Akikkel, és akik nélkül...
Ennek a honlapnak az első változatát 2010-ben készítettük. Tavaly kénytelenek voltunk újjáépíteni, mert ez már olyan régen volt, hogy megszűnt az akkori honlap-formátum támogatása a Google-nél. 2010-ben azért álltunk neki az oldal összerakásának, hogy a táji vízkör összefüggésrendszeréréről szóló végeláthatatlanná váló beszélgetések során azt tudjuk mondani: "Figyelj, itt tudod összefüggéseiben elolvasni, aztán folytassuk az eszmecserét..."
Az azóta eltelt időben napvilágot látott tudományos eredmények és az éghajlatváltozási jelenségek megtapasztalása, nem mondanak ellen a felvázolt szemléletnek, sőt, azt gondoljuk, hogy egyre nyilvánvalóbb, hogy a száraz-földek (sic) feletti vízkörforgás, csapadék visszaforgatás, pára-transzport folyamatok leépülése az folyamat, ami az egyre szélsőségesebb vízháztartású, de közben szárazabbá váló tájakon lejátszódó anomáliák megértésének hiányzó eleme, vagyis, ahol a gyógyítást érdemes kezdeni.
A honlap 2010-es magját nem írtuk át, azt gondoljuk az ott leírtak ma is megállják a helyüket. Három elemmel viszont egészítettük. A "Tudományos bizonyítékok" oldalon elkezdtük gyűjteni a legfontosabb tudományos hivatkozásokat nemzetközi és hazai forrásból. A "Szelídvíz blogon" bővebb kifejtést kapott témákat, itt-ott megjelent írásainkat adjuk közre. Az "Információ halászat..." oldal egy kísérlet, ahol az interneten elénkkerülő hírekből rögzítjük azokat, amelyek egy-egy lényegesnek gondolt történetszálat fűznek tovább. (Természetesen várunk minden további javaslatot ezekbe a gyűjteményekbe!)
Köszönjük minden ismerősünknek, aki annó, segített a honlap kialakításában.
Balogh Péternek, az elnevezés ötletét;
Ungvári Évinek, a fejlécet;
Molnár Gézának, "A folyó életé"-t és az ártér működését bemutató ábrákat;
Nagy Editnek, az erdők csapadék szabályozásáról szóló cikk fordítását; David Ellisonnak, amiért elérte a szerzőknél, hogy a fordítást közreadhassuk;
Édes Balázsnak és Gerencsér Zsoltnak, hogy rászánták az idejüket a hajós anyag átdolgozására
Sajnos ennyi idő elteltével már nincs mindenki közöttünk, akivel együtt kezdtük ennek a gondolatvilágnak a megismerését, megismertetését: Flachner Zsuzsa, Molnár Géza, Agócs József professzor úr. A szelídvízország honlappal rájuk is emlékezünk.
A készítők/szerkesztők
Ungvári Gábor, Báder László, Karakai Tamás