CHUCK SMITH - A Golgota gyülekezetek sajátosságai

4. A gyülekezet építése Isten elvei alapján

Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én Lelkemmel! – mondja a Seregek Ura.” Zakariás 4:6

Egy további, a Golgotát egyedivé tevő sajátosság az egyszerű, nyugodt stílusunk. Nem szeretjük a szellemi dolgok kelleténél nagyobb túlhajszolását. Nem akarunk testi módszerekkel hatni az emberekre, nem igazán hangoskodunk a gyülekezet előtt. Hiszem, hogy ez a hozzáállásunk is a Jézus Krisztusba és a Szentlélekbe vetett hitünkből és bizalmunkból fakad. Abban hiszünk, hogy ha az Úr nem építi a házat, akkor az építők hiába fáradoznak, ezért azzal sem fogunk sokat elérni, ha erőltetjük és hajszoljuk az embereket. Inkább csak rábízzuk a munkát a Szentlélekre és Jézus Krisztusra, aki felépíti az Ő egyházát, ahogy azt meg is ígérte.

Ha teljes bizonyossággal meg vagyunk győződve, hogy ez a gyülekezet az Övé, hogy Ő fogja felépíteni, és hogy Ő végzi a munkát, akkor nekem csak annyi a dolgom, hogy hűséges legyek. Egyszerűen csak figyelnem kell, ahogy Ő munkálkodik, és akkor a teher nem rajtam van. Nem hajszolom magam túl és nem leszek feszült, mert az Isten dolga nem az én felelősségem. A gyülekezet nem az enyém, hanem az Övé. Azt hiszem, nagyon fontos, hogy ezt észben tartsuk, mert ha mi magunk próbáljuk meg a terheket elhordozni és viselni az igát, akkor idővel túl nehéznek fogjuk azt találni. Ez arra fog vinni minket, hogy mindenféle ügyeskedésekbe kezdjünk, meg hogy felcsigázzuk az embereket. Ez pedig odáig fog fajulni, hogy elkezdjük kényszeríteni és manipulálni őket. Nos, ez nem jellemző a Golgotára.

Még 1969-ben megvásároltunk egy picit több, mint fél hektáros1 földterületet egy háztömbnyire az akkori helyünktől, a Sunflower Street és a Greenville Street találkozásánál. Egy régi állami iskola állt ott, amit lebontottunk, és annak építőanyagait használtuk fel kis templomunk felépítéséhez. Mivel a már újrahasznosítottuk a meglevő anyagokat, az építkezést meg tudtuk oldani 40 000 dollárból. Ebbe még a padsorok is belefértek. Két évvel később viszont az épület már igencsak nem elégítette ki igényeinket. Három alkalmat kellett tartanunk, ötszáz széket kellett az udvaron felállítanunk, az emberek pedig egészen a Los Angeles Times épületétől a Fairview felé vezető autópályáig parkoltak. Tudtuk hát, hogy valamit tennünk kell.

Akkoriban került eladásra az a földterület, ami ma már a Golgota tulajdonában áll. Gyülekezetünk egyik tagja éppen ingatlanügynök volt. Összefogott egy csapatot, akik megvették ezt a négy és fél hektáros2területet, hogy később nyereséggel adhassák el. Elkezdtek vele spekulálni és több tárgyalás is folyamatban volt már, de Santa Ana önkormányzata elutasította a terület felhasználására vonatkozó terveket. Amikor elérkezett a 350 000 dolláros zárótörlesztés határideje, nem volt lehetőségük fizetni. Már eleve a havi törlesztőrészleteket sem fizették a tulajdonos hölgynek. Így végül elvesztették a földet.

A gyülekezetünkbe járó ingatlanügynök odajött hozzám és előállt azzal, hogy a gyülekezet szerezze meg a területet. Erre azt feleltem: „Jó, de mit kezdjünk négy és fél hektárral?” Azt mondta, adjuk el a birtokunk felét, majd a maradék felét újra, és így tovább. Ekkor egy másik gyülekezeti tag is odajött hozzám, aki azt mondta, hogy ő biztos abban, hogy meg tudjuk venni a területet 300 000 dollárért. Mire én: „Na persze! Lehetetlen, hogy 300 000 dollárért adja el, hiszen épp most bontott szerződést egy 350 000 dolláros adósság miatt. Hogyan adná el akkor nekünk 300 000 dollárért?” Ő azt mondta, „Nos, valamennyire tisztában vagyok a nő anyagi helyzetével. Az adóját abból a törlesztésből fizette, amit ezektől a fiúktól kapott. Mivel nem fizettek, nem igazán volt pénze, amiből befizesse az adót. Lassan nyolcvan éves, kell neki a pénz, és szerintem, ha adnánk neki egy 300 000 dolláros árajánlatot, elfogadná.”

Azt mondtam erre: „Ez jól hangzik, de honnan kerítünk elő 300 000 dollárt?” Azt válaszolta, „Ha meg tudjuk venni 300 000 dollárért, akkor az összeg felét a takarékbetétből és kölcsön pénzekből össze tudod dobni. Így megvan a terület ötven százaléka, van ezen felül még 60 000 dollárunk a bankszámlán, én pedig kölcsönadom a maradék 90 000 dollárt egy évre kamatmentesen.”Erre azt mondtam, „Hát, sose fogja eladni.” Erre ő: „Megadod az engedélyt, hogy ajánlatot tegyek neki a gyülekezet nevében?” „Persze” – válaszoltam. Nem sokkal ezután felhívott, és ezt mondta: „Képzeld, Chuck, elfogadta!” Az első gondolatom ez volt: „Nagyszerű! És most mihez kezdjek?”

Éppen akkortájt készült el a Fairview Street meghosszabbítása, és így kiért a Sunflower Streetre. Így ott, a kereszteződésnél szoktam elkanyarodni, ahogy a másik gyülekezeti épület felől jöttem. Amikor a zöldre várakoztam, hogy balra fordulhassak, ránéztem erre a hatalmas telekre, és nyugtalankodni kezdtem. Így töprengtem: „Tudod, Isten jó volt hozzánk. Kifizettük az összes adósságunkat, nincs tartozásunk. Van 60 000 dollárunk a bankban, van takarékbetétünk is, és a dolgok jól állnak. De mit művelek ezekkel az emberekkel, hiszen adósságot teszek a nyakukra, sőt, erre a földre még építkeznünk is kell majd... Mit csinálok? Elment az eszem?”

Elöntött a verejték, ahogy próbáltam megoldani a dolgot. De akkor az Úr szólt a szívemhez, és ezt mondta: „Kié ez a gyülekezet?” Azt feleltem: „Nos, a Tiéd.” Erre Ő így felelt: „Igen, az Enyém. Akkor miért aggódsz amiatt, hogy fizetésképtelenné váltok?” Elgondolkoztam: „Tényleg, miért? Nem én leszek, aki csődbe jut, hanem az Úr lesz az. Akkor meg mit aggódok?” Akkor Ő így felelt: „Ki idézte elő a problémát?” Azt feleltem: „Te, Uram. Mert Te hoztad be a gyülekezetbe ezt a sok embert. Te miattad van ez a probléma, hogy több helyre van szükségünk.” Az Úr megnyugtatott, hogy ez az Ő gyülekezete és az Ő problémája. Ő készítette elő ezt a helyzetet. Így egy kicsit megkönnyebbültem egészen addig, amíg legközelebb arra nem jártam, és újra rá nem néztem a telekre. Kicsit keményfejű vagyok, úgyhogy ez a folyamat többször is megismétlődött egy jó darabig.

Amikor rájöttem, hogy közösségünk az Ő gyülekezete, megkönnyebbültem a tehertől. Nem nekem kell elhordoznom mindezt, lazíthatok. Az övé a gyülekezet, az egyház, így Ő is viseli annak gondját. Jézus azt mondta, „Ezen a kősziklán építem fel egyházamat” (Máté 16:18). Nem azt mondta, hogy „Te építed fel ezen a kősziklán az Én egyházamat.” Fel kell ismernünk, hogy ez az Ő egyháza és Ő az, aki azt mondta, hogy felépíti azt. Amikor Jézus megkérdezte Pétert, „Szeretsz-e engem?” (János 21:16), Péter azt felelte, „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged.” Jézus ezután nem azt mondta, hogy „Menj és építsd fel egyházamat.” Hanem azt, hogy „Legeltesd az én bárányaimat!” Vagyis azt, hogy „őrizd őket és viseld gondjukat.” Az az Ő feladata, hogy növelje a gyülekezetet. Az Ő feladata felépíteni az egyházat. Az enyém csak az, hogy szeressem a bárányokat, viseljem gondjukat, figyeljek oda rájuk, legeltessem őket, őrizzem őket, és bízzam az Úrra, hogy felépíti a gyülekezetet, és hogy napról napra növeli azt az üdvözülőkkel.

Rájöttünk, hogy bármikor, ha valami eléréséért nekünk kell küzdenünk, akkor azért is nekünk kell majd megküzdenünk, hogy megtartsuk azt, amit elértünk. Ha tényleg mi csikartuk ki és erőltettük a növekedést, akkor ott lesz rajtunk a nyomás, hogy tovább is kell vigyük, amit elkezdtünk. Egy csupán emberek által kitalált és összeállított programot nehéz életben tartani.

Sok évvel ezelőtt egy felekezethez tartoztam, és ott volt bennem az a kényszer, hogy nekem kell növelnem a gyülekezetet. Mindenféle javasolt és felajánlott segédeszközt bevetettem. Voltak gyülekezetnövelő programok és különféle versenyek. Mindben részt vettem azzal az igyekezettel, hogy növeljem a gyülekezetet. Saját magam jöttem arra rá, hogy amikor küzdünk a növekedésért, akkor annak fenntartásért is küzdenünk kell. Amikor nem küszködünk a növekedésért, nem kell a fenntartásért sem küzdenünk. Ha ez az Úr feladata, ha Ő is végezte el, és adott embereket a gyülekezethez, akkor nem is nekünk kell azon fáradoznunk, hogy továbbmenjen a dolog. Éppen a már elért eredmények fenntartásáért való fáradozás okozza a kiégéseket a szolgálatban. Ez készít ki minket. Ez döngöl a földbe. Ez vezet bennünket mindenféle elfajult megnyilvánulásokhoz. Mivel minekünk kellett fáradoznunk a tagok megnyeréséért, ezért most már egy olyan gyülekezetünk van, aminek a megtartásáért is nekünk kell küzdenünk, ami igen nehéz tud lenni.

Országszerte láthatunk nagy gyülekezeteket, amelyek óriási növekedési programok eredményeként jöttek létre. De az ilyen programokat folyamatosan tovább is kell futtatnunk. Mozgásban kell tartanunk, olajoznunk, zsíroznunk, különben elkezdenek a dolgok szétesni. Végül teljesen ki fog készíteni minket a program fenntartásához szükséges sok-sok fáradozás és felhajtás. Manapság sok óriásgyülekezet van, de ugyanúgy rengeteg vezető is, akik belefáradtak az általuk felépített gyülekezetek fenntartásába.

Ez a fajta mesterséges erőltetés nem csak arra vonatkozik, hogy valaki befektet a legújabban megjelenő gyülekezetnövelő programokba. Előfordulhat ez egy felpumpált szellemi légkörben is, ahol a gyülekezet növelését a szellemi dolgok és az érzelmek túlfűtésével, meg a Lélek ajándékainak erőltetésével érték el. Ismét egy elég nehéz helyzettel állunk szemben, mert ha ezt a szellemi felhajtást használjuk az emberek lenyűgözésére és vonzására, akkor egy olyan egyirányú úton indultunk el, ami csak egyre nehezebbé válik. Vegyük észre, hogyha a természetfeletti és látványos dolgokkal vonzzuk az embereket, és ha ebben van a mi erősségünk, akkor folyamatosan más és más, egyre érdekesebb ilyen szellemi megtapasztalásokkal kell előállnunk, hogy megtartsuk azokat, akiket ilyen jelenségek által szerveztünk be a gyülekezetbe.

Van valami az emberi természetünkben, miszerint bármennyire is lehet érdekes vagy izgalmas egy megtapasztalás, idővel megunjuk és valami mást szeretnénk – valami frissebbet, klasszabbat, lenyűgözőbbet. Úgy tűnik, egyre több és több erőnkbe kerül fenntartanunk azt, hogy ugyanúgy lelkesedjünk és érdeklődjünk, mint az elején.

Egy idevágó eset: csónakos tapasztalataim évekkel ezelőtt kezdődtek egy kis 3,5 méteres csónakkal, amit egy 25 lóerős Johnson motor hajtott. Izgalmas volt. Ezzel tanultunk vízisízni. Igaz ugyan, hogy valakinek ki kellett ülnie a törzsre, hogy lent tartsa a csónak orrát a vízen, és így a vízisízőt az már fel tudta húzni, de megtanultunk vele vízisízni. Az első nyáron ez még fantasztikusnak számított. A tél során viszont vettünk egy Javelin törzset, üvegszálassá alakítottuk, és feljavítottuk. Ez egy 4 méteres csónak volt, nagyszerű törzzsel! De ezt a kis 25 lóerős Johnson motor már nem vitte el, így vettünk egy Mercury 55E motort, ami már sokkal jobb volt. Már nem kellett senkinek kiülni az elejére, hogy a vízisízőt kihúzza a csónak. Nagyon élveztük! De a nyár végére már voltak olyan csónakok, amelyek lehagytak bennünket. Ezért lecseréltük a Mercury 55E motort egy Mercury 75E-re. De akkor meg a 4 méteres Javelin test nem mutatott jól az új motorral. Gondoltam, „Nos, jók ezek a külső motorok, de át kellene térnünk belsőre.” Vettünk tehát egy Chevy 354-et… Mikor áll le az ember? Szerencsére én leálltam, de mindig ott van valami több. Egy kicsit mindig nagyobb, egy kicsit mindig szebb.

Ugyanez a történet a mesterségesen létrehozott szellemi látványosságokkal is. Csak addig halljuk azt a sok „Azt mondta az én Uram, az Úr” szöveget, amíg egyszer csak már nincs meg az a hatás vagy izgalom többé. Úgyhogy mindig valami újat, valami mást kell tennünk. Végül eljutunk oda, hogy gátlás nélkül nevetünk vagy ugatunk, mint a kutya és ordítunk, mint az oroszlán. Csak figyeljük meg, hány gyülekezet jutott az egyik ilyen furcsa gyakorlatról a másikra, a harmadikra és a negyedikre. Ez egy olyan dolog, ami nem tudja az embert kielégíteni. Kifogyunk a helyénvaló dolgokból, és elkezdünk visszakanyarodni a helytelenekhez. Az emberek azért jönnek, mert vágyódnak a szellemi őrületre, ehhez azonban folyamatosan ki kell tudnunk elégíteni az ilyen mindenféle szokatlan és bizarr megtapasztalások iránti vágyukat.

A Golgota mentes az ilyen felhajtásoktól. Nem vagyunk kaphatók arra, hogy mindenféle új programokat hajszoljunk testi erőből, sem arra, hogy szellemi csinnadrattákkal megpróbáljuk lenyűgözni az embereket. Mi az Isten Igéjében bízunk, ezt tanítjuk, erre támaszkodunk. Mi erre az alapra lettünk ráépítve. Sosincs, hogy kiégnénk. Egyszerűen az Ige működik: csak megy magától.

Ez az oka annak, hogy higgadt és laza a stílusunk, ami szolgálatunkban is megnyilvánul. Az Ő gyülekezetéről van szó, tehát nem nekünk kell emiatt izzadnunk. Nem nekünk valók az olyan szemináriumok, ahol arról van szó, hogy hogyan építsünk gyülekezetet, hogyan tegyük azt felhasználóbaráttá, vagy hogy hogyan állítsunk össze egy ötéves tervet. Ki tudja, hogy egyáltalán még itt leszünk-e öt év múlva is a földön? Szolgáljunk a mai napra koncentrálva!

Egyszer megkértek, hogy beszéljek egy gyülekezetvezetési szemináriumon Phoenixben olyan társadalomelemzőkhöz, akik különféle társadalmi folyamatokat figyelnek meg és ezek alapján fejlesztik ki a következő évezredbe lépő gyülekezet irányvonalát. Tényleg néhány igazán kiemelkedő munkatárs jelent meg ezen a stratégiai összejövetelen. „Hogyan fogjuk kielégíteni az eljövő korszak szükségleteit, és milyen megfelelő stratégiát tudunk adni ehhez az egyház számára?”

Nos, sikerült kihoznom a sodrából a szeminárium vezetőjét azzal, amit mondtam: „Nekem az az alapelvem, hogy »Ami nem romlott el, ne javítsd meg.« Isten folyamatosan megáldja, ha az Ő Igéjét tanítjuk. A gyülekezet folyamatosan növekszik, mert az Úr adja hozzá napról-napra az embereket. Isten tiszteletben tartja Igéjét, amint megígérte. Nekem elég az, hogy amíg Isten megáldja az Ő Igéjét, addig én megmaradjak az Ige tanítása mellett. Miért kellene változtatnom? Miért kellene új módszerrel előállnom, amíg ez működik? Hát eljött már az a nap, amikor ez így nem működik többé? Akkor Isten Igéje kudarcot vallott, úgyhogy minek is tanítsuk egyáltalán?”

Természetesen a vezetőt ez nagyon felhúzta, és a nap hátralevő részét veszekedéssel töltöttük el. Érdekes, de azóta nem kértek fel engem, hogy beszéljek azokon a csodálatos konferenciákon.

Azt vettem észre, hogy mire az Ószövetségen végighaladva a végére érek, már ki vagyok éhezve az Újszövetségre. És amikor az Újszövetséggel végeztem, izgalmas újra visszamenni az Ószövetségbe. Mindig épít és épít, ahogy végigmegyünk rajta. Növekszünk és olyan sokat tanulunk belőle. Minket is megáld, és az embereket is. Sosem évül el. Sosem veszti el a varázsát. Sosem kopik annyira el, hogy nekünk már mindenféle új trükközésekkel, angyalokkal vagy megtapasztalásokkal kelljen előállnunk. Egyszerűen csak Isten élő és ható Igéje ez, ami kielégíti az emberek lelki szükségleteit.


1 Az eredetiben másfél acre áll, ez kb. 0,6 hektárnak felel meg – a ford.

2 11 acre, ami 4,45 hektárnak felel meg – a ford.