"Hogysem tíz barátot szerezzek képmutatással, inkább szerzek őszinteségemmel száz ellenséget."
"Testi szemeimet behunyom, és lelkem szemeivel nézek."
Petőfi Sándor 

 



 

1823. január 1-én  született Kiskőrösön.

1849. július 31-i halálát sokan vitatják.
Sokan úgy gondolják, hogy Oroszországba került hadifogolyként.


http://www.petofi.lap.hu/

 





Szendrey Júlia

 

Egyszer volt..

A történet színhelye Petőfi és felesége Lövész utcai lakása. Egy szép napon a fiatal párt fölkeresi Júlia egyik rokona, Bathó Ignác jászladányi főjegyző. Bathó sógor „jókora füleskosár” társaságában érkezik, a sok ennivalót azonban úgy kell eldugni a konyhában, hogy a költő észre ne vegye. Petőfi ugyanis „nem fogad el senkitől semmit”. Ilyen puritán ember ő.

A férfiak beszélgetnek, majd Júlia azzal a hírrel nyit be a szobába, hogy „valami rabbinus” akar beszélni a költővel. Petőfi készen áll arra, hogy fogadja a hívatlan vendéget, majd „halk kopogás után középtermetű, hosszú fekete szakállas, szép külsejű férfi lépett be, díszes papi öltönyben”. S most adjuk át a szót Illyés Gyulának:

„Júlia a sógorral a másik szobába vonult. – Te Juli, mit akarhat ez a rabbinus… - susogta Bathó. Júlia csendet intett: - Itt az ajtónál kihallgathatjuk. – De nem kellett nagyon fülelni, a beszéd odaát elég hangosan folyt, kivált a vége felé.
A rabbinus arra kérte a költőt, mondjon a Múzeum előtt védbeszédet a zsidók érdekében. A költő nem zárkózott el, bár maga helyett inkább Vasvárit ajánlaná…. A rabbinus ekkor egy csomó aranyat tett az asztalra: a fáradozásáért.
- Tegye el ön a pénzét….. Én jutalmat soha senkitől nem szoktam elfogadni. Hazafias kötelességemet teljesítem mindenki irányában, jutalom nélkül is…. Figyelmeztetem, Vasvárit ne merészelje megkísérteni, mert bizonyos vagyok benne, hogy ő majd más módon utasítja vissza az alamizsnát.
A rabbi erre összeszedte a pénzt. A költő feldúlt arccal, szikrázó szemekkel lépett a másik szobába.
- Mért nem kísérted ki? – kérdezte ártatlan arccal a sógor. A költő elmondta a jelenetet. – Szerencséje, hogy rögtön meghunyászkodott, mert az ablakon dobtam volna ki aranyostul! – mondta s a visszafojtott harag e szavaknál még sápadtabbá tette halvány arcát, egész lényén ideges rángatózást idézett elő. – Lásd sógor, - tette hozzá a fájdalomtól keserű hangon, - ilyen sors jutott a szegény magyar íróknak!…. Pedig, barátom, csak tengődöm, alig tudok megélni.” (Illyés Gyula: Petőfi. Bp., 1936. Nyugat, 278-279. o.)

Comments