CHUCK SMITH - A Golgota gyülekezetek sajátosságai

1. Isten gyülekezetmodellje

Én ezen a kősziklán építem fel egyházamat...” Máté 16:18

A Golgotában mi az Apostolok cselekedeteit tekintjük a gyülekezet modelljének. Hisszük, hogy az egyháztörténelem legnagyobb részt a kudarcok szomorú és tragikus sorozata. Számos borzalmas dolgot tettek Jézus Krisztus nevében az egyház zászlaja alatt.

Amikor még főiskolára jártam, nehéz időszakom volt, mert amikor a professzorok rájöttek, hogy keresztény vagyok, elkezdték felhozni az egyháztörténelem olyan eseteit, amelyekkel én is tisztában voltam. Válaszom ez volt: „Nézze, ne a történelem tökéletlen példái alapján ítélje meg a kereszténységet. Ítélje meg Jézus Krisztus alapján. Menjünk oda vissza, amit Ő tanított. Azt tanította, hogy »boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek«.Van ezzel valami problémája? Azt is tanította, hogy szeressük egymást. Ezzel van valami problémája? És azt is, hogy sokkal nagyobb boldogság adni, mint kapni. Ezzel van problémája?” Amikor Jézus alapvető tanításáról beszélünk, még a kételkedőknek is meg kell vallaniuk, hogy nincs problémájuk. A problémát számukra azok az emberek jelentik, akik keresztényeknek hívták magukat, és azok a dolgok, amiket ők tettek Krisztus nevében.

A Jelenések könyvében Jézus nevükön nevezte a hét kis-ázsiai gyülekezetben előforduló problémákat. Már abban a korai időszakban is megtérésre hívta Jézus a gyülekezeteket. Kiemelte a jelenlevő jellembeli hiányosságokat és a már beszivárgott hamis tanokat az olyan tevékenységekkel együtt, amelyek a gyülekezeten belül már az eltévelyedés magjait kezdték elvetni. A gyülekezet egésze többnyire elbukott már az első század végére. Kezdett beszivárogni a gnoszticizmus és az arianizmus. Már az egyháztörténelem korai szakaszában elindult a papsági intézmény kifejlődése és az egyházszervezet megalapítása. A Jelenések könyvében a gyülekezetekhez írott leveleiben Jézus kifejezte nemtetszését ezekkel a dolgokkal szemben.

Nos, ezek kevesebb, mint hatvan évvel az egyház megalapulása után történtek. Nem is kellett tehát olyan sok idő ahhoz, hogy az egyház annyira romlottá és langymeleggé váljon, hogy az Úr már készen volt kiköpni szájából. Undorodott ettől. Ahogy látom az egyháztörténelmet, nem gondolom, hogy a dolgok javultak volna. Az egyház csak még jobban elfajult. Amiket az Úr a hét gyülekezettel kapcsolatban mondott, azokat ma is ugyanúgy elmondhatná az egyháznak.

Nem nézhetünk tehát vissza az egyháztörténelembe, hogy megtaláljuk az egyház modelljét, éppen úgy, ahogy az emberiség történelmébe sem nézhetünk vissza, hogy megtudjuk Isten eredeti szándékát az emberre nézve. Az ember elbukott, így nem fogjuk meglátni Isteni elképzelését. Ugyanez igaz az egyházra is. Nem fogjuk meglátni Isten eredeti elképzelését az egyházra nézve az egyháztörténelemből.

Isten elképzelése az Apostolok cselekedeteiben található. Ez egy lendületes gyülekezet volt, olyan, amelyet a Szentlélek vezetett, és amelyet a Szentlélek ruházott fel erővel. Olyan gyülekezet, amely elvitte az evangéliumot a világba. Pál Pünkösd után kb. 30 évvel, a Kolossébeliekhez írva ezt mondta: „Hálát adunk azért a reménységért is, amely készen van számotokra a mennyekben, amelyről már előbb hallottatok az igazság beszédéből, az evangéliumból. Mert ez hozzátok is eljutott, és ahogyan az egész világon gyümölcsöt terem és növekedik, ugyanúgy közöttetek is, attól a naptól fogva, amelyen meghallottátok, és igazán megismertétek az Isten kegyelmét.” (Kolossé 1:5-6). Az első hívők megélhették azt, hogy a gyülekezet eredményesen elviszi az evangéliumot a világba.

Hiszem, hogy az Apostolok cselekedeteibe nézve egy olyan gyülekezetet látunk, amit Isten képzelt el. A modell, amit az Apostolok cselekedeteiben találunk, az egy, a Szentlélekkel teljes, a Szentlélek által irányított és a Szentlélek által hatalommal felruházott gyülekezet. Ez egy olyan gyülekezet volt, ahol a Szentlélek volt az, aki irányította a működést és a szolgálatot.

Mennyire függött a korai egyház a Szentlélektől? Látjuk, ahogy a Szentlélek azt mondja: „Válasszátok ki nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket. Akkor böjtölés, imádkozás és kézrátétel után elbocsátották őket.” (Apostolok cselekedetei 13:2-3) Pál olyan kifejezéseket használ, mint: „A Szentlélek jónak látta, és vele együtt mi is” (Apostolok cselekedetei 15:28), majd: „Amikor Mízia felé mentek, Bitíniába próbáltak eljutni, de Jézus Lelke nem engedte őket.” (Apostolok cselekedetei 16:7). Ők olyan emberek voltak, akiket a Szentlélek vezetett és irányított, akik keresték a Szentlélek iránymutatását.

Azt is látjuk az Apostolok cselekedetei negyedik fejezetéből, hogyan imádkoztak és keresték Isten segítségét és vezetését, amikor kemény üldöztetésekkel kerültek szembe. Ekkor történt, hogy a Szentlélek frissítően újra rájuk szállt, és így bátran tudták hirdetni az Igét.

Négy alaptevékenység volt a korai egyházban. Az Apostolok cselekedetei 2:42 elmondja, hogy „Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.” E négy alapot kell létrehozni, ahogy a hívők közössége fejlődik. Ha úgy vezetjük az embereket, hogy kitartóan az Isten Igéjében maradjanak, és tanítjuk őket az apostolok tanaira, a Krisztus testének közösségébe hozzuk őket, és részt veszünk a kenyér megtörésében, valamint az ima emberei is vagyunk, akkor látni fogjuk, ahogy Isten minden más egyéb szükséget be fog tölteni.

Az Úr természetesen mindenről gondoskodott az Apostolok cselekedeteiben a gyülekezet számára. „Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.” (Apostolok cselekedetei 2:47). Sose felejtsük el, hogy nem a mi dolgunk a gyülekezetet növelni. Hanem az Övé. A mi feladatunk az, hogy tápláljuk a nyájat, viseljük gondját a nyájnak, szeressük a nyájat és lássuk, hogy jól van dolguk. Ez különösen igaz egy kisebb nyájra. Az Úr azt mondta: „Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!” (Máté 25:21). Isten nem akar minket addig sok fölött úrrá tenni, ameddig nem voltunk hűségesek a kevesen. Ne gondoljuk folyton ezt: „Ó, bárcsak lennének itt ezren!”, vagy ezt: „Bár ötezren lennének!” Szolgálj afelé a nyolc vagy tíz ember felé, akiket kaptál. Szolgálj feléjük hűen. Tápláld őket hűen, és az Úr fogja naponként növelni a gyülekezetet az üdvözülőkkel úgy, ahogy jónak látja. A gyülekezet méretével törődni nem a mi feladatunk, sosem szabadna annak lennie.

Ha viszont megnézzük a legtöbb mai gyülekezeti programot, a legfőbb cél az, hogy megpróbálják növelni a gyülekezetet. Mindenhol ott vannak ezek a növekedést támogató programok és szemináriumok, hogy megmutassák nekünk, hogyan tudjuk növelni gyülekezetünket. Nos, ez nagyon egyszerű. Nem is kell befizetnünk a szemináriumi belépő magas összegét ahhoz, hogy kitaláljuk, hogyan növeljünk egy gyülekezetet. Csak hívd az embereket Isten Igéje mellé. Hívd őket imádkozni. Hívd őket közösségre és a kenyér megtörésére, és látni fogod, ahogy az Úr fogja napról napra növelni a gyülekezetet az üdvözülőkkel.

Az egyik legbölcsebb dolog, amit még akkor tettem, amikor még egy felekezethez tartoztam, az az volt, hogy abbahagytam az emberek számlálgatását. A gyülekezetben mindig ott volt a faliújságon az a táblázat, amiről le lehetett olvasni a vasárnapi iskola aznapi, előző heti és az egy évvel azelőtti létszámát. A számokat egyfolytában hangoztatták. Mindig emlékeztettek minket a jelenléti statisztikákra. „Hogy állunk a múlt vasárnaphoz képest?” „Hogy állunk a tavalyi évhez képest?” „Hol vannak ma az emberek?” „Miért csökkenünk?” Az emberek figyelmében folyamatosan a számok voltak. Szörnyű egy csapda tud lenni az emberek számlálgatása. Ne tegyük! Csak nézzünk azokra, akik jelen vannak, és ismerjük fel: „Ők azok, akiket az Úr ma elém hozott, hogy feléjük szolgáljak.” Adjuk nekik a legtöbbet, amit adhatunk, és a szívünkből szolgáljunk feléjük. Szorgalmasan szolgáljuk őket. Ahogy hűek vagyunk, és ahogy bizonyítjuk hű sáfárságunkat, az Úr fog elénk hozni több embert, hogy vigyázzunk rájuk, törődjünk velük és szolgáljunk feléjük. Legyünk tehát hűségesek azokhoz, akiket Isten a mi gyámságunk alá helyezett.

Az Apostolok cselekedeteiben látjuk, amint egy kis probléma adódott egy jótékonysági program alatt a gyülekezetben. Az inkább a görög kultúrát követő özvegyek magukat hátrányosan megkülönböztetve érezték a hagyományosabb zsidó özvegyekkel szemben. Így panaszukkal elmentek az apostolokhoz. Az apostolok ezt mondták: „Nem helyes az, hogy az Isten igéjét elhanyagolva mi szolgáljunk az asztaloknál. Hanem válasszatok ki magatok közül, atyámfiai, hét férfit, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel, és őket állítsuk be ebbe a munkába; mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett.” (Apostolok cselekedetei 6:2-4).

A korai egyház szolgálatában tehát Isten Igéje volt a legfontosabb az imádsággal együtt. Odaadták magukat az Isten Igéje tanítására, a közösségre (a koinóniára), a kenyér megtörésére és ezután az imádságra. „Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.” (Apostolok cselekedetei 2:47). Amikor a gyülekezet az, aminek Isten is elképzelte, amikor a gyülekezet azt teszi, amit Isten szeretne, hogy tegyen, akkor az Úr is meg fogja tenni azt, amit meg akar tenni a gyülekezetért. És Ő fogja növelni napról napra a gyülekezetet az üdvözülőkkel.

Az Apostolok cselekedeteiben Isten olyan embereket használt a gyülekezetben, akik teljesen alárendelték magukat Jézus Krisztusnak, és nem a maguk dicsőségét keresték, hanem Jézusnak akarták a dicsőséget szerezni. Amikor a tömeg összefutott a Salamon csarnokába a béna meggyógyítása után, Péter ezt mondta: „Izráelita férfiak, mit csodálkoztok ezen? Mit néztek úgy ránk, mintha saját erőnkkel vagy kegyességünkkel értük volna el, hogy ő járjon? Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi atyáink Istene megdicsőítette Fiát, Jézust.” (Apostolok cselekedetei 3:12-13). Még Péter sem akarta magának a dicsőséget vagy az elismerést a nagy csodatett után. Jézusra mutatott, hogy a megtett csoda által Jézusnak hozzon dicsőséget.

Istennek adni a dicsőséget – ez volt a korai egyház célja. Azok az emberek, akiket Isten használt, nem a maguk dicsőségét keresték. Ez számomra olyasvalami, ami erősen a szívemen van, ahogy azt látjuk, az emberek ma mennyire küzdenek a sikerért, névért, és saját dicsőségükért. Állandóan azon vannak, hogy magukat olyan helyzetbe hozzák, hogy előtérben lehessenek a kamerák előtt. De Jézus ragaszkodott ahhoz, hogy a felfelé vezető út lefelé van. „Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Máté 23:12).

Éljünk tehát Isten országáért. Vágyjunk arra, hogy Jézusnak vihessünk dicsőséget, és az Úr használni fog minket. Ez az én imám, a mindenkori és a napi imám is, hogy az Úr tartson meg engem használhatónak. Pál is ugyanerre vágyott. Ezt írta a korinthusiaknak: „megfékezem és szolgává teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne váljak alkalmatlanná.” (1Korinthus 9:27, KJV).

A siker veszélyes dolog. Ha Isten elkezdi sikeressé tenni a szolgálatunkat, az sokkal nagyobb veszélyt jelent annál, mintha csak egy távoli és jelentéktelen helyen erőlködnénk, küszködnénk és éppen hogy csak vinnénk valamire egy tíz tagú közösségben. Ez utóbbi helyzetekben sokkal könnyebb a térdeinken maradnunk! Nincs sok lehetőségünk arra, hogy dicsőséget szerezzünk. De ahogy a siker elkezdődik, máris megérkezett a szolgálatba az igazi veszély. Amint az emberek elkezdenek ránk nézni, annyira könnyű lesz elcsúszni és átvenni az elismerést, elfogadni a helyeslést. Ez a legrövidebb út ahhoz, hogy a Szentlélek általi felkenetésünk véget érjen. A Biblia azt mondja: „Mert nem keletről, nem nyugatról, nem is a puszta felől jön a fölmagasztalás, hanem Isten fog ítélni: egyiket megalázza, másikat fölmagasztalja.” (Zsoltárok 75:7-8). Ma minden a felmagasztalásól szól. A legtöbb pásztor a legtöbb idejét és energiáját abba fekteti, hogy megpróbál jó színben feltüntetni egy gyülekezetet, vagy hogy önmagát reklámozza. De a felmagasztalás, az igazi felmagasztalás az Úrtól jön. Úgyhogy legyünk óvatosak.

Az Apostolok cselekedetei megadja számunkra a gyülekezet modelljét. Egy olyan gyülekezetét, amelyet a Lélek vezet, ahol az Isten Igéjét tanítják, és ahol egyre inkább kialakul az egység – ez a közösség és a koinónia. Ez a gyülekezet megtöri a kenyeret és együtt imádkozik. A többi meg az Ő dolga, és Ő meg is fogja tenni. Ő fogja növelni napról napra a gyülekezetet az üdvözülőkkel.