SZabadidős Ajánló

Kedves Eötvös-diákok, -tanárok, szülők és érdeklődő vendégek!



Nyolcadik tanéve működik a SZiA szabadidős ajánló - egy olyan weboldal, ahol terveink szerint megjelenik minden tanórán kívüli, szabadon látogatható program, ami az Eötvösben megvalósul. Megjelenik, mégpedig témakörönként rendszerezve, hogy áttekinthetőbb legyen, és az időrend csak a témakörökön belül érvényesül. Miután a Diákönkormányzat honlapjának megújulása, illetőleg a diákok intenzív Facebook-tevékenysége a programok iskolán belüli meghirdetésének korábbi problémáit javarészt megoldotta, a SZiA célja egyrészt az, hogy az eseményekről a zárt csoportokon és a belső honlapokon kívül rekedők (pl. a szülők) is tudomást szerezhessenek, másrészt pedig az, hogy a tanév lehetőleg minden szabadidős programjáról összegyűjtse a híreket, és ezeknek nyomuk is maradjon valahol.


A Facebookon van a SZiÁ-nak egy kísérőoldala: ott minden hír azonnal megjelenik a hírfolyamban, ahogy a honlapra kikerült (más lehetőség híján ömlesztve). A facebookos poszt egyben linkként szolgál a SZiA megfelelő aloldalára. Így aki szeretne értesülni minden fejleményről a weboldalon, a legegyszerűbb, ha lájkolja ezt a kísérőoldalt.


Mindenkinek jó böngészést, sok és tartalmasan eltöltött szabadidőt kívánunk!



2017. szeptember 17.


Interjú a SZiÁ-ról a Modern Iskola című folyóiratban: >>>

Comments