Avantgárd (az avant-garde, 'előőrs' jelentésű francia katonai műszóból) mindazon képzőművészeti és irodalmi irányzatok neve, melyek a 20. század elején jelentkeztek, s melyek alapvetően megváltoztatták a művészetről alkotott képet, illetve magát a művészetet.
A fejlett nyugati országok társadalmi válsága a 19. század végére felerősödött. E válság közepette az avantgárd törekvések rövid ideig tartó, forradalmi lendületű mozgalmakat hoztak létre. A mozgalmak célja a lázadás, a hagyományos művészeti formák felbontása és új kifejezésformák keresése.
Az avantgárd egyes irányzatai a jellegzetes kifejezésmódok felől közelíthetőek meg. Ezen irányzatokban többnyire nincs más közös, csak a lázadás, a hagyománybontás: a régi értékeket vagy teljesen lerombolni kívánták, vagy teljesen átértelmezni. Konvenciók hiányában lehetségesnek tartották a teljes emberi és művészi szabadság megvalósítását, így aztán radikálisan megújították a művészi formanyelvet minden művészeti ágban.
Minthogy a valóság utánzását a hagyományos művészetben is csak a művész és a műalkotás közötti (korábban szükséges, mára azonban szükségtelenné vált) közvetítőnek tekintették, arra törekedtek, hogy a művész e közvetítő elem nélkül, csupán a művészeti ágára jellemző eszközök segítségével, direkt módon fejezze ki mondandóját: egyéniségét, lelki állapotát, tanítását a világról.
A valóságban nem tapasztalták az oksági elv érvényesülését, így meggyőződésük szerint a művészetnek is le kell mondania a kazualitásról, ha érvényes nyilatkozatokra törekszik a világról. Az ábrázolásmódban tehát mellőzték-elhagyták a logikai összefüggéseket; különböző módon ugyan, de áttörték a látható és közvetlenül tapasztalható szinteket; be kívántak hatolni az intuitív, az asszociatív, valamint a fantázia és az ösztönvilág szintjeibe.
Az avantgárd művészek témaválasztására erős hatással voltak a korabeli polgári filozófiák, mint pl. az egzisztencializmus, valamint a lélektan korabeli irányzatai (a freudizmus és a jungianizmus). A 20. századi ember megváltozott életét, elidegenedettségét mutatták be, az emberi lét lehetséges minőségeit, az egyént fenyegető veszélyeket, illetve az egyén előtt megnyíló lehetőségeket.
A művészeti ágak az avantgárdban közeledtek egymáshoz (különösen erős volt a film hatása), tiszta műfajokról már csak ritkán beszélhetünk.
Az avantgárd irányzatoknak társadalomformáló programjuk is volt, az emberek tudatát másképp nem tartották átalakíthatónak. Az avantgárd művészek meglátása szerint az úgynevezett nagyközönség zöme elfordult a „magas” művészetektől, az egyszerű szórakoztatást keresi. Ők ebben elbutulást, szellemi sorvadást láttak; kiadványaik, szövegeik, műveik ezért is „pukkasztották” a polgárt, szándékosan.
Az avantgárd irányzatok közös jellemzője az is, hogy nyomtatott fórumokon, többnyire saját folyóirataikban kihirdették elveiket (bár inkább propagandaízű kiáltványokat fogalmaztak, mintsem elméleti megállapításokat).
Az avantgárd virágzásának kora az első világháború idejére, valamint az utána következő válságkorszakra tehető.
Az avantgárd irányzatokat két nagyobb csoportra lehet bontani: romboló és építő jellegű irányzatokra.
Formabontó irányzatok
érzelmi alapon közelítenek az ábrázolt valósághoz
indulatosak
a hagyományos formák teljes lerombolása után új valóságot építenek
minden művészeti ágban hatni tudnak
Expresszionizmus (1905–1920)
Fauvizmus (1905–1907)
Futurizmus (1909–1944)
Absztrakt művészet (1910–)
Dadaizmus (1915–1922)
Szürrealizmus (1924–1945 de elemeiben napjainkig is)
Formaépítő irányzatok
értelmi, gondolati alapon közelítik meg a világot
higgadtabbak
a leghagyományosabb formákig bontják le a valóságot, majd azokból építkeznek
csak képzőművészeti irányzatok
Kubizmus (1907–1914)
Vorticizmus
Section d’Or
Orfizmus
Konstruktivizmus (1917–)
Az avantgárd ellenreakciói az 1930-as években jelentek meg: újnépiesség, neoklasszicizmus. Az art déco is élesen elkülönül az avantgárd mozgalmaktól, bár sok elemet átvesz tőlük.