Csarnok‎ > ‎

Penckófer János

(részben elavult adatok; az alábbi szöveg 2006 táján keletkezett, egy webhely megszűnése miatt emelődött át ide))

TALÁLOMRA (első Google-találat a témában):

...munkája tendenciózus, szakmaiatlan, sok helyen rosszindulatú. Esztétikai értékelés helyett inkább erkölcsi ítéletekre épül, ráadásul eközben kettős-hármas mércével mér. (Egyébként ez, több évvel a megjelenése után, már alig kelt bennem rossz érzést. Még az sem, hogy  miközben már írta a  monográfiáját, megánbeszélgetéseinkben nagyjából az ellenkezőjét vallotta annak, mint amit a könyvébe beleírt.)

Penckófer János megkövetése

 

(Eperjesi) Penckófer János (1959): Nagyszőlősön született, Unváron diplomázott, a Debreceni Egyetem Irodalomtudományi Intézetében szerzett PhD fokozatot Dr. Görömbei András professzor vezetésével. Doktori disszertációja Tettben a jellem. A magyar irodalom sajátos kezdeményei Kárpátalján a XX. század második felében címmel jelent meg a Magyar Napló kiadásában. Az 1990-es évektől olvashatók versei, prózai írásai, tanulmányai, kritikái többek között a Hitel, Magyar Napló, Bárka, Parnasszus, Pannon Tükör, Új Holnap, Korunk, Szabolcs Szatmári Szemle, Irodalmi Jelen hasábjain. Több pályázaton szerepelt sikerrel, az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány kisregénypályázatán kiemelten díjnyertes műve, a Hamuther előbb a Pallas-Akadémia (2000), majd a Magyar Napló kiadásában (2002) jelent meg. A Magyar Rádió Rádiószínháza 1992-ben bemutatta Kopogtatnak című hangjátékát.

Kötetei:

  • Mert (1993)
  • Marad a part, a víz... (1997)
  • Hamuther (2002)
  • Tettben a jellem (2003)

Eperjesi Penckófer János úttörő szerepű kötetében tűnődésre okot adó paratextusok szerepelnek. Ilyen a cím is, a felcím is, a mottó is. A cím többszörösen. Egyrészt mert elüt a várttól, a szokásostól – nem a “kárpátaljai magyar irodalom” mára már elfogadott fogalmát használja, hanem az elkülönítés helyett az egybetartozás tényét érzékeltető “magyar irodalom… Kárpátalján” kifejezést. Illyés Gyula “ötágú síp” metaforáját nem úgy gondolja tovább, hogy a “hatodik síp” lenne az Ungváron, Beregszászon megszólaltatott, hanem hogy “síp” ez is, csak éppen nem Pozsonyban, Újvidéken, Kolozsvárott vagy Budapesten, nem a Felvidéken, a Délvidéken vagy Erdélyben, netán Magyarországon fújják. Kárpátalja itt tájat, tájegységet jelöl, mondhatni úgy, mint Kemenesalja jelölt egykor, vagy Bükkalja jelölhetne például. A vidék másokétól elütő, jellegzetes vonásai hangsúlyozódnak: a különbséget a couleur locale, a helyi szín mutathatja. A természeti környezet, nem pedig a hatalom természete. S ez az, másrészt, ami a címben jelzett magyar irodalmat mintha kivonná az államhoz tartozás, az állami intézményi létezés keretei közül. A történelemnek olyan kényszere alól is, mint amilyenre a szocializmus hosszú évtizedeiben a hivatalos elnevezés, a “kárpáton túli” utalt, Moszkva (vagy Kijev) irányából, nem pedig Budapest felől szemlélve ugyan e nemzetiségi kultúrát, de sohasem követelve meg, hogy – a többi szomszéd államéhoz hasonlóan – ennek az országnak a neve is szerepeljen a megnevezésben, valahogy ekképp: szovjetunió(bel)i magyar irodalom. A cím, harmadrészt úgy hívja fel magára a figyelmet, hogy jelzős főnevű bővítménye, a “sajátos kezdeményei” az alanya – vagyis mintha a magyar irodalom egésze helyett csupán a kárpátaljai különös próbálkozásokat vizsgálná (a kezdemények régies formában ezt jelentik), nyomatékosítva, hogy léteznek ilyenek.

Márkus Béla a Tettben a jellem-ről

 

...ebben a műfajban szerintem az utóbbi évek legjobb kárpátaljai teljesítménye, de még ennél is több, jelentősebb, olyasmi, ami ezen a tájékon nemigen született még: pszichológiai regény. Hősét, a lelki válságban vergődő Hamuth Ernőt borzongató hitelességgel ábrázolja a szerző, de anélkül, hogy hosszú lelkizésekbe sodorná vagy írói pszichoanalízis alá vetné. Ehelyett sodró erejű történetet kanyarít köréjé, az események úgy lökdösik szegény Ernőt, mint a súlyos biliárdgolyók közé tévedt üres tojáshéjat, nem is csoda, ha sérül, reped, megtörik… De kiknek a kezében vannak a mindent irányító roppant dákók?

Balla D. Károly a Hamuther-ről

 

Comments