"Az én könyvem..."

"Van aki blogot vezet a gondolatairól, van aki érdemesnek tartja az életútját arra, hogy másokkal is megossza. Nos, amikor úgy döntöttem, hogy én is megírom a magam (UFO-kutatásra vonatkozó) memoárját, két dolog motivált. Egyrészt a manapság oly divatos retro érzés (nosztalgia), másrészt hogy tanújelét adjam annak, hogy ha valakiben megvan a kellő türelem, szorgalom és alázat, megvalósíthatja az álmait. Mindegy honnan indult..."

Bevezető

Elmesélek egy történetet.

Főhőse egy egyszerű ember, aki nem látható nap, mint nap a TV-ben, és nem domborítja izmos karjait a női magazinok címlapján. Nem vágyik a rivaldafényre, nem formál véleményt a ma oly divatos témákról, és nem kíván senkit sem megváltoztatni. Csak mesélni akar. Mesélni egy olyan történetet, amely vele esett meg, melynek részese, aktív szereplője volt, és amely megmutatta számára az utat. Az utat, melyet a sors kijelölt számára. Ez az út nem volt kikövezve, mi több sáros, dagonyás földút volt, de nap, mint nap meg kellett tennie. Volt, hogy úgy érezte már nem bírja tovább. Feladta, de csak egy pillanatra, hiszen az út végén ott volt lebegett a cél. A cél, melyet el akart érni. Mindenáron. A történet egyszerű, mégsem az. Bonyolult és mégis érthető. Hihetetlen, mégis hihető. Benne van minden, mégsem ad választ semmire. Vagy mégis?

A történet főhőse egy gyermek, aki egy vidéki kis magyar falu eldugott szegletében a csillagos eget bámulva egykor arról álmodozott, hogy egyszer nagy ember lesz. Nagy ember, aki nagy dolgok titkait fejteni meg. Olyan dolgokét, amelyek tulajdonképpen nem is léteznek. Nem egyszerű követni, ugye? Pedig az lesz, majd meglátják. Hihető, mert megtörtént; elgondolkodtató, mert rávilágít az emberi létünk ma még árnyékos szegletére. A történetem szereplője már gyermekként is érezte, hogy többre hivatott annál, ahol tart. Az élet azonban kegyetlenül igazságos volt vele szemben. Meg kellett tanulnia, hogy nem minden rossz, ami annak látszik, és nem minden jó, amit annak tart. Minden szubjektív, még az is, amit az emberek objektívnek tartanak. A történet egy olyan emberről szól, aki harminc évvel ezelőtt elhatározta, hogy nem fog félni. Nem fog félni az ismeretlentől, hanem erőt vesz magán, és elindul felé. Elindult, körbejárta, megvizsgálta, és megpróbálta megérteni. Eközben szemei előtt elkezdett felemelkedi az a függöny, amely addig eltakarta előle az igazságot. A függöny még ma is mozgásban van, kínosan lassan emelkedik, néha megakad, visszacsúszik, és igyekszik elrejteni ami mögötte van. Az igazi világot, ahogy még nem láttuk, mert nem akartuk látni. Ebben a világban az ember nincs egyedül. Vele van az őt körbevevő sokdimenziós világ minden teremtménye, a látható és a szabad szemmel láthatatlan is. Az életet egyszerű organizmusként megtapasztaló életforma, és az embernél fejlettebb civilizáció(k) egyede(i), aki(k) számunkra érthetetlen módon van(nak) jelen a Föld nevű planétát uraló (?) embernek nevezett teremtmények mindennapjaiban. Ez a könyv az UFO-jelenségről, és a földönkívüli életről szól. Korunk egyik legnagyobb talányáról, amelyek minden híresztelés ellenére nem csak az egyszerű embereket, hanem a tudomány jeles képviselőit is foglalkoztatják.

Ez a könyv rólam szól. Egy magyar UFO-kutatóról.


1. fejezet

Mindig furcsa gyermek voltam. Félénk és álmodozó. Tanyán nőttem fel, természetes életbölcsességgel felruházott emberek között, akik hosszú életük során sokat láttak és tapasztaltak. Egyszerű vidéki lelkek voltak, akik jól tudták, hol a helyük a nagyvilágban.  Tisztában voltak azzal is, hogy az éjszakának megvan a maga világa. Nappal az ember az úr, éjjel viszont… Nos, akkor megtelik mindenféle csuda lényekkel, mátohákkal, obludákkal és lidércekkel.

Talán hatéves lehettem, amikor nagymamám sezlonján ülve túlestem az első "oktatáson", hogy mit kell tennem, ha egy lidérc próbál a hatalmába keríteni, vagy éppen  a szmrty keresztezi az utamat. Eme népmesei elemekkel átitatott útmutatásokon ma már csak mosolygok, de akkoriban egyetértően bólogattam, pedig tele volt a gatyám rendesen. Ezek után nem csoda, ha sokszor féltem, de mivel a sors felruházott a világ apró-cseprő dolgai iránti egészséges kíváncsisággal, ennek köszönhetően a gyermeki félelmeimet mindig legyőzte a megismerés utáni féktelen vágy.

Még ma is emlékszem arra a napra, amikor először hallottam a Bermuda-háromszög rejtélyéről. Éppen a helyi könyvtárból kikölcsönzött ócska hajóskönyvet lapozgattam, amikor először szembesültem azzal, hogy repülni, és tengerre szállni nagyon veszélyes foglalatosság a floridai partok közelében, mivel a nyomtalanul eltűnt hajók és repülőgépek hátterében nem holmi természeti jelenségek, hanem a repülő csészealjak, a földünkre érkező magasabb fejlettségi fokon álló idegenlények állhatnak. Csak ültem, és majd kiesett a könyv a kezemből. Repülő csészealjak? Azok meg mi fán teremnek? A válasz cseppet sem volt megnyugtató, sőt valósággal sokkolt. Eme rácsodálkozás a világra ismételten álmatlan éjszakák egész sorát zúdította a nyakamba, de legbelül nagyon is izgatott a dolog.

Volt egy barátom Matyi, akivel együtt nőttünk fel. Ma már ki tudja, merre jár, de akkoriban, a ’80-as évek derekán még minden percünket együtt töltöttük. Miénk volt a poros falusi út, a bozótos, és egyhatalmas diófa vastag ága, amelyen békésen üldögélve sokszor meséltem a nagymamámtól, és keresztanyámtól hallott misztikus történeteket. Őt is izgathatta a téma, hiszen többször is szóba került a villanypóznára rászálló és árammal tankoló repülő csészealjak, és emberrabló idegenek unalmasnak egyáltalán nevezhető története. Ma már úgy gondolom, hogy ott és akkor eldőlt, hogy UFO-kutató leszek, bár az igazi lökést nem ez a rövid etap adta meg, hanem a híres-neves zágrábi UFO-észlelés.

1986. januárjában történt valami, ami alapjaiban megváltoztatta az életemet. Egy békés családi vacsora alkalmával nővérem furcsa kérdést intézett az édesapámhoz.

- Hallottad, hogy megint itt vannak?

- Kik? – érdeklődtem.

Kérdésemre a választ azonban egy összenézés és bólintás előzte meg, némi hatásszünettel, majd jött a válasz.

- Hát az UFO-k!

Döbbenten néztem magam elé, és az étvágyam is elment. Azt füllentve, hogy álmos lettem behúzódtam a kis birodalmamba, reménykedve abban, hogy félelmeimet legyőzve előbb elalszom, mint a többiek. Nem így történt. Csak forgolódtam, és nem tudtam napirendre térni az esti beszélgetés felett. Féltem, izzadtam, de… nagyon izgalmasnak találtam az egészet. Túlságosan is annak. Végül aztán nagy nehezen elaludtam. Másnap első dolgom az volt, hogy mindent megtudjak az észlelésről. Kiderült, hogy testvérem a Békés Megyei Népújságban olvasta az UFO-król a cikket. Akkoriban egy kedves rokonnál fellelhető volt az összes januári szám, és nagy szerencsémre rá is leltem arra, amit kerestem. Ez volt az a nap, amikor érdeklődésem a földönkívüli élet felé irányult.

Folytatjuk... :)

Comments