Főoldal‎ > ‎

Rendhagyó curriculum vitae

Egyszer már elhatároztam, hogy összerakom. Aztán mindig elmaradt. Most ismét a kezembe került néhány fotó, hát nekilátok.
 
A távolabbiaktól indulva
 





 Nagyanyám szülei: Petrilla János és Kolimár Erzsébet tisztes gazdálkodók voltak.





 
 
 






Anyai nagyanyám és apai nagyapám, amint rájuk jellemző derűvel tárgyalják a család dolgait. Nagyapám volt apró gyermekkorom őre, aki sűrű betegségeimben a mesék és betűk világába vezetett.
 
 
 

Apai felmenőim

 
 
  Édesapám családja szüleim esküvőjén 1950 április 9-én, Húsvét vasárnapján. A kép anyai nagyszüleim borbányai kertjében készült. A négy Horváth-fiú itt még nem hasonlít annyira egymásra, mint a későbbiekben.
Apai nagyanyám, Kovács Piroska, aki szintén gyakorolta a szabómesterséget,  hét határon híres volt főztjéről. Sajnos korán itt hagyott minket, így csak nagynéném főztjén tudtam lemérni egyes tőle tanult étkeken a kulináris élvezetek tudományának mesteri fokát, ezt a hagyományt már nem tudtam továbbvinni. Alkatra a család szerint leginkább rá hasonlítok. Egyedül én örököltem a képen illendően kendővel takart rendkívüli hajkoronáját.
 

  Szüleim:

 
 
 
 
 
 
 
  
Édesapám
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Folyt. köv. folyamatosan....
 

Látogatók: net visitor stats

Anyai felmenőim

 
 
Matyasovszki János, vagabund dédapám a Szepességből vándorolva beleszeretett világszép dédanyámba, Mitál Annába. A megkopott nemesi kutyabőrt szögre akasztván gazdálkodott, s dédanyám erős kezű kormányzása mellett szépen gyarapodott is.
 
 
  
 

 
 
 
 
 Anyai nagyapám, Matyasovszki Miklós, az ezermester kádár és bognár, aki gazdálkodott is,  s ahogy a történelem hozta, hol napszámba aratott, hol tiszttartó volt. Tőle örököltem nyughatatlan kíváncsiságom, makacsságom és manuális ügyességem jó részét.
 
 
 
 
  
 
 
 Szégyenlős mosolyú anyai nagyanyám, Petrilla Mária, aki a januári nagy hóban jött unokája látására. Ő volt a legnagyszerűbb ember, akitől bölcsességet tanultam. Szelíden, de vasakarattal kormányozta a család billegő bárkáját, határozottan egybetartotta, vezette és mérhetetlen szeretetével átölte az övéit.  
 
 
 
 
 




Apai nagyapám, Horváth János, mint önkéntes tűzoltóparancsnok. Tisztes polgári foglalkozására nézve szabó volt. Ebből a mesterségből is ragadt rám. A tűzoltásból már nem sok, házasságom első önálló főzésekor majdnem felgyújtottam a konyhát...
 
 

 
 






Édesanyám:


 
A két Manyi. Édesanyám és barátnője valamikor a kereskedelmi éveiben. (1947 körül)
 
 
 
  
 
 
 
 
 
Édesanyám lánykori képei (1947/48 körül)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 valamikor a sztahanovista időkben. Ekkorra már túlélte a háborút és az orosz hadifogságot. Derűje és csibészes humora azonban töretlen.
 









 
 A hivatalos esküvői kép.
 
 
 
 
 





Az ifjú házasok. Kötelező műteremfotó az '50-es évekből.
 
 






 



  
 Ez is magán viseli a kor divatját: a háttér figyelemre méltóan a "sztalini" idők terméke, ...
 
 


 

 
...mint a "lányok" a hivatalban (1957-ben), .....
  
 
 
 
 
  
 
 
 
 
..... vagy ez a bőrkabát, ami a jólét netovábbját jelentette a hatvanas évek elején. Drótszamár és macskakő, csomagoló papirba burkolt kifli, sok hideg hajnal, amikor a műszak kezdődött és este, mikor véget ért.
 
 
 
A bicikli emblematikus volt ebben az időben. Édesanyám öt kilométerre lakott a várostól, ahol tanult és később dolgozott. Az akkori világban mindenki gyalog  járt. Ő is. Első főnöke a legelső fizetését nem adta oda, helyette részletre megvette ezt a járgányt, és a boríték helyett anyám kezébe nyomta, hogy végre ne kelljen napi tíz kilométert gyalogolnia.
 
Édesanyám korán munkába állt, a háború szertefoszlatta a családi álmokat, anyám tanítónői ambícióit, s nagyapám családi gyarmatárú kereskedésről szövögetett terveit is. Édesanyámat pénzügyi és kereskedelmi végzettsége juttatta munkához, édesapám épületgépészségét is elvitte a történelem vihara, a hadifogságból nagybátyjához került és péknek tanult, majd a családi pékséget államosították, s ott maradt  a vállalatnál egészen a nyugdíjig. Ezen a kissé homályos amatőr képen még talán nem "A Főnök", akit majd néhány évtized után vállukon visznek a munkásai a búcsúest után.
 
S mint a kerékpár mutatja, már volt valaki, akit szintén mobilizáltak ebben az időben... Megérkeztem.