"Hogysem tíz barátot szerezzek képmutatással, inkább szerzek őszinteségemmel száz ellenséget."
"Testi szemeimet behunyom, és lelkem szemeivel nézek."
"Testi szemeimet behunyom, és lelkem szemeivel nézek."
Petőfi Sándor
Egyszer volt..
A történet színhelye Petőfi és felesége Lövész utcai lakása. Egy szép
napon a fiatal párt fölkeresi Júlia egyik rokona, Bathó Ignác
jászladányi főjegyző. Bathó sógor „jókora füleskosár” társaságában
érkezik, a sok ennivalót azonban úgy kell eldugni a konyhában, hogy a
költő észre ne vegye. Petőfi ugyanis „nem fogad el senkitől semmit”.
Ilyen puritán ember ő.
A férfiak beszélgetnek, majd Júlia azzal a hírrel nyit be a szobába, hogy „valami rabbinus” akar beszélni a költővel. Petőfi készen áll arra, hogy fogadja a hívatlan vendéget, majd „halk kopogás után középtermetű, hosszú fekete szakállas, szép külsejű férfi lépett be, díszes papi öltönyben”. S most adjuk át a szót Illyés Gyulának: „Júlia a sógorral a másik szobába vonult. – Te Juli, mit akarhat ez a rabbinus… - susogta Bathó. Júlia csendet intett: - Itt az ajtónál kihallgathatjuk. – De nem kellett nagyon fülelni, a beszéd odaát elég hangosan folyt, kivált a vége felé. A rabbinus arra kérte a költőt, mondjon a Múzeum előtt védbeszédet a zsidók érdekében. A költő nem zárkózott el, bár maga helyett inkább Vasvárit ajánlaná…. A rabbinus ekkor egy csomó aranyat tett az asztalra: a fáradozásáért. - Tegye el ön a pénzét….. Én jutalmat soha senkitől nem szoktam elfogadni. Hazafias kötelességemet teljesítem mindenki irányában, jutalom nélkül is…. Figyelmeztetem, Vasvárit ne merészelje megkísérteni, mert bizonyos vagyok benne, hogy ő majd más módon utasítja vissza az alamizsnát. A rabbi erre összeszedte a pénzt. A költő feldúlt arccal, szikrázó szemekkel lépett a másik szobába. - Mért nem kísérted ki? – kérdezte ártatlan arccal a sógor. A költő elmondta a jelenetet. – Szerencséje, hogy rögtön meghunyászkodott, mert az ablakon dobtam volna ki aranyostul! – mondta s a visszafojtott harag e szavaknál még sápadtabbá tette halvány arcát, egész lényén ideges rángatózást idézett elő. – Lásd sógor, - tette hozzá a fájdalomtól keserű hangon, - ilyen sors jutott a szegény magyar íróknak!…. Pedig, barátom, csak tengődöm, alig tudok megélni.” (Illyés Gyula: Petőfi. Bp., 1936. Nyugat, 278-279. o.) | József Attila Kosztolányi Dezső Márai Sándor Nagy László Örkény István Petőfi Sándor Pilinszky János Radnóti Miklós Romhányi József Sajó Sándor Sík Sándor Szepes Mária Szilágyi Domokos Tóth Bálint Tóth Árpád Wass Albert Weöres Sándor Vörösmarty Mihály Nemzeti Dalok |
