy a fickó barátjuk volt, így elengedték őt. Na ez minden, csak nem igazságszolgáltatás.

Jézus ellenségei kezdtek kijönni sodrukból. Csak irkált a porba, mintha nem is figyelt volna oda rájuk. Így hát nekiszegezték a kérdést. Végül, felállt és azt mondta nekik: „Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ.” (János 8:7) Majd ismét lehajolt és írt tovább a porba. Itt azt gondolom, tudom, mit írhatott. Igen valószínű, hogy azoknak a neveit írta, akik ott álltak, készen arra, hogy elítéljék az asszonyt. Talán a legidősebbel kezdte. Szerintem Jézus elkezdhette leírni annak az idős embernek sok olyan bűnét, amit már elkövetett, talán egy kapcsolatát egy lánnyal. Elkezdett részletezni néhány esetet, amiben együtt vettek részt. Végül ez az ember így szólt: „Ó, barátaim, most jutott eszembe, a feleségem megkért, hogy ma érjek haza korán. Mennem kell.” Miután lelépett, Jézus leírta a második legidősebb nevét, és elkezdte leírni annak néhány dolgát is, amíg végül ő is távozott. Ezt végigjátszotta egyenként mindannyiukkal, a legidősebbel kezdve a legfiatalabbig, amíg végül már senki sem maradt ott. Ekkor Jézus felállt, és ránézve az asszonyra azt mondta neki: „Asszony, hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged?” Ő ezt mondta: „Senki, Uram!” Ekkor Jézus ezt válaszolta neki: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!” (János 8:10-11).

Milyen csodálatos válasz ez Jézustól. „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!”

Egy komoly balesetnél, amikor autók ütköztek egymásnak, az úton emberek testei fekszenek, akiket zúzódások és vágások érték és most ott véreznek, a színhelyre kétféle vészjelzéssel megkülönböztetett gépjármű szokott érkezni. Az első, amelyik megérkezik, általában a rendőrség, akiknek a feladata, hogy biztonságos zónát hozzanak létre és irányítsák a forgalmat. Majd előhúzzák a jegyzettömbjeiket, és megfigyelik az autók helyzetét. Megvizsgálják a féknyomokat és elkezdik kihallgatni a tanúkat.

Az ő dolguk az, hogy kitalálják, ki volt a szabálysértő. Kit kell okolni ezért a tragédiáért? A legfőbb dolguk, hogy megállapítsák, mely szabályokat szegték meg és ki a felelős a történtekért.

A második típusú járművek hozzák a rohammentősöket. Ők a legkevesebbet sem törődnek azzal, kit kell okolni. Vérző emberek vannak az úton. Feladatuk, hogy ezek felé a vérző emberek felé szolgáljanak, megnézzék a szívüket, bekötözzék őket, megnézzék, hogy vannak-e törött csontok, hordágyra tegyék őket és beemeljék a mentőautóba. Nem azon gondolkoznak, kinek a hibája. Nem azért vannak ott, hogy bárkit is hibáztassanak. Hanem, hogy segítsenek azokon, akiknek fájdalmaik vannak.

Na most, észrevettem, hogy kétféle szolgálat létezik. Vannak olyanok, amelyeknél a rendőr hozzáállásával dolgoznak. Megjelennek a tragédiáknál, a megtört életeknél és előveszik a szabálykönyvet. Akik majd felolvassák nekünk a törvényt. „Jogában áll hallgatni! Bármi, amit mond, felhasználható ön ellen a bíróságon!” Igencsak törvénykezően vannak ott, hogy megtalálják a vétkest, akit felelősségre lehet vonni, és hogy felolvassák a törvényt.

De vannak olyan szolgálók is, akik inkább a rohammentősökhöz hasonlítanak, akiket nem az érdekel, ki szegte meg a törvényt, hanem az, hogy hogyan tudnak gyógyítani. Hogyan tudunk segíteni? Hogyan szolgálhatunk a sérült test felé, az összetört élet felé? Hogyan rakhatjuk ismét össze a dolgokat? Hogyan segíthetünk a gyógyulásban?

Nos, itt van ez a történet a János 8-ban a farizeusokkal. Elővették a szabálykönyvet. „A mi törvényünk szerint meg kell kövezzük őt. Mit felelsz?” De Jézust az érdekelte, hogyan szolgálhat az asszony felé, hogyan segíthet rajta abban, hogy életét helyreállítsa, anélkül, hogy elítélje őt: „Én sem ítéllek el téged.” Arra vágyott, hogy visszaterelje őt az útra.

Szeretnénk a megsérült emberek felé szolgálni. Vágyunk az, hogy lássuk őket ismét felépülni, újra a lábukon, egészségesen. János elmondja, hogy a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által jelent meg. Ha én Jézus Krisztus szolgája szeretnék lenni, akkor nekem a kegyelmet kell szolgálnom. De amikor a gyülekezeteket és a szolgálatokat megnézzük, sokakat látunk, akik inkább Mózes szolgái. Mégis azt látjuk, Jézus ezt mondja: „Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ… Én sem ítéllek el téged.”

Örömünk és kiváltságunk, hogy helyre tudjuk állítani azokat, akiket a törvénnyel vádoltak. Hiszem, hogy a helyreállítás előtt valódi megtérésnek kell lennie. Hiszem, hogy a törvény azért adatott, hogy az emberek tanítómestere legyen, hogy Jézushoz vezesse őket. Akik nem jöttek és tértek még meg, nekik a törvényre van szükségük, így megvan a helye a törvénynek. Szent, igazságos és jó, ha törvényszerűen élnek vele. De úgy vélem, néha túlzásba visszük és a megtérés után is végre akarjuk hajtani a törvény által megszabott büntetést, mert nem azt akarjuk, hogy helyreálljon az illető. Jézus a kegyelem és az igazság oldalán állt. Mindig a helyreállítást kellene keresnünk, csak ne felejtsük el, hogy szükséges a megtérés is.

Csodálatos azt látni, ahogy egy korábban megsebzett és összezúzott élet újra gyümölcstermővé válik Isten országa számára. De a kegyelem az nem jár kockázat nélkül. Hibát ejthetek a megbocsátásban és abban, hogy kegyelmet mutatok néhány embernek. Lehet, hogy megtérésük nem őszinte. Lehet, hogy van még bennük valamilyen hátsó szándék. Kegyelmet adtam valakinek, aki bebizonyította, hogy még mindig bűnben van, aki később kárt is okozott nekem. Nem vagyok tökéletes. Követtem el hibákat az ítélethozatalban és adtam kegyelmet azoknak, akik pedig nem is tértek meg igazából gonoszságukból.

Kockázatot vállalva a személyzet tagjaivá tettem olyan embereket, akikről azt feltételeztem, megtértek, és később mégis megvoltak ugyanazok a bajok. Tévedtem. És valószínűleg a jövőben is fogok hibázni. De hadd mondjam el neked, hogy ha már egyszer hibázom, akkor inkább szeretnék a kegyelem oldalán hibázni, mint az ítélet oldalán.

Az Ezékiel 34-ben az Úr az izraeli pásztorok ellen beszélt. Hagyták elszéledni a nyájat, és nem mentek megkeresni az elveszetteket. Az Úrnak volt néhány kemény szava azokhoz a pásztorokhoz, akiket nem igazán az érdekelt, hogy megkeressék és meggyógyítsák az elveszetteket. Hiszem, hogy Isten sokkal elnézőbb lesz velem szemben a kegyelem irányába történt tévedéseimért, mint a másik oldal felé történtekért, ahogy valaki olyat vádolok meg, aki már bocsánatot kért és az Úr már megbocsátotta neki bűnét.

Jó néhány olyan Igét találunk, amely figyelmeztet bennünket az ítélethozatallal kapcsolatban. „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!” (Máté 7:1). Amikor másokat ítélünk, magunkkal szemben állítjuk fel a mércét, ami alapján minket is ítélni fognak. „Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel? Tulajdon urának áll, vagy esik. De meg fog állni, mert van hatalma az Úrnak arra, hogy megtartsa.” (Róma 14:4). Nagyon nem szeretnék az ítélethozatal oldalán tévedni, valakit tévesen elítélni, aki valóban megbánta bűnét. Nem szeretnék abban a helyzetben lenni, hogy tévedek az ítélethozatalban. Megismétlem tehát, ha már egyszer tévedek, akkor inkább szeretnék tévedni a kegyelem felé, mert tudom, hogy Isten sokkal inkább lesz kegyelmes felém, mint akkor, ha helytelenül ítélnék el valakit. Ebben nem akarok vétkezni.

Annyira könnyű törvénykezésbe esni. Jó lenne tartanunk ettől a kísértéstől. A véleményünkhöz való makacs ragaszkodástól. Azt tapasztaltam többnyire, hogy ha valaki komolyan elkezd a reformátori teológiával foglalkozni, akkor általában erősen törvénykezővé is válik. Meg akar győződni arról, hogy a t betűk át vannak húzva és az i betűk megfelelően lettek pontozva. Van néhány jó dolog a reformátori teológiában, de ugyanúgy vannak tüskéi is. Ha túl nagy hangsúlyt fektetünk rá, annak meglesznek a hátulütői.

Sokan úgy érzik és kifogásolják, hogy az Írás bizonyos részeit elkendőzöm, és ebben igazuk van. De az ellentmondásos dolgok felett való átlépés gyakran megfontoltságból ered, mert rendszerint a dolgoknak két oldala van. És azt látom, fontos az, hogy ne osszuk meg az embereket, és ne engedjük, hogy különböző dolgok mentén ellentmondásba kerüljenek egymással, mert abban a pillanatban szakadás van.

Klasszikus példának számít az a probléma, hogy nem értjük az Írást, ami Isten szuverenitására és az ember felelősségére egyaránt hivatkozik. A Biblia igazából mindkettőt tanítja, de ezek a mi emberi értelmünk szerint kölcsönösen kizárják egymást. Azok, akiket ez a téma megoszt, azt mondják, nem hihetünk egyszerre mindkettőben, mert ha a végletekig viszed Isten szuverenitását, akkor ez kizárja az ember felelősségét; és ugyanígy, ha az ember felelősségét viszed el a végletekig, akkor az kizárja Isten korlátlan uralmát. Már akkor hibát vétünk, amikor valaki megfog egy tantételt, és abból levezeti a logikai következtetéseket. Ha az emberi logikát használjuk és az isteni szuverenitásból kihozzuk annak logikai következményeit, eredményül azt kapjuk, hogy az embernek nem marad döntési lehetősége.

Tehát hogyan fejtegessük helyesen az Igét az Isten korlátlan hatalmának és az ember felelősségének témájában? Hit által kell elfogadnunk mindkettőt, mert nem tudom kibékíteni a kettőt az elmémben. Nem értem, hogyan férnek össze. De mindkettőben hiszek. Hiszem, hogy Isten szuverén és ugyanúgy hiszem azt is, hogy felelős vagyok és Isten is felelősségre von engem az általam meghozott döntésekért. Egyszerűen megbízom Istenben, hogy az Írásban mindkét állítás igaz.

Van egy pásztor, aki nemrég kiadott egy kis füzetet a kálvinizmusról. A borítóján egy mérleg van, egyik oldalán „Kálvin János” nevével, a másik oldalán pedig a „János 3:16” felirattal. Melyik oldalt választanánk inkább?

Ne álljunk ki az egyik oldal mellett a másikkal szemben. Ne hagyjuk, hogy csoportokra szakadjanak az emberek. Ahogy kiállsz valami mellett, elvesztetted a gyülekezeted felét, mert az emberek majdnem egyenlő arányban oszlanak meg ebben a dologban. Ha tehát az egyik oldal mellett teszed le a voksodat, elveszted gyülekezeted felét. Tényleg el akarod veszíteni a gyülekezeted 50 %-át?

Tudod, mi a szépsége annak, hogy Golgota a nevünk? Az emberek nem tudják, melyik oldalon is állunk. De tegyük csak bele a nevünkbe, hogy Baptista, így az emberek máris ismerik az álláspontunkat, és a fele sosem fog hozzánk járni, mivelhogy ez egy baptista gyülekezet. Tegyük bele a nevünkbe, hogy Református, és tudni fogják, hol állunk, és az emberek fele sosem fog eljönni, mert tudják, miben hisznek a reformátusok. Tegyük bele a nevünkbe, hogy Evangélikus, és máris be lettünk sorolva valahová. Tudják, ki- és mifélék vagyunk, így nem is kell eljönniük megnézni.2

De a Golgotát egyfajta rejtélyesség veszi körül. „Miben hisznek ezek az emberek?” „Nem tudom, de járjunk utána.” És az egész terep a miénk. Olyan nagy tavon szeretnénk halászni, amekkorát csak találunk. Amikor az ember elad valamit, a lehető legnagyobb vásárlóközönséget akarja elérni. Úgyhogy ne daraboljuk fel a közönséget, mondva, hogy: „Nos, mi csak ezen a kis részen szeretnénk halászni.” Maradjon nagy a célcsoport. Halásszunk a nagy tavon. Ott, ahol harapnak a halak.


1 Az eredetiben: tizenhat millió dollár

2 Az eredetiben a következő három, Amerikában elterjedt felekezetről van szó: baptista, presbiteriánus és nazarénus. Ezeket helyettesítettem a Magyarországon jól ismert felekezetek neveivel – a ford.