Heti UFO hírek‎ > ‎

Meridián Találkozó a Népligetben

Viszkok András, 2015. szept. 28. 11:56   [ 2015. szept. 28. 12:05 frissítve ]
Rendhagyó ufós találkozó színhelye volt szeptember 19-én a Népliget egyik csendes parkja, hiszen itt került sor a Perlaki Zsuzsi (Lilith)és Prusinszki István által szervezett I. Meridián Találkozóra. A rendezvény mintegy 30 érdeklődő előtt zajlott, és bemutatkozási lehetőséget biztosított mindazon fiataloknak, akik a magyar UFO-kutatás feltörekvő generációjához tartoznak. A mini, 15 perces előadásokat jelenlétével megtisztelte, és figyelemmel kísérte Kalmár János, a Magyar UFO-kutató Szövetség elnöke; Csefkó Pál feltaláló és Éles István reinkarnáció kutató is. A rendezvény szervezői különös szerepet osztottak rám, hiszen egyfajta „hídként” funkcionáltam, aki korából adódóan összeköti a jelen és a jövő UFO-kutató generációját. Egykor magam is "szemtelenül fiatalon" (18 évesen) tarthattam előadást a II. Magyar UFO Kongresszuson, és bizony nekem legalább annyira jelentős állomást jelentett a kutatói pályafutásomban, mint a most bemutatkozó fiataloknak ez a remek találkozó.

Előadást tartott Király,Tamás aura szakértő, Hajósi Péter író-kutató; Balogh Anita az „Embernek maradni” facebook csoport adminja; Miklós Attila UFO-kutató; Miskolci László újságíró, kutató; Valkai Zoltán a Monori UFO Klub képviselője; valamint a nap házigazdái Perlaki Zsuzsi (Lilith) és Prusinszki István újságíró. A rendezvényt egy jó hangulatú, kötetlen beszélgetés zárta, ahol mindenki megoszthatta a gondolatait másokkal. A rendezvénynek hamarosan lesz folytatása is, amelyről természetesen az ufohirek.hu is beszámol majd. Köszönöm a meghívást és a részvételi lehetőséget Zsuzsinak és Istvánnak! :)










Comments